Tour de Pelso – Cserta Balázs, beszámoló
Amikor a csontkovácsnál lesz a végén happy finish… azaz a Tour de Pelso 2023
Eleve előző év végén és az idei év elején főleg Klári miatt a fókusz teljesen máshova helyeződött. Amikor itt hagyott minket január 18-án, akkor utána elég hosszú idő volt visszatérni a normál kerékvágásba. Főleg úgy, hogy 20 éve folyamatosan volt kutyám. Nyilván nem a szakadó esőben való séták hiányoztak és a havi csillió elköltött forint, de csak lassan lett új ritmusunk. Viszont a tervek teljesen máshogy alakultak ezen okok miatt.
A Balaton Granfondo műszaki okok miatt hagyott bennem kérdőjeleket és űrt, mivel nem volt benne a sok munka ellenére sem sikerélményem. A Pelso előtt hetekkel korábban éppen nagyon el voltam keseredve, mikor már szinte 2 hete nem tudtam a szinte folyamatos esőzés miatt edzeni és felhívtam Gabit, hogy tegyük helyre a dolgot. Tavaly sokkal jobban akartam: több hónap heti 2x keresztedzés, rendes diéta, sok nyújtás, masszázs, idén meg: vettünk egy masszázspisztolyt…😊
Motivációm sem sok volt, bár testileg és erőnlétileg jól éreztem magam, de semmi kedvem nem volt 200 kilit szenvedni. Beszéltünk Gabival és abban maradtunk, hogy megyek, ami bennem lesz, azt kiadom, de javításról nem is álmodunk, sőt ha 7 órán belül leszek akkor örömtüzek gyúlnak Óbudán.
Csak ezek után neveztem be 2 héttel a verseny előtt. Csináltam az utolsó hetek edzéseit, sőt a verseny előtti héten új bringám is lett. De mivel érzelmes típus vagyok, ezért az elmúlt 16.000+ kilométer alatt hű társamtól egy igazi szado-mazo búcsúszexszel gondoltam elköszönni a Pelso Swinger Klubban.
Még csütörtökön Németh Szabi mindent beállított a bringán és még aznap este lementünk Siófokra. Pénteken volt egy 30 perces átmozgató utána egy kis nyújtás, henger és 2x masszázspisztolyozás, ahogy mi hívjuk: kalapácsolás. Nagyon jó cucc, keményebb edzések után sokkal frissebbé teszi a lábam!
Szombat reggelre egész jót aludtam és elkezdtem az összekészülődést. Összesen 2 liter i:am iso volt a vázon és egy fél liter pedig a zsebben. Úgy terveztem, hogy ha minden jól megy, akkor 145 kilométerig ki kell tartania a frissítésnek. Volt még nálam pár zselé, egy müzli szelet, sótabletta és BCAA.
A rajtba 5 km bringázással jutottam be, becsorogtam és a beállás előtt ettem még egy egész banánt. Összefutottunk Nórival, aki a 78 kilométeres távon indult és női 3. helyezett lett. GRATULÁLOK itt is!! 🙂
Csinált rólam egy fotót és lassan el is indult 9-kor a lassúrajt. Még Széplaknál integettem Timinek és szép lassan elértük Zamárdit, ahol el is lőtték az éles rajtot. Kicsit elbambulhattam, mert egy lassabb csoport elejére kerültem. Na majd a földvári emelkedő után – gondoltam – elemzem a helyzetem és aszerint próbálkozom valamivel.
Nagyon sok bringaversenyt nézek, kocsiban is folyamatosan megy délutánonként, ha nem látom esténként bepótlom. És mint fotelszakértő, most a saját bőrömön éreztem meg, hogy milyen az, amikor elhúzzák az ember elől a sort és ha belepusztulsz sem közeledsz. Látom ezt world tour szinten is, és sejtettem, hogy nem azért nem érnek fel, mert nincs kedvük, de így élőben megtapasztalni húsbavágó. Szóval volt előttem egy kb 20 fős boly, mögöttem pedig darabokban az emelkedő után a saját csoportom, gondoltam felérek az előttem lévőre. Eskü küzdöttem, mint malac a jégen, a síkra kiírt 145-155 pulzus, ami felmehet emelkedőn 165-ig, viszont a 168 a vöröszóna, na ezt a pulzust tartottam 15,5 kilitől kb 32-ig 160-165 között. És nemhogy nem közeledtem, hanem folyamatosan távolodtak. Ekkor jött az isteni szikra és a hólyagom. Ha ezt nem hagyom abba, akkor élve Keszthelyig sem jutok el. Ezért miután láttam magam mögött egy nagy csoportot kb 5-600 méterre, gyorsan megálltam, pisiltem és mire végeztem, vissza is tudtam állni ebbe a nagy csoportba.
Na itt jött el a nyugalom. 60 kilométerig, a következő nagy emelkedőig 130-140 közötti pulzus és 35-38 tempó. Nyugalom, béke, csak egy leeső kulacs volt mellettem és pár vérző ember az út mellett, de bukást nem láttam, csak a végeredményeket. Keszthelyig csak az zavarta meg a nyugalmat, hogy a nagy bolyunk egy része, kb 20 ember – azt zárójelben jegyezném meg, hogy ez amúgy sem egy túlszervezett esemény, de a tavalyihoz képest az útjelző nyilakat sem nyomtatták ki, vagy a szertáros Marika hagyta otthon – egy körforgalomban rossz irányba ment. Én időben kapcsoltam, és kimentem a jó kijáratom, amire emlékeztem tavalyról. Itt megint jó pár kilométerig nem volt csoport, mert a körforgalmas malőr miatt megint darabokban voltunk. És szerencsére megérkezett a szembeszél is. Több kilométeren egyedül voltam és nem voltam boldog. Közben valahogy a szétesett darabokból lett megint egy csoport. Itt már mindenki félt a magánytól, mert ebből senki nem akart kimaradni, ezért elég tisztességes összedolgozás és közös munka lett. Én a 65 és a 110 km-nél lévő frissítőpontokat szkippeltem, bár folyamatosan számolgattam és imádkoztam, hogy kitartson 145-ig a lötty. A 110-es badacsonyi frissítőpont szét is csapta a kis csapatunkat, de a fele megmaradt kb. Közben az addig borult időt napsütés váltotta fel. Vészesen meleg nem volt, de jól sem esett. Közben folyamatos oldal-szembeszél, de bolyban viselhető volt. Amikor vezetni kezdtem, akkor vágott pofán a szél valósága. A precízen imákkal kiszámolt 145-ig tartó frissítésem 132-ig volt elég. Beparáztam, hogy nehogy ezen múljon. Kicsit tartalékolni is kezdtem. Végül szépen becsorogtunk a füredi frissítőpontra 145 km-nél. Itt nekem 5-7 perc volt az alábbi menü: kevertem 1 kulacs i:am-et, vittem egy kulacs vizet, sótablettát és BCAA-t vettem be, orrfújás, pisi, fél banán és egy müzli szelet megevése. Csak akkor indultam, amikor biztos voltam, hogy a végéig már nem kell leszállnom és minden elég lesz. Innentől jött yin és yang. Pofán csapott a felismerés, amivel nemhogy nem számoltam, hanem szó szerint semmilyen adatot addig nem néztem, hogy beérthetek 6 óra körül, ha több minden összejön. Viszont tavaly is 150-180 között szenvedtem elég sokat, jön 2 nagyobb emelkedő és a frissítőpontról kijőve egyedül indultam neki. Nem a legideálisabb, de ameddig van bennem erő, addig beleteszem. Azzal zsaroltam magam, ha nem javítok, akkor 2 hónapig nem használhatom az új bringát… gyerekes… :)))
145-178 km között az akarattyai emelkedő tetejéig egyedül voltam. Szépen beállt, talán először a síkra kiírt 145-155 pulzus, megtekertem 30-35 átlagot. Bár utáltam, mert már elegem volt, de olyan plusz energiát adott a PB lehetősége, hogy semmi nem érdekelt. Aliga után még kivisz a pálya a 7-es útra, ahol még egy nagyobb emelkedő borzolja az idegrendszerem, de mivel folyamatosan előztem és hihetetlenül motivált voltam a javítás lehetősége miatt, ezért nem picsogtam semmin. Közben 190 körül elfogyott minden a kulacsokból, de tudtam és éreztem, hogy már nem kell semmi. 192 km-től álltam át a saját tervezésű 155+-os pulzustartományra. A célegyenesbe befordító kanyarban már teli pofával vigyorgtam az irányító rendőrre, mert tudtam, hogy miután összetört és kiropogtatott a verseny első fele, a végére mégiscsak megdolgoztam a happy finish-ért!
12 percet javítottam, hivatalos versenyidőm: 6 óra 05 perc 01 mp. Kiadtam magamból mindent, de a boldogság nekem maradt! Boldogan hívtam Timit és Gabit. Gabit nem értem el. Hazacsorogtam az 5 kilin és lerogytam. Ekkor tudtam beszélni Gabival. Elmondtam neki a PB-t. Első kérdése: Ezt hogy? Nem tudom… 🙂 Nyilván sokat edzettem, nyilván minden tanácsát megfogadtam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy 46 évesen még ennyi van bennem.
32,6 átlaggal értem körbe a 200 kilométeren!
Végtelenül hálás vagyok Gabinak, hogy úgy hoz ki az emberből elképzelhetetlen teljesítményt, hogy még élvezni is lehet! Nyilván fáj, nyilván semmi nem marad benned, de az örök élmény az enyém! És ma vártam, hogy elmehessek a kárfelmérő bringázásra.
Végtelenül örülök annak, hogy rátaláltam anno B-tervként és csak „időszakosan”, az országúti bringázásra !:)))
Happy Finish😊
baratrunning.com 