Latest Event Updates
Garmin WTF BRZSNY, 42 km – Cseke Betti, beszámoló
A börzsönyi verseny előtt 5 héttel edzésnek megfutottuk Juliékkal a Vérmókus kört a budaiban, ami 52 km, kb. 1700 m szinttel, ami egészen jól sikerült, bár 35-6 kilinél volt egy holtpont, nyűglödtem az emelkedőkön, azt éreztem nem tudok felfelé menni, gyenge vagyok. Vártam a végét, aztán picit újra erőre kaptam, de az utolsó 4 km már nagyon nem esett jól. Ezek után eléggé izgultam, hogy a Börzsönyben 42 km-en lesz 2000 m szintemelkedés, azt hogyan fogom bírni?
Kb. 1 héttel a verseny előtt azonban nem volt kétségem: menni fog. Idén nagyon jól ment eddig a felkészülésem, rengeteg szintet gyűjtöttem (a verseny előtt kb 23.000 méretnél jártam 700 km-rel a lábakban), tudtam, hogy az alattomos emelkedők már nem csinálnak ki annyira, a durvábbakon meg majd lassan mászók, szóval nem lesz gond.
Amikor látszott a hét közepe felé, hogy bizony jó saras lesz a pálya és még a verseny napján is esni fog, akkor azért a szintidő-parám bekapcsolt. Tudtam, hogy meg tudom csinálni 7 óra alatt, sőt, 6 és fél vagy akár 6 óra alatt is, ha nem saras a pálya. Március elején futottunk egy 20-ast a Börzsönyben, akkor is sár volt (de nem ennyire!) és akkor realizáltam, hogy ha ilyen lesz a terep, akkor nem lesz egyszerű dolgunk.
Több olyan hosszú edzésem is volt, amikor végig vagy részben esőben futottam, sárban is, azt hittem mindenre felkészültem. De ami a Börzsönyben fogadott a versenyen, az minden várakozásomat felülmúlta.
Nagyon korán keltem, reggeli rituáléim (légzés-meditáció) után, tartalmas reggelit ettem és már indultam is. Nem egyedül mentem, egy lányt elvittem a belvárosból, aki az egyik rövidebb távon indult és fuvart keresett. Így beszélgetéssel telt az odaút másfél órája, itt már nem tudtam magammal lenni, de nem zavart. Jól esett kicsekkolni és tökmás témákról is beszélgetni, mint a futás vagy a verseny.
A rajt előtt Julival és Atival tali, ölelkezés, kis diskurzus, Juli okosan be is melegített, én nem. Eleget melegedtem a kocsiban. Fotózkodtunk, Zsófit is elkaptuk, mondta is, hogy simán menni fog nekünk szintidőn belül beérni. Na ezen jót röhögtem magamban, tudtam hogy nem lehetetlen, de hogy sima lenne ebben az ítéletidőben, azt kevésbé.
Elindultunk, az első 2,5 km aszfalt, utána, ahogy bekanyarodtunk az erdőbe, és jött az első mászás 3-4 kilinél már vettem is elő a botot, ami innentől végig a kezemben volt. Nem lehetett eltenni, volt hogy a kezemben összefogva futottam a botokkal, de ezek rövid szakaszok, percek voltak, nem volt értelme eltenni.
Juli előttem ment picivel, nagyon jó érzés volt mindig látni, hogy ott van, hogy nem húzott el, valahogy biztonságot adott. Az első frissítőpontra, Királyházára, ahol Gizionok frissítettek nagyon frissen-fitten (nyakig sarasan :P) érkeztem, Juli után kb. 1 perccel, ő épp ment ki, amikor én odaértem. Sokat nem tököltem, Zsuzsi töltötte a kulacsokat, Gabi megkérdezte minden oké-e, fotózott és már mentem is.
A frissítésre eléggé figyeltem, nekem ez gyenge pont, hajlamos vagyok keveset enni, inni. Most egészen jól ment, bár a betervezett kajákból megmaradt két gél és sótabiból is kevesebb vettem be… Ezt még gyakorolni kell úgy érzem, mert ezen múlik kb az egész verseny, mivel a testem felkészült, erős, meg tudja csinálni amit kell, de ha nem eszek-iszok, akkor cseszhetem…
Pont féltávnál lehagytam Julit, néha utolértem előtte is és dumáltunk 1-1 szót, mondatot, megkérdeztük hogy hogy van a másik és megállapítottuk, hogy milyen kurva hideg van pedig 10 km-rel korábban meg úgy éreztük, hogy sok a dzseki és bele fogunk sülni…
Szóval elmentem Juli mellett, de utána nekem meggyőződésem volt, hogy végig ott van közvetlenül mögöttem, hogy együtt megyünk. Nem néztem hátra, de ez volt a fantáziám. 🙂 22-nél aztán jól megcsúsztam egy lejtősebb részen, a bot repült és seggre ültem. Akkor láttam, hogy Juli nincs mögöttem, vhol lemaradt.
A 2.frissítőpont (24,5 km) után közvetlenül pedig megcsúsztam egy kövön és egy még nagyobbat estem, mindkét bot repült, beletenyereltem jó nagy erővel a patakba, mindkét kesztyűm csuromvíz lett, a térdeim fájtak, a bal vérzett is. Anyáztam párat és mentem tovább. Innentől az volt az érzésem, hogy kb. 50-szer keltünk át patakon, igyekeztem nem beleesni egyiknél sem, de a vége felé már belegázoltam, nem számított, hogy térdig vizes leszek, már kb mindegy volt, az esőtől így is tetőtől talpig vízben úsztam…
Kb. 25-30 között elég magányosan mentem, megelőztem egy lányt és utána senkit nem láttam se előttem, se mögöttem. Julit is jóval messzebb láttam egy kanyarban, mint amire számítottam. Egyébként – ez nem tudom hogy jó-e vagy sem :))- de nem volt bennem túl sok versenyzési láz. Úgy értem, hogy nem agyaltam azon, hogy minél több ember elé akarok kerülni, vagy hogy akár a Julit meg akarom előzni. Kizárólag arra figyeltem, hogy a saját tempómban menjek és azt figyeljem, nekem mi a jó, ha nehéz akkor tudatosítsam, hogy miben vagyok és azt is hogy elmúlik. És ha éppen flowban vagyok, akkor annak is adjam át magam és persze tudjam, hogy egyszer ez is elmúlik, de most épp kurvajó.
Azt hiszem ez a fegyelmezettség és fókusz végig megvolt, nem is volt holtpontom. NHH-ra fefelé azt hittem ott marad vhol a dagonyában a cipőm, eszméletlen sár volt és persze szakadt az eső. Vagy ezt mondtam már? :)) Köd is volt rendesen itt-ott, de ekkor láttam, hogy Juli már feljött és egészen közel van hozzám. NHH után, kb. 35-6 kilinél ért utol. Itt megbeszéltük, hogy innentől együtt futunk be. Nekem nagyon jól esett a végén együtt tolni, beszélgettünk arról, kinek milyen volt a pálya. A végén már több cifra szó is elhangzott a számból, mert ahol lehetett volna csapatni se tudtunk rendesen menni a sártól és a csúszós kövekből, de azért toltuk amennyire lehetett. Itt jó pár embert előztünk, 33 kiliseket is, meg pár maratonista lányt is behoztunk. Végül női 6. helyen, 6 óra 49 perccel, kézen fogva, óriási örömmel értünk célba.
Nekem óriási élmény volt, hogy ebben az extra szar időben, ultrasaras, nehéz pályán is végig nagyon egyben voltam, a fókusz magamon volt végig. Tudtam érezni, hogy mennyire az erőmben vagyok, de leginkább azt, hogy ebben nekem mennyi öröm van. Nehéz volt, igen, szívás volt a terep, igen, de nem csak végigtoltam magam rajta erőből, görcsösen, szenvedve, és nem csak túl akartam lenni rajta, hanem tudtam élvezni, tartani magam amikor nehéz volt és repülni, amikor könnyű.
Az UTH Szentlászló távjához (ami dupla ilyen hosszú lesz) ez a verseny most óriási önbizalmat adott és el tudom hinni, hogy az is meglesz!
Köszönöm Juli, hogy inspirálsz, motiválsz, nagyon sokat jelentett nekem, hogy szinte végig külön, de mégis együtt mentünk végig ezen a versenyen!
Gabi, neked pedig köszönöm, hogy rendületlenül hiszel bennem.
Garmin WTF BRZSNY, 42 km – Ficzere Juli, beszámoló
A laptop előtt ülve milyen jó ötletnek tűnt egy verseny a Börzsönyben😊 Ez az a hely, ami mindig tanít, és mindig kifacsar. Most is így történt.
Az elmúlt hónapokban többször is sikerült megfutni a pálya egy-egy részét. Volt olyan is amikor némi sár is volt. Mondom némi😊
A verseny hetében minden nap ránéztem a csapadék előrejelzésre, hátha…. Pénteken már biztosra vehető volt, hogy a sárral számolni kell. Reggel már 8 óra előtt ott voltunk Királyréten. Bettivel még egy utolsót egyeztettünk mit vegyünk fel, aztán mentünk a rajtzónába. Itt még esett, így mindenki a sátrak alatt ácsorgott, és persze a téma az volt, mennyi sár lehet a pályán. Zsófit elkaptuk egy előtte fotóra. A szokásos energikusságával biztatott bennünket.
A 33km és terepmaraton mezőnye együtt rajtolt. Az első 2,5km aszfaltos szakaszon szépen rendeződött a mezőny, az első patakátkelésnél nem is volt már torlódás. A vízállás itt még nem volt riasztó, bőven voltak kilátszó lapos kövek. A teljes távot a frissítőpontok közötti szakaszokra osztottam fel fejben. Az első 13,5km-nél volt, ahol Gabi és a Gizionok vártak bennünket. Úton a frissítő felé Bettivel megbeszéltük, hogy kicsit meleg az esőkabát, illetve már látszik, a botra biztosan szükség lesz. Az első frissítőpontnál Királyházán óriási sárban álldogáltak Gabiék. Ahogy az asztalhoz értem Zsuzsi máris kérdezte mire van szükségem, nagyon profin frissített. Amint végeztem, és kiindultam a pontról, Betti is beért.
A következő szakasz vége számomra a 24km-nél lévő frissítőpont volt. Ezen a szakaszon volt minden, legfőképp mélypont. Az, hogy esett-e vagy sem már rég nem volt téma, mert minden egyes lépésnél figyelnem kellett, hova és hogyan lépek. Észre sem vettem, de ez rengeteg energiámat és a fókuszt is elvitte. Ráadásul, a botokat el sem tudtam engedni egy percre sem, így egyre többször halasztottam el a frissítést annak ellenére, hogy az óra csipogott. 19km környékén 900m méter magasságon arra eszméltem ebből a kábult állapotból, hogy szinte megfagyok. Ráadásul Betti is beért, és nagyon dinamikusan el is hagyott. Ekkor kellett megráznom magam, felöltözni és frissíteni. Mondanom sem kell, hogy a kalóriadeficit miatt kb. akkor tértem magamhoz mire leértem a Csarna-pataknál lévő frissítőponthoz. Egy gyors töltés, és mentem is tovább, mert Bettit sikerült közben látótávolságra beérni és már csak ez adott motivációt, mert álomidő az órám szerint már majd egy órányira előttem volt. A kemencei kisvasút sínjei mellett haladt az útvonal tovább. A pálya sok helyen beszakadt a patakba, az erdő visszafoglalta a nyomvonal jó részét. Már nagyon régen jártam erre, elvarázsolt, jól is esett, hogy ez az ámulat kissé kizökkentett a kissé lehangolt állapotból. Biztosan vissza fogok menni futni, túrázni olyan varázslatos ez a völgy. Na de vissza versenyhez. Nem néztem meg otthon, hányszor kell majd patakon átkelni… Nekem ez nagy mumus. Itt már komoly vízállása volt a pataknak. Szinte remegő lábbal, a botokra támaszkodva keltem át, már magam sem tudom hányszor. Az egyik átkelés reménytelennek látszott számomra (én képtelen vagyok belegázolni). Felmértem a lehetőségeket, az útvonaltól 30 méterre tűnt vállalhatónak. Utánam jött két srác és egy lány, ők is erre jöttek. Elég határozottan adhattam elő, hogy amit kinéztem hely sokkal jobb😊 A lány sajnos megcsúszott és derékig elmerült a hideg vízben. Egy pillanatra megborzongtam a látványtól. (Tudom ez viccesen hangzik a hidegvizes merülések miatt😊) Megvártam, hogy kiderüljön minden rendben van-e vele, és hogy a két fiú segítsen neki átkelni. Ahogy mentem tovább feltűnt Betti élénk színű kabátja. Ettől új erőre kaptam, és elhatároztam, hogy NHH-ig beérem. A sár helyzet fokozódott. Tanulva a pálya elejéről itt végre elengedtem a lépések helyezgetését a kevésbé sáros részek felé. Elég gyorsan ráéreztem, milyen az, amikor csak ütemesen haladsz, de közben a cipő orrán-száján folyik be a sár és víz. Jelentem az áttörés megtörtént, mostantól bátran fogok belegázolni bármilyen sárba😊 Az NHH előtti meredek falon még a bottokkal is keserves volt felérni. Több elgyötört arcot is láttam. A frissítőponton kértem egy kóla-víz mixet és már robogtam is tovább. Bettit rövid idő alatt berétem.
Nagyon megörültünk egymásnak, és megbeszéltük, hogy innen már együtt megyünk be. Amíg csapattunk, igen csapattunk lefele, érezhetően mind a ketten adrenalin okozta felfokozott állapotban voltunk. Meséltük egymásnak kinek milyen durva élményei voltak a pályán. Innen már csak az volt a fejünkben, hogy szintidőn belül érjünk le. Végül kéz a kézben 6:49 perc alatt, óriási mosollyal az arcunkon futottunk be.
Én még ilyen durva pályán életemben nem futottam. Volt olyan, hogy sáros volt a pálya, de itt a nulladik kilométertől a 42-ig szinte bokáig érő sárban kellett futni, a patakátkelésekről meg nem is akarok beszélni😊
Hiba volt, hogy a Leki bothoz nem vettem fel a kezemre a beakasztót, így mindig fogni kellett a botokat. Emiatt olyan nehézkes volt elővenni a frissítést, hogy több alkalom is kimaradt. Ezért lehetett, hogy 13-24km között bezuhantam mentálisan és fizikálisan is.
Az Altra Olympus 6 egy zseniális cipő. Kifejezetten saras és köves pályán, nagyon magabiztos a talajfogása. Tudom sokatoknak nem jó mert nulla droppos, én kifejezetten emiatt választottam.
Ilyen volt az én WTF BRZSNY terepmaratonom, az eredményünk 6:47. Köszönöm Betti, hogy motiváltál, ezzel kirántva a mélységeimből.
Garmin WTF BRZSNY – Szabó Laci, beszámoló
Amikor neveztem erre a versenyre és megfogalmaztam a célomat rajta, akkor sem járt más a fejemben mint a teljesítés szintidőn belül. Életemben egyszer volt alkalmam a Börzsönyben futni eddig és az sem volt gyors.
Aztán úgy alakult, hogy a verseny előtt egy héttel sikerült elintézni a bal combfeszítőmet. Szerdán még futni sem tudtam vele. Péntekre annyit javult, hogy az átmozgatón éreztem a combomat, de fájdalom nélkül lefutottam. Gabinak írtam, hogy mindenképpen odaállok a rajtra aztán meglátom mi lesz. A szállás egyébként is le volt foglalva egy hosszú hétvégére, így az utazás nem volt kérdés. Ő annyit mondott, hogy legyen egy biztonsági futás.
Hát mint utóbb kiderült az eső és a talajra gyakorolt hatása számomra nem is engedett semmi mást. Az első Gizionos frissítőpontig még egész tűrhető és számomra is egész kezelhető volt a helyzet. Bőven időn belül is voltam. Gabiéknak nagyon örültem, bár addig is kimondottan jó kedvem volt.
A feszítőm is rendben volt indulás óta. Jöhetett a második szakasz. Na itt már azért kezdődött a dagonya és lefelé a Fekete völgybe már-már veszélyes is volt jó pár helyen. Ha valamit nem szeretnek a műtött térdeim, akkor azok az oldalirányú hirtelen mozdulatok és a kitámasztósdi. Ilyen sárban az előbbi abszolút rizikófaktor, utóbbi pedig szükséges volt. Úgyhogy innentől kezdve az volt a cél, hogy elsősorban ne adjak melót a Börzsönyi Mentőcsapatnak másodsorban a sebészt se kelljen felhívnom következő héten egy időpontért.
A második frissítő után még a szintidőn éppen, hogy belül voltam. Itt futottunk szerintem az egyik legszebb helyen. Az esőnek a pataknak, és a régi erdei vasúti síneknek különleges hangulata volt. A völgy után a Nagy-Hideg-hegy felé leginkább vagy tocsogó mély dagonyában, vagy a lefelé folyó vízben lehetett haladni. Más verzió nem nagyon volt emlékeim szerint.
A tetőre érve a 3.ponton is Gizionos csapat fogadott. Itt már az átlagtempóm szintidőn kívülre került. De úgy voltam vele ha innentől a lejtő viszonylag kezelhető és futható állapotban lesz akkor még behozhatom a lemaradást. Nos, nem meglepő módon nem volt olyan állapotban. Legalábbis számomra nem. Fejlődnöm kell még ehhez nagyon sokat. Így ahelyett, hogy hoztam volna az időn, még tettem is rá a lemaradásra. De valahogy nem keseredtem el ettől. Mint ahogy az egész távon itt is maradt a jó kedvem. Élveztem, hogy ott vagyok, hogy futhatok, hogy a leülések vagy a kisebb esések után felkelek és ha lassabban is a tervezettnél, de azért csak letalpalok egy egész tisztes szinttel megrajzolt terepmaratont. A célhoz érve pedig abszolút meglepetés fogadott. Az egész Klán a kapu két oldalán állt és tapsolta meg a célba érésemet. Jó érzés volt. Mint kiderült a körülményekre való tekintettel kitolták a célidőt, így még lett hivatalos időm: 7 óra 18 perc. Nem kevés, de lesz ez még sokkal jobb is, ebben biztos vagyok.
Szeretném megköszönni ezt a fantasztikus napot a szervező és klán csapatnak. Tényleg mindent megtettek, hogy nekünk csak a futással kelljen foglalkozni.
És persze extra hálás vagyok Gabinak is a folyamatos felkészítésért, megyünk tovább!
Nagyon jó tapasztalatszerzés volt ilyen körülmények között kint lenni az erdőben. Extra jó nap volt. Szerettem.
UI: Na jó, azért volt pár anyázós és egyéb irodalmi gondolatom és elszólásom a táv során de nem gondoltam komolyan. 
baratrunning.com 