UB Trail, 39 km – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on 2023.11.12.

Tavaly ez volt az első ilyen hosszabb távom, és annak sikerén felbuzdulva nem volt kérdés, hogy idén is ezen a távon fogok indulni, egy jobb eredmény reményében. Egy év készültség után, kíváncsian vártam a rajtot és Gabi által korábban minden jó tanáccsal ellátva léptem be a rajtzónába. Illetve már oda is futva érkeztem, mert a rajt előtti kötelező felszerelés ellenőrzésen kiderült, hogy a bankkártyámat sikerült elraknom a személyigazolvány helyett. Gyors sprint oda-vissza a kocsihoz és pár perc múlva indulhattam is a mezőnnyel. 

A megadott pulzustartományt az elején kicsit erősnek éreztem, de ahogy lassan hozzászoktam és találtam a mezőnyben megfelelő húzóembert már annyira nem okozott gondot. Szeretek így versenyezni, húzatni magam másokkal. Főként azért, mivel ezeken a távokon nincs meg az a nagy rutin még és sok energiát spórolok (itt most főleg az útvonal figyelésre, a tempótartásra gondolok, hogy nem kell az órát lesegetnem, stb.) Nyilván, ha belassul és lemarad a követett versenyző, azt már azért nem követem le. Tavalyról egész sok részlet a fejemben volt az útvonallal kapcsolatban, tudtam hol jönnek a nehezebb részek, és ez nagyon jól jött.

Az első felét tavalyhoz képest kicsit keményebbnek éreztem, meg sokkal jobban meg is voltam már izzadva, de a melegebb idő miatt a folyadékpótlásra most még jobban figyeltem. Haladtam az előírtaknak megfelelően, de próbáltam spórolni is amennyire lehet a második felére. A frissítőpontokon a meleg miatt mindig tele töltöttem a kulacsot, és vettem is magamhoz szilárdat is. De erre menet közben is nagyon ügyeltem, hogy ne fogyjak el ilyen téren a verseny közben. Főleg a nyílt részeken éreztem nehezebbnek, de amint beértem az árnyékos erdőbe új erőre kaptam. Itt több futót sikerült megelőznöm, vagy lehagynom, akik addig mögöttem voltak. A féltávot és visszafordulást jelentő frissítőpontot most nagyon vártam. Odafelé szerintem nehezebb a pálya, mert mintha az egészben lenne egy kis sunyi emelkedés, de visszafelé ez lejtővé alakul szerencsére. 18-20 kilométer környékén megvolt a szokásos energiaátállás”, szinte méter pontosan ott kezdődött, mint tavaly. Nem lepett meg, annyira ki sem zökkentett próbáltam minél jobban tovább haladni. Illetve tudtam, hogy itt jön a kedvenc részem, szűk ösvényes, árnyékos lejtő az erdőben végig fák alatt. Ezt a részt próbáltam minél tempósabban megfutni, mert szerettem volna tartani magamat a mezőnyben nem visszaesni, mivel akiket korábban megelőztem újra közeledtek rám. Ezen a részen amúgy fordult a helyzet, mert én húztam magammal azt, aki nekem segített az elején. Végül ő nem sokkal ezután elment előttem, és többet nem is láttam. Itt még 30 kilométerig jól álltam, még örültem is, hogy 3 óra 4 percet mutat az óra, mert nagy esélyem volt így 4 óra alatt beérni. Viszont innentől kezdődtek a gondok, szép lassan csökkent a tempóm és kezdtem érezni némi fáradtságot. Ezután volt pár kilométer ahol nagyon megzuhantam fejben, pedig nem szokott ilyen lenni. Itt aztán minden eszembe jutott, a “hol rontottam el az egészet” érzéstől, a “lehet nem is fog ez ma sikerülni” érzésig.

A futás is egyre nehezebben ment, hasonlított ahhoz, mint mikor évekkel ezelőtt a napon sikerült túl melegednem és csak sétálni tudtam de futni már nem igazán. De azon kívül, hogy most is a futás egyre nehezebb és kellemetlenebb volt, enni, inni tudtam, rosszul nem éreztem magam, és a séta jól ment, csak a futás nem. Innentől már csak azt vártam, érjek már be és mehessek haza. Ilyenkor próbálok mindig rövidebb célokban gondolkodni, frissítőpontról frissítőpontra haladni és az utolsó után megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy már csak a cél van hátra. Az utolsó frissítőponton sikerült rendezni a gondolatokat is és hol futva hol gyalogolva folytattam. Ezen a szakaszon többen visszaelőztek, akiket korábban lehagytam. Belül rosszul esett látni elmenni őket, de a futás már nem ment igazán. (meg őszintén megmondva a kedvem sem volt meg hozzá, hogy utánuk menjek abban a pillantban).

A végén nagyon számoltam vissza a métereket és segített, hogy hallottam a bemondót is messziről. De végül stílusosan futva estem be a célba, 4 óra 16 perc után, amivel a középmezőny közepét sikerült elcsípni. Nem akarom teljesen a melegre fogni, de biztos közrejátszott az is, hogy a végére így kifacsart a verseny, de nemcsak engem ,a körülöttem versenyzőkön is látszott, mennyire meg vannak viselve. Régen voltam ilyen fáradt, mikor beértem. Az UB Trail után napokig még azon jártak a gondolataim, mit lehetett volna másként csinálni. Nem volt életem versenye, de tanultam belőle és fejben nagyon megerősített, kétség sem férhetett hozzá, hogy a következő edzésbe még nagyobb lendülettel vágtam bele.