beszámoló
Swiss Canyon Trail 84k – Gajdos Imre, beszámoló
Első, valódinak mondható terepultrám a Neuchâtel-i Jurában 30. alkalommal megrendezett Swiss Canyon Trail futóverseny 84 km-es távja 3491 méter emelkedéssel. A pálya 715-ös és 1606-os magasság között kanyargott. Tavaly ugyanitt teljesítettem az 51 km-es távot.
A versenyt megelőző hét csapadékos volt, a futást megelőző egész éjszaka esett az eső és még a verseny reggelén is. Amikor reggel 3:45-kor autóba ültem és olyan negyed 5 után már közeledtem Couvet-ba, akkor még rendes vihar volt villámokkal meg mindennel.
A start 6-kor volt 12 fokban, akkor pont nem esett, de a hegyről még mindig folyt le a korábbi vihar után a saras víz. Viszonylag a mezőny elejére kerültem, de aztán visszavettem a tempóból. Nem akartam 4:30-as km-ekkel kezdeni. Amúgy is az volt a deal Gabival, hogy ne fussam el a könnyebb szakaszokat, lejtőket. 7-től ismét jött egy jó nagy eső. Szóval kegyetlen sár volt. Az erdei szakaszok szinte járhatatlanok voltak. Sok helyen, ahol szépen lehetett volna haladni, komolyan el kellett gondolkoznom, hogy most itt hogyan is megyek át. Ez azért lassított engem rendesen, de legalább nem szaladtam el az egészet.
Szépen tartottam magam ahhoz, amit a frissítéshez mondott Gabi. Futás közben izót ittam, a frissítőponton meg valami szilárdat. A frissítőpont előtt meg után kb. 15 percig nem ittam izót, hogy ne keveredjen a szilárd meg a folyékony cucc. Igazából minden szép rendben ment. A táv feléhez elérve elhatároztam, hogy átállok a kólára és tuc kekszre és hagyom az izót. Tavaly azt írtam, hogy ilyen barack-hányás íze volt az izónak. Idén az első frissítőponton natúr(!!!) izó volt. Mivel kihagyták a barackot, így ennek csupán hányás íze volt. Kellett motiválni magam, hogy szépen megigyam az adagot. De hosszútávon kell gondolkozni. A pillanatnyi kellemetlenségen túl kell lépni. A 20. km-nél narancsos volt és 30-nál megint natúr.
Itt a táv felénél volt a Chasseron csúcs 1606 méterrel. Ahelyett, hogy szétnézhettem volna, hogy milyen is a kilátás, inkább újra elkezdett szakadni az eső valami hó vagy jégdarával meg nagyon erős széllel. Na ezen a ponton kicsit elvesztettem a jókedvemet, de sikerült túllendülni rajta. „Ütéseket kapunk és ütéseket adunk”, csak én nem tudok visszavágni a szélnek, sárnak, hidegnek, maximum azzal, hogy elfogadom, hogy ez most ilyen. Eszembe jutottak magyar UTH-t teljesítő Gizionok, hogy nekik meg 30 fok jut. Nem tudom melyik a jobb vagy rosszabb. De ugye mégsem lehet mindig 13 fokban, szélcsendben meg enyhén felhős időben futni.
Valójában innen elég eseménytelenül telt a dolog. Szépen haladtam egyik frissítőponttól a másikig, fegyelmezetten tartottam magam a frissítéshez. A táv felénél még abban a tempóban voltam, amit terveztem, de éreztem, hogy ezt nem fogom tartani. De nem is zavart különösebben. Így érkeztem meg az utolsó 10 km-hez. Jó lelki állapotban voltam, hiszen már nem volt sok hátra. Csakhogy itt realizáltam, hogy még 2 db 250 méteres dombot meg kell mászni. Olyan 10-15%-os emelkedők voltak. Na, itt megtörtem. Nem is fizikailag, hanem mentálisan. Már sehogy sem tudtam magam motiválni. Ekkor jöttem rá, hogy még sok van hátra és, hogy ez még eltart egy darabig. Nagy szenvedés volt ez innen. Főleg lefelé menni. Útközben kötöttünk egy tiszavirág életű barátságot egy svájci sráccal, akiről kiderült, hogy dolgozott Zalaegerszegen. Meg egy holland manussal, aki tavaly az Eiger Trailen futott. Ezek kis időre elvonták a figyelmemet a magam szenvedéséről. Az utolsó frissítőpont 79.5 km-nél volt 1062 méteren. Innen már csak lefelé kell menni. Az első fele sár, a második aszfalt. De végül valahogy csak beértem 14 óra 9 perc alatt.
Nagyon tanulságos futás volt. Ennyire nem mentem még túl a határaimon. Nagyon rosszul aludtam a futás után. Reggel lemenni a lépcsőn nyilván komoly attrakció volt még két napig. A gyomrom még 5 nap után sem az igazi, annak ellenére, hogy a futás közben semmi panaszom nem volt. Segített a banán-imodium reggeli. Amikor hazaértem mondtam Móninak, hogy soha többet ilyen távot nem futok. Reggelre már persze differenciálódott bennem ez a nagy elhatározás, azóta meg már az az ötletem támadt, hogy szeretném…na de ezt majd Gabinak külön levélben. 😉 Annyi biztos, hogy szeretném legalább még egyszer lefutni ezt a pályát. Esetleg lehetőség szerint kevesebb sárral…
Salomon UTH 2025 – VÉGE
A héten kiörömködtünk magunkat, az idei UTH-ra pontot teszünk, és a nyár kihívásai felé fordulunk, úgyis mint Kör, júliusi edzőtábor, WTF versenyek, Suhanj6… Méltó lezárása az eseménynek, hogy a csoport költője, Erős Gábor is rímekbe szedte az élményeit, a crew szempontjait is beemelve. Bár van benne pár belsős poén, azért remélem élvezhető outsiderek számára is.
Köszi Csanya az idei versenyt is, jövőre #ottali
Álldogállék álmosan a Szentendrének partjában
Mellettem a fotós horkol lencsével a karjában.
Nem aludtunk mert miért is, nem azért van Pünkősd,
Kalácsos is zárva van még, nem árulgat kürtőst.
Éjjel indult a sok hülye erdőt körbe szaladni
Szürkepólós többi marha segít nekik haladni.
Lubickoltak éj vizében Városháznál szurkolni
Aztán mentek a raktárba futócuccot rámolni
Reggel bizony fájós szemmel utálják az egészet
Remélik a futókákat nem nyeli az enyészet
Nem tör bele térdkalácsuk Vadállónak kövébe
Nem szülnek sok rókakölyköt Vöröskőnek tövébe.
Szóval állunk unatkozva szpíker hangja csendül
Mingyá jön az első futó, ki-ki talpra lendül.
El caminó el matador futó eszpanyőle
Másodiknak honfitársunk nem is messze tőle.
Na nem ezért izgulok én örülök bár nékik
Skanzennál vagy -nél Gizion bátyuskánk felrémlik.
Tiporja ő délibábnak tűnékeny eszményét
Dobogóra rakosgatja szentlászlónak tréljét.
Nyomjad Csabi patak partján ne kíméld az ösvényt
Inkább kapjunk izgulástól hasmenést mint köszvényt.
Lázár cár tér nagy kanyarja zajjal telve szisszen
Célbaérve ő csak lazán, elegánsan biccent.
Gizionnak lenni de jó, kell még ilyen élmény
Szpíker szóla, nyugi legyen, célba ért a kérvény.
Hosszú távon híres bátya, bottal ütve nyoma
Aki Tomit utolérné, nincs most ilyen koma.
Várunk persze izgalommal, messze van a messze
Frissítőtől megkérdezzük, maradt-e még keksze.
Meg is jön Ő, célszalaggal hadonászik égre
Nem először nem utószor fogja aztat kézbe.
Öröm lett itt sírás rívás, boldogság meg minden
A költőnek dolga lévén el kell menni innen.
Lát azért még pár giziont sajnos nem is mindet,
Esőn ázva irigyeltem vasalt, száraz inget.
Jó volt ez na, jövőre is ugyanide gyertek
Ha nem győztök akkor is majd igen sokat nyertek.
Fotó: terepfutás.hu
UTH Szentendre Trail – Tamás Krisztián, beszámoló
Az ugye megvan, hogy ha én elutazom valahova nyaralni, futni, kikapcsolódni, ott esik az eső. A terepfutóknak az is nyilvánvaló, hogy ha Csanya versenyt rendez, ott is esik az eső. Úgy néz ki, hogy ha mi ketten egyszerre vagyunk egy helyen, ott garantált a kánikula. Oké, a 2013-as VTM-ről hallgassunk, az egy elég komoly kivétel, de visszaemlékezve az összes többi Terepfutas.hu versenyemen meleg volt :-))
Idei első versenyem lett az Ultra-Trail Hungary, még januárban szétgyepáltam a bokámat a BHTCS-n, azóta próbálom rendbe hozni, de messze van még a tökéletestől. Az idei nagy tervek ugrottak már tavasz elején, május közepére viszont úgy éreztem, hogy nagyon kellene valami komolyabbat futni. Szerencsére az eszemre hallgattam a szívem helyett, így az UTH hosszú helyett csak 54 kilis ifjúsági távra kuncsorogtam be magam a terepfutás papájánál (köszi itt is a lehetőséget!).
Csak, hogy ne könnyítse meg a dolgomat, a nevezéssel együtt elküldte azt is, hogy ITRA pontok alapján 6. vagyok a mezőnyben. Ez persze bekapcsolta bennem a versenyzőt, rendesen felkészültem a pályából, terveztem frissítést, előre megnéztem hol fogok parkolni, mikorra kell odaérni, stb…
Persze egyértelmű volt, hogy a bokám lesz a kulcskérdés, a meleg az mindenkinek adottság volt.
Vasárnap reggel a rajt első sorában felbukkant még 2-3 futó, akik nem voltak ott az előzetes esélylatolgatásban, így tudva a helyemet, hátra is húzódtam a másodikba, elkönyvelve, hogy egy TOP 10-zel elégedett lehetek.
Két fontos instrukciót kaptam Gabitól a versenyre: (147-152-es utazópulzus, ami napos részeken magasabb lehet, és hogy 40-ig nem versenyezhetek.
Az első már közvetlenül a rajt után elbukott, a mezőnynek az a része, ahova kalibráltam magam, olyan tempóval indult, amihez 164-es pulzus tartozott. Próbáltam kicsit visszavenni, de a 152 esélytelen volt, oké, akkor menjünk érzésre, amennyire lehet óvatosan.
Ahogy kiértünk a városból, beállt a mezőny, kb. a 10. helyen futottam, sem felfelé Lajosforrásig, sem onnan lefelé Visegrádig nem történt semmi. Egyedül a bokám nem szerette a lefeléket, főleg a meredekebb, technikásabb kavicsos lejtőket.
Szentlászlótól már folyamatos előzés a verseny, ott csatlakoztunk be a két hosszú táv útvonalába, belecsöppenve annak a mezőnynek a derékhadába. Persze a tempókülönbségből egyértelmű, hogy saját távost, vagy mást előzöl-e éppen. Innentől egész sok ismerőssel találkoztam 
.
A Szentendre Trail Visegrádon kezdődik, addig tart a bemelegítés. A Kálváriát okosan gyalogoltam (nagyrészt), Anettnek mondtam félúton, amikor utolértem, hogy a két srác, aki előttem próbálja kikocogni a meredeket, nemsokára zsebben lesz. Itt már éreztem az erőt, pedig még csak féltávnál voltunk.
Ahogy tippeltem, Borjúfőig meglett a két srác, onnan Pap-rétig jött a jól futható hullámvasút. A pont előtti oda-visszában 9 percen belül voltak előttem 4-en, papírforma alapján nem az én súlycsoportom, de újra elkapott a versenyláz. Itt engedtem el a második instrukciót, 40 helyett már 32-től elkezdtem versenyezni.
Az első skalp meg is lett hamar, de ő már gyalogolt, végül nem is ért célba. Stabilan toltam a tempót, a Hétvályús-forrásnál a pontőr mondta, hogy 7. vagyok. Eldöntöttem, hogy a Nyerges-hegy tetejéről felhívom a Főnit, nézzen rá az élő eredményekre, közeledek, vagy távolodok-e az előttem levőktől. Erre végül nem volt szükség, Bercit a Nyerges aljában, Tomit pedig pont a tetején fogtam meg. Lefelé beálltam mögé, próbáltam kímélni a bokámat, hogy a Skanzentől meg tudjam tolni a maradék 6,5 kili aszfaltos unalmat. A ponton még feltöltöttem mindkét kulacsomat vízzel. Nem volt már szükség ennyi löttyre, de jobban esik úgy futni, hogy ki van egyensúlyozva a mellény. A Skanzentől kilőttem, abban reménykedve, hogy le tudom szakítani Tomit. Persze fogalmam sem volt, hogy Berci mennyivel jön mögöttünk, szóval tolni kellett, mert ha az ő cipője aszfaltot ér, még 47 kili után is simán tolja 4 percen belül.
50,5-ig tartott a lendület, utána kicsit belassultam, de még itt is ment hajszálnyival 5 percen belül. A vége igazi örömfutás volt, láttam, hogy nem jönnek mögöttem, ki lehetett engedni, és Ritaval befutni a célba.
A frissítést elég jól összraktam, és be is tartottam a tervet: 90 gr ch/óra (1 gél+1 izó), 2 sótabi+ fél liter víz, a meleg miatt egy tartalék kulacs víz. Az utolsó 45 gr-os gél helyett csak egy 23 gr-os cuccot ettem, el is fogytam 2 kilivel a vége előtt
54 km, 1800+ szint, 5óra 13perc (5:57-es átlagtempó), 5. hely. Meglepően jól bírtam a meleget és a magas pulzust (max 152 helyett átlag 158 lett), ha rendbehozom a bokámat, lehet még ebből énekes halott.
baratrunning.com 