beszámoló
Extreme Tarcal-Tokaj Trail -Palásti Péter, beszámoló
Jó formában vártam erre a versenyre, magammal szemben egyetlen elvárással: javítani a januári időmön, amire jócskán volt esély az előzményeket ismerve. Mennyiségben, minőségben abszolút top évet zárok.
A versenyre Csabikával (Csombók) érkeztünk együtt, az idén talán vele futottam Tokajban a legtöbbet, úgyhogy ez így teljesen rendjén volt. Az alapos bemelegítést megcsinálva egy-két pacsira maradt azért idő.
Rajt után törekedtem az elejéhez zárkózni, mert tudtam, hogy a rettegett Horhos-mászás közben előzni nem nagyon lehet, ha valaki beragad eléd, akkor a toronyig sétálhatsz utána. Egy masszív bolyba így is sikerült becsatlakozni, de a tempó miatt nem aggódtam (márhogy kevés lesz), mert közvetlenül előtte Csipi és Antal Csabi volt, bár őket kicsit feltartotta négy másik srác, ránézésre tőlük lassabbak. Legalább nem futom el az elejét ebben a mászásban, így aztán besoroltam a vonatba. (Amit lassúnak éreztem egyébként PR mászás lett.)
A TV toronytól le a piroson (talán a pálya legtöbbet járt része) óvatosnak kellett lennem, mert felázott, laza talaj várt, így messze nem a maxon tudtam ezt a részt megfutni. A pirosról jobbra leválva a folytattuk az ereszkedést, eddigre már majdnem egyedül futottam, még egy srác a Hétszőlő-birtoktól lefelé előzgetett a vízelvezető betonozás recéin, hagytam menni, tudtam mi következik lentről. No, hát igen, nagy előny, hogy majd’ minden hétvégén itt futunk, ha nem is fűszálról fűszálra, de dombról dombra ismerjük a terepet. A versenypálya 4+1 mászás (a +1 Tarcalon fel az Áldó Krisztushoz), így bőven kell a tartalék azután, hogy egyszer felértél a hegy legtetejére.
Visszatérve, a tokaji vasútállomástól (a jól ismert Szerelmi-pincesor, ahonnan általában kezdjük az edzéseket) fordul a pálya vissza a hegyre. A második mászás rövid, de annál kimerítőbb a meredeksége miatt. Itt helyenként gyors gyaloglásra váltottam, még mindig spóroltam az erővel. Apropó pulzus. Ha valamit, ezt kicsit benéztem. Ugyanis nem ellenőriztem le, hogy bekapcsolt-e a pánt, így végig csuklós pulzusméréssel mentem. (Persze minderre akkor jöttem rá, mikor verseny után levettem magamról 🙂
A mászás vége a Tehén-tánc tető, mondjuk lehet valami ebben, mert mire felérsz, nem szökellsz, mint Nurejev, inkább egy szüret utáni, két demizsonnal hazafelé billegő gazda-szerű mozgással mész. No, de a piros jelzés vége (a temetőig) egy szép technikás lefelé, amin szintén sokat járok, így ezt egy jó intenzitással tudtam megcsinálni. Lent a várost éppen csak csípi a pálya, azonnal fordulsz vissza a hegy Bodrogkeresztúr felőli oldalán. Ezt a mászást – perverz módra – szeretem. Viszonylag egyenletes, de végig futható (nekem is) és itt értük el a pálya legszebb részét, egy védett völgyet, aminek sajátos klímája mindig meglep. Most éppen kisütött a nap, pedig egész verseny alatt ködös, felhős idő volt. Ezzel meg is volt a harmadik mászás, szóval már kezdtem jobban engedni magam, ennek eredménye a Bárka-kúti mélyút szegmensben egy alltime 6. hely.
A Minaro Hotelhez kifutva elértem az aszfaltot, négy perc körüli utazósebességet csekkoltam az órán, ami összevetve az erőtartalékokkal jónak tűnt. Egyet nem értettem csak, hogy az órám szerint a tavalyi versenyidőhöz képest 4 perces hátrányban vagyok. Na ezen nem lehetett sokat agyalni, mert kezdődött az utolsó nagy mászás. Vagy 3-400 méter után újra megpillantottam Csipit és Csabit magam előtt, ami húzott felfelé, megcsillantva, hogy esetleg… Igyekeztem ebben a részben viszonylag keveset nem futni, vagyis gyalogolni, hogy a hátrányt csökkentsem. Úgy is tűnt, amíg felértünk a mászás végére, vagyis a piros négyzet turista jezéshez. Innen fordul az út, vissza Tarcalnak, csak nyomni és nyomni kell lefelé, mint a hülye. A 10 kilis mezőny vége összeért velünk, szegényekre rá is ijeszthettünk a lefelé száguldással.
Persze a két “Cs” betűs elhúzott, látótávolságon kívülre került, így megint csak magammal és a tavalyi idővel folytattam a versenyt. Az Áldó Krisztushoz felmászni az +1. A lépcsősorig bizisten futottam, ha lassan is, mert ez már az all out szakasz. Innen a sz.r is legurul a célig, azért igyekeztem ezt még maxon teljesíteni. A két “Cs” nem sokkal előttem csapott a célba, így összeölelkezve jó volt megérkezni. Tomi várt a célban, egyébként még neki jár egy spéci köszönet a reggeli szakszerű helyzetjelentésért (talaj, idő, kritikus részek)!
Ééés javítottam az időn 2:10:33, öt perccel jobb, mint januárban! Abszolút 9. korosztály 2.
Viszlát 2023, helló 2024! – Palkovics Nóri
Akárhogy nézem, hiányzik 11 km a Straváról. Pedig ebben az évben ez is megvolt.
Megkeresem:
Tavasszal kisebb versenyek, egy meredek szlovák kaland, lassan gyorsulok, gyorsan lassulok. Megyek, amikor és ahogy tudok. Ha kell mászok, sárosan, árokból kifelé.
Májusban egy 50 km-es éjszakai UB befutó, és egy meglepetés harmincas UTH, amiben a meglepetés az idő volt. Eseménytelen nyár balesettel, gyógyulással, munka-és identitáskereséssel, több Velencei-tókör, volt leggyorsabb is, de a dupla nem sikerült. Milyen telhetetlen vagyok! Ezt az autokorrekt tehetetlenre javítja. Felülírom.
Aztán egy munkás Firenze maraton, futó kinézetű futókkal futottam, és ezzel teljes lett az év. Olyanokat mentem, amiket még sose. És mégis keresem azt a 11 km-t. Pedig az volt a legnagyobb versenyem, életem versenye volt, erre gyűjtögettem minden métert előre és felfelé, és úgy emlékszem, megnyertem. És nem is tudom megköszönni a rengeteg segítséget, ami az edzéseken keresztül jött, de sokkal tovább ért.
Ez a fontos táv nincs fenn a Straván, mert nem kapcsoltam be az órát, mikor eljöttem otthonról, hogy 11 km-rel arrébb új életet kezdjek, bármilyen nagyok is ezek a szavak.
Viszlát 2023, helló 2024! – Wittmann Lilla
2023 januárjában kezdtünk el együtt dolgozni Gabival. Korábban pulzus alapon kaptam az edzéseimet az előző edzőimmel, nála ismerkedtem meg az RPE-vel, aminek nagyon örültem, mert végre nem pittyegett az órám futás közben, minden az érzéseimre volt alapozva. Pár hét kellett, hogy belejöjjek, de hamar megszoktam.
Nem sok versenyt terveztem az évre.
Az első megmérettetés a Vérkör TT volt, majd a balatonszőlősi Szőlőskör Trail 50 km-e volt, amin 6 órán belüli idővel a 2. helyen végeztem. Júniusban a szlovák fátrai 50 km-es Strecnianska Masla volt a második klasszikus értelemben vett verseny, és egyben egy új mérföldkő futós pályafutásom alatt, mivel előtte sose futottam magashegységben. A tervem 10 órán belüli teljesítés volt, de sikerült 9 órán belül abszolválni, úgyhogy teljesen elégedett voltam az eredményemmel.
Szeptemberben, a szülési szabadság lejárta után visszamentem dolgozni, úgyhogy felborult az addigi napirendem. A 8 óra munka-1,5 óra ingázás-gyerekek-háztartás-futás között próbáltam egyensúlyt találni, hogy senki ne szenvedjen hiányt, és én is ép ésszel bírjam több kevesebb sikerrel. A hirtelen jött leterheltségnek köszönhetően az egészségem is néha romokban hevert, úgyhogy a harmadik, októberi célversenyem a kukában landolt, helyette a Piros 85-ön indultam, amin bár a tervezett időt nem sikerült megfutnom, de elégedetten végeztem.
Innentől kis mélyrepülés és motiválatlanság következett, de ezt leszámítva elégedett vagyok az évemmel, a legtöbb kitűzött célt elértem.
Ami biztos, hogy idén szeretném magam kipróbálni egy körözős 24 órás terep versenyen, ősszel pedig egy 100+os versenyt szeretnék szép eredménnyel zárni.
baratrunning.com 