Garmin WTF BRZSNY, 42 km – Jónás Gábor, beszámoló

Posted on 2025.04.10.

Börzsöny?Terepen?Szeretem?

Húú de nagyon nehezen sikerült ezt a hétvégét átgondolni,megfogalmazni majd sorokba szedni. Ritka pillanatok egyike, mikor kifogyok a szóból, de most valahogy elkezdeni is nagyon nehéznek tűnt, aztán egyszer csak átszakad a gát 

Eddig három versenyt futottam a Börzsönyben (meg egyébként is), amiből azt szűrhetné le az ember, hogy én ezt mennyire szeretem pedig …. fene tudja.

Az első félmaratonom Diósról indult és hihetetlen élmény volt, a második pedig Kosdon a Naszály trail. Az elsőt imádtam, a másodikat egészen addig, ameddig  a latyakos hóban nem kezdtem esni-kelni és a sérülés nélküli teljesítésért küzdeni. Ennek ellenére már akkor tudtam, hogy visszajövök (a Naszályra is csak azért is jól megfutom) meg egy maratont is szerettem volna valamikor, így amikor megláttam a versenykiírást nem nagyon haboztam és már küldtem is a kiszemelt 4-6 versenyt Gabinak, aki hétről hétre egyengeti utamat és kisebb-nagyobb sikerrel próbál a földön tartani. Na ebből a listából 2 maradhatott. Sok  szempontot mérlegelve a kürtőskalács mindent vitt, merthogy itt a célban  nem gulyás vagy más megszokott célkaja vár hanem egy kürtőskalács, már a nevezésnél tudtam, hogy ez sokat fog jelenteni. Egy igazi extra motiváció volt, mikor térdig érő vízben gondolkodás nélkül rohantam át a megduzzadt patakokon és tudtam ha beérek vár ez a csemege, de ne ugorjunk ekkorát.

Sajnos az elhatározás után hamar veszélybe is került a nevezés, mert egy héttel a Naszály után elkezdett fájni a térdem, a hóban csúszkálás olyan terhelés volt, amit nagyon nem szeretett. Ez 4 hét teljes kihagyást és legalább ennyi könnyített edzést és folyamatos gyógytornát, hozott magával. Picit végig attól tartottam, hogy Gabi megálljt parancsol akár az utolsó pillanatban is mivel a későbbi versenyről “letiltott” nehogy ismét túlerőltessem a térdem. Tovább erősítette félelmem, hogy az utolsó verseny előtti hosszú futásomon nem bírtam végigmenni más okból jelentkező térdfájdalom miatt. De nem jött a tiltás aminek nagyon-nagyon örültem.

Szépen lassan elérkezett a verseny hete, előtte utolsó feladatos futások során erőlködés nélkül dőltek meg az eddigi 5K és 10K rekordjaim így nem volt kérdés a formaidőzítés sikeressége (lehet nem előszőr csinál ilyesmit ? ) 

Azt hogy esett meg sár volt és az idő sem volt kellemes nem részletezném, ezekről nagyon jó beszámolók születtek màr. Az, hogy esett nem zavart, a sár meg a tereppel jàr még ha ez kicsit túlzás is volt. A versenyre feleségemmel érkeztem, aki önkéntesként a Gizionos frissítőponton is ott volt így verseny közben is támogatott, de ott volt a célban és a felkészülésben is szóval már csak emiatt sem nyavalyoghattam volna az időjárás miatt. 

Valahogy nem volt semmi izgalom a rajtig utána meg már felesleges lett volna, így ez rész kimaradt 🙂
Az aszfaltos 2,5K széthúzta annyira a mezőnyt, hogy kényelmesen lehessen átszökellni az első patakon, utána indult a dagonya, és innen már semmi nem számított, ott mentem ahol egyenes, bokáig fél-térdig érő vízben is, amiért ha netán találkoztam valakivel kaptam az érdekes pillantásokat, de úgy voltam vele mindegy, hogy pocsolya vagy patakvízben cuppogok a cipőben.
Az első frissítőpontig nagyon élveztem minden lépést, a részidő is jónak tűnt, itt kaptam egy edzői buzdítást és egy puszit a feleségemtől, ezután “egyedül” voltam a végéig.

A második pontig volt néhány galád emelkedő, ahol a térdem jelezte nem kellene ezt túltolni, így visszavettem és csak a lejtőkön engedtem el amennyire tudtam. Na ez sem tartott sokáig, mert a második frissítőpont után a harmadik-negyedik patakgázolás közben már azt néztem nem egyszerűbb-e hosszában menni, de annyira kanyargott a pálya, hogy nem láttam merre is lenne a kiút, így maradt a ki-be mászkálás. A hegyre fel döbbentem rá, hogy a frissítésem egy része érdeklődés hiányában elmaradt, így amennyire tudtam azt pótoltam. Egy-egy szakaszon annyira oldalasan kellett menni a csúszós talajon, hogy többször is talajt fogtam. A NHH előtti kilométerek már nagyon nagyon nehezen mentek, de szerencsére itt egy sráccal tudtam beszélgetni kicsit és ez sokat javított a helyzeten. Ilyen még soha nem volt velem, de nagyon jó volt megélni azt, hogy egy vadidegennel úgy beszélgetünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást (màr ezért megérte az egész). Végtelennek tűnt az út a hegytetőig, de mikor már minden tartalékom elfogyott megláttam Balázsékat (2. Gizionos frissítőpont) és rájöttem nekem mozogva jobb dolgom van, mint nekik odafent, így újult erővel nekiindultam. Ahol lehetett ott elengedtem a lábakat és még volt egy-egy 5 perc körüli km, de az utolsó 2-3 km ismét korcsolyapályára hasonlított, amit a térdem nem díjazott ezért vissza kellett vennem. Bosszúból az utolsó néhány száz méteren nem fogtam magam vissza kicsit sem. A cél kapu alatt várt Erika és a kürtőskalács meg pár tábla Milka szóval a földi mennyországba rohantam 🙂

Hogy szeretem-e a Börzsönyt még mindig nem tudom, mert háromszor három olyan arcát mutatta, ami alapján nem tudnám megmondani, hogy “ugyanott” jártam, de az biztos, hogy fizikailag nem  képes annyira lefárasztani amit lélekből ne lehetne visszatölteni.  Nem ez volt az utolsó börzsönyi köröm ezt nagy biztonsággal ki merem jelenteni.

Gabi, nem tudom elégszer megköszönni, hogy a felkészítéseddel  sikerül ilyen élményeket gyűjteni.