Month: augusztus 2023

Korinthosz 160 – Evetovics Milán, beszámoló

Posted on

Nem egyszerű elkezdeni ezt a beszámolót, mert belülről – érzésem alapján kevés hibát vétettem (vagy nem túl nagyokat) -,hisz beértem, és így picit nehezebb reflektálni a versenyen történtekre.

A rajtba kábé 15 perccel előbb odaálltunk gyülekezni, már akkor éreztem, hogy elég meleg napnak nézhetünk elébe, viszont a karszáramat és a nyaksálamat hűtéshez a kocsiban hagytam, ami 4-500 méterre volt, de úgy voltam vele, hogy nem ugrasztom Hankát, inkább bevizezem a sapkámat, meg a karomat az ott lévő szőkőkútban és majd 16 kilinél felveszem a hűtős eszközeimet.
Pontban 11-kor rajt, enyhe lankás emelkedéssel kezdtünk. Én gyakorlatilag a legvégéről indultam a mezőnynek és nagyon lassan topogva előztem meg csak egy-egy embert és végig csak a pulzusra koncentráltam, és hogy nehogy elszaladajam az elejét. 3-4 kili után ott volt az első frissítőpont, ahonnan már tudtam magammal vinni jeget. Kiérve a városból elkezdődött a tekergőzés a gátakon, de ezt sokat gyakoroltam és otthonosan mozogtam ezen a néhol jobb, néhol rosszabb minőségű göcsörtös földes/füves/kavicsos felületen. Hamarosan ott voltunk a 10 kilis frissítőnél, ahol újabb jég felvétele következett. A maradék 6 kilin elfogyasztottam az első gélemet és megittam az 1 liter izo maradékát is, amit erre a szakaszra terveztem.
16 kilinél megkaptam Hankától az előre megbeszélt frissítésekeket és a karszárat+nyaksálamat tele jéggel. Az ezt követő 9 kilin igyekeztem minél egyenletesebb tempót futni, erre a szakaszra csak 0,5 liter iso-t vittem, ami éppen hogy elégnek bizonyult. Bogyiszlón 25-nél Hankától megkaptam az újabb frissítési adagot és a jeget. Ittam közben sok vizet is, hogy ki ne száradjak.
A következő találkozás 40 kilinél lesz, így addig csak magamra és frissítőpontokon lévő jég/víz utánpótlásra tudtam számítani. Igyekeztem minél gyorsabban letudni ezt a szakaszt, hogy a 40-es szintidőhöz képest minél nagyobb előnyöm legyen. Kb. 30 perc előnnyel érkeztem meg ide, itt az árnyékban kihengereztem magam, megittam egy hideg 0% lime-os sört, közben Hanka berendezte a zsákomat.
Ezután jött a leghosszabb “egyedül” futott szakasz; egy 20-ast kellett menni.  A frissítő után Csepregi Ákossal futottunk együtt 6-8kilin át, ez jó volt, mert egy kicsit elvette a fókuszt a kezdődő fáradtságról, ahogy a futás/edzés/versenyzésről dumáltunk, meg mivel ő már ismerte a pályát mondta,  mire hogy számítsak, illetve hogy ha átértünk a folyón, ott lassacskán lesz majd árnyék is hamarosan.
Egy idő után aztán egyedül maradtam, mert itt gyorsabb tempóban mentem, mint ő. Viszont a fáradtság és a meleg kezdte megtenni a hatását. Ami a kezmere játszott, hogy már a “túloldalon” futottam, tehát közeledtem a feléhez. A frissítőknél próbáltam többet pihenni, viszont két frissítőpont között mindig legalább valamilyen tempóban futni és nem belesétálni. A meleg miatt nem nagyon kivántam a szilárd frissítésemet, de nem hagytam magamnak választást és megfelelő időközönként letoltam egy gélt is, nehogy elfogyjak. Aztán végül csak eljött a pont, ahol Hanka várt, “kigurítottam” a hátamat, jegeztem magam, Hankától megkaptam a só/bcaa/electrolit tablette kombót ismételen, és jeget, valamint a további frissítésemet a zsákomba.
A következő találkozásnál már Baján leszünk. A pontot elhagyva már szinte végig árnyékban futottunk és a hőmérséklet csökkenésével a pulzusom is kezdett visszatérni egy normálisabb tartományba (ilyen tempónál). Közben egy nagyon pozitív élmény kezdett el elurakodni rajtam, hiszen most jön a hazafutás. Apu Bajáról származik és sok nyári hetet töltöttünk a bajai Petőfi szigeten. Egész konkrétan annál a nyári szálláson, ami előtt a 80-as fordító volt. Sok szép emlék kötött oda, mint ahogy a Sportuszodához is, ami előtt szintén elfutottunk. Ahogy elmerengtem az emlékeimben, egy kisebb zokogó görcs tört rám, tudtam, hogy ez a szép elmékek mellett azt is jelenti, hogy kezd fogyni a cukor a szervezetmből, úgyhogy itt az ideje frissíteni, ezért egymás követően 2 GU gélt is betoltam, nehogy elfogyjak. Egész jó kis tempóban értem 70-hez, majd egy gyorsabb frissítés után mentem ki a szigetkörre a felezőpont előtt. Elég hosszú volt, de igyekeztem nem sokat belesétálni, hogy minél több idő maradjon a szintidőhöz képest.
A felezőpontnál kb. 45 perc előnyöm volt, megnyugtató volt, hogy sikerült növelnem a 40 kilihez képest, ugyanakkor tudtam, hogy a neheze még csak most jön. Ettem egy pár korty hideg-langyos sós levest benne egy kevés rizzsel. Jeget tömködtem a bal combom egy pontjához mert egy éles izomfájdalmat éreztem és mondtam Hankának, hogy amíg eszegetem visszafelé sétálva a levest, addig jöjjön és dumáljunk kicsit.
Visszafelé a szigetkört már sötétben, lámpával a fejemen kezdtem, sikerült egy egész tűrhető tempóban visszaérni az utolsó bajai frissítőponthoz. Hankával itt csináltunk egy nagygenerált, kigurítottam a hátamat, illetve a bal lábam elázott a combomhoz tömködött jégtől, így végül azt a döntést hoztuk, hogy megnézzük a lábujammat, mert éreztem hogy dörzsöli. Hanka segítségével lecseréltük a zoknit és a cipőt is az Altrára és vazelinnal bekentem vastagon a lábujjaimat, kiszúrni végül nem kellett, mert vízhólyag nem volt rajta. Jégspray-vel lefújtuk a combomat és végül úgy döntöttünk, hogy száraz pólót is veszek. Sokat segített a morálomon ez a nagy generál, a bal combomból a fájdalom már teljesen eltompult, és a bal lábamat sem dörzsölte a vizes cipő tovább. A fáradtság viszont továbbra is megvolt, ezért itt sétáltam néha kis belefutással, de igyekeztem nem lassan sétálni. 

Legközelebb 103-nál talákoztunk Hankával, visszacseréltem a cipőt a Hokára, mert bár az vizes, de az Altrában nem ment a futás, mert fájni kezdett tőle a talpam. Felvettem az esődzsekit, mert kezdett cseperegni. Mentem tovább, futni nem igazán tudtam, de toltam/haladtam, az eső nem akart rákezdeni, nekem viszont már baromi melegem lett a dzsekiben. Szerencsére le tudtam adni Hankának egy ponton a dzsekimet, majd ezt követően 5-10 perccel nyilván megjött a vihar 😀 😀 :D. Először kicsit esett, aztán jobban, aztán brutálisan, közben a villámok meg szépen csapkodtak körülöttünk, ennek köszönhetően tudtam meg, amikor a hídon futottam át, hogy tudok derékban 90 fokban lehajolva ~5 perceset futni, ha nagyon fosok, hogy odacsap a villám. 😀 Ha a vihar nincs, valószínűleg rosszabbat megyek, mert az esővel együtt én is összekaptam magam és elkezdtem futni, mert tudtam, ha a hideg esőben sétálgatok, akkor abból nagy baj lehet.
120 kilinél Keselyűsre érve nem sokat voltam Hankával a frissítőponton, csak egy Redbullt toltam be, meg a szokásos frissítéseimet, mert tudtam, hogy a most következő szakasz lesz az utolsó nehezebb rész, így ezen akartam mihamarabb túllenni. A fáradtság kezdett nagyon beütni ezen a szakaszon, pláne mert a futás már nem igazán ment, de tudtam, hogy haladnom kell, mert különben még fáradtabb leszek.  A szemem már káprázott a lámpa fényben megcsillanó bogaraktól, a fejem is húzott, a lábam meg nem igazán tudott futni. Ez volt a legnehezebb-leghosszabb szakasz, de végig ott dolgozott bennem, hogy ha ez megvan és kibírom, innen már könnyebb lesz és a szintidőbe is bele kell férnem. Pont jókorra értem be Bogyiszlóra, és kihasználtam talán a pálya egyetlen intézményesített wc-jét. Kértem Hankától koffein tablettát, hogy felpörgessen egy kicsit, leadtam a fejlámpát, és felvettem a száraz esődzsekimet, mert újabb nagyon sötét és nagyon nagy felhő felé ment a pálya. Bogyiszlóról kiérve kezdtem kicsit jobban érezni magamat, a koffein tabletta is kezdett hatni és újabb gélt is toltam, hogy legyen majd miből futni. Szép lassan elkezdtem futómozgásban közlekedni, közben levettem a dzsekimet és eltettem, mert az a bizonyos felhő persze elment a másik irányba. Egész hamar sikerült az utolsó találkozási ponthoz odaérni. Itt kiszórtam a kavicsokat a cipőmből és kértem a fülhallgatómat, mert az éreztem van még bennem annyi, hogy az utolsó 16 kilinek a sima részeit futva tegyem meg, ahhoz meg jó lelkesítő lesz majd a zene.
A frissítőpontból elindulva nagyon hamar elég hülye tempóra gyorsultam és ahelyett, hogy óvatosan kocogtam volna, a zenére elkezdtem tolni mint süket a csengőt. Kár volt, mert így 2,5 kilométerig tartott az erőm, ahol be kellett látnom, hogy ez nem volt jó ötlet és innen bizony már séta lesz. Közben Csákány Kriszta ért utol, akivel már Bogyiszló  óta kerülgettük egymást. Megbeszéltük, hogy innen már beérünk illetve egyikünk se fog tudni futni (bár ő nagyon mondta, hogy fussak nyugodtan nem kell vele tartanom). Akkora már én nagyon nehezen viseltem magamat (a fáradtságomat), így jó volt valakivel dumálni, mert addig sem a saját nyomoromra figyeltem. Felhúztuk magunkat az utolsó nagy kaptatóra, majd vissza a városba és végül be a célba.

Előzetesen arra gondoltam, hogy egy 19 órás 160 kilinek illene meglenni, de így látva a pályát meg a körülményeket ez lehet, hogy kicsit túlzó volt. A 21 órás beérés talán reális lehetett volna, de ahhoz ott az utolsó 16 kilin túl még főleg a 90-től ~ 110-ig es szakaszon kellett volna jobban menni/futni. Mindenesetre nekem ez így volt jó és nagyon örülök neki. Ismét sok jól használható tapasztalatot szereztem a versenyzésemmel és magammal kapcsolatban. Ami nagyon kiemelkedő volt, hogy annyira  fókuszált állapotban és flowban voltam (még amikor fáradt is voltam), hogy nem tudtak kizökkenteni a nagyobb fájdalmak/fáradtság/problémák sem. 

A verseny másnapján már tudtam futni, nem volt különösebb bajom egy kicsit a combizmok fáradtságán kívül.

A senkivel verseny – Velencei-tó

Posted on

Palkovics-Szabó Nóra elment edzeni és ez lett belőle. Olvassatok ti is szépet.

🥰

Tizenötödszörre futottam körbe. Eddig volt teljesen agyatlan vagy finoman szólva bátor, volt kísérővel, volt hetven fokban, volt éjszaka, volt nagycsapattal, és volt sorsfordítós. Ezeket pakoltam bele a futózsákba, pont befértek a másfél liter víz, a személyi, a kocsikulcs és a zselék mellé. A fülesben egy dal szólt végig, buta kis dal. Hűvös volt, és igen, esett is, pont ahogy szeretem. Hogy utána törölközőszárazon öltözzek a kocsi és egy kerítés között.

Minden megvolt. Nem kellett utánaszámolni, csak előre. Első négy legyen hat húsz körül, tízig legyen hat körül, aztán nézzük meg, mi sikerül mondjuk tíz és tizenkettő között könnyen, és maradjon az huszonegyig. És onnan legyen parttalan, most az egyszer elengedem a fegyelmet. Ennek megfelelően tizenkettő körül megijedtem, aztán huszonegynél már olyan rosszgyerekes mosollyal mentem tovább azzal a nemtudomhonnanjött idővel. Csak élvezni akartam, hogy nem nehéz, hogy egy kívülálló számára futó kinézetem van, és hogy a kör végére sem tudom még fejből annak az egy primitív dalnak a szövegét, pedig nem finnül van. 

A három óra benne volt, meglehetett, fél perc állás sem volt, az is csak egy egészségügyi bokorlátogatás. Kettő ötvenhárom lett, mindenféle kisrekord. A félmaraton időnél mindig eszembe jut a 2002-es első, butaórával pamutpólóban. 

Végig éreztem az erőt, ami biztos eddig is ott volt, mert ha visszanézek az elmúlt fél évre, kellett, hogy ott legyen valahol. És akik mellettem voltak, tudták, hogy ott van. Gabi egészen biztosan, mert ő adta a színes ceruzát ehhez a körhöz. Aztán ezt a kört magamnak lerajzoltam: látod, megy ez. 

Inline image

Großglockner Ultra Trail – Szabó Tibor, beszámoló

Posted on Updated on

Egy másik kávéház

A Mozart Ultra után hat hét maradt regenerálódni és visszaszerezni a verseny formát. Az első hét kiválóan sikerült, gyorsan vissza tudtam állni az edzésekbe, aztán a következő három hét is rendben minőségi edzésekkel telt, főként a lejtőzéseken volt a hangsúly, aminek a Glockneren nagy hasznát láttam. A nem várt pofon két héttel a verseny előtt érkezett előbb erős torokfájás, majd orrfolyás és berekedés formájában. Fura módon fizikailag nem éreztem a betegség hatását, de tartottam attól, hogy pont akkorra fog kiütni mikor a verseny lesz, így aztán az edzéseket kihagytam, a verseny hetében pedig csak két rövid edzést csináltam, ami inkább volt ,,rendszer ellenőrzés”, mintsem komoly ráhangolódás.

Az előjelek tehát kimondottan rosszak voltak, amin egy picit sem javított, hogy a versenyigazgatóság péntek éjszaka üzent, hogy a várható viharra való tekintettel rövidítenek az útvonalon, ami mínusz 3 km-t és mínusz 450m szintet jelentett, illetve egy figyelmeztetést, hogy este 7 óra körül vihar várható a területen. A péntek éjszakám szörnyű volt, talán ideges voltam, vagy a korai kelés miatt izgultam, nehogy elaludjak. Éjjel 2-kor keltem, összeszedtem magam, a lányok elvittek Kaprunba a buszhoz, ami 3:30-kor indult a rajtba Enzingerbodenbe. A rajtpisztoly 5-kor lett ellőve vak sötétben és piszok hidegben.

Első etap

A rajtból úgy indult a pálya és a mezőny, mintha rakétakilövés lett volna. Egyrészt az emelkedés az első frissítőig 6 km-en közel 900 m volt, másrészt mindenki úgy indult meg, mintha csak a sarki boltba kellene leugrani a vasárnapi ebédhez elfelejtett sütiért. Én igyekeztem visszafogottan kezdeni, mert fogalmam sem volt, hogy a betegség mit enged, és mit nem. Így gyakorlatilag az első frissítőig, aki a környéken járt, az megelőzött. A frissítő után jött egy technikás lejtőzés, ami előbb egy jól futható single trackké szelídült, majd egy dózerúttá szélesedett, ami a Kaslban lévő frissítőig vitte a mezőnyt. A lejtőzés nagyon jól ment, terepviszonyoktól függően 4:30-5:30 közötti tempóban haladtam, nagyon sok embert megelőzve a városig.

Kals 25 km-nél az első nagy frissítő pont volt, felkészülés az első komoly mászásra. Töltöttem, vetkőztem, Forma 1-es tempóban és robogtam is tovább. Igazán jó állapotban voltam itt, úgy fizikálisan, mint mentálisan.

Második etap

Kalsból a következő frissítőponthoz 1300 m-t emelkedett a pálya. Jó tempóban, jó erőben, de fejben nagyon szétesve értem erre a pontra. A végtelen emelkedő pálya teljesen felemésztette a mentális erőmet, ráadásul elborult és erős szél fújt fent. Innen hullámzó terepen jutottunk el egy komoly lejtőhöz, ahol kb. 2-2,5km-en veszítettünk 500m szintet. Ezzel meg is érkeztem a Glockner Straßén lévő frissítőhöz, ahol először éreztem, hogy ez nehéz lesz, ekkor már 40 km környékén jártam.

Harmadik etap

Glockner Straßéról 600 m szint emelkedéssel értem a pálya legmagasabb pontjára 2670m-re. Normális esetben ez nem kihívás, most viszont elég nehezen ment és ez fejben megint kikezdett. Ilyen mentálisan gyenge állapotban érkeztem a gleccserhez, ami minden várakozást felülmúlt. Esélyt sem láttam talpon leereszkedni, ezért gondolkodás nélkül hátra vágtam magam és seggen csúszva robogtam lefelé. Aztán kb a gleccser felénél három hegyimentő vetett véget a mókámnak, és finoman jelezték, hogy akkor most tessék rácsatlakozni a fix kötélre. Ha jól számoltam 5 kötélhosszt ereszkedtünk és sajnos volt olyan a sorban, akit a hegyimentők segítettek le, mert félt, ezért nagyon lassan haladtunk. Itt nagyon sok időt veszítettem kb 1 óra volt 3 km, amiből a gleccseren fél órát töltöttem. A gleccser után egy nagyon hosszú technikás lejtőzés következett, ahol 1600 m szintet mentük lefelé. Kb. 52 km-nél tudatosult bennem, hogy a be nem kalkulált időveszteség miatt elfogyott minden vizem és frissítő nélkül maradtam a következő 10-12 km-re. Üzentem Gabinak és Reninek, hogy valahogy elmegyek a következő pontig és ott kiszállok, mert szinte biztos, hogy meg fogok dőlni addig. Innentől a tempót visszavettem a pulzust visszaengedtem 120-130 közé és szépen lassan ereszkedtem. Közben utolértem egy német srácot, akivel sokáig együtt mentünk Kalstól. Sétált. Kérdeztem mi történt vele, mondta, hogy ő feladta mert a gleccseren megsérült a lába. Mondtam neki, hogy nekem meg nincs vizem és így nem fogok tudni tovább menni, túl messze van a következő pont. Azt mondja erre, hogy dehát az csak 2 km menjek nyugodtan. Ezen belelkesültem és felvettem a tempót. Persze nekem volt igazam 60 km-nél volt a következő frissítő, de közben egy játszótéren találtam egy kutat, ahol tudtam vizet tölteni és robogni tovább. Így a feladást elvetettem.

A következő kilométerek eseménytelenül teltek, aránylag jó tempóban haladtam, minden működött. Az utolsó frissítőponthoz érve éreztem, hogy baj van. Megérkezett a kalapácsos ember. Fél liter izót megittam és sétálva indultam tovább, majd lassú kocogásra váltottam. Kb 2 km-re kezdődött az utolsó hegy, addig elkocogtam, ott viszont végem lett. Itt megittam fél liter vizezett kólát, majd 10 perc múlva ettem egy gélt és rá negyed óra múlva még egy gélt. Közben minden lépésért megküzdve araszoltam fölfelé, nagyon lassan. Aki feltűnt a látótérben mögöttem, az megelőzött. Az vigasztalt, hogy 3 hányó embert is elhagytam és azért én még mindig jobb helyzetben voltam. A második gél után kb. 5-10 perccel éreztem, hogy jön vissza az erő, már egész vállalható tempóban mentem fölfelé. Az ébredő erővel viszont együtt érkezett a várt vihar is, ami némi apró jéggel kopogott a fejemen. Ekkor már újra teljes tempóval haladtam, a kalapácsos embernek nyoma sem volt. Hogy a nap teljes legyen az utolsó 1-1,5 km egy szűk erdei single track volt, sok gyökérrel, kővel és a vihar miatt rengeteg sárral. Ez így magában sem lett volna öröm a végén, de ez még lejtett 200 m szintet is. Egy örökkévalóságnak tűnt mire a végére értem.

A városban mosoly, tapsoló emberek, zene, család, érem, hullaszag. 🤣

14:58 Korosztály 12., összetett 33. hely.

Az elején ezt az eredményt simán aláírtam volna. A végén annyira nem voltam elégedett, mert sok idő maradt benne, főként a gleccseren.

A verseny közben gyönyörű ívet húzott a hozzáállásom a további versenyeket illetően 50 km környékén azt mondtam, soha többet nem futok maraton fölött, 60 km-nél már csak félmaratonokban gondolkodtam, a célban azt mondtam, hogy soha többet nem jövök Kaprunba, sőt soha többet nem indulok versenyen.

Aztán a verseny utáni éjszaka a vezérhangya elindult és reggel már egy talán jövőre még egyszer meg kellene próbálni gondolat kezte el bontani a szépen felépített páncélt a következő versenyek ellen. Mára ez annyiban módosult, hogy jövőre ott leszek a rajtban, mert a 13 óra az egy elérhető cél, tehát azt csak meg kellene csinálni.

A pálya gyönyörű részeken vezet végig, a jelölés kifogástalan volt, a frissítőpontokon az ígért frissítés mindenhol elegendő mennyiségben rendelkezésre állt. (Hammer Heed izo, Hammer gél, Hammer energia szelet, banán, dinnye, Coca Cola, 2 ponton meleg étel, 1 ponton masszőr) Részemről ajánlott verseny.