Ultrabalaton, egyéni teljesítés – Földes Csaba, beszámoló

Posted on 2025.05.04.

Én a beszámolómat picit távolabbról indítanám. Másfél éve mikor a várólistáról sikerült bekerülni eme szuper kis Gizion csapatba én rögtön azzal indítottam Gabinál, hogy szeretnék UB-t futni. Ő azonban türelemre és fokozatosságra intett. Aztán jó fél év közös munka után jött egy szinte tökéletes UTT, ami után szinte a fellegekben jártam. Kb 3 hónap múlva pedig jött egy kisebb kijózanító pofon. A BUFF 24 órás nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, így eléggé elbizonytalanodtam. Pedig a futás jól ment, csak a bokám adta fel a szolgálatot. Laciék és Rebeka  már másnap reggel, de később Gabi is azzal biztatott, hogy emiatt ne adjam fel az UB-t, mert az teljesen más, az ,, csak egy kör “, nem úgy mint a BUFF-on. Az Ő támogatásuknak köszönhetően azonnal be is neveztem az UB-ra.

 Onnantól kezdve csak az UB-ra összpontosítottam. Egyetlen egy edzést nem hagytam ki és nem blicceltem el, bár ez odáig sem volt jellemző rám). Megfutottam még a vesszőket, pontokat is, amit Gabi leírt.  A januári közös 100 km-es edzés elég jóra sikeredett, majd picit később jött egy pici hullámvölgy. Elkezdett fájni az achillesem és egy picit motiválatlannak éreztem magam. Gabi szerencsére ezt is nagyon hamar átlátta. Kaptam plusz egy extra pihenő hetet, ami után újra minden a helyére állt. Mentálisan is készültem ezerrel, amiben hatalmas segítség volt a Gabi által szervezett workshop. Mindezek után már egyenes út vezetett az UB-ra, vártam is már nagyon. 

Hamar el is jött a nap. Az időjárási előrejelzések alapján a kocsiba bepakoltuk szerintem a világ összes váltó ruháját, cipőjét , mindent is. Még az armageddonra is fel voltunk készülve. Sikerült időben megérkezni Füredre, aminek nagyon örültem, mert már alapból elég feszültnek éreztem magam, nem hiányzott a kapkodás. Szállás rendben elfoglalva, pici hangolódás és indulás bandázni a versenyközpontba. Sikerült időben rendezni a formalitásokat, utána már csak arra vártunk, hogy érkezzenek a többiek. Nemsokára csak úgy sorjáztak a Gizionok. Először Zsuzsival találkoztunk, akinek nagyon örültem, mert soha nem fogom elfeledni, hogy mekkora szerepe volt az UTT-s eredményemben.  Majd sorban jöttek a többiek. Rögtön családiasabb lett a hangulat. Egy közös fotó, technikai értekezlet és irány vissza a szállásra pihenni.

   A pihenés egész jóra sikeredett, pedig akkor már nagyon izgultam. Viszonylag elég jól aludtam, de nem kellet ébresztőóra az ébredéshez. Gyorsan bekrémeztem a kényes helyeket, öltözés, összpontosítás, izgulás, de nagyon és indulás a starthoz. Ekkor már elég feszültnek éreztem magam. Szerencsére hamar találkoztam Gizionokkal a rajt területén és igy legalább picit elterelődött a figyelmem. Ekkor már alig vártam, hogy elinduljunk. Ölelések , pacsik , puszik és már azonnal azon kaptam magam, hogy felcsendült a rajt előtti zene. Imádom ezt a pillanatot. Kirázott a hideg, meg is könnyeztem, elmondtam a magam kis imáit és végre elindultunk.

  Kizártam magam körül mindent és mindenkit. Csak magamra koncentráltam. Próbáltam megtalálni az utazó tempót. Innentől kezdve már nagyon felgyorsultak az események. Haladtunk egyik frissítőpontol a másikig.  Nagyon gyorsnak tűnt az egész. Szerencsére nem volt semmi gond egész sokáig. Megfogadtam, hogy nagyon türelmes leszek és nem fogom elkapkodni az elejét. Az volt a terv, hogy az elejétől kezdve megsétálom az emelkedőket és azzal energiát spórolok a későbbiekre. Természetesen nem úgy lett. Olyan sose halunk meg stílusban indultam, de kizárólag kényelmes tempóban.Nem is volt gondom, úgy Keszthely környékéig.Ott ért az első holtpont. Viszonylag könnyen kis is jöttem belőle, de elmondások szerint nem ott néztem ki a legjobban. Igazából csak a lábaim tiltakoztak, a testem többi része rendben volt. Vártam , hogy végre átforduljunk a déli partra,  ami nem is olyan sokára meg is adatott. Onnan már minden métere ismerős volt a pályának. A lábaimat egy ibalgin és egy koffein tabletta, akkora teljesen rendbe hozta. Szépen haladtunk tovább Fonyód irányába. Ot végre elértük a féltávot, ami egy picit demoralizált is, mert szörnyű volt belegondolni. hogy még egyszer ennyi van hátra az UB-ból. Akkor viszont Adrienn rögtön helyre rakott és tudatta velem, hogy,, nem csak a felénél járunk”, hanem,, már csak a fele van hátra”. Nagyon jól estek ezek a szavai. Sikerült erőt merítenem belőlük. Picit később még cipőt is váltottam, ami szintén egy jó döntésnek bizonyult. Visszajött a tempó.

  Igazából itt még minden a tervek szerint zajlott. Nem volt semmi probléma az izom fáradtságon kívül. Mentünk előre és készültünk az estére. Ettől a pillanattól féltem a leginkább. Nem tudtam mi fog rám várni az éjszaka leple alatt. 130-140 km környékén elfogyott a tapasztalat. Felette még nem jártam sosem. Boldog is voltam nagyon, hogy úgy vágtam neki az utolsó harmadnak, hogy igazából semmi komoly problémám nincs. Faltuk a kilométereket és semmi nem zökkentett ki bennünket. Nagyon örültem amikor Siófokra értünk, akkora már teljesen biztos voltam benne,hogy innen már sikerülnie kell. Jött a világosi magaspart, amit nagyon szeretek. Majd a Nánásiék, akik nem voltak nyitva  és nem sokkal később egy újabb holtpont.

  A tapasztalat hiányának köszönhetően, valami nem stimmelt a frissítésben. A kézfejem feldagadt, a hasam is dupla akkora volt mint normál esetben. Picit meg is ijedtem. Valamiért felvizesedett a szervezetem.  Lehet a sótabit bátrabban kellett volna fogyasztani, de mint ahogy említettem ezen a téren még nagyon kell a tapasztalat. Igy vágtunk neki az utolsó nagyjából maratoni távnak. Itt már sokszor bele kellett sétálnom, igy értelemszerűen a kilométerek is nehezebben fogytak. A lábak jobb állapotban voltak, mint korábban és a közérzetem is nagyon rendben volt. Csak az a vizesedés akadályozta, hogy normál tempóban tudjak haladni. Azért  gondolom, hogy a vizesedés volt a gond, mert ahogy nekiálltam futni, rögtön azt éreztem, hogy kapkodom a levegőt, mintha nem is tudom milyen tempót futnék. Mintha belülről folytanának meg. De abszolút nem estem kétségbe, mert tudtam, hogy megcsinálom. Ott már nem állíthat meg semmi. Fejben nagyon rendben voltam, csapatom mellettem állt, biztatott, támogatott. Nem is volt más opció. Füreden a cél előtti utolsó frissítési pontnál, hívott bennünket a Dóra, hogy ha még picit összekapom magam , akkor meglehet 23 órán belül. Összeszedtem magam és amennyire csak lehet iparkodtam, de úgy voltam vele, hogy ha 23 -al fog kezdődni,akkor sem leszek bánatos.Közvetlen az utolsó csippantás előtt Hanka kiáltott még egy nagy hajrát, ami nagyon jól esett ott a cél előtt. Megcsináltam, megcsináltuk!!! Végül fél percen múlt, de csak meg lett és 22-vel kezdődik a célidőm.

  A célban ott várt a kis kísérő csapatom, na meg Gabi. Húúú, mennyire vártam ezt a pillanatot. Nagyon megölelgettem őket, mert nélkülük ez az álom nem válhatott volna valóra.  Nagyon köszönöm , hogy segítettek végig és alárendelték magukat annak, hogy az én álmom valóra váljon. Gabinak meg egyszerűen nem tudom, hogyan is tudnék köszönetet mondani. 

  Ha majd egyszer el kell számolnom az út végén, hogy mik voltak az igazán jó dolgok az életemben, akkor az egyik előkelő helyen az fog állni, hogy az mikor elküldtem azt a bizonyos e-mail-t és JELENTKEZTEM A GIZIONOK CSAPATÁBA.  Köszönöm Gabi!!!

  Most nagyon boldog vagyok. Leírhatatlan, hogy mennyire. Még most is sokszor kiráz a hideg, meg kicsordul pár könnycsepp, ahogy felidézem a történteket. Olyan dolgok történnek velem, amit egyszerűen még fel sem fogtam. Emberek megállítanak az utcán, gratulálnak egy csomó telefonhívást kaptam, meg persze üzenetet, hogy mennyire büszkék rám. Számomra ez hihetetlen, mivel én nem csinálok semmi különöset, csak azt amit szeretek. FUTOK. 

Fotók: NN Ultrabalaton, saját