Deseda 84 – Schmidt Dóri, beszámoló

Posted on 2024.08.14.

Van egy pólóm, amin az áll: ‘a futás boldogság’, van egy kitűzőm, amin pedig az, hogy ‘magamhoz mérem magam’. És van egy edzőm, aki azt mondja: ‘ne csinálj úgy, mintha nem tudnál futni’. Melyiknek higgyek? Hiszek mindnek. A futás számomra valóban boldogság, ez a táv viszont öncélú, önző, mindenki más számára haszontalan, amit azért csináltam, hogy valami magasztosat bizonyítsak magamnak. Hogy képes vagyok erre, hogy többet érek annál, mint amit sokszor elhitetek saját magammal és hogy képes vagyok legyőzni a saját magammal szemben (feleslegesen és irreálisan) támasztott elvárásokat.

Viszont ehhez kellene cinkosok, akik kussolnak, ha úgy van és felráznak, ha másként. A versenyt megelőző 20 napban mindben volt részem, hála a körülöttem lévő közeli és távolabbi embereknek, nehéz is lenne egyenként megköszönni, de idővel igyekezni fogok mindenkinek meghálálni, mert egyedül nem ment volna. Az, hogy rajthoz álltam és végigmentem nem az én egyedüli teljesítményem, hanem a Tiéd is, mert mellettem voltál, amikor úgy éreztem, kevés vagyok, jókor és szépet szóltál hozzám. Lehet, Te nem tudod, mennyit jelentett ez nekem, talán Neked semmiség volt, de hidd el, sokszor úgy éreztem, hogy nekem az a minden. Köszönöm a bíztató szavakat, üzeneteket, tanácsokat, amiket kaptam, mind velem volt, velem voltál Te is!

“Ahova érdemes eljutni, oda nincs rövidebb út.”

Két maratont lefutni nincs rövidebb út, mint megtenni (legalább) nyolcvannégy szájbevert kilométert. Élveztem-e minden percét? Nem mondhatnám. Nem lehet felkészülni minden buktatóra, ami jön, de tudni kell az aktuális helyzet megoldására készen állni és én készen álltam rá, rinyálással nem pazaroltam a százasomból. Egy-egy ‘waaaaaahhhhhhh’ kiáltással talán igen, de ha annyi erőm volt, hogy ordibáljak, akkor tovább is tudtam menni. Ha megkérdezik, nyertem-e, nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen! Rengeteg tapasztalatot és lementem a pincébe olyan tartalékokért, amikről eddig csak álmaimban gondoltam volna, hogy ott vannak. Nem én voltam a leggyorsabb, valószínűleg egy csomó hibát vétettem és még csak igazi futásnak sem nevezném, inkább átbillenteném teljesítménytúrának a straván (valójában többet futottam, mint gyalogoltam), de mindezek nem vesznek el számomra semmit az értékéből, tele van a szívem hálával és boldogsággal, hogy mindvégig vidám és (az utolsó 2 km-t leszámítva) energikus tudtam maradni, a belső motivációm mindvégig elkísért.

Ez volt a mentális/ lelki része, de ami a futást illeti: az első két kör 3 óra körül volt, a 3. tervszerűen ment, a negyediktől viszont nem tudtam (=hiába próbáltam, nem voltam képes) megfelelő mennyiségű energiát bent tartani, ezáltal folyamatosan lassultam, az utolsó körben a kocogást leváltotta a gyorsgyaloglás, azt viszont toltam, ahogy bírtam. Nem volt kaszinózás, nem volt rihiröhi, hanem fókuszáltan mentem.

Megittam úgy 12l vizet, 1l kólát, 10 gélt (70g-os sponser), megettem 20 sótabit, némi sós ropit, felhasználtam úgy fél kg jeget és magamra locsoltam sok l vizet.

Garmin szerint a számok: 85,25 km, 11:24:07, 517m D+, átl. hő: 30 fok

Ha nem ismered a versenyt: a Deseda-tó körül futó 14 km-es kerékpárúton haladó futó- és kerékpárverseny, 14 km-es távtól 252 km-ig bármit futhatsz (ha tudsz és akarsz). Amiért én ezt választottam: Lillával (Wittmann) történő értekezésünkkor merült fel, hogy ha nem Korinthosz 80 (mert előző nap lesz a Húgom esküvője) és nem UTT 65 (mert ugye az full sz.pó), akkor ‘Deseda esetleg? Ott voltam, az egy nagyon jó kis verseny’. Nagyrészt igaza volt, de egyelőre úgy hiszem, nem lesz fő versenyem többet nyáron.

Track: https://ridewithgps.com/routes/46970460

Regeneráció: csak a versenyt követő napon volt robotmozgásom, harmadnapra elmúlt, de az első héten csak kétszer tudtam kimenni, azokat sem mondanám minőségi edzésnek, inkább sebnyalogatás volt, erősen hagyatkoztam az érzésekre és nem terheltem nagyon magam (fájt még itt-ott a lábam), voltam masszőrnél is, és sokat (= rengeteget) aludtam, szinte állandóan álmos voltam. Tanulság az is, hogy 900+ km-t futott cipőben nem szabad ilyen távnak nekimenni (gondoltam, az a csukám megbízható, bevált, nem kockáztatok, de ez óriási hiba volt).

Ami a jövőt illeti..
„Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok — ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Százzal.”