WTF Szentendre, L táv – Üsztöke Andi, beszámoló
WTF Szentendre 23km, 760m
Annyi érzés és gondolat kavarog bennem, csak próbálom összefogdosni őket lepkehálóval a verseny óta, hogy értelmes sorokká kovácsoljam.
Próbálom. Milyen érdekes szó. Hányszor használjuk. Hol jól, hol rosszul. Néha a kifogás, néha az akaraterő támasztéka.
Gabi fél éve készít fel EGY versenyre. Ő megírja a tervet, én teljesítem. Ez a test, az izom része a vállalásnak.
Peti fiatalon versenyzett, sokat mesélt a versenyzésről, versengésről. Én sosem versenyeztem. Soha. Senkivel. (Max a tesóimmal az anyai szeretetért, elismerésért, utolsó sütiért!
Nem elég edzeni, fejben át kell kicsit huzalozni magad.
Mikor regisztráltam a versenyre, már akkor tudtam, hogy ezt megpróbálom úgy megfutni, ahogy a Vadlánon kellene futni. Ne tempót értsetek ez alatt, hanem hozzáállást.
Minden adott volt a jó versenyhez. Imádom a Visegrádi hegységet, ismerem a terepet, sokat futok itt. Ez igen nagy előny. (A következő lépcsőfok: idegen helyen se billentsen ki a táj szépsége!
Közel lakom, tehát nem kell korán kelni, otthon alhatok. Ez nagyon sokat jelent. (Aki volt már “ottalvós” versenyen, az pontosan tudja, hogy miről beszélek…) Persze ez nem egy ultra, nem kell a nagy hype, de sok kicsi…ugye a mentális 100 forintos morzsolódik ezeken is, mindegy mekkora a táv!
A reggel “kis” csúszással indult, így sajnos lemaradtunk Tibi rajtjáról. Viszont így is maradt időnk sok ismerőssel bandázni 10-ig. Régiekkel és újakkal egyaránt. Valakivel (RunnerMate) 5 évvel ezelőtt találkoztam utoljára! De Gábor is kint volt, aki Mátéval együtt Garmin team-es. Persze Ági és Gyuri is ott voltak, meg Emőke, akit ugyan csak egy hete ismerek Gyurinak köszönhetően, de mindenki olyan nagyon jófej és szerethető!!! (Igen. Kinyílt a szívcsakrám!)
Emi, Dió, Gyuri és én egy csokorban vártuk, hogy induljon a verseny. Arra apelláltam, hogy Emit követem, amíg tudom, Dió meg tartja bennem az erőt a táv maradék 22 km-én!
A rajt Anna-völgyből indult, pár száz méter aszfalt után már bennt is voltunk az erőben. Ennyi volt a bemelegítés, utána jött is a hosszú emelkedő Lajosforráshoz. Lehet kicsit itt elfutottam az elejét, de ugye a versenyszellem tolt maga előtt! Emit kb 2 km-ig tudtam követni, utána már csak a fordítónál láttam viszont (11-12 km-nél)! Dió kb ugyanitt lépett meg, de neki azért sokat láttam a hátát, nem is olyan messziről. Gyurit is láttam néha, de erről majd később, a 21. km-nél…
Elég hamar mateklecke lett belőlem, de ugye ezért jöttem, nem lakmározni! Lajosforráshoz úgy érkeztem, hogy MIÉRT IS NEM az M távra regisztráltam??? Má’ minnyá’ vége is lenne! Nadehátnem.
Gizion-pacsi, kis vizezés, nyomás tovább.
Találtam másik nyulat Trokán Anna személyében, bár néha én voltam a nyúl. Nagyon szépen fut. Még csak nem is reméltem, hogy én is így nézek ki. Tudtam, hogy nem.
Elképesztő volt már itt szembe találkozni az XL távosokkal!!! 9-kor indultak, 16 km Dobogókőre, ugyan ennyi vissza. Mi a 6.-7. km-nél jártunk. WTF???
Kisvártatva kaptam még egy Gizion-pacsit Zsuzsitól, ő a verseny kontrollfutója volt, mint az később kiderült. Khmm. Persze jó volt a szalagozás, csak nem a földön volt, ahová szegeztem egy idő után a tekintetem, hanem rendeltetésszerű helyükön. A fákon. Én mondjuk csak egyszer néztem be… Épp én voltam a nyúl, mikor szólt Anna lentről (nyilván felfelé néztem be!!!), hogy erre van az amarra. Egész verseny alatt iszonyú jó fej volt! Minden kis kiálló biszbaszért szólt.
Fordító előtt, Sikároson borzasztó nagy volt a perje, egy nyomvonalon kijárva. Szembe kb. senki nem tért ki, gondoltam majd akkor visszafelé én se. Na persze…úgy levállalt egy srác, hogy még a fogam is összekoccant.
A fordító frissítőjénél fel se néztem kb. Két lány előttem ért be, gondoltam hagyom őket csemegézni, csak jeget kértem a kulacsomba. Az egyik segítő felkiáltott, hogy “még egy Gizion!”. Na erre mondom csak villantok már egy vasvigyort. Néha nem baj, ha fel is néz az ember… Balázs állt velem szemben. Átvillant az agyamon, hogy megkérdezem, hol van Főni, de nem akartam csacsogással is időt veszíteni. Örültem neki, de elköszöntem és rohantam vissza. Itt a 3. helyen álltam (még…) Viszont 2mp után mellettem futott és videóinterjúztatott! Valami hülyeséget hablatyoltam, nem igazán fogtam fel hirtelen, hogy mi is történik!
2-3 km-en tartottam a pozíciót, de aztán megelőzött egy lány, majd egy másik is. 2-3 km volt még Lajosforrásig. Az eddigi énem ilyen helyzetben “adta” fel mindig. Jólvanazúgy, mindegymár, mostmárakárbeislazulhatsz…Na de most! Most tudtam, hogy jön majd a lejtő. Ők mind jobbak nálam a felfeléken, de azt is érzékeltem, hogy egyre hamarabb értem be őket. Ugyan a 16. km-től már nem annyira kívántam a futást, de mindent meg akartam tenni a -nem is tudom- győzelemért/beérésért/dobogóért. Kőhegytől gyakorlatilag lejt a pálya, ráadásul nem is túl technikás (bocs Gyuri!), lehet rajta hasítani. Láttam mindkét lányt! Vagy nem láttak, vagy nem tudtak mit kezdeni alattomos jöttömmel, de hagytak elmenni! Váááá! Mondom milyen ez már?? Ez most komoly?? Nem tudtam elhinni.
Ezen a ponton láttam meg Gyuri hátát.
Volt még egy hupli, nem örültem neki túlzottan, de kb 7 km óta semminek sem. Annak mondjuk igen, hogy itt a cél! Aztán 500 méterre a céltól, 15 méterre előttem ott volt Ő! A második lány. Szép lett volna, de szerintem a mentő visz el, ha megpróbálok még gyorsabban futni.
3. lettem. Én! Szuper érzés volt! Még mindig nem hiszem el, hogy ez teljesítmény belőlem jött ki!
A célfotó nem adja vissza az állapotom…
Nem mondom, hogy könnyű volt. Hogy könnyen adták. Sőt! Ez most nagyon odab@szós volt! Többször (végig) émelygett a gyomrom.
Ez most nem volt tralalla.
Nem volt chill, meg flow. Bocs. Volt pár flow pillanat. Visszafelé (majdnem) minden szembefutó félreállt. Amikor én futok versenyen, és látom, hogy jönnek az elsők, akkor mély tisztelettel félreállok előlük. Ez valami elképesztő jó érzés volt!
Nagyon jó volt ennyi BARÁT között, ennyi minőségi időt eltölteni! Büszke vagyok rájuk, hogy élnek a testük adta lehetőséggel!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!
baratrunning.com 