Ultra Tisza-tó 130 km – Parragh Dániel, beszámoló
A verseny előtti nap nagyon sűrű lett. Támadt néhány olyan bonyodalom, ami miatt kérdésessé vált, hogy le tudok-e menni pénteken Tiszafüredre, végül a család és a barátok besegítettek. Köszönet jár nekik: Anyu, Ági, Loránd, Marci, Regi.
Elautóztam Zsoltiért, aki bicajjal kísért végig. Személyen most találkoztunk először. Pár hete, önként jelentkezett, amikor meghirdettem, hogy biciklis segítőt keresek.
Néhány perc után már meg is volt az összhang és Tiszafüredig végig beszélgettük az utat. Érezni lehetett, hogy működni fog a dolog.
A szállás tök jó volt, délután még nem ettek meg minket a szúnyogok.
Elmentünk átvenni a rajtszámokat, majd meghallgattuk a technikai értekezletet. Ez utóbbinak semmi értelme nem volt, mert mindent leírtak már korábban.
Vettünk jeget a Molnál és még elmentünk a Lidlbe venni pár dolgot, ahol Zsoltitól személyit kértek, amikor venni akart egy sört 😀 Szóval elég jól tartja magát.
Megérkezett Ági, a nővérem is, aki autóval kísért minket.
Kicsit még hekkelni kellett a bicajt, mert a kosarak nem teljesen voltak kompatibilisek, de gyorskötözővel bármit bármihez… Még utoljára átbeszéltük a frissítési tervet.
Fél 5-kor keltünk. Kevés reggeli + 2 imodium, hogy a gyomor tovább bírja. 6:30-ra terveztük az indulást. Mi autóval, Zsolti pedig odatekert a rajtba.
Száraz, meleg idő volt. Az egyik videóban mondták, hogy milyen párás volt, pedig nem egyáltalán nem. 0 felhő az égen. Már akkor érezni lehetett, hogy rohadt meleg lesz.
Lefagyasztottunk 25 liter vízet és 8 liter izót. És volt 2 zacskó jegünk, hátha nem lesz jég a pontokon. Így utólag visszagondolva a jégfogyasztásra, ha nem lett volna a pontokon, akkor a saját jegünket már odafelé elhasználjuk kb. Dinnyéshátig.
És volt 5 féle szénhidrát, ezeket rotáltuk, amíg tudtuk.
A felkészülés nagyon jól sikerült. Se Gabi, se én nem nagyon mondtuk ki, de még a holdról is látszott, hogy nagyon jó formában vagyok.
Sikerült átállni a hőségre….már amennyire én bírom. Gyakoroltam a hűtést is, ezt általában közkutaknál. Jól nézett ki a dolog.
Óvatos volt a kezdés, spórolni akartam az első körben. Néhány éve a 65k-n 6 óra 18 percet mentem, de akkor nem volt olyan meleg. Most úgy voltam vele, hogy ha az első kör 7 óra körül kijön, akkor nem futottam el az elejét és a szintidő is simán meg lesz.
Takarékoskodni kell a pulzussal és az erővel. Beálltam futók mögé, hogy diktálják nekem a tempót. Ez néha csak 6:20/6:30 volt, de az én pulzusomnak pont jó.
Zsolti elkezdte a frissítést. Negyedórás bontásban megvolt, hogy mikor mit és mennyit kell épp ennem és innom.
Ágival először 14k-nál találkoztunk Tiszaderzsen. És ezt követően is a nagyobb váltópontokhoz jött, mert azokat egyszerűbb megközelíteni: Abádszalók, Kisköre, Sarud, Poroszló, Tiszafüred. Aztán visszafelé ugyanez + a vége előtt még Tiszaörvény.
A pontok előtt Zsolti hangüzenetben küldte el Áginak, hogy éppen mi kellene az autóból. Így a víz nagyrésze végig a hűtőtáskában volt, csak szépen fokozatosan lett minden kiolvasztva. Még este 8-kor is tudtunk jéghideg vízzel frissíteni, ill. az izóból is végig hideget ittam.
Volt nálunk egy spriccelő, de elszaródott, így nap közben Ági vett egy másikat valami barkácsboltban.
Zsolti és Ági faszán dolgoztak együtt. Igazából csak annyit láttam, hogy mindig ott van kéznél, ami kell, nincs kapkodás, nincs fejetlenség, mindenki fókuszált.
Ment a jegelés. Ponttól pontig mentünk. Szerencsére mindenhol volt jég. Raktunk a karszárba, csősálba és sapkába. És időnként hideg vizet a tarkómra.
A pulzus nem ment el az égbe, elég jól menedzseltük a tempót, a gyomrom is jó volt, mindent megettem és megittam, ami elő volt írva.
Kisköre szerintem az első érdekesebb rész. Megnéztük a vízműt, megvan a verseny negyede.
Ezt követően jött a világ legjobb frissítő pontja, ahol Locusta Kriszta a boss. Jó hangulatban érkeztünk és megállapodtunk, hogy később is visszajövünk 🙂
Vártam Sarudot, aztán Poroszlót, mert arra számítottam, hogy a családom már leért. De sajnos csak később tudtak indulni, így zúztunk tovább Tiszafüred felé. Ezen a részen néhányszor már belesétáltam a hídakra felvezető rövid emelkedőkön. De a lábaim elég jók voltak és arra van egy kevés árnyék is. Itt találkoztunk az élmezőnnyel, pacsiztunk a mindig mosolygó Bogár Janival.
Beértünk Tiszafüredre. A fordító 07:01:47. Pontosan annyi, amennyit akartam, patent. Egy rövid jegelés után egyből indultam vissza. A szabadstrand parkolójában kaptam egy Hajrá, Giziont is.
Nem rossz az a rész a 33-as főút mellett. Egy kevés árnyék is volt és a nap során először és utoljára jött egy 3 perces felhő.
Aztán egyszer csak a számnak csapódott egy darázs, és meg is csípte a nyelvemet. Még az a szerencse, hogy nem vagyok rá allergiás. Meg akár le is nyelhettem volna. Egy jó 2 percet azért káromkodtam emiatt. Szúrta a csípés a nyelvemet, így bevettem egy jeget, így viszonylag hamar elmúlt. Ez a darázs is eggyel közelebb vitt a teljesítéshez.
Úgy voltam vele, hogy egy ilyen haszontalan állat nem fogja megtorpedózni az UTT-met, nincs az az Isten.
Innen következett a legkeményebb 40k. A nap magasan van, nagyon meleg van. És ezen a Poroszló-Sarud-Dinnyéshát-Kisköre vonalon tényleg csak annyi árnyék van, amennyit a frissítő sátor ad, ott pedig azért nem lehetett sokáig piknikezni.
Sarud után kezdett elmenni a gyomrom. Kicsit fájt és meg is kellett állni wc-re. Jött a sósperec és kértünk a ponton kólát. Zsolti szólt Áginak, hogy Kiskörénél kell az imodium.
Kiskörére 11:19:49 alatt értem. Az ott 98 km, azaz van még bő 30.
Itt 2 dolog vált teljesen egyértelművé. Az egyik, hogy életem egyik leglassabb 32k-ja következik, a másik pedig az, hogy ez bizony meglesz. Méghozzá bőven szintidőn belül.
A lábaim még mindig elég jók voltak. Nem fájt és nem görcsölt semmi. Addigra már lement 1 tucat sótabletta + vagy 6 liter izó. Innentől nem tudtunk már szilárd cuccal frissíteni. A sportszelet teljesen használhatatlan ilyen melegben, a müzlit nem kívántam és a zabos süti kicsit száraz volt. Viszont a Squeezy gél még simán lement.
Így víz mellett kicsit higított izót és gélt ettem (meg persze maradt a só). Az utolsó 30k-n legalább 6-7 alkalommal meg kellett állni wc-re. Hamar átfolyt minden, de ettől függetlenül volt erőm haladni, nem is éreztem rosszul magam.
Abádszalók II-nél fordult először elő (és utóljára), hogy nem volt elég jég a ponton. Azt mondták, hogy csak 2-t vegyünk, mert kéne az utánunk jövőknek. Fair enough. Kilóg a bele a többi sporttársnak is, és a következő ponton ott lesz a saját jegünk.
Már alacsonyan volt a nap. Elég lassan haladtunk. Amikor futottam, az szerintem elég jó kocogós volt. A maradék időben meg egy elég jó, ütemes séta. Nem volt hova sietni. Látszott, hogy sötétben fogunk beérni, és valószínűleg meg fognak zabálni a szúnyogok. Így utólag belegondolva bent hagytunk 30-40 percet. De annál többet nem nagyon.
Sok futóval találkoztunk. Többnyire váltósok.
Kérdezgettem Zsoltit, hogy mikor jön a következő frissítőpont és akkor próbáltam addig elkocogni. Ez időnként sikerült is 🙂
Negyed 9-től fel kellett venni a fejlámpát. És kb. ekkkor szabadult el a szúnyoginvázió. Nincs ennyi szúnyog a világon, mint ami itt van.
Az utolsó 6-7 km-en egy kicsit szédültem, így ott már nem sok kocogás jutott. Zsolti finoman jelezte, hogy szerinte tudnék még futni, de aztán megállapodtunk, hogy nem kell kockáztatni, 10 körül úgyis bent leszek. Tiszaörvényen még ott volt a család és Áginak is ez volt megadva, mint utolsó találkozási pont. Megették őket a szúnyogok.
Az az utolsó 3k kicsit mostoha szakasz. Közvilágítás sincs és a végén csak egy ösvény van, ami átvezet a Kerékpáros pihenő bejáratához. Ott vártak a gyerekek, Dani, Nóri, Ádi. Együtt mentünk el a célkapuig.
Végül 16:02:56 lett.
Nagy köszönet jár Áginak és Zsoltinak az egész napi segítségért. Nélkülük ez nem ment volna.
Köszönet Titinek, hogy mindig el tudok jutni edzeni, amikor akarok.
És végül, de nem utolsósorban Gabinak, akivel már negyedik éve mindig szintet lépünk.
baratrunning.com 