Garmin WTF BRZSNY, 42 km – Ficzere Juli, beszámoló
A laptop előtt ülve milyen jó ötletnek tűnt egy verseny a Börzsönyben😊 Ez az a hely, ami mindig tanít, és mindig kifacsar. Most is így történt.
Az elmúlt hónapokban többször is sikerült megfutni a pálya egy-egy részét. Volt olyan is amikor némi sár is volt. Mondom némi😊
A verseny hetében minden nap ránéztem a csapadék előrejelzésre, hátha…. Pénteken már biztosra vehető volt, hogy a sárral számolni kell. Reggel már 8 óra előtt ott voltunk Királyréten. Bettivel még egy utolsót egyeztettünk mit vegyünk fel, aztán mentünk a rajtzónába. Itt még esett, így mindenki a sátrak alatt ácsorgott, és persze a téma az volt, mennyi sár lehet a pályán. Zsófit elkaptuk egy előtte fotóra. A szokásos energikusságával biztatott bennünket.
A 33km és terepmaraton mezőnye együtt rajtolt. Az első 2,5km aszfaltos szakaszon szépen rendeződött a mezőny, az első patakátkelésnél nem is volt már torlódás. A vízállás itt még nem volt riasztó, bőven voltak kilátszó lapos kövek. A teljes távot a frissítőpontok közötti szakaszokra osztottam fel fejben. Az első 13,5km-nél volt, ahol Gabi és a Gizionok vártak bennünket. Úton a frissítő felé Bettivel megbeszéltük, hogy kicsit meleg az esőkabát, illetve már látszik, a botra biztosan szükség lesz. Az első frissítőpontnál Királyházán óriási sárban álldogáltak Gabiék. Ahogy az asztalhoz értem Zsuzsi máris kérdezte mire van szükségem, nagyon profin frissített. Amint végeztem, és kiindultam a pontról, Betti is beért.
A következő szakasz vége számomra a 24km-nél lévő frissítőpont volt. Ezen a szakaszon volt minden, legfőképp mélypont. Az, hogy esett-e vagy sem már rég nem volt téma, mert minden egyes lépésnél figyelnem kellett, hova és hogyan lépek. Észre sem vettem, de ez rengeteg energiámat és a fókuszt is elvitte. Ráadásul, a botokat el sem tudtam engedni egy percre sem, így egyre többször halasztottam el a frissítést annak ellenére, hogy az óra csipogott. 19km környékén 900m méter magasságon arra eszméltem ebből a kábult állapotból, hogy szinte megfagyok. Ráadásul Betti is beért, és nagyon dinamikusan el is hagyott. Ekkor kellett megráznom magam, felöltözni és frissíteni. Mondanom sem kell, hogy a kalóriadeficit miatt kb. akkor tértem magamhoz mire leértem a Csarna-pataknál lévő frissítőponthoz. Egy gyors töltés, és mentem is tovább, mert Bettit sikerült közben látótávolságra beérni és már csak ez adott motivációt, mert álomidő az órám szerint már majd egy órányira előttem volt. A kemencei kisvasút sínjei mellett haladt az útvonal tovább. A pálya sok helyen beszakadt a patakba, az erdő visszafoglalta a nyomvonal jó részét. Már nagyon régen jártam erre, elvarázsolt, jól is esett, hogy ez az ámulat kissé kizökkentett a kissé lehangolt állapotból. Biztosan vissza fogok menni futni, túrázni olyan varázslatos ez a völgy. Na de vissza versenyhez. Nem néztem meg otthon, hányszor kell majd patakon átkelni… Nekem ez nagy mumus. Itt már komoly vízállása volt a pataknak. Szinte remegő lábbal, a botokra támaszkodva keltem át, már magam sem tudom hányszor. Az egyik átkelés reménytelennek látszott számomra (én képtelen vagyok belegázolni). Felmértem a lehetőségeket, az útvonaltól 30 méterre tűnt vállalhatónak. Utánam jött két srác és egy lány, ők is erre jöttek. Elég határozottan adhattam elő, hogy amit kinéztem hely sokkal jobb😊 A lány sajnos megcsúszott és derékig elmerült a hideg vízben. Egy pillanatra megborzongtam a látványtól. (Tudom ez viccesen hangzik a hidegvizes merülések miatt😊) Megvártam, hogy kiderüljön minden rendben van-e vele, és hogy a két fiú segítsen neki átkelni. Ahogy mentem tovább feltűnt Betti élénk színű kabátja. Ettől új erőre kaptam, és elhatároztam, hogy NHH-ig beérem. A sár helyzet fokozódott. Tanulva a pálya elejéről itt végre elengedtem a lépések helyezgetését a kevésbé sáros részek felé. Elég gyorsan ráéreztem, milyen az, amikor csak ütemesen haladsz, de közben a cipő orrán-száján folyik be a sár és víz. Jelentem az áttörés megtörtént, mostantól bátran fogok belegázolni bármilyen sárba😊 Az NHH előtti meredek falon még a bottokkal is keserves volt felérni. Több elgyötört arcot is láttam. A frissítőponton kértem egy kóla-víz mixet és már robogtam is tovább. Bettit rövid idő alatt berétem.
Nagyon megörültünk egymásnak, és megbeszéltük, hogy innen már együtt megyünk be. Amíg csapattunk, igen csapattunk lefele, érezhetően mind a ketten adrenalin okozta felfokozott állapotban voltunk. Meséltük egymásnak kinek milyen durva élményei voltak a pályán. Innen már csak az volt a fejünkben, hogy szintidőn belül érjünk le. Végül kéz a kézben 6:49 perc alatt, óriási mosollyal az arcunkon futottunk be.
Én még ilyen durva pályán életemben nem futottam. Volt olyan, hogy sáros volt a pálya, de itt a nulladik kilométertől a 42-ig szinte bokáig érő sárban kellett futni, a patakátkelésekről meg nem is akarok beszélni😊
Hiba volt, hogy a Leki bothoz nem vettem fel a kezemre a beakasztót, így mindig fogni kellett a botokat. Emiatt olyan nehézkes volt elővenni a frissítést, hogy több alkalom is kimaradt. Ezért lehetett, hogy 13-24km között bezuhantam mentálisan és fizikálisan is.
Az Altra Olympus 6 egy zseniális cipő. Kifejezetten saras és köves pályán, nagyon magabiztos a talajfogása. Tudom sokatoknak nem jó mert nulla droppos, én kifejezetten emiatt választottam.
Ilyen volt az én WTF BRZSNY terepmaratonom, az eredményünk 6:47. Köszönöm Betti, hogy motiváltál, ezzel kirántva a mélységeimből.
baratrunning.com 