Latest Event Updates
Garmin WTF BRZSNY – Szabó Laci, beszámoló
Amikor neveztem erre a versenyre és megfogalmaztam a célomat rajta, akkor sem járt más a fejemben mint a teljesítés szintidőn belül. Életemben egyszer volt alkalmam a Börzsönyben futni eddig és az sem volt gyors.
Aztán úgy alakult, hogy a verseny előtt egy héttel sikerült elintézni a bal combfeszítőmet. Szerdán még futni sem tudtam vele. Péntekre annyit javult, hogy az átmozgatón éreztem a combomat, de fájdalom nélkül lefutottam. Gabinak írtam, hogy mindenképpen odaállok a rajtra aztán meglátom mi lesz. A szállás egyébként is le volt foglalva egy hosszú hétvégére, így az utazás nem volt kérdés. Ő annyit mondott, hogy legyen egy biztonsági futás.
Hát mint utóbb kiderült az eső és a talajra gyakorolt hatása számomra nem is engedett semmi mást. Az első Gizionos frissítőpontig még egész tűrhető és számomra is egész kezelhető volt a helyzet. Bőven időn belül is voltam. Gabiéknak nagyon örültem, bár addig is kimondottan jó kedvem volt.
A feszítőm is rendben volt indulás óta. Jöhetett a második szakasz. Na itt már azért kezdődött a dagonya és lefelé a Fekete völgybe már-már veszélyes is volt jó pár helyen. Ha valamit nem szeretnek a műtött térdeim, akkor azok az oldalirányú hirtelen mozdulatok és a kitámasztósdi. Ilyen sárban az előbbi abszolút rizikófaktor, utóbbi pedig szükséges volt. Úgyhogy innentől kezdve az volt a cél, hogy elsősorban ne adjak melót a Börzsönyi Mentőcsapatnak másodsorban a sebészt se kelljen felhívnom következő héten egy időpontért.
A második frissítő után még a szintidőn éppen, hogy belül voltam. Itt futottunk szerintem az egyik legszebb helyen. Az esőnek a pataknak, és a régi erdei vasúti síneknek különleges hangulata volt. A völgy után a Nagy-Hideg-hegy felé leginkább vagy tocsogó mély dagonyában, vagy a lefelé folyó vízben lehetett haladni. Más verzió nem nagyon volt emlékeim szerint.
A tetőre érve a 3.ponton is Gizionos csapat fogadott. Itt már az átlagtempóm szintidőn kívülre került. De úgy voltam vele ha innentől a lejtő viszonylag kezelhető és futható állapotban lesz akkor még behozhatom a lemaradást. Nos, nem meglepő módon nem volt olyan állapotban. Legalábbis számomra nem. Fejlődnöm kell még ehhez nagyon sokat. Így ahelyett, hogy hoztam volna az időn, még tettem is rá a lemaradásra. De valahogy nem keseredtem el ettől. Mint ahogy az egész távon itt is maradt a jó kedvem. Élveztem, hogy ott vagyok, hogy futhatok, hogy a leülések vagy a kisebb esések után felkelek és ha lassabban is a tervezettnél, de azért csak letalpalok egy egész tisztes szinttel megrajzolt terepmaratont. A célhoz érve pedig abszolút meglepetés fogadott. Az egész Klán a kapu két oldalán állt és tapsolta meg a célba érésemet. Jó érzés volt. Mint kiderült a körülményekre való tekintettel kitolták a célidőt, így még lett hivatalos időm: 7 óra 18 perc. Nem kevés, de lesz ez még sokkal jobb is, ebben biztos vagyok.
Szeretném megköszönni ezt a fantasztikus napot a szervező és klán csapatnak. Tényleg mindent megtettek, hogy nekünk csak a futással kelljen foglalkozni.
És persze extra hálás vagyok Gabinak is a folyamatos felkészítésért, megyünk tovább!
Nagyon jó tapasztalatszerzés volt ilyen körülmények között kint lenni az erdőben. Extra jó nap volt. Szerettem.
UI: Na jó, azért volt pár anyázós és egyéb irodalmi gondolatom és elszólásom a táv során de nem gondoltam komolyan. 
Garmin WTF BRZSNY, 23 km – Bihari Tamás, beszámoló
Nohát, nohát. De érdekes kis verseny volt ez! Érdekes, mert az első olyan alkalom volt, ahol nem a teljesítésért vagy egy korábbi időeredményem javításáért futottam vagy kerékpároztam, hanem hogy bevallottan elérjek egy minél jobb helyezést. Néhány héttel korábban, nem olyan rossz talajviszonyokkal bejártam a pályát edzésnek, az akkori tempóból, körülményektől függően 2:15-2:20-as célidőt saccoltam magamnak erre a versenyre.
Az amatőr terepversenyek sajátja, hogy évről évre fluktuál a rajtlista összetétele, így ami egyik évben akár a győzelemhez is elég, másik évben max. top10. Mindenesetre úgy futottam neki ennek a versenynek, hogy a megadott versenytaktikának megfelelően futok, nem lépem túl a pulzuszónát, (esetleg a csak a legeslegvégén 😊 ), normálisan frissítek, és kiderül, hogy ez mind mire lesz elég.
Előtte való napokban brutálisan izgultam, mint valami felvételire készülő kisdiák, ami érthető volt amiatt, hogy nagyon jól, talán eddigi legjobban sikerült az alapozás: sérülés és komolyabb betegség miatti kihagyás nélkül, gyakorlatilag lendületből továbbhozva és talán fejlesztve az előző októberi 3:19-es maratoni formát. Annak ellenére, hogy nem volt célverseny, hanem kifejezetten felkészülési, egy kis formaidőzítés belefért előtte, így elég kipihenten érkeztem meg Királyrétre, ahol nyugodt becsekkolás, rajtcsomagátvétel és átöltözés után alaposan bemelegítve indultam el versenyezni.
Az összes rövidebb táv (23,13,8) egyszerre indult, nem figyeltem meg pontosan, hogy kik az első sorokban az ellenfelek. Viszonylag előre álltam, de nem volt merszem a legelső sorokba, amit legközelebb majd felül kell bíráljak. Ha már egyszer jó eredményért megy az ember, ne vesztegessen időt és energiát azzal, hogy rosszul helyezkedik és ezzel máris értékes métereket veszít! Nagy gond nem történt, az esőben hamar elszakadt egy valaki (Rajna Botond, mint utóbb kiderült, a győztes), az aszfaltos részen pedig két másik sráccal futottunk, akikről nem láttam, hogy melyik távon is futnak. A végén kiderült, hogy az enyémen, ugyanakkor csak magamra, a pulzusra és az öltözékre figyeltem.
Mikor áttértünk a saras emelkedőre, ahogy azt vártam is, elkezdtem leszakadni az előttem levő 8,13,23 kilis távokon induló néhány futóról, ugyanakkor mögöttem sem volt sehol senki. Gyakorlatilag ebben a monotóniában telt az elkövetkező 5 km-es meredek (10-20%-os) mászás, helyenként sétálva, legtöbbször kocogva lépkedve a Csóványos felé. Ott feltűnt mögöttem egy srác, de szerencsére indult a lejtmenet a jégkáros régió felé a single tracken, így sikerült egy kis távolságot kialakítani. Szintben haladva elkezdtem utolérni néhány hosszabb távon induló sporit, akiknek utólag is nagyon köszönöm, hogy készséggel félreálltak, egyikük még épp időben szólt is, mikor le akartam volna térni az egyébként remekül jelölt útról. Köszönöm a szalagozóknak, remek munkát végeztek 😊
NHH-nál még bőven volt frissítésem, úgyhogy csak egy kis banánt vettem magamhoz (se víz, se iso 😊 ), majd robogtam is tovább lefelé, az Inóci-vágásba. Jó sok XL távos futóval találkoztam itt, sajnos egyik előttem levő 23-ast sem értem utol, amúgy sem tudtam, hogy hanyadik helyen haladok, úgyhogy robogtam becsülettel. A céltól 2-3 kilire mondta egy XL távon induló, hogy valahol a dobogó környékén lehetek, erre belelkesültem, s még meghajtottam az utolsó enyhén lejtős szakaszt. Célba érkezéskor kiderült aztán, hogy hat perccel maradtam le a dobogótól, úgyhogy a kezdeti enyhe csalódottság egycsapásra eltűnt. Ezzel a taktikával, sérülésmentességre koncentrálva (longevity!!!) is nagyon sokat léptem előre, végig 4. helyen haladva stabilan hozva egy jó teljesítményt.
Elképesztő jól sikerült futás lett ez, tökéletesen tartva a taktikát, nagyon köszönöm Barát Gabinak a felkészítést, itthon a folyamatos támogatást, Gyurinak, hogy javasolta a WTF-ken indulást, a Klánnak a remek ellátást és a kitartást ebben a cudar időben és a sok Gizionnak, barátnak a szurkolást. Első WTF-em volt, de biztos, hogy nem az utolsó, ahogy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy végleg terepre váltok 2025-öt követően. Addig még van néhány komolyabb cél, aminek elérésére tök nagy lépést tettünk ezzel az edzőversennyel 😊
Balaton Szupermaraton – Földi Zsuzsi, beszámoló
BSzM, izé, Maraton+, vagyis FélBalaton 2025 
Az úgy volt, hogy ősszel beneveztem a 2025-ös UB-ra, és ahhoz tök jó felkészülés a négy napos BSzM, ami ráadásul tök jó móka is., beneveztem erre is. Haverok, buli, futás.
Aztán jött minden, novembertől 3 hónap mélyrepülés. Ilyen betegség, olyan nemtudokfutni, szarapulzus, nemkapoklevegőt, újra ilyen betegség, olyan betegség, megkoronázva egy olyan szép influenzával, amivel 30 éve nem találkoztam, ebből 6 hét volt a teljes gyógyulás. Mire újra tudtam futni majdnem rendesen (tehát nem köhögtem, nem fájt semmi), egy újabb téli vírusos izé ismét parkolópályára tett – ekkor abban maradtunk Gabival (Barát Gabriella, az én csodaedzőm 
), hogy engedjük el a 4 napos BSzM-et, és ugrott így az UB is. Az elmúlt 3 hónapban nem tudtam produkálni egyetlen rendesen megcsinált edzéshetet, most újabb hét kiesik, ne kockáztassunk sérülést. Ez a beszélgetés 2025 február17-én történt.
Oké, 4 napos BSzM nem lesz nekem, de van szállásfoglalásom, buszos transzfer, egy napot azért szívesen futnék az imádott Balatonomnál, csapattársak, haverok is ott lesznek, legyen egy klassz hétvégém. 4 napost visszamondtam, a legrövidebb, szombati távra ( Maraton+, 43,6km, Badacsony-Balatonfüred) távra beneveztem, szállást, transzfert megtartottam. Február 22-én futottam az utolsó betegség után először és innentől kezdve se fájás, se újabb nyavalya nem volt. 2 héttel a 43 km előtt úgy voltam vele, hogy ha lassan is, de valahogyan biztosan beérek Füredre március 8-án.
Klassz, napsütéses, esőmentes idő volt várható a BSzM hétvégéjére, így adta magát az ötlet: Siófokig autó, benne én és a bringám, onnan vonat Keszthelyig, majd innen kerékpárral elmegyek a BSzM aznapi céljáig, Szigligetig, illetve pacsizások után tovább a szállásra Tapolcára.
Pénteken, indulás előtt reggel jutott eszembe, hogy upsz, kellene jegy a vonatra – persze hogy ami időben jó lett volna, azokra már nem volt hely, így újra tervezés: Tapolcáig autó, onnan elgurulok Szigligetre, pacsizások, aztán vissza a szállásra, a másnapi futás előtti átmozgatónak tökéletes lesz ez a kis bringázás.
Miközben vezettem a Tapolca felé, nagyjából Veszprém környékén arra kezdtem gondolni, hogy jaj, hát de szép idő van. És Balaton. És vasárnap is de szép idő lesz, és persze, bringázni is nagyon klassz lesz aznap, de hát azért milyen klassz lenne futni. Vasárnap is. A szombati 43 után 51-et. Kicsit érzetem, hogy ez azért elég erős lenne, 3 hónapja egyetlen 30km feletti futással, két hete tudok újra futogatni, háááát, nem biztos hogy okos ötlet…. Mindenesetre Szigligeten ezt megemlítettem Gabinak, hogy micsoda gondolatok jöttek. Csak 3 kérdése volt: „”Van kedved? Jól vagy? Van nálad minden a két napi futáshoz? Igen? Akkor nevezz át, fuss FélBalatont.” Haha, hát jó, sőt, tök jó!
Szombat reggel a rajt előtt átneveztem, volt azért zabszem, hogy hát basszus nem hogy 50-et, de 30-at se futottam 3 hónapja, de nem baj, majd lefutom emlékezetből.. A 43-at is, meg aztán az 51-et. Azért ebbe így bele gondolni elég szürreális volt, de elhessegettem a „hú, holnap reggel elindulni, az hogy fog fájni, na meg végig menni, pfff. Nem vagyok normális :D” gondolatot, és az aznapra fókuszáltam: Badacsonyból elfutok Füredig, ismerem és szeretem ezt a részt (is), klassz lesz.
Elrajtoltunk, nagyon kényelmesre vettem a tempót, csak a pulzusra figyeltem, és hogy érzésre könnyű legyen. Élveztem nagyon, az emelkedőket gyalogoltam, okosan frissítettem (itt is köszönöm Szőnyi Gábor Gizionnak az iam izókkal kisegítést), és egyáltalán nem foglalkoztam avval, hogy mennyi időbe fog telni amíg beérek Füredre. Funrun, a rajtban 5 órát tippeltem, végül 4:48:xx lett, az utolsó pár km-en már nem bántam hogy vége, és baromira büszke voltam magamra, hogy 5 órán belül beértem. Majdnem 1 perccel lassabb átlagtempó, mint amit 5 hónapja tudtam, de egyáltalán nem érdekelt. Nem fájt, komolyabban nem fáradtam el, a célban mondjuk durva hányingerem lett, de már nem éreztem azt, hogy hú, agyatlan ötlet volt átnevezni.
Transzferbusszal visszamentem a szállásra, hideg víz a lábakra, nyújtás, henger, vacsora a többi Gizionnal, majd fekvés, alvás időben.
Ó, és egy kis kitérő, extra feladat: hát az autó logisztikája, az is feladat volt. Vasárnapi szakasz Balatonfüred-Siófok, innen nincs már transzferbusz sehova, tehát a célból el kell jutnom az autómhoz, ami a legjobb esetben is Füreden lesz, ha nem transzferbusszal megyek a rajtba, hanem saját autóval. Fuvarkereső posztot is tettem a bszm fb csoportba, ide jött egy fuvar felajánlás Bognár Ákostól, ami végül lemondásra került – nem csak nekem, hanem a segítséget felajánló Ákosnak is, így lettünk ketten, akiknek az autója vasárnap délután Füreden lett volna, mi meg Siófokon. Opció lett volna persze a tömegközlekedés is, de őszintén szólva nem éreztem azt, hogy én vasárnap délután 51km után még másfél-két órát buszozni/vonatozni szeretnék, így jött az ötletem: vasárnap hajnalban elviszem az autót Siófokra, és ha Ákos vállalja hogy eljön értem, és elvisz a rajtba, akkor célba érés után én vissza tudom őt vinni az autójához. win-win. Így is lett, vasárnap reggel fél 6-kor elindultam Tapolcáról, és sikerült a fenti megoldással negyed 9-re a Füredi rajtba érnem.
9-kor elrajtoltunk, és rögtön kiderült, hogy egyáltalán nincs semmi érezhető negatív hatása az előző napi futásnak. Tempó ugyanaz, talán kicsit jobb is, pulzus jó, idő jó, minden jó. 5km körül Fehér Judit mellé keveredtem, beszélgetni kezdtünk, és ez így is maradt a hátralevő 46km-en. Állati jó volt együtt futni, pedig én általában egyedül, kussban szeretek menni, de akkor ez pont így volt jó. Egyikünk sem tolta túl, nem volt alibi-gyaloglás (csak az emelkedőkön), végig egyenletes tempóval mentünk. Hihetetlen volt kicsit, hogy végig jobb tempóval tudtam futni, mint előző nap, és mint ahogy gondoltam a rajtban. 6 óra futásra számítottam, de már a táv felénél tudtam, hogy bőven előbb meglesz az 51,5km. Egyetlen pillanatig nem szenvedtem közben, imádtam végig a futást, a mások által utált Siófoki hosszú egyenest kifejezetten élveztem. Hihetetlen jó volt érezni és megtapasztalni azt az erőt, ami bennem van. Hogy a testem tudja bármikor a 40-50km-t, akkor is, ha heteken, hónapokon keresztül nem megy igazán jól az edzés. Az elmúlt évek melója akkor is bennem van. A Siófoki befutón másfél km-en keresztül kicsit lendületesebbre vettük a futást, végül a célkapun kézen fogva értünk be, 5:40:xx körül. Elképesztően jó volt beérni, utána a befutósörrel beállni percekre a 6 fokos Balatonba. Csak vigyorogni tudtam, hogy úristen, ez micsoda nap volt, micsoda két nap volt, mi ez az erő, úristen, mit tud a testem!
Ez a hétvége, ez a két nap futás nagyon kellett nekem. A lelkemnek, mindenemnek. Egyenesbe tette a magamba vetett hitem, az önbizalmam. Egy héttel a BSzM után úgy döntöttem (döntöttünk Gabival), hogy menni fog az UB, amit egy hónappal korábban elengedtünk, csak elfelejtettem visszamondani a nevezésem, és simán futottam a döntés napján éjjel egyedül a „semmiből” 80km-t. Jobb tempóval, mint a BSzM-es 43-at vagy 51-et.
I am fckin awsome. Ezt mantráztam akkor éjjel, és hogy köszönöm BSzM, köszönöm Balaton, 6 hét múlva, április 25-én találkozunk, együtt töltünk megint több, mint egy napot. Alig várom
Köszönöm Gabi, hogy 7,5 éve veled edzhetek, köszönöm ezt a FélBalatont, és hogy te már megint jobban ismertél engem, mint én magamat, és jobban hittél (hiszel) bennem, mint én magamban
baratrunning.com 