Strecnianska Masla – Wittmann Lilla, beszámoló

Posted on 2023.06.19. Updated on 2023.06.19.

Strecnianska Masla 50 km/2834m

Március óta vártam ezt a versenyt, az idei év első célversenye volt. Vágtam a centiket, összeírtam újra meg újra a listát, hogy miket viszek, többször átnéztem a pályát, kerestem róla videókat, beszéltem Milata Patrikkal, aki 2 éve megnyerte pályacsúccsal, kifaggattam a versenyről, Belus Tomi is segített a cuccok összeállításában, frissítésben, és végül de nagyon nem utolsó sorban ugye rendületlenül készültem rá Barát Gabi segítségével…nem is keveset. 

A verseny előtti nap mozgalmasan telt, levezettem 270 km-t Martinba, szállás elfoglalása, majd Karcsiékkal irány a rajtközpont Strecnoba, kicsit bejártuk a pályát is, majd visszamentünk Martinba enni meg sörözni. Utána még a zseléket kinyomkodtam a soft kulacsokba, izo betöltve, ruha kikészít, táska összerak, szokásos verseny előtti menetrend. 

Nem volt bennem félelem, de tudtam, hogy marha nehéz lesz. Karcsi már felkészített lelkileg, hogy ez nem a Bakony, nem is a Mátra és nem is a Börzsöny, kössem fel a gatyámat, nehéz lesz. Az is volt. 

Éjjel magamtól óránként keltem, nehogy elaludjak, aztán 3kor megelégeltem, és végleg felébredtem, megittam a kávémat, ettem egy banánt, majd vártam, hogy jöjjön a 4:55, amikor jön értem Karcsi és indulhatunk a rajtba. 

6:00-kor rajtoltunk a faluból, majd egyből egy szép kis emelkedő… hát ez hirtelen jött, pedig tudtam, hogy milyen a pálya, tényleg nem egy bakonyi emelkedő. 🙂 Ezt a morcos menetelést a reggelnek tulajdonítottam, és nagyon ügyeltem rá, hogy a mentális 100 Ft-omból egyet se költsek sirankozásra, úgyhogy szépen leszegett fejjel mentem fel 364 méterről 1035-re, ahol várt minket egy frissítőpont. Örültem, hogy vége az első emelkedőnek, jön a lejtő, lehet csapatni. Szerencsére futható is volt – bár nekem sikerült elesni  – úgyhogy szereztem egy kis időt magamnak. Itt még nem volt gond, hogy 5 km-en keresztül lefelé megyek, semmi bajom nem volt. Aztán jött a Mincol (1364 m), menetelünk fel rá az áfonya bokrok között, a hegytetőn meg akkora köd lett, hogy konkrétan csak akkor vettük észre a frissítőpontot, mikor pár méterre álltunk tőle.

Kértem vizet, de hát valami borzalmas szagú szénsavas vizet kaptam, na mondom jóvan, a másik kulacsban legalább izo van, majd iszom azt a következő pontig.  Mincolról lefelé be a sötét ködös erdőbe, tiszta Blair Witch volt, a boszorkány meg én voltam.  Hurrá hurrá, lejtő újra, ez is futható, ráadásul tudtam, hogy már “csak” 2 emelkedő lesz. Itt nem az van, hogy itt egy kis emelkedő ott egy kis lejtő….neeeeeem, 45 perc menetelés felfelé, 45 perc futás lefelé. Második hegy újra a Mincol egy kis kerülővel, hosszú aszfaltos szerpentinen Javorináig az első frissítőpontig, majd bitang sziklás köves emelkedőkkel, patakokkal, sípályán lejtővel (itt eszembe jutott a jó öreg lejtőzés, csapattam is neki rendesen ahogy tanultam). Másodjára már kisütött a nap a Mincol tetején is, mesés panorámával a környező hegyekre és településekre. Kezdtem fáradni, de nem volt vészes. Megint jött a sípályás lejtő…itt már annyira nem ment a gyorsaság, a fáradtság miatt inkább a lábam elé néztem, el ne essek és a combjaim is jeleztek, hogy szeretnének már inkább síkon vagy emelkedőn menni. Szerencsére ezután egy hosszabb sík szakasz jött, még vitt a lábam. Beértünk Felsőosztorányba, ahonnan jött a Buzogány szikla, az utolsó tüske. Előtte jól megsültünk egy mezőn, kivette a maradék energiámat is. Az emelkedőn a szikláig Karcsi mantrázott nekem, hogy jól csinálom, milyen dinamikus vagyok (szerintem nem voltam ), jól megyek, próbáljunk meg előzni. Meg is előztem pár embert, akik később a lejtőn visszaelőztek, de sebaj. A hegytetőn már nehéz volt minden lépés, nagyon sokat kivett belőlem. A lejtő úgyszintén…14 perces km-eket mentem, mert futhatatlan volt, féltem hogy megcsúszok és lezúgok a szakadékba, ami kétoldalt “várt ránk”. 

Nagy nehezen leértünk, és jött az utolsó 1,5 km a célig. Itt szerencsére újra ment a futás Strecno utcáin keresztül, beértem és úgy éreztem az energia szintem egyenlő a nullával, ami nem baj, mert azt jelenti, hogy ebbe a versenybe tényleg mindent beleadtam, minden szempontból jól felkészültem. 

Annyi elvárásom volt, hogy 10 órán belül érjek be, 8:47 lett, úgyhogy teljesen elégedett vagyok.

A frissítésem 7 deci SFI Nutrition zselé volt soft kulacsba töltve, folyamatosan majszolva, óránként fél liter izo+víz, óránként 2 sótabletta és párszor dinnyét ettem, az nagyon jól esett. Tudtam, hogy nem hagyhatok ki semmit, mert baj lesz. Nem is hagytam ki semmit, úgyhogy nem lett baj. Egy éve volt megborulásom rossz frissítés miatt, élénken él bennem az az érzés. Most nem volt semmilyen problémám se a lábaimmal, se az emésztésemmel, se vízhólyag, se leesett köröm. 

Végig stabilan sikerült menni, nem álltam meg sehol, csak a pontokon, úgyhogy sok kép nem készült, inkább a szívembe raktároztam a futás során felettem-alattam magasodó hegyvonulatokat, sötét fenyveseket, patakocskákat, azt a csodát ami körülvett. 

A célban is jó érzésem volt, annyira élveztem a versenyt, hiába szenvedtem meg a végét, de hát ez normális ennyi szint és megtett km után. Visszajövök a szlovák hegyekbe, ebben biztos vagyok. 

Jöhet a felkészülés az őszi célversenyre!