UTH Szentendre Trail – Répássy-Szabó Enikő, beszámoló

Posted on 2023.06.04. Updated on 2023.06.04.

Szentendre Trail negyedszer… 2017-ben futottam itt először, és tavaly már azt éreztem, hogy kihoztam ebből a versenyből a maximumot. 6:26 lett az időm, ezzel teljesen boldog voltam, és úgy gondoltam, nem futok több Szentendrét, max. Szentlászlót, ha egyszer összeszedem a bátorságom. Aztán az áprilisi Papp-rét Trailen, ahol bejártuk a pálya egy részét jó nagy sárban, elkapott a nosztalgia, így – némi vacillálással a Szentlászló irányában – mégis beneveztem.

A felkészülés jól ment, szorgalmasan és eseménytelenül. Szombaton a Zsámbékfutáson frissítettem a futókat délig, ami elég sűrű volt, aztán elmentem masszázsra, remélve, hogy kompenzálja a délelőtti pihenés hiányát. Este felvettük Gáborral (férj) Szentendrén a rajtszámot, és – ahogy eddig mindig – a barátnőmnél aludtunk Pomázon. Annyira rámjött a versenypara, hogy a fejem is megfájdult szombat estére. Nem éreztem késznek magam, mozgalmas volt a hét, nem pihentem eleget, pénteken este még egy 30Y koncert is befigyelt (nem ugráltam), aztán szombaton a crewkodás, jó nehéz vizesballonok és banánosládák cipelése. Éjszaka többször is felriadtam, hogy vajon mit felejtettem otthon (semmit). Reggel még mindig nem volt az igazi a kedvem, tök feszült voltam a rajtban is.

Az első 15k ennek a jegyében telt. Próbáltam tartani a pulzust, ettem-ittam mechanikusan, és nem nagyon élveztem az egészet, nem akart múlni a „mit keresek én itt” érzés. Utolért Palásti Peti, picit futottunk együtt, jó volt beszélgetni. Aztán Peti elszaladt a lejtőn (mily meglepő😊). Szerencsére eljött az Apátkúti-völgy, a kedvenc szakaszom. Jól futható, árnyas, madárcsicsergős, patakos. Na itt visszatért belém a lélek, kezdtem jól érezni magam. Addig azt hittem, hogy nem is haladok elég jól, de itt már láttam, hogy előbb beérhetek Visegrádra mint tavaly. Innentől igazából nem foglalkoztam a pulzussal. Tettem amit mindig, a futható síkabb részeket és az emelkedőket megnyomtam, amennyire tudtam, a lejtőn meg igyekeztem nem orra bukni, és minél kevésbé frusztrálódni a mellettem elrohanóktól.

Visegrádon vártak Gáborék, gyors zsákcsere, kaptam hideg mangót (meglepetés volt, és nagyon jól esett), Cserta Balázs hozott egy kis életmentő jeget. Kértem vizet a nyakamba, aztán futottam tovább. Úgy gondoltam, hogy innentől a pontokon már csak jégért és nyakonöntésért állok meg. Így is volt, a Papp-réten azért töltöttem egy kis friss vizet a kulacsomba. Előtte a magas fűben vártam a követ, amiben a négy Szentendre Trailemből kettőn sikerült elesnem. Nyugtáztam hogy megvan, és átléptem rajta. A Vörös-kő előtt meglepetésemre megint mellém lépett Peti azzal, hogy „Belőlem kettő van, tudtad?”. Kicsit eltévedt, és itt ért utol. Együtt másztuk meg a Vörös-kőt, szenvedős volt, de legalább nem csúszott a sártól mint 1,5 hónapja a Papp-rét Trailen.

Utána Peti elhúzott a lejtőn, én valahogy leküzdöttem magam rajta, és megmásztam a második tüskét. Ott valahol még egyszer találkoztunk, mert állítólag elfutottam mellette a hegy aljában, de észre sem vettem, aztán persze  megint ott hagyott. Nagyon örültem a Skanzennek, a lejtő után a biztonságos aszfaltnak, szárnyakat is kaptam tőle, és az utolsó 7 km-t olyan gyorsan sikerült behúznom, hogy Gáborék lemaradtak a befutómról (6:30-ra becsült a rendszer és 6:16 alatt beértem).

Ennyi a történet, nagyon megleptem magam, mert nem hittem volna, hogy sikerül még 10 percet faragni a tavalyi időmből. Köszönöm Gabi, hogy hozzásegítettél ehhez! Azért most már tényleg azt hiszem, hogy ez volt az utolsó. 😊

Női 8. hely, 6:16