Latest Event Updates
UB-ra készülünk – 3 nő, 3 eset
UB-ra készülünk – 3 nő, 3 eset
Sári Nóra írása
Nézem a rólunk készült közös fotót, és először azt veszem észre, hogy mindannyiunknak pink Asics cipője van. Mintha összeöltöztünk volna. Pedig ez teljesen véletlen volt.
Mi derül ki ebből? Túlzottan nem érdemes belemenni a következtetésekbe, de az biztos, hogy mind a hárman szeretjük a pinket. Ez is a harmincadik évet maguk mögött hagyott, érett nők jellemzője: nem akarnak ők már kamaszkort idéző hivalkodó-komor színekkel bajlódni, hiszen az öregít. Ők már pontosan tudják, hogy jól áll nekik a pink és a többi, merészebb szín! Vállalják magukat.
Mi köti még össze ezt a három nőt? Futnak. Az életük többnyire agyon van pakolva teendőkkel. Ezért is futnak. Sokat, hogy bírják a terhelést. Olyan sokat, hogy most már a Balatont akarják körbefutni. Feszegetik a határaikat. Állandóan.
De mégiscsak háromféle esetről beszélünk, mert a motiváció és a háttérsztori teljesen más.
Breyer Helga doktornő – a továbbiakban nevezzük csak Helgának – például nem is szeret futni igazán. De a Sportkontrollban gyakran futókkal találja szembe magát, s egyre több alkalommal kérnek tőle tanácsot a töltést és a frissítést illetően. Hiszen ő a sport táplálkozástudományi része felé orientálódott az utóbbi időben. Nos, lehet tanácsot adni ultrafutóknak tisztán elméleti alapon is, de mégiscsak a gyakorlat teszi a mestert… Többek között szakmai kihívásból is kezdett el futni, a személyes céljai mellett. Ezt az UB teljesítést is ő találta ki. Gyanítom, ezzel is akart motivált maradni 🙂
A lényeg: egy-két éve húzott futócipőt, és mindössze fél éve edz rendszeresen, előírt terv szerint. 10-15 km-es távokat érez most komfortosnak. De eszméletlenül kitartó és a teste hozzá van szokva a sportterheléshez. Az Ultrabalatont harmadmagával vállalta. Addig viszont még túl kell esnie a felkészülésen, ami valószínűleg nehezebb dió neki, mint maga a 2 napos verseny!
Tovább a teljes bejegyzésre >>
Februári kemény napok:-)
Hétvégén a Gizionoknál a lányok állták a sarat.
Petneházi Ildi Thaiföldön versenyzett a Phuket Night Run 5 kilméteres távján, ahol 33 perces eredményével a korosztályos első helyet sikerült megszereznie.
Karlovitz-Thurnherr Zsófi duplázott, szombaton délelőtt a Szerelmes Füred 7 km-en állt rajthoz, amit 34:55 alatt teljesített, majd este a Tajga Trail 17 kilométeres távját futott 2:15 alatt.
Nagy Kriszta A Tajga Trailen 1:48 alatt ért célba.
Cseke Betti a WadkanZ 19 km-es távját választotta, élete első terepversenyét teljesítve ezzel 2:35 alatt:
“- Iszonyú kemény menet volt. Vastag sár, hó és b.szott sok emelkedő. Igazi kihívás volt nekem, aki sosem futok terepen. 10-11 km után kezdtem igazán élvezni. 😀 Tuti hogy még fogok terepezni, terápiás a lelkemnek.”
Gratulálok mindenkinek!
Időközben a téli edzőtábort is megejtettük, bőszen tologattuk a határokat, így tuningolva fel az alapozást.
Néhány kép a kemény munkáról:-)
Forró csoki
Mexikói, már megint
Bázis
és hogy futós kép is legyen legalább a csapat egyik feléről:
Extrém Burgenland beszámoló – Poór Péter
Szerettem volna egy jó versenyt futni, mivel az elmúlt időszakban nem mindig felém hajlott a mérleg. Így volt ez a mostani verseny előtt is, elkaptam valami vírust, kételkedtem, és kérdéses volt, hogy indulni tudok-e. Na de ne szaladjunk ennyire előre….
Sok feladat volt amit meg kellett oldani. Egyrészt nem reális, hogy elinduljak a 2017 es UB-n. Ezt beláttam, és elfogadtam. Utána kárpótolásként indultam a Füredi 24 óráson, ami kudarc volt. Valami volt a testemmel, nem akart aznap futni, a gyomrom nem akart működni. Végig hánytam verseny felét, és folyamatosan jártam a WC-re. Ezt nehezebb volt megemészteni…Jöttek a szokásos kérdések, talán nem is vagyok idevaló, talán nincs „tehetségem hozzá” stb…Gabival beszéltünk többször is erről, és nagy nehezen elfogadtam, túltettem magamat rajta.
És volt még egy dolog, a frissítés. A legelején úgy nézett ki, hogy működik a maltodextrin, meg hozzá hasonló űrkaják, de minden 3-4 óra futás felett hasmenésem volt tőle. Gondoltam akkor visszatérünk a természetes anyagokhoz….
A verseny: Gabival megbeszéltük, hogy egy jó hosszú edzőversenyek fogjam fel. Semmi komoly tétje nem volt, mint végigmenni, nem vagyok csúcsformában az alapozás kellős közepén. Zsírból végig tolni De azért volt tétje, a frissítést megnézni működik-e élesben.
Eljött a nagy nap, pénteken 2 kor szólt az ébresztő, hogy ideje kikelni az ágyból…ma se lesz könnyű napunk címszóval.
3 kor indultunk Oggau településre, ahol a rajtvolt . Éppen, hogy csak odaértünk, gyorsan átvettem a nevezési csomagomat, összepakoltam a motyómat, csináltunk egy képet, és már el is sütötték a rajtpisztolyt. Sok időm nem volt átgondolni amit ilyenkor az ember átszokott, de gondoltam majd lesz időm a futás alatt. 3000 ember megindult, és én a utolsók között voltam. Nehezen tudtam haladni, 7-8 km után lehetett normálisan futni, mert addig előzgettem a túrázókat. 159 max pulzus volt engedélyezve, és arra törekedtem, hogy 150 körül mozogjon, a tempót nem is figyeltem, és nem is érdekelt.
Kísérőmmel 6-7 km-enként találkoztam (persze voltak 13 km szakaszok is) ott gyorsan odaadta a kulacsokat, és ettem 3-4 kanál krumpli püré +banán összepépesítve,+ megsózva.
Ugrok egy nagyot, mert különösebb problémám nem volt. 40. km-nél voltunk Sarrod településen, mondtam a kísérőmnek, hogy itt minden ki fog derülni, hogy milyen állapotban vagyok. Szinte nem éreztem, hogy futottam eddig. Lábaim könnyedén mentek, folyamatosan ittam, ettem, só tabit kapkodtam be, élveztem a futást, a tájat.
Viszonyításképp, voltam itt már úgy, hogy úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.
50 km után értünk át Ausztriába , gondoltam hamarosan meglesz a fele. Nem foglalkoztam semmivel, csak arra kértem a segítőmet, hogy amikor találkozunk, mindig mondja meg következő pont mikor lesz, és azt fogom várni. Itt meg kell jegyezni, nem gondoltam bele a felénél, hogy jajj még 60 km van stb…
Szépen teltek a kilométerek, semmi holtpont, energiám van, kedvem is van, még közbe vissza is kellett fognom magamat, mert gyorsítottam közben, működni látszott a frissítés is.
A Suunto-ra elfelejtettem rátölteni, és 10 óra 16 percnél 89. km-nél lemerült. Gondoltam innentől megyek érzésre, így is volt. 93. km-nél jött egy kisebb holtpont szerűség. Itt már belegyalogoltam párszor, de különösebb dolog nem történt. Ez a rész 6-7 km-ig tartott, utána ismét futottam szinte folyamatosan. Persze nem voltam gyors, de jó volt a mozgásom, nem estem szét, stabil voltam.
105 km…innen tudtam hogy még egy település van és ott van a cél. A kísérőm elém jött bringával, és mondta még mennyi van hátra. Még 3 km-2km-1km, majd jobbra fordulunk, és ott van a cél. Ott van a vége. Amiért megérte csinálni, az az utolsó 10 másodperc. Eufórikus állapot…12 óra 35 perc. 
Zárásként…Köszönöm a sok szurkolást, hogy gondoltatok rám Gizionok. Soha ilyen könnyedén nem futottam még ultrát, főleg nem 100 km-t.
baratrunning.com 