Budai Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló
Nálam valahogy úgy alakult az évek alatt, hogy az UB Trail versennyel le is tudom az utolsó tervezett versenyt az évben, átbeszéljük a jövőévet és belekezdünk az alapozásba. Persze később mindig irigykedve néztem a Budai Trail-es havas képeket, és idén úgy döntöttem nemcsak képeken akarom látni, hanem részt is fogok venni rajta, méghozzá a leghosszabb távon.
Az előző napokban esett hómennyiség pedig biztosította, hogy végig fehér útvonal vár majd mindenkit. Reggel is szakadó hóban indultam el, és reméltem semmi nem jön közbe az utakon, mert akkor akár a versenyről is lemaradhatok. Visszagondolva levezetni Győrből Telkibe, a letakarítatlan és felsózás nélküli utakon nagyobb kihívás volt, mint maga a verseny. Annyiban jó, hogy egyre gyakrabban tudok egy-egy rendezvényen a leghosszabb távon indulni, hogy még nincs nagy tömeg, és akad parkolóhely a közelben is. A szokásos rajtcsomagfelvétel, átöltözés, toitoi látogatás és melegítés után már bent is álltam a rajtban, ahol addigra a hó elállt és a hideg sem volt kellemetlen számomra.
Az útvonalat a verseny előtt nem igazán volt időm nézegetni, de annyi megmaradt, hogy az elején már egy komolyabb emelkedőn kell felmenni (habár ezt bármelyik terepfutás.hu szervezésnél borítékolni lehet), illetve féltáv környékén a Nagy-Szénást is meg kell mászni. Viszonylag hátul helyezkedtem el a rajtban, de akit tudtam már az elején megelőztem, mivel sejtettem az erdőben a 20-40 centi hóban nem lesz olyan könnyű előbbre jutni és nem akartam teljesen beragadni már az elején.
Az első emelkedőt végig futva és érzésre egész hamar legyűrtem, közben hozzászokhattam a néhol csúszós egy kitaposott ösvényen vezető útvonalhoz. Körülöttem is hasonló tempóban haladó futók voltak, így egy-egy helycserét leszámítva tartottam a helyemet a mezőnyben, és lassan közeledtem is másokra. Az első frissítő pont után, ahol felmarkoltam két fagyott banánt, amit alig győztem megrágni, Nagykovácsiba érve már egy jól ismert rész következett számomra. Nem bántam, hogy most kell felmászni a Nagy-Szénásra, mert erőben nagyon jól éreztem magam és kellően bemelegedtem az előző kilométereken, így szinte boldogan fordultam élesen balra a már megszokott hegyre felfelé vezető útra. A hegyre fel félúton történt az, amit soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer térdigérő hóban dombnak fel előzni fogok. Ugyanis az előttem futó, folyamatosan megcsúszott és ilyenkor a kezében lévő bottal mindig az arcom előtt hadonászott, amit egy idő után meguntam és inkább megelőztem, majd le is hagytam hamar.
Felérve és tovább haladva lefelé viszonylag magányosan teltek a kilométerek méterekkel lemaradva másoktól. Eltévedni nem nagyon lehetett, hiszen mindenki ugyanazon az egy nyomvonalon tudott haladni, ami továbbra is csúszott így nagyon gyönyörködni nem lehetett a szép havas erdőben, végig figyelnem kellett, hogy talpon maradjak. Az utolsó frissítőpont előtti lejtőn viszont láthattam valamit a földön, mert azt vettem észre, hogy ott ülök mellette 🙂 Szerencsére nagy baj nem történt, és a vastag hó miatt még puhára is estem. Gyorsan felpattantam, közben többen megdicsértek milyen ügyesen estem és mentünk is tovább.
A fagyott banán után, inkább rátértem az almára a frissítőpontoknál, amik sokkal jobban is estek, és könnyebb is volt elrágni. Ezután még volt egy meredekebb rész, amit gyors sétával tudtam már csak teljesíteni. Itt egyre több rövidebb távos futó keveredett elém, így néha nagyobb csoporttal tudtam csak tovább haladni, de őket előzve legalább fenn tudtam tartani a motivációmat. Talán ezen a részen éreztem a legcsúszósabbnak az utat, többször volt, hogy csak a lendület vitt előre és nem arra amerre én szándékoztam haladni. A kiskapun kiérve már tudtam nincs sok hátra a versenyből, viszont itt a korábban megelőzött bottal futó, valahogy visszakerült mögém és egyre közeledett, majd megelőzött. Nem hagyhattam, hogy annyi kilométeren át előtte voltam, és erre az utolsó 500 méteren megelőz, majd végig nézem, ahogy előttem fut be. Felzárkóztam mellé és vártam mi lesz, hamar tempót is váltott és megpróbált ellógni, de volt bennem még tartalék így újra mellé értem és tartottam a lépést vele. Ezt eljátszotta még párszor, de nem tudott lerázni és végül le is maradt, én pedig biztosra menve hajrába kezdtem, ami annyira jól sikerült, hogy majdnem még egy helyezést sikerült elcsípnem.
Végül a középmezőnyben végeztem 3 óra 20 perces idővel, amit a körülményekhez képest jónak éreztem, és maximálisan elégedett voltam vele. Nekem ez volt az első igazán havas, csúszós versenyem, korábban nem vettem részt ilyen feltételekkel versenyen. Voltak új dolgok, tapasztalatok számomra. Az egyik legjobb döntésnek azt gondolom, hogy megfogadtam a duplazoknis tanácsot, amit verseny Facebook oldalán olvastam, nagyon bevált. Az utolsó 6-8 kilométeren kezdtem el érezni, mintha kezdene átázni a cipőm, néhol hideg is volt, de nem annyira zavaró inkább a nedvességet éreztem csak.
Összességében egy nagyon jó versenyen vettem részt, és nemcsak látványra volt szép a fehér erdő, de nagy élmény volt benne is futni, nem beszélve arról, hogy a megszokott helyekre alig ismertem rá teljesen hóval fedve.
baratrunning.com 