Budai Trail – Wildner Márton, beszámoló

Posted on 2025.12.03. Updated on 2025.12.03.

Amikor megláttam a megadott pulzuszónát (158–165), kicsit felszaladt a szemöldököm. Ritkán futok ilyen magas zónában hosszabban, ezért először azt gondoltam: „oké, majd 153 körül elcsordogálok, aztán meglátjuk a végét.” Ehhez képest rajt után olyan szépen beállt minden, hogy észre se vettem, máris pontosan abban a zónában futottam, amit kértél. És végig mintaszerűen ott is maradtam – se le, se föl, száz százalék szabálykövetés. 

A rajt előtt összefutottam két Gizionossal, Julival és Péterrel, pár szó, sok sikert, aztán bumm, elindultunk. Óvatos kezdést terveztem, és talán kicsit hátrébb is álltam be a kelleténél. Felfelé tartottunk, én pedig figyeltem a testem minden jelére: pulzus rendben, vállak lazák, karok könnyűek, comb nem tiltakozik. A mezőny szépen rendeződött körülöttem, és mire beértünk Nagykovácsiba, már 6 km-nél jártunk. Előttem úgy tíz ember, lőtávolban.

Jött a hosszú kaptató, jobbos kanyar, forgókapu, aztán irány fel a Kutya-hegyre. Onnan végig a gerincen, majd fel a Nagy-Szénásra — abszolút hazai terep, minden kő és gyökér ismerős. Ezen a szakaszon 6–8 futót is sikerült magam mögött hagyni. Aztán lefelé a Szénásról egy technikás rész következett, ott újabb hármat előztem.

Nagykovácsiból visszakapaszkodtunk az erdőbe, itt már ritkult a mezőny. Olyan 18 km körül kezdtem érezni, hogy fogynak a tartalékok, úgyhogy rátoltam a frissítésre (csoki, iso, később egy gél). Jött egy hosszabb lejtő, ahol ketten elmentek mellettem, de még 7 km volt hátra, nem akartam taktikát bontani. Tartottam a zónát és a stratégiát.

Az utolsó emelkedőn – másfél km – picit megnyomtam, már csak 4–5 km volt vissza, itt sikerült befognom még valakit, és láttam, hogy kettő még lőtávolon belül van. Aztán jött a nagy utolsó lejtmenet, ahol már keveredtünk az M-es és S-es táv futóival is. Közeledtem is az egyik előttem lévőhöz, de észrevett, rákapcsolt és folyamatosan hátrafelé kémlelt. 20 méterre voltam tőle, mentem maxon (~170), de már nem tudtam ráfogni.

A befutó viszont nagyon jólesett. Jó verseny volt, 23. hely, minden klappolt, a taktikád tökéletesen működött. A célom az volt, hogy 2:30-on belül érjek be — sikerült. Utólag sincs hiányérzetem, minden pont úgy alakult, ahogy terveztük. Ennyi edzés, munka és (nem utolsó sorban) három gyerek mellett ez az idő abszolút reális most. Persze az ember ábrándozik arról, milyen lenne még 5 perc alá menni, de most ez tényleg a maximum volt, teljesen elégedett vagyok.

Fotók: Ficzere Juli és Terepfutas.hu