Szederkény- Bóly 100 – Paulovics Rebeka, beszámoló
Február első hétvégéjének termése: 100km aszfalt-10óra 34perc
Ezzel az ultrával nyitottam meg az évet, és remélem innen már csak előre, ugyanis elég sok bakit elkövettem a felkészülés alatt. Egyáltalán… ha nevezhetem az előtte elrepült időt felkészülésnek.
Szombaton 6.00-kor rajtoltattak el bennünket, mielőtt nagy megkönnyebbülésemre 5.59-kor éppenhogy csak sikerült a tracket rátöltenem az órámra.(spoiler: el is tévedtünk)
Nem csak ez az egy perc telt ilyen kapkodósan és hanyagul a verseny előtt, hanem az egész hét.
Rutinommá vált, hogy figyeljek a megfelelő mennyiségű alvásra, a jó minőségű étkezésre, a hidratációra és általában alkohol-stoppot is szoktam tartani, méghozzá legalább 1 hónaposat, hogy a nemes cél érdekében áldozatot hozzak, illetve hogy a lehető legjobb formámban legyek. Mindemellett precízen megtervezem a frissítést, lista szerint bepakolom a további fontos kellékeket, és gondosan kiválasztom a futóruhám.
Mi jött mindebből össze? Semmi!
Ahelyett, hogy formába hoztam volna magam, inkább amortizálni kezdtem. A hétfő egy baráti sörözéssel indult, gondoltam ennyi talán belefér… de a következő nap is így folytatódott. És még ha nem is vedeltem túl sokat, az alvásra szánt időm eléggé lecsökkent. Szerdára már kész roncs voltam, és az aznapi invitációt el is kellett utasítanom, pedig arra mentem volna a legszívesebben.
Napközben sem tudtam pihenni, a munka stresszes volt, nagy volt a hajtás, mert egy kollégám lebetegedett.
Semmi erőm nem maradt a futással foglalkozni, a frissítést és minden egyebet a párom pakolta be, én pedig csak bevágtam pár futócuccot a táskámba. Így indultunk hát el a bólyi ultrára!
A verseny reggelén fáradtan, nyűgösen álltam a rajtkapuban, olyan hangulattal, hogy jobb, ha nem szól hozzám senki… én majd teszem a dolgom… de amúgy meg mit is keresek én itt???
Az első 30 kilit gyűlöltem.. csak tettem az egyik lábam a másik után. Ezután jött meg a kedvem, a tempó is beindult. Végre sütött a nap, én pedig szaladtam boldogan.
Persze akadtak holtpontok később is, illetve sok időpocsékolás a bokorba rohángálások miatt (nem kellett volna tele zabálnom magam pénteken), de összességében jó kis menet volt. A végén kicsit küzdöttem, de így volt szép.
Az utolsó 10km pedig elég soknak tűnt, de azzal biztattam magam, hogy ez már semmi! Az UB-n ilyenkor majd 120 km-t kell visszaszámolnom.
Ps.: A szervezés remek volt. Ráadásul itt adták a legeslegjobb vegán étkeket, ahol eddig valaha voltam. A rendezvényt megelőző, illetve az azt lezáró vacsorán rengeteg menüből lehetett választani, de sajnos nem csináltam mindről fotót. A vegán pizzától kezdve, a brokkolifasírton át, a bulgursalátáig mindenből lehetett válogatni.
De nem csak e téren kaptunk jó ellátást, hanem magán a verseny során is. A helyiek frissítőpontjait, valamint a futóknak biztosított kisérőautókat is kiemelném. Csoda volt. És a sok-sok szeretet is, amit a szervezőktől kaptunk.
baratrunning.com 