UB egyéni – Földi Zsuzsa, beszámoló

Posted on 2022.05.03. Updated on 2022.05.03.

Második egyéni UB-m, és megint nem ez volt az eredeti terv 😀

A tavalyi Berlini 100 mérföld után a terv az volt, hogy idén tavasszal futok egy jó 24 órát az Omszki tónál a bajnoki futamon. Közben kihúzták a nevem a SP sorsoláson, ez hatalmas plusz motivációt adott a 24 órához, az utolsó pillanatban (1 héttel a verseny előtt) meglett a versenyengedély is, nagyon vártam a futást. Aztán a verseny hetében szerdán utolért engem is az, amit 2 éven keresztül megúsztam: covidos lettem…. Omszki tó nekem ugrott, újratervezés – kell egy tavaszi hosszú, legalább 24 órán át tartson, és időben is jó helyen legyen, hogy nyáron se kelljen unatkozzak 😀

No, akkor legyen az UB, 5 hét múlva – volt kis kínlódás, hogy hogyan jussak be, de szerencsére újra megnyitották a nevezést, ez is pipa.

Elég optimistán álltunk a covid után UB-t futok dologhoz, és bár enyhe tünetekkel (= 3 napig elég szarul voltam, de csak felső légút volt érintett, láz nélkül) estem át ezen a szaron, azért nem tudhattuk, hogy mi lesz utána a pulzussal, tempóval, levegővel.

8-9 nap után negatív teszt, 3 hétig sirattam kicsit a beforecovid tempóm (illetve pulzusom), aztán egyszer csak visszajött minden, ami előtte volt, alig hittem el, hogy talán nem szintidővel küzdés lesz a Balatonnál

Gábor sajnos most nem tudott jönni velem, így első ötletem az volt, hogy tulajdonképpen nem is baj, ha nincs bringás kísérőm, sőt, jó is ha nincs velem senki folyamatosan, pont ez kell a SP előtt gyakorlásnak. Végül úgy alakult, hogy az edzőm, Barát Gabi, és Zsóka Gizion fognak segíteni a körön, ami azért is jó, mert ősszel is Gabi lesz az egyik segítőm

Konkrét időterv nem volt, csak annyi, hogy a futóképesség megmaradjon végig (2020-ban az utolsó 20-40 km-en nagyjából csak gyalogoltam), és elhangzott egy 28 óra is Gabi szájából (gondolatbuborék felettem: óbasszus, én 30 órán belült reméltem :D)

Hétfőn elmentem a rajtcsomagért, és megláttam az idei rajtszámot… Alig hittem el, hogy ugyanaz, mint másfél éve volt, baromira örültem neki (és úgy tudom, tök véletlen, hogy a 67-est kaptam most is) 🙂

Csütörtökön mentünk Füredre, Gabival és Zsókával a frissítés átbeszélése nagyjából 3 perc volt: „itt vannak a kulacsok, itt az izó, itt a sótabi, itt a koffenitabletta, füles ebben, telefon töltőzsinór meg itt. Óránként fél liter izó fogy majd kb, üres kulacs helyett kérek telit”

Most is a már bevált I:am fueling Mineral and Energy drink-et terveztem végig a 210 km-en, napközben plusz sótablettával, ha annyira meleg lenne esetleg.

Pénteken reggel fél7 előtt értünk a rajtközpontba, Gizionokkal pacsi, fotó, induljunkmár, navégrehétóravan, rajt

Tempó terv nem volt, pulzusra futottam. A tempó kicsit gyorsabb lett a vártnál/gondoltnál (6:30 helyett 6:10-20 között), de pulzus jó, minden jó

A verseny előtt pár nappal a bal combomban volt egy húzódás-gyanú, de az elmúlt, MasszőrTomi rendbe tette, ez az izom kicsit jelezgetett, de semmi fádalom vagy gond nem volt.

Aztán olyan 30-40 km körül a JOBB térdem körül éreztem valamit, de a futás ment jól, 4:23 körüli maraton (4:45 körül „szoktam” ilyen hosszún), a Római úton is inkább futás volt, mint gyaloglás (a 2020-as UB-val ellentétben). Már 10 óra után elég klassz tavaszi meleg idő lett, sapkát-karszárat vizeztem, Gabiék adtak jeget is, teljesen rendben volt minden.

Majd az a valami a jobb térdem környékén 80 km-re már egyértelmű fájdalom volt, akkor jött a „%@#%&, mi a p.csa van” gondolat, kicsit megijedtem, hogy ez bárhonnan is nézem, fáj. Keszthelynél a kulacsok cseréjekor mondtam Gabinak, hogy hát fáj a jobb térdem, a válasza nagyon megnyugtató volt: „oké, majd elmúlik, haladjunk, szia!” 😀

Haladtam, közben figyeltem az érzést: na, megvan, ez nem ízület, ez izom, az meg jó, ki kell lazítani, nyújatni, és jobb lesz. Fenékpusztánál szóltam is, hogy akkor kérek hengert, a következő ponton már a fűben henteregtem vagy 1,5 percet – és utána valóban jobb is lett

Innentől ez ment – kulacs csere, fetrengés a hengeren, nyújtás, gyors tovább indulás.

Berényben tervben volt, hogy anyuékkal és a gyerekekkel pacsizunk, de nem értek ki időben – hát, akkor majd vasárnap lesz pacsi.

Keszthelytől Fenyvesig nagyon otthonos volt a futás, nappal itt sokat futottam már, rengeteg edzést itt csináltam meg az elmúlt pár évben. Fenyves körül volt 100 km, 11:19 , aztán 12 óra 105 km felett – na, ez klassz, 12 órás százasokat mentem eddig a hosszúkon, az a 28 óra most tuti meglesz, ha nem szúrok el valamit nagyon

Este 7 körül kértem egy koffeintablettát, kezdtem álmosodni, közben pontokon hengernyújtás. A térdem környékét éreztem, fájdogált, és egyre hamarabb jött vissza a fájdalom a hengerezés után, de várható volt, nagy csodára nem számítottam, az volt a fontos, hogy haladjak, lehetőleg futva.

Naplemente környékén, valahol 110 és 120 km között éreztem azt nagyon, hogy a helyemen vagyok. Hogy mennyire szeretek futni, hogy mennyire szeretek itt, a Balatonnál futni, és pont leszarom, hogy most épp fáj, ez most pont így jó, ahogy van. Fáj? majd elmúlik, nem érdekes, nem zavar.

Az éjszakát nagyon vártam Futottam már éjjel egész napos futás után ub-n, és futottam már éjjel egyedül, de átfutott nappal után éjjel egyedül még nem. 2020-ban Gábor bringán kísért, az éjszaka akkor egy végeláthatatlan gyötrődés volt, sok sírással, fájással. Most mi lesz? Hogy élem meg a fájdalmat, a sohaneleszvégeasötétnek érzést, a mindent.

Nos, hosszú volt, persze, de fele annyira sem utáltam, mint gondoltam, hogy fogom.

8 óra még a napfelkeltéig, 7 óra már csak, 6 óra, 5, 4, 3, és hopp, jé, már hajnali 3 van? azta. Telik, és nem is annyira szar Valamikor 8 és 10 között keveredtek rám az éjszakai cuccok – lámpa, hosszú ujjú felső, kesztyű, de szerencsére extra hideg nem volt (Gabiék mást mondanak 😀 ), tulajdonképpen a gyaloglások miatt kellett csak a vékony széldzseki is.

Többször keveredtem nappal is, éjjel is Káldi Peti mellé, jó volt beszélgetni vele, elterelődött a figyelmem a fájdalomról, aztán futottam egyedül is, másokkal is. Hankával (ő is Gizion) is összefutottunk, beértem őt valahol Mária után, Németh Szilvivel (Gizion) is mentünk együtt többször, jók voltak ezek a pár perces együtt kocogások nagyon.

161 km pont mint Berlinben: 19:41, ez tök jó. Hát akkor legyen a 24 óra is jó, jobb mint 2020 UB-n (akkor kb 178km volt), ha már 5 hete nem futhattam az Omszki tónál… 165 körül mondta Gabi, hogy fussak minél (=még) többet a gyaloglások mellett, hogy a végén is megmaradjon a futómozgás. Fáj, fáj, de csináljam, muszáj. Csináltam

A reggel is pont annyira szép volt, mint az este. Futni már kevesebb ment mint este, de még mindig imádtam az egészet. Fűzfő, Akarattya, mentem ahogy csak tudtam, a 24 órát 190 km körülire akartam hozni mindenképp.

Káptalanfüred tábla, ismerős a bringaúton – Keller Sanyi várt itt, megörültem neki, és mondtam hogy bocsi, de meg nem állok, kell a jó 24 óra 😀 Futott velem a pontig, beszéltünk pár szót, mondta hogy délután van a rajtjuk csapatban, hozott nekem kis meglepit, ne szaladjak majd el a befutás után

Reggel 7-kor 24 óraja futottam, 189-190 km között voltam az órám szerint, ez klassz, és van itt még bőven majd, ha pont ennyi ideig kellene kellene futni egyszer

Almádi ponton Gabiékkal volt Neubrandt Józsi is (szintén Gizion), mondták hogy Halász Laci (Gizion) párszáz méterre van előttem, még utol is érhetem, ha igyekszem – így is lett, beértem, gyalogolt, hívtam, hogy hajrá, kocogjunk, de nem volt kedve, én nagyon nem is erőltettem.

200 km 26 órán belül, a futás egyre kevésbé volt komfortos már (már mennyire komfortos lehet a futás 26 óra után), a gyaloglás se finom annyira, így inkább a futást próbáltam erőltetni, legyen hamarabb vége a fájásnak 😀

Egészen kb eddig nem foglalkoztam vele, hogy egyik ponttól mennyire van messze a következő, de valamikor itt a végén már megkérdeztem Zsókát, és mondta, hogy 3,6 km. Emlékszem, hogy mondtam, hogy na, akkor ezt igyekszem 30 percen belül behúzni. Vagyis 8:30-as ezreken belül kell „futni”, és mennyire istenkirálynak érzetem magam, hogy megcsináltam…

Az utolsó pontra klassz volt megérkezni, innen még bő 3,5 km. Itt jött a fog összeszorít, két lépés „futás”, két lépes gyaloglás, aztán három, négy, egészen addig amíg nem ment újra egyben 200 m futás, akkor már éreztem, hogy haladok talán. Másfél éve itt gyalogoltam végig, most nem éreztem annyira kivert kutyának magam, csak baromira irigyeltem a söröző népeket 😀

Az utolsó városi kis emelkedőt, egészen a befutóig gyaloglás nélkül csináltam meg, nehogy már az legyen, ami múltkor volt – utolsó 40km gyaloglás, majd a legvégén 300 m futás, na nem. Ha futva érek be, akkor előtte kinn a városban is futok, ha 300 méter ment a sétányon, akkor megy itt 800 is, ennél szarabb már úgyse nagyon lehet 😀

Rohadt jó volt beérni, csippantás: 27:23:xx. Klassz, legközelebb még jobb lesz

Szalagért futva mentem, vártak Gabiék, fotó, ölelés mindenkinek, én csak vigyorogni tudtam

Kértem kávét, Zsóka ment is érte, de előtte kezembe nyomta a hideg sört, és Keller Sanyi meglepije szintén sör volt, el lettem látva idén rendesen 😀

Utánam nem sokkal beért Halász Laci is, kicsit később Németh Szilvi, Hanka már bő egy órával előttem. Közös fotók, éremgravírozás, majd mi Gabival szálláshoz, és kaja.

A szálláson úgy dőltem el, mint egy zsák, 2-3 óra alvás jött úgy, mint akit fejbe vágtak 😀

Simán vezettem másnap, a jobb lábam fájósabb volt kicsit, mint a másik, de nagyjából ennyi lett a „kár”. Nem futottam ki magamból mindent, és még így is a 2020-as 223 km 210 km-es részidejénél másfél órával futottam jobbat, és közben 1 órával több állás volt most, mint akkor. Muszáj lesz futni itt még egyszer legalább, amit most benne hagytam, ki kell szedni

Szerettem ezt az UB-t nagyon, a felmerült gondokkal együtt is nagyon kerek lett az egész, és bár a 27,5 órás idő azért nem extra combos, de az, hogy 1 hónappal covid után tulajdonképpen sima ügy volt, ez a futás még adott egy plusz extra motivációt az év további részéhez

Gyomor-gond most sem volt, éjjel a fáradtságot sokkal jobban kezeltem, mint másfél éve – már tudtam, mire számítsak, a fájdalom is sokkal kevésbé zavart, és egyértelműen jobb nekem így, a kísérőkkel csak pontokon találkozva futni, mint folyamatos bringás kísérővel.

Köszönöm Gabi a felkészítést, a kísérést, Zsókaval nagyszerű páros voltatok

Köszönöm mindenki másnak is a segítséget: páromnak, Gábornak a folyamatos támogatást, Tominak a heti masszázst, Lacinak az erősítő edzéseket, gyerekeimnek a türelmet az anyjuk agyament dolgaihoz, szüleimnek a gyerekek hétvégi pesztrálását ❤