Balaton Szupermaraton – Szőnyi Gábor, beszámoló

Posted on 2025.03.20.

A verseny szlogenje 4 nap FUTÁS – 4 nap BARÁTSÁG – 4 nap BULI – 4 nap CSODA.

Tényleg valami ilyesmi volt. Pár nap már eltelt, az emlékek szépülnek, csak a jóra emlékezünk, de azért volt benne bőven hullámvasút is.

Most indultam először ezen az eseményen. A Balatont már többször körbetekertem mindkét irányba, kb. szerintem már minden részén futottam rövidebb-hosszabb szakaszokat, télen, nyáron, egyedül, többen, de futva ez volt az első teljes kör (megj.: oké, Szigliget-Badacsony kimaradt, a szervezők tehetnek róla).

Öt évvel ezelőtt, az ország Covid-lezárása előtti utolsó versenyen, az akkori BSzM-en futottam életem első maratonját, utána kerestem meg Gabit. Akkor még fel sem merült bennem, hogy egyszer itt fogok állni ennek a 4 napos rendezvénynek a rajtjában. Az elmúlt években főleg körözős versenyeket futottam. Nagy különbség, hogy egyrészt azok tervezhetőbbek, kiszámíthatóak, sokkal jobban, másrészt másnap nem kell újból elindulni. Főleg ez utóbbi kapcsán volt bennem kérdés, hogy fogok újra és újra maraton feletti távot lefutni, összesen négyszer. A kérdés mind erőnléti, mind mentális oldalról felmerült, és persze bíztam benne, hogy nem lesz semmilyen váratlan helyzet, sérülés, ami miatt ki kell szállni.

A körözős versenyeimmel mégis volt hasonlóság, a víz közelsége. Az elmúlt 3 év versenyeit kb. mind vízparton, annak közelében futottam, UB-k, Szerelmes Füred és BUFF-ok a Balaton partján, UTT a Tisza-tó körül, Suhanj a Duna partján aztán a Margit-szigeten, Omszki-tó parti körözések, valamiért nekem ezek a versenyek tetszenek. A Balaton most is csodálatos volt, a verseny idejére hirtelen tavasz lett, minden adott volt, csak futni kellett.

Ha röviden akarom összegezni, teljesen rendben álltam be a siófoki rajtba. Közös 5 évünk eddigi legjobb felkészülése volt, a verseny előtti 18 hétben nem voltam beteg, nem volt semmi sérülés, kb. mindent meg tudtam futni, legmagasabb heti km átlag, leghosszabb eddigi edzések (tudom, a km szám csak egy a sok szempont közül), és főleg legjobb érzések, szóval minden jól alakult. Fejben is nagyon készültem, verseny előtti hetekben ment a tervezés, készen álltam, már csak meg kellett csinálni.

A start előtti napon már lementem Siófokra, próbáltam még jobban a következő 4 nap kihívásaira hangolódni. Az első nap rajtja csak 10 után volt, szóval lett volna bőven idő aznap leutazni, de jó volt ez a plusz egy este, kicsit vegyülni a hasonló hibbantak között (sok ismerősömnek nem fér a fejébe ennyi unalmas csakfutás).

Az első két napot frissítés szempontjából egyedül oldottam meg, a második két napon, szombaton és vasárnap, ahogy több versenyen is korábban, a húgom segített. Nagy ölelés neki, óriási különbség egyedül végigcsinálni vagy VIP kiszolgálást és főleg mosolyt plusz támogatást kapni pontról pontra. Energetika szempontjából minden ok volt, mindent bevittem magamba, amit terveztem, és semmi nem jött ki terven kívül 😊. Ha valakit érdekel, Hammer és Allrys zselék mentek felváltva, plusz sótabletta, és főleg csak vizet ittam. A nehezebb időszakokban, általában a táv vége felé, motiváció gyanánt jutalmaztam magam kólával. És szokás szerint zenével.

Az első napot (Siófok-Fonyód, 48 km) nagyon lazára vettem, tempóra az is volt, mégis elég nehéz lett a vége, és ez kicsit elbizonytalanított. Aztán a második (Fonyód-Szigliget, 53 km) és harmadik nap (Badacsony-B.füred, 43 km) mégis szuper volt, stabilan, komolyabb holtpont nélkül, nem volt semmi alibi séta (csak az északi parti (terepesek, nem röhögni ám!) emelkedőkön, ahol ”szabad”), semmi megállás, a tempó olyan amilyen, de nagyon örültem.

Ugrálom itt át a napokat, de basszus, ezek azért nehezek voltak. A 6 perc feletti km-ek azt jelentették, hogy napi 5-6 órát élvezhettem a futás és a Balaton minden szépségét. Szerintem az élmezőnynek sokkal könnyebb dolga volt, én még bőven számoltam vissza a hátralévő távot, amikor ők már jól megérdemelt pihenőjüket töltötték. Többet, tovább futni egyértelműen nehezebb, na 😊. Viszont tovább is élvezhettem a hangulatot, ami nagyon klassz volt. Elég sokan futottunk (persze nem egy UB mezőny), sűrűn voltak a frissítő pontok, sok helyen drukkoltak, több helyen volt zene, szép volt az idő, sok random egymásmellé sodródásból alakult ki beszélgetés más futókkal, akikkel a következő napokon már ismerősként üdvözöltük egymást, szóval végig érezhető volt a verseny fent említett szlogenje.

Jó ötlet volt a BSI-s szállást, és transzfert igénybe venni. Egyrészt egyedül nem is tudom máshogy hogy oldottam volna meg. Másrészt, és főleg, nagyon klassz volt a többi Gizionnal és Gabival találkozni, pacsizni, futásról és nemfutásról beszélni, jókat nevetni.

Illetve mindenféle tanácsot kérni és kapni, főleg regeneráció témakörben. A lányok Balaton merülését idén én még nem léptem meg, de azért a szállodai szobában a tökhideg fürdőt szerencsére bevállaltam (szerintem az egész szálloda hallotta amikor elmerültem a kádban). Utólag is köszi Juli a tippet, tényleg működött. Sajna a vízhólyag problémákra továbbra se találtam végleges megoldást, minden este pedikűr műtétek sora zajlott, kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek mentális kezelésében azért már előléptem, a negyedik napra borzalmassá váló helyzetet is megoldottam annyival, hogy nem foglalkoztam vele, fájt, de tudtam, hogy nem tudok mit csinálni, és kész (mondjuk segített, hogy volt nagyobb problémám, ld. később 😊).

Visszatérve a futáshoz a harmadik, legrövidebb nap, a kis genya északi parti emelkedőivel együtt is teljesen oké volt. Annak a résznek minden centiméterét ismerem, ráadásul a startban egy meglepetés ismerőssel is összefutottam. Szóval jókedvvel, ismerős helyeken, jó érzésekkel haladtam.  Egészen a végéig, amikor, ahogy emlékszem, a céltól 5 km-re elkezdett veszettül fájni a bal bokám felett valami – ami még sose korábban. Ennek az lett az eredménye, hogy a célban leállás után nem bírtam lábra állni, alig bírtam a transzfer buszra felszállni, majd elcsoszogni a hotelben a szobámig.

Az északi parti „emelkedők”, ahol „legális” sétálni, kivéve, ha fotóznak

A sok gizionos tanácstól, kencétől, kompressziótól …stb. az utolsó, negyedik nap reggelre jó is lett, kicsit éreztem, de teljesen oké volt – pedig este komolyan azt hittem, nem fogok tudni elindulni. Szóval eljött a negyedik nap (B.füred-Siófok, 51 km) reggel, az esti rossz érzések után épp felszálló ágban, lábra tudok állni, éljen, amikor a rajtba tartó buszon jött egy mélyütés, kaptam egy személyes nagyon rossz hírt, ami miatt az egész verseny zárójelbe került, hirtelen sokkal kevésbé lett fontos. Aztán ha már 4-ik nap volt, persze elindultam, de jó szar kedvvel. Ez az utolsó nap futás szempontjából is teljesen más lett, mint az első három. Kb. az 5-ik kilitől elkezdett újra egyre jobban fájni a bal lábam, kb. a táv felétől már nagyon rossz volt. Az volt a szörnyű, hogy az állás, és gyaloglás is rossz volt, a legkevésbé egy görnyedt pingvinszerű csoszogás-totyogás működött, ahol sík volt. Felfelé vagy lefelé borzasztó volt, és azért a negyedik napon is voltak ilyen részek. Szóval vagy 25 kilit összeszorított fogakkal csoszogtam, sziszegve, tuti ha nem a negyedik nap, hanem egy sima verseny, akkor kiállok.  

Az egyik mélyponton ért utol Tünde, az a közös 2 kili megváltás volt, végre nem magammal voltam elfoglalva, hanem beszélgettünk, köszönöm utólag is.

A tervezett tempónál egy-másfél perccel lassabban „haladtam”, szörnyű volt az egész, nem akart sehogy se közelebb kerülni a cél. Az utolsó 3 kilire annyira elegem lett, hogy inkább elkezdtem gyorsítani, legyen már vége minél előbb. Valahogy ment, szerintem ott már platózott a fájdalom. Így sikerült visszaérni Siófokra, beérni a célba. A célkapu alatt azért persze örültem, kaptam gizionos, tesós, és edzői ölelést is, akkor azok nagyon jól estek.

A célban és utána 😊

Mindent egybevetve, örülök persze, hogy sikerült, még akkor is, ha negyedik nap minden szempontból teljesen másmilyen lett, mint ahogy terveztem. Az öröm mellett erre a négy napra és az egész felkészülésre büszke is vagyok, ezért az éremért szó szerint megküzdöttem. És klassz dolog időnként arra gondolni, hogy körbefutottam. Időt bőven hagytam bent, szóval lesz miért visszamenni.