Börzsöny Trail – Jónás Gábor, beszámoló
Short version:
Futottam, jó vót , a közepe nem 🙂
Ahogy szerelemből, csókból, pofonból úgy futóversenyből is van egy első, ami sosem olyan, mint amit az ember előre elképzel. Most utóbbi kettő kerül terítékre. Igaz a pofon nem valódi, ráadásul csak baráti, nevelő legyintés, de mégiscsak egy pofon.
Alig több mint három hónapja vagyok a szárnyaid alatt és futni sem sokkal hamarabb kezdtem komolyabban, ennek ellenére már első beszélgetésünk alatt is azt éreztem, hogy végtelen türelemmel fogsz lerángatni a földre és együtt reális célokért fogunk készülni. Már a mostani versenynél is magamtól az “L” távot próbáltam volna és milyen jó, hogy a közepeset javasoltad. Ez a 23K közel sem olyan, mint a hétvégi hosszú ugyanilyen távval.
Sajnos a kisebb gyengélkedésből nem sikerült 100%-san kijönni, így reggel egy Coldrex, ACC kombóval kezdtem. A rajtban igyekeztem nem az elejére állni, de nagyon a végére sem akartam. Nagy tülekedés nem volt, így a rajt simán ment. Sajnos ez nem tartott sokáig, mert az első emelkedő ösvénye elég szűk volt, ezért nem tudtam félreállni, ugyanakkor feltartani sem akartam senkit, így kicsit erősebb lett a kezdés. Az első kb 3 km emiatt sokat kivett belőlem, de ami jobban bosszantott, hogy mire felértünk már senki nem akart megelőzni….. (spoiler: volt olyan “nyomakodó” akit levezetés, átöltözés és ebéd után biztattam a célegyenesben a befutója alatt). Nem igazán beszélek csúnyán a mindennapokban, de itt azért egy b@szameg-ig eljutottam. Igaz ebben az is benne volt, hogy rádöbbentem ezt a 23-t nem tudom végigfutni tetszik, nem tetszik ebben lesz séta is.
Az idő múlásával elkezdtem a kipróbált frissítésem sportszelet/gyümiszelet formájában, ami az elmúlt hetekben tökéletesen működött. (Igaz, alacsonyabb terhelésen) Persze Murphy itt is közbeszólt és a rettegett hasi szúró érzés B-tervre állított, mert nem akartam egy sok pihenővel tarkított versenyt első élménynek 😦 A gond csak az volt, hogy nem volt B-terv, de mivel nem volt mit vesztenem kreáltam egyet. El kell jutni a frissítőpontig és feltölteni az egyik kulacsot soha nem próbált ISO-val. Ha nem válik be ugyan itt vagyok, ha meg igen akkor boldogság 🙂
Később ez a merész húzás jó döntésnek bizonyult, de ne szaladjunk előre 🙂
Az első frissítőpont kb. a táv felénél volt, ahová kissé fájó bokával érkeztem, mert az egyik lejtőn egy letört ágban megbotolva elég rendesen megütöttem. A frissítő pont után egy Crew tag a táv szerint irányított jobbra vagy balra. Na itt jött a második B-betűs mert persze nem a sík felé haladtam tovább, sőt egy elég gonosz emelkedő következett. Itt a bokám, az erősebb kezdés, a frissítés hiánya és a terep önmaga elég nehéz volta elhozta a mélypontomat. Ezen a szakaszon nem kellett sok, hogy meggyőzzem magam a séta szükségességéről. (Micsoda ellentét, egy bő órája még egy métert sem akartam sétálni, most meg a legkisebb emelkedő is jó indoknak tűnik, ráadásul hazaérve a bokám is inkább csak pszichikai akadálynak tűnt mint valódi “sérülésnek” a néhány csepp vértől eltekintve ).
Zenét soha nem hallgatok futás közben, de most lehet jól jött volna, ha van, ami kibillent. Végül csak beütött az ISO, valahogy megint éreztem magamban némi energiát és helyrebillenni tűnt a világom. Innen nem volt kérdés a második ponton is töltök a kulacsba. Sajnos addig még volt egy olyan lejtő, aminek a végén egy vízmosás meredek fala csúszósabb volt és ezen majdnem fenékre ültem. Sikerült elkerülni a bajt, de ezzel okoztam egy másikat. A combfeszítőm a mozdulat után begörcsölt. Megálltam és sikerült nyújtanom de innen a verseny végéig éreztem, hogy valami nem olyan mint a nagykönyvben.
A második frissítőpont után végre neki tudtam iramodni. Az öröm viszont itt sem lehet felhőtlen sajnos, és ezt is csak magamnak köszönhettem. Nem volt nálam szemcsepp és visszagondolva rajt előtt is elfelejtettem cseppenteni a szemembe. Reggel 6 óta pedig a kontaktlencsémnek már nagyon hiányzott a nedvesítés. Picit homályos látással igyekeztem a cél felé, aminek az avarral fedett köveken majdnem nagyon csúnya esés lett a vége egy meredek domboldalon. Így az előirányzott utolsó 2K mehet magasabb pulzuson részt ki kellett hagyni, de a befutó sprintet akkor sem adtam fel az aszfalton.
Mikor megkaptam a befutóérmet és a gratulációt egy ismeretlen érzés kerített hatalmába, ami nagyon jó volt. Annyira magammal voltam elfoglalva, hogy azt sem kérdeztem meg hanyadikként értem célba 🙂 utólag is csak azért néztem meg mert szerettem volna, ha tudod hogyan szerepeltem:) A hibáimat majd átbeszéljük és legközelebb igyekszem kevesebbet elkövetni, de minimum másokat 🙂
Nem volt tökéletes verseny, de ez volt az első, ami miatt mindig szívesen fogok erre a napra visszagondolni, hiszen nincs okom másképp látni ami történt.
baratrunning.com 