Balaton Szupermaraton – Földi Zsuzsi, beszámoló
BSzM, izé, Maraton+, vagyis FélBalaton 2025 
Az úgy volt, hogy ősszel beneveztem a 2025-ös UB-ra, és ahhoz tök jó felkészülés a négy napos BSzM, ami ráadásul tök jó móka is., beneveztem erre is. Haverok, buli, futás.
Aztán jött minden, novembertől 3 hónap mélyrepülés. Ilyen betegség, olyan nemtudokfutni, szarapulzus, nemkapoklevegőt, újra ilyen betegség, olyan betegség, megkoronázva egy olyan szép influenzával, amivel 30 éve nem találkoztam, ebből 6 hét volt a teljes gyógyulás. Mire újra tudtam futni majdnem rendesen (tehát nem köhögtem, nem fájt semmi), egy újabb téli vírusos izé ismét parkolópályára tett – ekkor abban maradtunk Gabival (Barát Gabriella, az én csodaedzőm 
), hogy engedjük el a 4 napos BSzM-et, és ugrott így az UB is. Az elmúlt 3 hónapban nem tudtam produkálni egyetlen rendesen megcsinált edzéshetet, most újabb hét kiesik, ne kockáztassunk sérülést. Ez a beszélgetés 2025 február17-én történt.
Oké, 4 napos BSzM nem lesz nekem, de van szállásfoglalásom, buszos transzfer, egy napot azért szívesen futnék az imádott Balatonomnál, csapattársak, haverok is ott lesznek, legyen egy klassz hétvégém. 4 napost visszamondtam, a legrövidebb, szombati távra ( Maraton+, 43,6km, Badacsony-Balatonfüred) távra beneveztem, szállást, transzfert megtartottam. Február 22-én futottam az utolsó betegség után először és innentől kezdve se fájás, se újabb nyavalya nem volt. 2 héttel a 43 km előtt úgy voltam vele, hogy ha lassan is, de valahogyan biztosan beérek Füredre március 8-án.
Klassz, napsütéses, esőmentes idő volt várható a BSzM hétvégéjére, így adta magát az ötlet: Siófokig autó, benne én és a bringám, onnan vonat Keszthelyig, majd innen kerékpárral elmegyek a BSzM aznapi céljáig, Szigligetig, illetve pacsizások után tovább a szállásra Tapolcára.
Pénteken, indulás előtt reggel jutott eszembe, hogy upsz, kellene jegy a vonatra – persze hogy ami időben jó lett volna, azokra már nem volt hely, így újra tervezés: Tapolcáig autó, onnan elgurulok Szigligetre, pacsizások, aztán vissza a szállásra, a másnapi futás előtti átmozgatónak tökéletes lesz ez a kis bringázás.
Miközben vezettem a Tapolca felé, nagyjából Veszprém környékén arra kezdtem gondolni, hogy jaj, hát de szép idő van. És Balaton. És vasárnap is de szép idő lesz, és persze, bringázni is nagyon klassz lesz aznap, de hát azért milyen klassz lenne futni. Vasárnap is. A szombati 43 után 51-et. Kicsit érzetem, hogy ez azért elég erős lenne, 3 hónapja egyetlen 30km feletti futással, két hete tudok újra futogatni, háááát, nem biztos hogy okos ötlet…. Mindenesetre Szigligeten ezt megemlítettem Gabinak, hogy micsoda gondolatok jöttek. Csak 3 kérdése volt: „”Van kedved? Jól vagy? Van nálad minden a két napi futáshoz? Igen? Akkor nevezz át, fuss FélBalatont.” Haha, hát jó, sőt, tök jó!
Szombat reggel a rajt előtt átneveztem, volt azért zabszem, hogy hát basszus nem hogy 50-et, de 30-at se futottam 3 hónapja, de nem baj, majd lefutom emlékezetből.. A 43-at is, meg aztán az 51-et. Azért ebbe így bele gondolni elég szürreális volt, de elhessegettem a „hú, holnap reggel elindulni, az hogy fog fájni, na meg végig menni, pfff. Nem vagyok normális :D” gondolatot, és az aznapra fókuszáltam: Badacsonyból elfutok Füredig, ismerem és szeretem ezt a részt (is), klassz lesz.
Elrajtoltunk, nagyon kényelmesre vettem a tempót, csak a pulzusra figyeltem, és hogy érzésre könnyű legyen. Élveztem nagyon, az emelkedőket gyalogoltam, okosan frissítettem (itt is köszönöm Szőnyi Gábor Gizionnak az iam izókkal kisegítést), és egyáltalán nem foglalkoztam avval, hogy mennyi időbe fog telni amíg beérek Füredre. Funrun, a rajtban 5 órát tippeltem, végül 4:48:xx lett, az utolsó pár km-en már nem bántam hogy vége, és baromira büszke voltam magamra, hogy 5 órán belül beértem. Majdnem 1 perccel lassabb átlagtempó, mint amit 5 hónapja tudtam, de egyáltalán nem érdekelt. Nem fájt, komolyabban nem fáradtam el, a célban mondjuk durva hányingerem lett, de már nem éreztem azt, hogy hú, agyatlan ötlet volt átnevezni.
Transzferbusszal visszamentem a szállásra, hideg víz a lábakra, nyújtás, henger, vacsora a többi Gizionnal, majd fekvés, alvás időben.
Ó, és egy kis kitérő, extra feladat: hát az autó logisztikája, az is feladat volt. Vasárnapi szakasz Balatonfüred-Siófok, innen nincs már transzferbusz sehova, tehát a célból el kell jutnom az autómhoz, ami a legjobb esetben is Füreden lesz, ha nem transzferbusszal megyek a rajtba, hanem saját autóval. Fuvarkereső posztot is tettem a bszm fb csoportba, ide jött egy fuvar felajánlás Bognár Ákostól, ami végül lemondásra került – nem csak nekem, hanem a segítséget felajánló Ákosnak is, így lettünk ketten, akiknek az autója vasárnap délután Füreden lett volna, mi meg Siófokon. Opció lett volna persze a tömegközlekedés is, de őszintén szólva nem éreztem azt, hogy én vasárnap délután 51km után még másfél-két órát buszozni/vonatozni szeretnék, így jött az ötletem: vasárnap hajnalban elviszem az autót Siófokra, és ha Ákos vállalja hogy eljön értem, és elvisz a rajtba, akkor célba érés után én vissza tudom őt vinni az autójához. win-win. Így is lett, vasárnap reggel fél 6-kor elindultam Tapolcáról, és sikerült a fenti megoldással negyed 9-re a Füredi rajtba érnem.
9-kor elrajtoltunk, és rögtön kiderült, hogy egyáltalán nincs semmi érezhető negatív hatása az előző napi futásnak. Tempó ugyanaz, talán kicsit jobb is, pulzus jó, idő jó, minden jó. 5km körül Fehér Judit mellé keveredtem, beszélgetni kezdtünk, és ez így is maradt a hátralevő 46km-en. Állati jó volt együtt futni, pedig én általában egyedül, kussban szeretek menni, de akkor ez pont így volt jó. Egyikünk sem tolta túl, nem volt alibi-gyaloglás (csak az emelkedőkön), végig egyenletes tempóval mentünk. Hihetetlen volt kicsit, hogy végig jobb tempóval tudtam futni, mint előző nap, és mint ahogy gondoltam a rajtban. 6 óra futásra számítottam, de már a táv felénél tudtam, hogy bőven előbb meglesz az 51,5km. Egyetlen pillanatig nem szenvedtem közben, imádtam végig a futást, a mások által utált Siófoki hosszú egyenest kifejezetten élveztem. Hihetetlen jó volt érezni és megtapasztalni azt az erőt, ami bennem van. Hogy a testem tudja bármikor a 40-50km-t, akkor is, ha heteken, hónapokon keresztül nem megy igazán jól az edzés. Az elmúlt évek melója akkor is bennem van. A Siófoki befutón másfél km-en keresztül kicsit lendületesebbre vettük a futást, végül a célkapun kézen fogva értünk be, 5:40:xx körül. Elképesztően jó volt beérni, utána a befutósörrel beállni percekre a 6 fokos Balatonba. Csak vigyorogni tudtam, hogy úristen, ez micsoda nap volt, micsoda két nap volt, mi ez az erő, úristen, mit tud a testem!
Ez a hétvége, ez a két nap futás nagyon kellett nekem. A lelkemnek, mindenemnek. Egyenesbe tette a magamba vetett hitem, az önbizalmam. Egy héttel a BSzM után úgy döntöttem (döntöttünk Gabival), hogy menni fog az UB, amit egy hónappal korábban elengedtünk, csak elfelejtettem visszamondani a nevezésem, és simán futottam a döntés napján éjjel egyedül a „semmiből” 80km-t. Jobb tempóval, mint a BSzM-es 43-at vagy 51-et.
I am fckin awsome. Ezt mantráztam akkor éjjel, és hogy köszönöm BSzM, köszönöm Balaton, 6 hét múlva, április 25-én találkozunk, együtt töltünk megint több, mint egy napot. Alig várom
Köszönöm Gabi, hogy 7,5 éve veled edzhetek, köszönöm ezt a FélBalatont, és hogy te már megint jobban ismertél engem, mint én magamat, és jobban hittél (hiszel) bennem, mint én magamban
baratrunning.com 