Nyíregyházi futófesztivál, félmaraton – Palásti Péter, beszámoló
Kicsit félvállról vettem eleintea készülődést, de amikor láttam, hogy Bogár Jani nem lesz, így az 50+ dobogóra valószínűleg felférek, rápörögtem. Csabika jelezte, hogy megnéz majd útközben, bringán itt-ott kísér, a feleségemet is kértem, hogy hozzon egy kis extra vizet, amivel bringáról le tud locsolni, mert tényleg pusztulat meleg volt, már reggel 8-kor. A fél kilences rajt így nem volt elég korai. Beálltunk (Polyák Gézával) az elejébe, ne kelljen kerülgetni az első 500 m-t sprintelőket, így aztán akadálytalanul lehetett haladni a szépen biztosított útvonalon a bujtosi tó felé. Ha ismert helyen futsz, van az az érzés, hogy ez semmi, hiszen annyiszor jártál ott, hogy minden egyes gyűrődést az aszfalton személyesen ismersz. Mindez addig tart, amíg szembesülsz a nagyobb tempó miatti megterhelés erejével.
Az első fordító a bujtosi tónál volt, az élmezőny – 5-7 futó előttem – ekkor még nagyon a látótávolságon belül ment, szinte mindegyiket arcról legalább ismertem. Fiatalok, fussatok bolondok 🙂 Arra azért figyeltem, hogy az öreg csókák ne kerüljenek elém. Egy szakállas, őszes hajú srác sanszos volt, de utóbb kiderült, ő még a 35-49 korosztályba tartozott. Így lényegében – korosztályban – magammal versenyeztem. Csombók Csabi kérdezte rámegyek-e a PB-re? Hát egyáltalán nem volt bennem, ezen a héten meg főleg nem, és a meleg miatt pedig abszolút nem.
Vissza a versenyre, a bujtosi tavi kör után az északi körúttól lényegében két kerékpáros kísérőm is volt (Csabika+a feleségem), aranyosan kérdezgették mit kérek, de a meleg miatt nem nagyon voltam éhes, inkább csak a vizet kívántam. A pálya változatosságát az adta, hogy egy 5 kilis szakaszát beviszik az erdőbe, ott nem ér a nap, cserébe viszont nem haladsz 🙂 A straván is jól látható, hogy melyik volt ez a szakasz, a 4:20 alati tempó itt inkább 4:20-4:40 közötti lett, amihez az is hozzátartozik, hogy az erdő előtt kellett volna enni egy gélt, akkor erőteljesebben tudtam volna nyomni ezt a szakaszt. De itt nem voltak velem a “kísérőim” és annyi vizem meg nem volt, hogy a gélt jól tudjam bevinni. Az erdőből kiérve aztán frissítés, újult erőkkel fel a vasúti felüljáróra, ami a helyi viszonyok közepette, már-már hegy. Ennek a “lejtőjén” kicsit tudtam lazítani, regenerálódni. A tavat megkerülve aztán ugyanitt kell visszafutni a városba. Így is tettünk, és ahol ez a visszavezető emelkedő elkezdődik megláttam egy srácot vagy 400 méterre előttem. Annyira messze volt, esélytelennek gondoltam, hogy megfogom, ekkor volt még vissza szűk 5 kili. De a két kísérőm nagyon motivált volt, hajtottak előre, és a felüljáró tetejére visszaérve tényleg csökkent valamelyest a különbség. De így is volt vagy 300-350 köztünk. A felüljáró tetejéről lényegében egy nagy egyenes aszfalt vezet a legvégéig, tehát látod, hol tart az előtted járó és téged is ugyanúgy a mögötted lévők. Szóval tiszta helyzet, nem nagyon tudsz sumákolni. Menni kell, “all in”. A kedves kísérők hajtottak is előre és az utolsó két kilire a távolság lecsökkent 200 m körülire. Á, ez még innen esélytelen, ezt gondoltam. Aztán a srác hátrafordult, majd többször is hátranézett, ez beindított valami extra vadászösztönt. A két kísérőm ezt még csak fokozta, “meg tudod fogni, kész van a srác…” A hosszú célegyenes legvégén van egy nagyon kis kanyar, ami a Korzó bevásárlóközpont elé visz be. Itt értem be a srácot, 300m-rel a cél előtt. Tényleg annyira kész volt, hogy meg se próbált visszaelőzni, egyszerűen elrobogtam mellette és így futottam célba a 7. helyen abszolútban, a kategória 1. helyén. A srác egyébként Dr. Dudás Attila volt, egy remek futó, Mozaik Medes futónagykövet, neki köszönhetem az extra motivációt adott az utolsó szakaszhoz.
baratrunning.com 