Ultrabalaton, egyéni futó kísérése – Dodek Ági

Posted on 2025.05.06.

Amikor más álmát segítheted… A 2025-ös UB margojára
2024. október 8., 19.25, csippan a telefonom: „Szia Ági! Jövőre indulok egyéni UB 😀 😀 😀 elkísérnél?”
Innen indultunk.

Illetve hazudok, mert már pár évvel korábbról. Őszintén megvallom, én már nem is emlékszem, hogy jutottunk el odáig, hogy Igi úgy érezze bizalmat szavaz nekem egy ekkora feladathoz. Azt tudom, hogy mikor Gyuri is csatlakozott a mi kis berkünkbe, mi már Igivel tényként kezeltük, ha egyszer ő egyéniben indul, én kísérem. Azt is tudtuk azonban, hogy kelleni fog még egy ember, mivel terv szerint valaki folyamatosan bicóval Igi mellett halad, míg a másik autóval viszi mindig előre a frissítést, illetve ugrásra készen áll, ha bármi gond adódna.
Lélekben készültünk már 2024-re is, de a felkészülés, így tehát Igi fizikai és mentális állapota még ezt nem tette lehetővé, nem állt készen. Aztán 2025-re zöld lett a lámpa az edzőnktől. Picit rezgett a léc, mert ekkorra Gyurinak már volt egy 3 fős nevezése, de hamar eldöntötte, hogy az eredeti terv szerint továbbra is velünk tart, így nem kellett új embert keresnünk a posztra. Személy szerint ennek nagyon örültem, mert 2024-ben Gyuri már két 100km-es versenyen segítette Igit, így ő tapasztaltabb volt már nálam. Én meg a magabiztos hozzáállásommal jól elhitettem velük, hogy tudom mire vállalkozom 😀
Nem volt más hátra, mint a felkészülési időszakot szépen végig csinálni. Mi mind a hárman futunk, ki-ki a maga céljainak és lehetőségeinek megfelelően, de ugyanazzal a kitartással, alázattal és lelkesedéssel. Ez egy igen erős közös pont. Nem beszélünk napi szinten, de látjuk, nézzük egymás edzéseit, elemezgetjük azokat. Én őszinte megnyugvással figyeltem végig Igi útját, gyönyörű fejlődést mutatott fizikálisan, mentálisan pedig még ennél is magasabbra szárnyalt.

Idén aztán sikerült közös edzést, frissítést is összehozni, tapogattuk egymást, ki mit bír, mire, hogyan reagál, engem rendesen tesztelt is a srác, amikor a 100kilis edzés (ha jól emlékszem) 53.-ik kilométerében elesett.

Szóval mentek az edzések, telt az idő, szépen lassan az is összeállt, hogy mivel lesz frissítés. Mi Gyurival erről tanakodtunk a legtöbbet, ugyanis Iginek általában jön egy szédüléses időszak a versenyek közben, és ezt szerettük volna mindenképp elkerülni. Aztán egy héttel UB előtt Főnivel is volt konzultáció, ami rengeteg plusz infót adott, pontosítottuk az óránkénti szénhidrát célt, átbeszéltük a koffein tablettáról a tudnivalókat és tanácsokkal lettünk ellátva a váltásokat, ruházatot illetően is. Gabi kért egy full frissítés táblázatot, amit mi amatőrök révén csak nem tudtunk úgy összehozni, ahogy ő azt elképzelte, de aztán megszánt minket és megszületett a végleges verzió.  Ezt ezúton is köszönjük Neked Főni, enélkül full emelt matek lett volna az egész kör. 😀

Csütörtökön kora reggel felvettem a kisbuszunkat, pakoltam, aztán szépen lassan összeszedtem a többieket. Igit elsőnek, mert biztos voltam benne, hogy már tűkön ül, majd Etát, őt Fehérvárig vittük, majd végül Gyuri is bekerült a buszba. Az utunk teljesen rendben ment lefelé.
Persze azért a szoksásos késést hoztuk, amit mindig, így Füreden Gyurit gyorsan kitettük a VK-ban, mert nála voltak a rendelt Gizion pólók, mi pedig Igivel átvettük a szállást. Nagyon szép kis apartmant sikerült foglalni. Gyorsan aztán csatlakoztunk a többiekhez. Néhány technikai infó még Gabitól, rajtcsomag átvétel, kis shopping, majd búcsú. Mindenképp meleg vacsorát terveztünk, amit végül a Haliék által javasolt Peronban ejtettünk meg. Szuper választás volt. Vacsi után irány a szállás, pihenés.

Hála Istennek Igi reggel azt mondta, ő simán aludt kb úgy, mint otthon, én ezt kevésbé tudtam kijelenteni, rengeteg éber percem volt az éjszaka és 5-kor már bőven ébren is voltunk mind.
Reggeli mindenkinek a maga megszokott módján, majd készülődés és irány a rajt.
Itt már elég nagy nyüzsgés volt. Igit útjára bocsájtottuk, hogy még legyen pár szó nyugodtan Főnivel, mi pedig előkészültünk az első frissítésekkel a bicóra. Pénzfeldobással döntve Gyuri kezdte a melót 😊 Terv szerint kb 2 óránként váltunk. Hamar elérkezett a rajt ideje, a hidegrázás engem is átjárt, nem csak a rajtzónában állókat. Tudtam, hogy itt ma rám is nagy feladat vár. No induljunk neki…
Első váltás Zánka. Voltak terveink arra az esetre, ha nem tudunk rendesen megállni valahol, akkor előtte vagy utána pár száz méterrel váltunk, gyors infó átadás, hol áll a kocsi és mehet tovább, de ilyenre végül konkrétan nem került sor.

Őszinte leszek, nekem az idő a táv a helyek innentől kezdve kicsit összefolytak. Vannak pontok, amikre határozottan emlékszem, de nézzétek el nekem, ebben most már nem leszek túl pontos.
Azt hiszem mondhatom, hogy kb 80km-ig semmi, de semmi gond nem volt az ég világon. Ez pedig egész szép fejlődés az elmúlt 100-asok tapasztalatai alapján. 80 körül kezdődött egy kis szédülés, ami Iginél jellemző, és mindig a frissítéshez térünk, hogy valami ott lehet hiány, ezzel próbálunk javítani rajta. Az idő mondhatni jó volt, nem volt kánikula és az eső se kapott el minket olyan oltárian. Az előírt frissítésen (ez 20 percenként jelentett adagolást az Igi által összeállított ch-okból, gél, banán, méz, gumicukor, iso olyan lebontásban, hogy az óránkénti 60-70gr ch meglegyen, emellett óránként só tabi) elkezdtünk kicsit módosítani annyiban, hogy kivettük a gumicukrot, mert azt figyeltük meg, hogy azután rosszabb a helyzet, nagy valószínűséggel ugye cukorszint ingadozás és picit sűrűbbre vettük a sót. Igyekeztem Iginek mantrázni, hogy nyugi van, ez most kicsi holtpont, de hamarosan jobb lesz és haladhatunk újra rendületlenül tovább, tartson ki. Szerencsére elhitte 😊 6 óra körül a koffein tablettát is elkezdtük.

Közben Gyurival is folyamatos kapcsolatban voltunk leadva egymásnak minden infót, hogy a váltás is minél gördülékenyebben menjen, tudjon mindent az épp soron következő. Az izmok kaptak gyors masszázst is, volt magnéziumos krém, majd kicsit később meru-t is bevetettünk amikor Igi azt érezte, hogy kezdenek merevedni már a lábak.
Hajnali kettő körül lehetett, ha jól emlékszem, én vártam a váltást, csörren a telefonom. Gyuri az, halkan mondja, Igi nehogy hallja, hogy hát nem tudja mi lesz, Igi nagyon szar állapotban van. Mindjárt ott vannak nálam, nézzem meg, beszéljünk. Erre csak annyit mondtam, hogy jól van nem baj, ha gyaloglás innen akkor is megyünk tovább, nincs más opció.
Megérkeztek, Igi nekirogyott a kocsinak. „Ági nagyon szarul vagyok” – hangzott el. Mondom okés, figyelj Igi. Tudom, hogy szar, nehéz, fáj valami? Hát a lábak nem mozognak, fájnak…. Gondoltam magamban okés, ezzel nem ártunk hátha jó lesz kis placebo, megkérdeztem mit szólna egy fájdalomcsillapítóhoz. Jöhet, volt a válasz, így gyorsan kikevertem. Majd jött a lelki löket, ezúton is hála Szandrának, Igi feleségének, hogy ezt megosztotta velem, emlékeztettem rá Igit, milyen üzenetet hagyott otthon a tükrön: MEGCSINÁLOM! Emlékeztettem rá, hogy itt veszteni való nincs bármi is lesz az időeredmény, de azért jött, hogy körbemenjen és én bizony amíg össze nem esik tovább fogom rugdosni. Pár könnycsepp elcseppent és Igi kiegyenesedve elindult tovább. Én következtem a kíséretben. Számomra ez volt a legnehezebb szakasz. Tántorogva kocogva haladt a futóm. Féltem, féltettem, jót tettem-e azzal, hogy továbblöktem, de hessegettem is el a gondolatot, Ági erősnek kell lenned, minden rendben, ez csak fáradtság. Aztán Igi egyszercsak lefeküdt az árokparton. Lepattantam a bicóról, mondtam neki bocs Igi, de ezt nem és már húztam is fel. Kértem, ha szédül egy pár másodpercre kapaszkodjon belém, szedje szépen össze magát, de haladjunk aztán tovább, ezt itt biztos nem fogjuk befejezni. És aztán Igi megint szó nélkül szépen tette a dolgát. Már többnyire gyors gyaloglás volt de haladtunk legalább.

Jött a hajnal és bár a futás már nemigen ment, Igi nem panaszkodott tette egyik lábát a másik után és az utolsó pontra amire nekem volt még időkorlát infóm, sikerült beérni respect időn belül pár perccel. Innen már nem volt kérdés, bármi is lesz megcsináljuk. Még egy kisebb megakadás volt, amikor az eső után beütött a tűző nap és fullasztó meleg, de sikerült gyorsan hűtenünk és jeget is szerezni, ez pedig azonnal visszahozta Igit is újra az élők körébe.
Az a megtiszteltetés ért, hogy enyém lehetett a befutó szakasz, amit Igi (most kapaszkodjatok meg) végig futott majdnem négy kilómétert. Én nem tudom honnan vette az energiát, de szárnyra kapott. Végül kicsúszva a szintidőkből, de annál nagyobb örömmel és én úgy gondolom minden körülmény ellenére megelégedéssel értünk be.

Erről már Gabi is írt, hogy elgondolkodtató, mi hajthat valakit még 150km után is, amikor már bontják a frissítőpontokat, amikor már a seprűs ember (jelen esetben bicós) „velünk együtt” jön, amikor már tudod, hogy nem lesz meg a szalag. Azt hiszem Iginek mindegy volt ez a része. Persze valahol idézőjelesen írom ezt, de a cél útközben átértékelődött a 28-ról 33 órára majd arra, hogy meglegyen a kör. Hisz csak egy kör. És ott voltunk neki mi is, akik a végsőkig hittünk benne, hogy képes rá. Nem nagyon volt más választása 😀

Volt aki később tőlem is megkérdezte, nem fájt a feneked? Ooo mondom dehogynem, meg a fogam kb az első 30 km-en kettétört és migrénem is volt. De ennek ott és akkor nem volt helye. Még az említésének sem.
Végül szeretném leírni, hogy mindenkinek ilyen futót kívánok kísérni. Egy rossz szó, egy hiszti egy komolyabb panasz nem hangzott el. Amit kértünk mindent megtett, és mentálisan brutális edzettségről tett szert, persze fizikálisan is, de mentálisan még pár lapáttal rápakolt.
No és persze jövőre ismétlünk 😊