Day: 2024.10.09.
Ézé-Nice, 54 km – Cseke Betti, beszámoló
Tavaly november elején volt utoljára igazi célversenyem, a Piros féltáv (43 km 1500 m szint), ami nagyon jól sikerült, de a felkészülés végén már csípő problémáim voltak. Így a verseny után másfél hónapig alig edzettem. December közepén kezdtem újra belevetni magam a munkába, de Karácsony után pár nappal lett egy részleges bokaszalag szakadásom, így kb. 1 hónapot teljesen kihagytam és gyakorlatilag március végéig eléggé visszafogott edzés munkát végeztem. A bokám lassan jött helyre. Gyakorlatilag március végig összesen csak 220 km-t futottam és az első “hosszú” futásom (14 km) április 19-én volt. Másnap pedig váratlanul kórházban kötöttem ki, és egy sürgős, nőgyógyászati műtét után megint nem sportolhattam semmit másfél hétig.
Április végéig összesen csak kb. 320 km került a lábaimba, de már megvolt a nevezésem az október 5-i nizzai terepversenyre. 54 km 2100 m szint hivatalosan. Tudtam, hogy erre azért rendesen össze kell szednem magam. Két darab 50 km feletti teljesítésem volt eddig, 2022. február Vérmókus kör, de edzésnek megfutva, és 2022. június Szentendre trail verseny. Mindössze ennyi tapasztalatom volt maraton feletti távokkal.
Májustól a versenyig, azaz 5 hónap alatt végül 1100 km-t sikerült a lábakba tenni. Idén most tartok így nagyjából 1450 km-nél és 44.000 m szintnél. Nem sok a km, de ahhoz képest, hogy az év első felében alig edzettem, egészen jó mennyiség! A szint viszont korrekt nagyon!
Szóval májustól készültem rendesen. Amíg a bokám vacakolt és persze utána is, sokat segített Tatár Szilvi 💗 az edzéseivel, amiket online kaptam meg, eleinte rehabos edzéseket, aztán erősítéseket csináltam. Sajnos, ahogy egyre jobban tértem vissza a futáshoz, úgy hanyagoltam el egyre inkább az erősítéseket, már nem fért bele minden az időmbe… inkább rövidebb jógát, csipőnyító nyújtásokat igényelt a testem, ezek igazán jól estek.
A versenyről: csütörtökön, két nappal a rajt előtt érkeztünk Bazsival (ő is az 50-es távon indult), hogy legyen időnk picit körülnézni és leginkább rápihenni a versenyre. Péntek délután sikerült is picit aludni. Nagyon kellett, egész héten nem aludtam túl sokat, pedig alapból jól és sokat alszok. Este pedig nagyon korán lefeküdtünk, és jól is aludtam nagyon!
A rajt bár nem volt korai (7.30-tól több hullámban indították az 1800 fős mezőnyt, én 7.45-kor rajtoltam), mégis 3:45-kor kelnünk kellett, mert az 5 órakor induló buszra tudtunk helyet foglalni, ami kivitt Ézébe, a rajtba. Innen futottunk fel a hegyekbe és onnan le vissza Nizzába.
(Az már mellékes, hogy a busznál senki nem nézte, hogy tényleg oda szólt-e a jegyünk, szóval talán bepofátlankodthattunk volna a későbbi buszra is.)
Szóval gyakorlatilag fél 6 előtt (!) már a rajtban voltunk. Hideg volt, max. 10 fok, szerencsére nem esett, mert fedett rész az nem igen akadt, főleg ennyi embernek. Egyre csak gyűlt a tömeg, jöttek a buszok a futókkal folyamatosan. 7 óra után kezdett csak feljönni a Nap, és végre megláttuk a gyönyörű panorámát, a tengert, alig vártam, hogy menjünk már!
A földön mindenfelé ültek, álltak, feküdtek az emberek. Mi is pihentünk egy füves részen, ettünk, ittunk, kicsit mozogtunk, hogy ne fázzunk. A wc-re 30 percet álltam sorba, mert ennyi emberre kb. 12 db toi-toi volt összesen, de nem akartam úgy elindulni, hogy pisilni kell.
Miután leadtuk a dropbag-et a kabátjainkkal a rajt előtt nem sokkal, elkezdtem egyre jobban fázni. Bazsi beállt az első zónába, mivel ő fél 8-kor rajtolt. Én eggyel hátrébb, 7.45-kor. Ugráltam, mozogtam, és nagyon vártam, hogy induljunk már el! A buszon relaxáltam, a rajtban is lecsuktam pár pillanatra a szemem és újra végiggondoltam miért vagyok itt és mennyi munkám van abban, hogy most itt állhatok!
Végre elindultunk! Tudtam, hogy az első fele a nehezebb, az első 9 km-en 400 m szint, majd összesen 1100 m szint 21 km-ig. Az első 5 km-ben csak felfelé mentünk, elég sok volt itt még az aszfaltos rész is, de a táj már csodálatos volt. A panoráma a tengerrel teljesen lenyűgözött, szívtam magamba a látványt! Pár kili után le is vettem a vékony hosszú ujjú felsőt, de a kesztyű, a karszár, a csősál maradt rajtam elég hosszan.
5 km után végre kezdtünk ereszkedni, lehetett futni. Aztán jött az arculcsapás, 6 km után és 8 km-nél egyszer csak sor lett előttem és mögöttem is. Jött egy technikás, kanyargós singletrack lefelé, amin totyogtak az emberek és konkrétan álltunk. Hosszú perceket, 4-5-öt biztos.. Utána is csak lassan haladtunk libasorban. 9 km után már lehetett haladni, de akkor meg már megint másztunk fefelé. Amin én futni nem nagyon tudok, a bot viszont sokat segített, hogy hatékonyabb legyek.
Igazából ez a pálya végig hullámzott, csak volt, ahol nagyon köves, itthonihoz nem hasonlítható sziklás, kanyargós, szűk, gyökeres, csúszós terepen haladtunk, volt, ahol két kézzel kellett kapaszkodni,hogy fel tudjak lépni egy-egy sziklakőre (itt be is vágtam a térdem eléggé, csorgott a vér belőle), volt, ahol nem annyira technikás, de meredek volt a terep és azért aszfalt is akadt, meg sok-sok lépcső, főleg a végén. A lefelékre sokkal kevésbé voltam felkészülve, mint a felfelékre. Nyilván ezutóbbit is kell sokat gyakorolni, ha még tervezek hasonló versenyen menni, de a technikás lefelék kicsináltak. Bottal is bénáztam, totyogtam, csomóan előztek meg lefelé… Legalább 10x botlottam meg, egyszer el is estem (22-23 kilinél), lett egy jó nagy lila flekk a jobb combomon. Szerencsére pikk-pakk mentem tovább, nem hátráltatott a folytatásban, de azért utána még jobban tartottam a lefeléktől.
Az első frissítőpont 9 km-nél volt, 21-nél a második, 35-nél a harmadik és 44 kilinél a negyedik. Mivel a mezőny közepén voltam kb., annyian voltak a pontokon, hogy konkrétan nem fértem oda a vízhez, és az izóhoz sem, ez a második és harmadik ponton volt a legdurvább. Várnom kellett, sorban állás volt, peregtek a percek. Közben kidobáltam a szemetet, és amennyire tudtam, tolakodtam előre, de azért, ha nincs ez a sorban állás, biztosan percekkel hamarabb hagyom el a pontokat. Az utolsó ponton 1-2 percnél többet nem időztem, de a többinél volt az 5-10 is sajnos.
A frissítésemről: tudtam, hogy szükségem lesz rá, hogy az órám jelezzen, hogy 40 percenként egyek (gu gélek és naak szelet, meg sótabi volt nálam) és 20 percenként igyak (naak izó és víz), különben szét fog esni a frissítésem. A 2 évvel ezelőtti Szentendre trailen a frissítést pont így sikerült elcseszni és a végére alig maradt erőm. Akkor keveset ittam és ettem, fel is vizesedtem a 7 és fél óra végére.
A frissítési tervemet most sikerült tartani, talán 40 km környékén hagytam ki egy evést, amikor jelzett az órám, hogy kellene, és olyan is volt, hogy éppen valami nagyon szar, szűk technikás részen mentem lefelé, de annyira kellett fókuszálnom, hogy hiába jelzett az óra, csak kicsit később ettem. Mindkét kezemre szükség volt a botozáshoz, nem tudtam gélt bontani. 😀
Összesen háromszor álltam ki pisilni, egyszer cipőt kötni és ennyi.
Nagyon élveztem a versenyt végig, a pályát is minden nehézségével, viszont az utolsó 10 km, amiről úgy tudtuk, hogy ott már csak 110 m szint lesz (tuti nem annyi volt), na ott már azért anyáztam, a végén már hangosan mentek a “…sszátok meg”-ek is! 😀
Ugyanis 48 km-nél megint olyan technikás lefelé jött – persze gyönyörű panorámával a tengerre -, amin nem lehetett futni, szűk, gyökeres, köves fos és 51 meg 52 kilinél még meglépcsőztettek minket lefelé a partra, majd a kikötő megkerüléséhez felfelé kellett menni az aszfalton. Itt is buggyantak ki a számon azok a bizonyos csúnya szavak. 😂
A végén (utolsó 3 km) tudtam futni még, csomó embert leelőztem az utolsó 2-3 km-en, ők már csak gyalogoltak. És hajtott az is, hogy Bazsi már biztosan lezuhanyozva vár a célban egy jó hideg sörrel! Így is volt (6 óra 40 perc alatt beért, lezuhanyozva és hideg sör is volt nála. 😛).
Elbőgtem magam az utolsó kilin, amikor leértem a partra és megláttam, ahogy a tenger óriási hullámai csapkodták a sziklákat. Gyönyörűen sütött a Nap, végig 10-15 fok volt egyébként, ideális futóidő. A célkapu előtti néhány száz méteren rengetegen drukkoltak, imádtam a hangulatot, csodás befutó volt! Kaptam az érmet a nyakamba és járt még egy cuki, finisher törölköző és egy üvegpohár is.
Nagyon meghatódtam, rengeteg munkát tettem ebbe a felkészülésbe, és persze még több élményt is kaptam az edzések által. Főleg, amikor a hétvégi hosszú edzéseket a Gizion futótársaimmal futottam! ❤️
Gabi, te pedig lassan 10 éve egyengeted a futásaimat, nem lehetek elég hálás neked, hogy az edzőm vagy! Alig hiszem el, hogy már ultrát futok, pedig eleinte még egy félmaratont elérni is nagyon küzdelmes volt számomra. Most már elhiszem magamról, hogy képes vagyok akár 9 órát is futni, korábban azt hiszem ez a hit hiányzott. És ez szerintem ugyanolyan fontos, mint beletenni a kemény munkát.
U.i.1: A táv 55 km lett, 2350 m szintemelkedéssel és 2840 m (!) ereszkedéssel.
Az 1880 fős mezőnyben csak 312 nő induló volt, ebből a 147. lettem. Korosztályos 22.hely 44-ből.
Az időm 9 óra 21 perc. Teljesen elégedett vagyok. Tudom, hogy min kell javítanom (még több szintgyűjtés és gyakorolni a lefeléket technikás terepen), változtatnom (több és rendszeres erősítés, jóga, pár kiló fogyás, odafigyelni a kajálásomra rendesen), hogy még jobban menjen a futás.
Ami a legeslegfontosabb: csakis magamnak akarok bizonyítani, csakis a korábbi önmagamhoz mérem magam, más nem számít! Tényleg nem, nekem itt belül legyen jó, szívmelengető érzésem, amikor futok, amikor versenyzem, mert ha nem így van, akkor nincs értelme csinálni.❣️
U.i.2: Ami nem tetszett a versenyen: mivel a mezőny közepén voltam, akkora tömeggel futottam, hogy folyton lihegett valaki mögöttem, legalábbis 25 km-ig biztosan, aztán kezdett kicsit szétszakadni a mezőny, de az utolsó 10-15 kilin is sokan voltak körülöttem, mert a pálya utolsó 20 kilije a 100 mérföldes versenyzőkkel ugyanaz volt. Szóval ez a sok ember azért kicsit zavaró volt nekem, egy terepversenyen nem ehhez vagyok szokva. De a Bazsinak, aki a mezőny elején ment, nem volt ilyen problémája, nem volt tömeg körülötte. Tudom mi a megoldás: gyorsabbnak kell lenni! 😀
baratrunning.com 