Latest Event Updates
Salomon UTH 2025 – Gizionok a célban
Hamarosan érkeznek a beszámolók, addig is egy tabló a célba érkezésekről 🙂
Fotók: Terepfutas.hu
Mátrabérc Trail – Palásti Péter, beszámoló
Az első ami eszembe jut, hogy ha ez az első, akkor azzal elégedett lennék.
A második, hogy a helyezés jobb, mint tavaly, amivel lehetnék elégedett.
A harmadik, hogy nem tartottam be a tervet, mert nem élveztem 🙂
Na, de nézzük sorban.
Reggel minden nagyon jól indult, Tomi vitt Csabikával együtt, király dolgunk volt, reggeliztem, kávézni is megálltunk. Az idő szép, a rajtban a cimbik, pacsierdő, szánsájn, dizsi.
A Kékesig már érezhető volt, hogy a meleg miatt több víz kell, Oroszlánvárnál töltekezés. Gyanús volt ez nekem, hogy miért fogy annyi víz, pedig én nagyon kevéssel szoktam beérni.
Kékesig már néhányszor elővettem a botokat is. A frissítőpontom éreztem, hogy azért ez nem olyan mint tavaly, akkor ott sokkal frissebb voltam. Döbbenten láttam meg a GU sátornál az ücsörgő Lantos Borit, aki már ott kiszállt (még nem tudom miért). Haladtam szépen, pulzust nem is nagyon néztem (inkább a lábam elé), egyszer botlottam egy jelentőset, amitől rendesen “felébredtem”. Galyatetőre érkezve konstatáltam, hogy éppen elég lett a vizem, a géleket nem nagy kedvvel nyeltem, de nyeltem. Fura teltségérzet volt bennem, holott extra sót is bevittem a vízhez, de ezek szerint nem sikerült eltalálni a megfelelő arányt (tanulság 1).
Ez a nem komfortos állapot csak fokozódott.
Ja a versenyszitu. Nem nagyon tudtam, frászt egyáltalán nem tudtam hogy állok, annyi viszonyítási pontom volt, hogy Sanyika+Tata Oroszlánvár után nem sokkal elmentek mellettem, de aztán Sanyikát Galyatető után visszaelőztem. Aztán Mátrakeresztes után ő meg engem, na de akkor már én…
Szóval ott tartottam, hogy az Ágasvári mászás már nagyon szarul esett, hányingerrel küzdöttem. Fontolgattam, hogy mi lenne a jobb, de megriadtam a gondolattól, hogy a hányás végképp elgyengít, így inkább visszafogtam a futást, abban a reményben, hogy így rendeződik a gyomrom. Mátrakeresztesig így vakaróztam, de a futómozgás még ekkor egészen jó volt. Mátrakeresztesre beérve láttam, hogy a 7 órán belüli időnek annyi. Mindenesetre a feladáson nem gondolkodtam, a frissítőpont inkább lelki töltést adott, Vald Gabi biztatott, talán Bihari Tomi is akkor ért oda a Muzslatrail mezőnyével, igen ő is szólt pár kedves szót. A felfelé mászás nem azért volt gyötrelmes mert mászás, hanem az energetikai állapotom teljesen megborult. Túrázási üzemmódra váltottam (vagyis vánszorogtam), a kevésbé kompetitív anyukák a Muzsla trail mezőnyéből csak úgy száguldottak hozzám képest… Mondhatom ez sokat segített a romokban lévő önérzetemen 🙂 A Muzsla frissítőpontjánál jól meglocsoltam a fejem, töltöttem újra. Igazából Ágasvár után már csak egy gélt tudtam leerőltetni, így vízzel mentem meg a saját zsíromon.
A Koncsuroknál, ahol az út egy trackra szűkül beállt mögém egy csapat, ekkor már újra futottam. Biztattam őket, menjetek csak előre menjetek kedveseim, én már versenyen kívül vagyok, csak éppen Szurdokpüspökibe megyek visszaváltani az üvegeimet.
Az Istenek se akartak elém állni, főleg a technikás lejtőn, de mikor kicsit kitisztult kiléptek ketten-hárman. Ezt zokon vettem. Önérzetem maradékai (ezek szerint sose ki nem fogyó energiaforrás – tanulság 2) azt súgták, menjél csak utánuk, nehogy már nehogy. A patak völgyéből kimászva van egy szép lezúdulás a célig. Na ott egy előre tervezett feltámadást produkáltam, mert aki csak látótávolságon belül volt (200-300m), azt mind megelőztem. (tanulság 3 – az ultrafutásban is van fetámadás)
Hogy mi volt az oka, hogy 40 után így elfogytam? Nem tudom. Talán a meleg, vagy egyszerűen gyorsan öregszem 🙂
Abszolút 31, korosztály 5.
Képek: HOKA Mátrabérc
Muzsla Trail – Bihari Tamás, beszámoló
Megyünk tovább.
Az 1 hónappal ezelőtti börzsönyi esős-saras WTF L távhoz képest egészen más érzésekkel készültem erre a versenyre. Rengeteg teendő, magánéleti-munkahelyi akció jutott 2025 áprilisára, ahol a betegség – szerencsére teljesen elkerült, azonban az (edzés)munkás napok közötti regeneráció nem volt az igazi, hogy finoman fogalmazzunk.
Ezek ellenére tettem a dolgom, végeztem az edzéseket, egyiket a másik után, néha a terv körüli tér-idő kontinuumot picit meggörbítve, felborítva alkalmanként a szépen kialakult rendszert, de teljesen tisztességgel. A verseny hetére szerencsére sikerült a nagyívű magánéleti dolgokat lezárni, fontos mérföldköveket elérni, így a hosszú hétvégi pihenést már a versenyre való hangolódás jegyében tudtam tölteni.
Az első terepversenyem a Muzsla volt még 2022-ben (elképesztő, hogy egy 3:35-nek mennyire tudtam örülni akkor), és időnként részt is veszek terepes eseményeken, de azért a célversenyek azóta is és még most is aszfaltosak, néha országúti kerékpáros grand fondók, néha városi futós maratonok formájában – egyáltalán nem vagyok (még 😉 ) terepes tehát, de a nyári meleg és a hosszú edzések monotonitásának megtörése mindig az erdőbe delegál. 2026-tól azért kacérkodok full terepfutós jövővel, úgyhogy ezt az évet a terepes képességfelméréssel töltöm, de szigorúan csak edzőverseny jelleggel. Meg kell ismerni azt az oldalát is a sportnak, amikor nincs ideális időjárás, frissítési lehetőség, s nem a strava szegmensadatok amúgy teljesen felesleges összehasonlítgatása, hanem az éles versenyhelyzet mutatja meg, hogy az ember a sporikhoz képest hol tart emelkedőkön, lejtőkön, frissítési stratégiában, cipelt cuccokban, futótechnikában stb.
Ilyen dolgokat figyeltem ezen a versenyen is. Laza 20 fokot emelkedett a napi maximum 2 hét leforgása alatt, a nagypénteki sárdagasztós pályabejárás óta a hőmérséklet és az esős-saras körülmények helyett nyári meleg, déli kezdés és csontszáraz pálya várt. Miután a meleg nagyon hirtelen jött, s a szervezetem hőháztartása még nem állt át erre az időjárásra, abszolút túlzásba vittem a cipelt folyadék mennyiségét, hogy véletlenül se ezen múljon. Ennek persze az volt az ára, hogy valamivel nehezebb leszek, ami egy emelkedőn nem előny, de legalább tudom magam hűteni, lesz folyékony szénhidrátbevitel is bőven. A többiek az elejében sokkal kevesebb folyadékkal indultak el – gondoltam, hogy nem túl bölcsen – de utólag belegondolva az első frissítőpontig elég lett volna 1 liter is a kettő helyett. Elég sokan elmentek mellettem a verseny első emelkedős szakaszában így, aztán a lejtőn visszahoztam sokakat, az emelkedően megint elszakadtak, de Mátrakeresztes felé tartó lejtmenetben a kialakult kis csoport mindegyik tagját visszaelőztem, és 1 perces előnnyel futottam be a pontra (overall 17.; 30-39 korcsoport 4.).
A ponton nagyon profi segítséget adtak a szervezők és a Hokás futónagykövetek – nyakhűtés, háthűtés, fejhűtés, kézhűtés locsolóból, közben kulacs újratöltés, ráadásul összefutottam Palásti Petivel is. Nagy mentális boost volt ez a csomag így egyben – Petinek nagyon megörültem, hogy na, jó a tempó, a verseny hátralevő részében szépen ráakasztjuk a horgot egymásra és időnként váltott vezetéssel berepülünk együtt a célba a Muzslán keresztül (nem így lett sajna). Frissítést nem vettem fel sokat, mert még bőven el voltam látva sajátból, itt eszmélve rá, hogy kicsit pazaroltam az energiát a cipekedéssel 🙂 Sebaj, tanultunk ebből is. A hosszú Muzsla-mászáson a kis csoportom néhány tagja megelőzött, de semmi pánik, mert gondoltam, hogy a lejtőn úgyis behozom majd a lemaradást. Egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy jól ment a futás ezen a szakaszon – hiába engedte volna a pulzus, a lábak nem nagyon engedelmeskedtek, lehet, hogy a rendszeres sókapszulázás ellenére sóhiányban szenvedtem – eddig is fontolgattam, hogy sótabira váltok, a verseny egyik tanulságaként valószínű, hogy el is következik ez 🙂 Lényeg viszont, hogy valahogy túléltem ezt a részt, a Muzslára még mindig egész jó helyen érkeztem meg (overall 20. 30-39 korcsoport 5.) – BTW, fogalmam nem volt, hogy hanyadik helyen állok, csak nagyjából éreztem, hogy korcsoportos dobogó közelében lehetek, így ez azért adott némi motivációt a küzdelemre.
A Muzsla tetejétől pedig megindítottam a hosszú kocogós hajrát, szigorúan technikából megoldva a lejtmenetet, semmit sem kockáztatva – lassan közeledtek ezáltal a többiek, de mint utólag kiderült, 5 perces hátrányt kellett ledolgozni néhány kili alatt – és sikerült!
Bár elég fáradtan értem célba, s nem nagyon akaródzott egy plusz lépést se tenni, abszolút célt ért ez a kis felkészülési verseny, miután tudtuk tesztelni a hirtelen bekövetkező körülmény-változásokhoz való alkalmazkodást, mit kell egyértelműen fejleszteni a versenyképesség javítása céljából és mennyi frissítést szabad magammal cipelni.
A versenyt követő nagy csapat gizionos hesszelés, Csabika dobogója csak megkoronázta a végső 18. és korcsoportos #megintmajdnemdobogó 4. hely okozta élményt, amivel egy újabb téglát raktunk le az útra, egy újabb lépést tettünk meg az év végi nagyobb célok elérése irányába.
3:10:28 (-25 perc vs 2022)
18. hely (-31 vs 2022)
Korcsoport 4. hely (-5 vs 2022)
És jó eséllyel egy százassal több ITRA pont.
Megyünk tovább.
baratrunning.com 