aszfalt
UTT 111 – Horváthné Juhász Erika
A leghosszabb UTAM 
🏃♀️
👌
Márciusban a BSZM után kerestem valami kihívást,regisztráltam a Korintosz.hu-ra de mikor jött az értesítő a fizetésről úgy éreztem nekem nem ér ennyit,messze van,szállás….Tovább kerestem így lett az UTT, Kinga Kinga Tóth felajánlotta ha kell kísér. Szaván fogtam, megbeszéltük, regisztráltam, utaltam. Mivel a BSZM után 2 héttel maratont futottam Pozsonyban, következő héten Vivicitta, majd újabb maraton Füreden majd újabb fm Üllő és vége volt áprilisnak és a május sem volt sokkal egyszerűbb Debreceni fm, EU-s futás, Tisza-parti fm, Szentendre Trail 54km egy hétvégén majd a következőnek Szolnoki fm, másnap Polár Kenese fm és már június, ami Szeged maratonnal indult, K&H-val folytatódott 17-én, Auriga erdei futóverseny 30-án, Szabadság napi Trail és a júniusnak is vége lett. Ezekre a versenyekre még saját elhatározásból neveztem, mert valamiért fontos mind, egyesével nem tudtam választani, éreztem nem sokáig mehet így 47 évesen ráadásul kemény munka melett. Nagyon megvoltam elégedve a BSZM edzéstervével amit Gabi készít (BSI e-edzés) így gondoltam egy merészet megkerestem április végén, hogy segítene-e rendet rakni körülöttem és normál mederbe terelni a futós életemet, mielőtt baj lesz. Hosszú konzultáció után igent mondott, amit tett követett, bevallom nem vagyok hozzá szokva, hogy megmondják mikor mit csináljak, de harcok után úgy érzem összecsiszolódtunk. Sosem keresek kibúvót, kifogást, megcsinálom amit kér, mese nincs.
A Szentendre Trail után azt mondta, ha ez megvolt meglesz az UTT is, ha nem csinálunk valami nagy hibát, és természetesen próbált lebeszélni az eszeveszett versenyzésről mert túledzett voltam és pihenni kellene. Csak úgy engedett el, ha nem versenyként futom meg, csak mint hétvégi hosszút, de megértette, befizettem, én pedig, hogy nem mehet így sokáig. Az utolsó hetekben sikerült lecsökkenteni a km-eket és rendesen csak edzeni.
Majd eljött a várva várt nap, nem izgultam, tudtam felkészültem, mehetünk. Kinga is megérkezett a nyaralásból.
Pénteken du megérkeztünk Kovács Zitával a tóhoz, mondtam vidám du-t akartam eltölteni, ettünk,ittunk, leért Kinga is, majd este még a kért 20 perc futás, majd a fűben nyújtás is megvolt.
Reggel 5-kor magamtól ébredtem kv, zabkása, vitaminok, öltözés és induljunk.
Megérkeztünk, Gabiék vártak, ölelések, sok jó tanács, megkérte Kingát mire figyeljen velem kapcsolatosan és utamra engedett. Puszi a férjemnek is és beálltam a rajtba.
Utolsó 2 percben a szpiker kérdezte, hogy ugye mindenki élesztette a csipjét… hát nem, mi van, hol, mi, hogyan mondták, ott hátul ohhh tolódás leghátra csippp és indultunk. Fél óra futás után Kinga utol ért biciklivel, megkérdeztem, hogy szerinte hogy állok mire ő mondja 3/3-ból a 3.ban, ahhh ez szíven ütött, de majd elválik a 111-nél. Szokásom,hogy megjegyzek embereket hátulról pl. tetkós lábú fiú, táskás pasi, kalapos hosszú csávó… .ami fontos a továbbiakban.
10-km-ekre szedtem a szakaszokat,megvolt 10-20-30-40-maraton majd mondtam Kingának, hogy tudja-e már csak 13.5 km és visszafordulunk, meglesz a fele.
Gabi jött a nagyobb frissítő-váltó pontokra, ami nagy erőt adott, tudtam, ha gondom van hívhatjuk, jegeltek, kv-t szereztek és biztattak.
Sapka nélkül indultam reggel, folyamatosan néztem melegszik-e a fejem, mikor kérjek sapkát, mivel nem szeretem, igyekeztem tolni a használatát. Mikor már muszáj volt felraktam, jeget alá, a melltartómba jégakkut, csuklószoritó alá is és gyerünk.
A fordítónál mondtam Kingának egyen meleg ételt (leves,krumplis tészta) majd jön, én nem kérek, megyek tovább. Szerettem volna nagy WC -zni ezért is kértem kv-t, mert attól mindig sikerül, hát most nem egészen vasárnap reggeli kv-ig. A pisilés sem volt az igazi, a vesém nem igazán dolgozott, nem izzadtam különösebben, inni rengeteget ittam, és a susnyásban 3x jártam, az is csak inkább inger volt.
A frissítőkön falat vajas kenyér rá sós paradicsom, sajt, néha barackbefőtt, olívabogyó, sok-sok cola, amit versenyen kívül nem szoktam, de ilyenkor megőrülök érte. A férjem küldött utánam rostos narancslét, na az húúú nagyon jól esett, utána kértem is, de magamtól nem jutott volna eszembe.
Ha jól emlékszem 60 km után már fájtak elöl a combjaim, mint egy trail után másnap. Visszafelé mintha odébb tolták volna a frissítőket (mindig az volt a következő cél) sehogysem akartak a pusztában látszani. Mikor megláttam a messziben üdvrivalgás, cola és szinte már nem nagyon ment semmi szilárd, gél, 4 óránként az összerakott vitaminjaim szigorúan Kinga belém tolta, figyelte ne görnyedjek, de hál’ istennek nem kellett rám szólni, csak 1x. Zenéltünk, énekeltem, táncoltam is, sokan megmosolyogtak, mások köszönték a zenét.
Van egy rossz vagy jó szokásom kinek mi, hogy aki melett elmegyek és sétál próbálom hívni, na most ez olyan jól sikerült, hogy egy olyan futót sikerült összeszednem, aki 53 km-nél fel akarta adni, hívtam jött, nem adta fel, kézenfogva értünk célba. Azt mondta “te lettél az én futóanyum, nagyon felnézek rád, ha nem vagy, feladom”.
Út közben még két ilyen srácot szedtem össze, az egyik nagyon ramaty állapotban volt, csámpásan sétált ő csapatban futott, hívtam jött, majd egy másik, aki párban, ő is velünk tartott, így lettünk egy négyes csapat és Kinga sok km-en át. A csámpázóst elhúztuk a váltásához, a párost futót várták a frissítőn, ahol én nem álltam le hosszasan, így elhagytam, de mint mondta az úton, azóta is sétálna, elhagytam a “szlovákom” is (szlovák friss apuka volt 3 hónapos pici babával, akik a frissitőnél várták mielőtt fürdetés lett volna.) Egyszercsak hallom utolértelek Erikaaaaa, megvagy, jól megfuttattál. Azért futott 6km-t ezerrel, hogy beérjen és együtt menjünk tovább.
Közben megvolt a 80 km, ami azért fontos, mert ott sétáltam bele először kb 200m-t, majd még párszor, de az jobban fájt, mint kocogni.
Tudtam, hogy Abádszalókon vár a lányom, barátja, barátnőm, ez vitt megint előre, újabb cél a 88.km-hez. Láttam, hogy integetnek, elém futnak, puszi nekik, kis frissítés, mondtam menjenek a célba, a férjemnek is, hogy most már ő is menjen, várjon a célban mindenki!
❤️
90km,egyre jobban fáj minden de már CSAK 1 félmaraton.
100 km-nél megálltunk egy fotóra, egy kiránduló pártól megkérdeztem mennyi az idő ,majd mikor megtudták egyedül mentem egy 100-ast ujjongtak, amúgy kedvesek voltak a kívülállók, szurkoltak, kiabáltak.
Még du 5-kor is égetett a nap, nem akart enyhülni az idő sehogysem, árnyék sehol.
Egyre nehezebben teltek nemhogy a km-ek a 100 m-ek is. De mentünk a szlovákommal, mondtam neki, hogy 8-9 között volt az álmom, 9-ig be kell érnünk, azt mondta necces, de meglesz ígéri, én is segítettem, most ő jön, ha sétáltunk g,yorsan rájöttünk jobban fáj, inkább gyerünk, mit ne mondjak nem volt őszinte a mosolyom már.
Kinga bejelentette már egy jegyű, ami hiányzik, újabb erő, gyerünk,105,106,107,4 utolsó frissítés, nem álltunk meg lesz már, innen szinte minden métert számoltam, osztottam-szoroztam, hogy 9-ig beérjünk. Az utolsó 1000-1500 métert sprintben futottunk meg, hogy ki ne fussunk az időből ééés CÉL!!!
Megvan, most érzem ultra lettem igazán, ezt szeretném ha a testem, énem is így akarja!!!!!
🙏🏼🙏🏼
A kanyarban vártak Gabiék, bentebb a család, lányom akasztotta a nyakamba az érmet.❤️
Fotó, videó, sírás. Onnantól feladta a lábam a szolgálatot, kicsit maradtunk, majd odaállt a férjem a kocsival a célhoz, beraktak és ohhhh, de fájt a lábam, hasizmom, zuhany, lábam fel a falra, bekentem, próbáltam aludni, ami elég jól ment, 7 után ébredtem és nem fájt jobban, mint a BSZM egy-egy reggelén. Azt mondják szerencsés vagyok!!!
117 egyéni induló volt,ebből 22 nő (elég rossz arány)
93-an értünk célba végül.
😞
41.lettem összesítve és 10. mint nő.
Minden várakozásom felül múlta, mert az elején nagyon sokan ott hagytak, akiket sorra visszaelőztem, mint a tetkós lábú,táskás……és elkeserített, mikor az utolsó harmadban voltam, és mondhatni az elsőbe kerültem.
Útközben azt mondtam Kingának, ha a 70-ben benne leszek hálás leszek a sorsnak. Álmomban sem gondoltam,hogy az 50-ben is.
Nagyon köszönöm Kingának a biciklis kiséretet, férjemnek az autós kisérést (ahová eljutott ) Gabinak a felkészitésért, hogy eljött két gizionnal és végig kísérték az Utamat, vártak a célban a családdal, barátnőmmel együtt!
Nagy köszönet mindenkinek, aki a felkészülés alatt biztatott, akik a verseny előtt-alatt-után szurkoltak, gratuláltak!❤️❤️🙏🏼🙏🏼
UTT111 és a Gizionok
Az UTT111-en 3 egyéni, egy páros és egy csapatban futós gizionnal vettünk részt, illetve 3 katasztrófa turista (ún szurkoló) érkezett még a gátra aug 14-én, szombaton.
Zentai Andinak sajnos sérülés miatt fel kellett adnia a versenyt, de a többiek: Evetovics Milán, Horváthné Juhász Erika, A Sparta Team alias körbekáromkodjuk duó (Hanka és Karlovitz Zsófi), és Marjai Böbe csapata sikeresen teljesítette a távokat.
Hanka beszámolója a blogján már elérhető >>>
Erika és Milán beszámolója külön posztban érkezik.
MaratonFüred beszámoló – Földi Zsuzsa
Első maratonom, ami nem az első, mert ennél volt már több. Hivatalos maratoni időt szerettem volna, bár a pont maratoni táv annyira nem vonz, nem elég rövid hogy lehessen tempósan menni (illetve én nem vagyok elég gyors hozzá 😀 ), és nem elég hosszú, hogy lehessen lassan futni 🙂 . 60 felett jártam már, volt fél UTT, volt 6 órás futás is, szeretem ezeket a hosszú, még épp nem meghalós tempójú futásokat. Tavaly jött az ötlet, hogy 2018-ban 42 éves leszek, csak kéne egy maraton, legyen már egy hivatalos idő, aztán hagyjuk, futom tovább amit igazán szeretek. Valamikor nyáron találtunk egy szimpatikus versenyt – tavasszal lesz, Balatonnál, kedves névnapján, hát tök jó, menjünk, idő is van felkészülni rá, és gyorsulni is talán, mert akkor már ha hivatalos maraton, legyen meg 4 órán belül, így a nevezést elküldtük. A hosszabb futásokban 4:24 körül volt a maratoni részidőm, sima ügynek gondoltam a 10 hónap alatt 4 órára gyorsulást, én naív 😀
2018. március
Két héttel a verseny előtt kezdődött az ’ennél már nem jöhet rosszabb’ időszak (újra-újra-újra-logisztikázása mindennek, a ’mai napba már az se fér bele, hogy pisilni eljussak’-ra napi plusz három dolog elintézése, ami csúcsosodott a március 15-i hosszú hétvége során a kazán halálában (se melegvíz, se fűtés, helyette masszív hidegfront és hideg vizes zuhanyzás a futások után), a telefonom halálában, és az ’upsz, nincs fuvarunk a rajtba’-n.
Csütörtökön már megvolt Gabitól a terv: Beállni 5:25-re, tartani amíg bírom, utolsó 2 km-en meg ami a csövön kifér, fussak ahogy csak bírok. Pulzust nem nézhetek, csak táv, eltelt idő, tempó – ennyit mutathat az órám. A mentális felkészülés a verseny hetében abból állt, hogy csütörtök este elgondolkodtam, hogy remélem van tiszta rövid futógatyám, és a klubos póló is tiszta, a cipőmet meg úgyis megtalálom… Péntek délután volt 18 percem pakolni – egy csomó gélt, és ’nagyjából ezeket szoktam vinni futásra’ dolgot belehánytam egy táskába, cipőt a tetejére gyömöszöltem, és reméltem, hogy semmi fontos nem marad itthon (cipő-póló-zokni megvan, óra rajtam, rajtcsomag már a Balcsinál, nagy baj nem lehet)
Végül lett fuvarunk, foglaltunk szállást Füreden (itt volt a befutó), saját autóval ide lementünk péntek este (plusz két óra alvás reggel), és innen vitettük magunkat szombat reggel a rajtba. Rajtcsomagot Eszti elhozta nekünk, hatalmas segítség volt, puszi érte 🙂
Megérkeztünk, a 20 perces átmozgatóra kimentem (hopp, a kesztyű otthon maradt, Gábor odaadta az övét), és el se tévedtem közben :D, nyújtás, aztán vacsi, tali a reggeli fuvart felajánló Péterrel, hamar fekvés, gyors elalvás, éjjel alig ébredés, hajnali 5-kor kipihenten kelés (nesze neked plusz 2 óra alvás 😀 ). Reggeli közben az ugyanitt megszáll futók mondták, hogy rosszul tudjuk, nem a Tagore sétányon lesz a befutó, hanem két km-rel odébb – gyors újratervezés, kocsival odamegyünk, van hely parkolni, Péternek telefon, ide jöjjön értünk. Még örültünk is, ez tök jó, a kocsihoz futunk be, szuperség.
Badacsonytomajba érkezés 8:45-re, iszonyú hideg van, illetve a szél volt, ami hűtött nagyon. Telepakoltam a kajával az övemet, és eszembe jutott, hogy akartam, de a rohanásban elfelejtettem kólát venni és előreküldeni a 30 fölötti frissítőpontokra – sebaj, megoldjuk enélkül, pár gélt bedobtam a 34 km-es pont dobozába, ha esetleg kifogynék, legyen ott nekem saját cucc.
Gizionokkal tali, fotó, kockára fagyás – melegítsünk, avval is melegedünk, közben kiderült, hogy a hírlevélben a tavalyi cél helyét írták, és _tényleg_ a Tagore sétányon van a befutó, pontosan 1800 méterrel a kocsitól 😮 (köszi bsi). Gizionpower működött, Judit fia felajánlotta, hogy ha befutottunk, hívjuk fel, elvisz minket a kocsihoz 🙂
Végre 9:40, rajt. Kényelmes 5:15-5:20 közötti tempó (5:25-öt kért Gabi, de nagyon könnyű volt, beszélgettünk, élveztem), pofaszél, hopp egy emelkedő, pofaszél, még erősebb pofaszél, már megint felfele futunk, az anyját, még mindig felfele, és szél, szél, szél. Jól ment, óra csipog, kajaidő. Zsuzsi szót fogad, tolja magába 20 percenként az isogélt, frissítőponton iszik, fogja vissza magát, hogy ne 5 percessel rohanjon, jó az az 5:20. A szél meg csak fúj, és szembe, szembe, szembe. Fázott a szemem, nagyon fura volt :D. 18-20 között már nagyon utáltam a szelet, és hogy egy km teljesen sík rész nincs, nagyon sokat kivett belőlem, hogy állandóan küzdeni kell. Volt erő, ment jól a futás, próbáltam nem avval foglalkozni, hogy az agyamat kifújja a helyéről, és mindig akkor a legjobban, amikor megint egy következő #&@{} @& emelkedő jön… 20 körül mondtam G-nak, hogy én kicsit visszaveszek, jól állunk az idővel (és amit nem mondtam neki: jól álluk idővel, de kikészülök a széltől, a tempó+szél+emelkedő együtt nagyon sok, valamiben könnyítés kell, mert ezt így nem fogom bírni fejjel).
Utólag visszagondolva, teljesen hülyeség volt, de párszor megjegyeztem G-nak, hogy ’ez kva kemény ez a szél’, ő meg nagyon okosan mondta erre mindig, hogy ’igen, az, de mi keményebbek vagyunk, főleg te, tök jó vagy’ . Végül szétestem fejben L. Akali után (kb 27. km) megláttam egy újabb rohadt emelkedőt, ami nem csak kicsi sunyi volt, hanem rendesen hegy :D. Megálltam, és azt mondtam hogy nemnemnem, elegem van, nem bírom nézni. Elkezdtem fulladni, elég ijesztő volt, hátat fordítottam az emelkedőnek, leguggoltam, és összeszedtem magam. Itt nem maradhatok, van még hátra bőven, nem olyan sok az a 42, futottam már többet is, legfeljebb lassabban futok felfele, még beleférek a 4 órába, megcsinálom, csak kapjak levegőt. Kurva sok melót beletettem ebbe a 4 órán belüli rohadt 42-be, nem engedem, hogy ne legyen meg. Felkeltem, csekkolás: levegővétel? hááát, fogjuk rá, talán enyhül a bronchusgörcs. Lábak? jól vannak, működnek, erő van. Na, akkor jó lesz ez, menni fog, tessék kocogni, tessék levegőt venni. Felértem, óra jelzi a km-t: lassú, de letojom, 2:29:xx a 27 km, van még 1,5 órám a 15-re, beleférünk, ha 6 percessel is csinálom végig a maradékot, akkor is, és azért azon belül simán meg kell lennie.
28 után arra gondoltam, a 2/3-a megvan, 14-et lenyomom bárhogy is, csak maradjak 6 perceseken belül. Futhatok, elindulhattam, már csak Zsófi helyett is tolom, ahogy bírom, mennie kell. Ez 32-35 között nem ment, bőven 6 percen kívül futottam, végül az utolsó előtti frissítőponton 34 km-nél lenyúltam egy kólát az egyénik asztaláról, ez segített. Gyomrom középszar, 38-nál mordult egyet a hasam- klassz, ezt izomból benn tartom, nem fér bele bokorlátogatás az időbe, futni kell, semmi mással nem foglalkozunk. Innen végig 6 percen belül ment, de azért féltem attól, hogy ha 40-hez érek, tolnom kell, úgy éreztem hogy ennél gyorsabban ha ütnek, se fogok tudni futni. 40 körül mondtam Gábornak, hogy kész, bennem ennyi van, nem bírok gyorsítani, a maradék 2 km-t bekocogom, így is meglesz a sub4 óra, ott rohadjon meg a szél, ahol van, már nem veszi el tőlem a 3-mal kezdődő időt. G mondta hogy oké, de ugye tudom, hogy egyre inkább gyorsítok? 😀 Komolyan, úgy éreztem, hogy lassulok, pedig tényleg mindent beletettem, ami bennem volt. A befutó előtti drukkok, hajrák nagyon jól estek, 500 m-rel a vége előtt ránéztem az órára: ha ezt így tudom tartani 2,5 percig, 3:58-on belül is lehetek akár… Amikor beértem, nem sok kellett hozzá, hogy elbőgjem magam, hogy a kva életbe, ennek a szarnak is vége lett végre 😀
Kaptunk érmet, cetlit a befutóidővel – W40, pozíció: 1., idő: 3:57:56, legjobb idő 3:57:56. Oké, nem volt sok induló, de akkor is, jól esett látni, hogy előttem addig nem ért be 40+-os nő 😀 (valószínűleg aki utánam jött, annak sem lett jobb ideje, de a weben még nincs fenn hivatalos eredménylista).
Gábor első maratonját futotta, nagyon büszke vagyok rá, tkp lazán lefutotta, és nagyon sokat segített, hogy mellettem volt, klassz volt együtt megcsinálni.
A maraton nem az én távom lesz, de ősszel azért megcsinálom 3:45 körül 😉 Utálom a ’mi lett volna, ha…’ szöveget, de itt szél nélkül biztosan jó pár perccel jobbat tudtam volna menni. Ebben a pályában, evvel a széllel, és az én szél-utálatommal ennyi volt bennem, azt gondolom, nem hagytam benne fél másodpercet sem. Dolgoznom kell még sokat ezen a szél-dolgon, ez nekem nagy mumus, bár már így is sokkal jobb a helyzet, mint egy éve volt.
Így másnap teljesen jól vagyok, alig várom hogy holnap mehessek futni. Semmi izomláz, semmi fájdalom, és már a tegnapi futás emléke is sokat szépült 🙂
baratrunning.com 