BSZM
Balaton Szupermaraton – Szőnyi Gábor, beszámoló
A verseny szlogenje 4 nap FUTÁS – 4 nap BARÁTSÁG – 4 nap BULI – 4 nap CSODA.
Tényleg valami ilyesmi volt. Pár nap már eltelt, az emlékek szépülnek, csak a jóra emlékezünk, de azért volt benne bőven hullámvasút is.
Most indultam először ezen az eseményen. A Balatont már többször körbetekertem mindkét irányba, kb. szerintem már minden részén futottam rövidebb-hosszabb szakaszokat, télen, nyáron, egyedül, többen, de futva ez volt az első teljes kör (megj.: oké, Szigliget-Badacsony kimaradt, a szervezők tehetnek róla).
Öt évvel ezelőtt, az ország Covid-lezárása előtti utolsó versenyen, az akkori BSzM-en futottam életem első maratonját, utána kerestem meg Gabit. Akkor még fel sem merült bennem, hogy egyszer itt fogok állni ennek a 4 napos rendezvénynek a rajtjában. Az elmúlt években főleg körözős versenyeket futottam. Nagy különbség, hogy egyrészt azok tervezhetőbbek, kiszámíthatóak, sokkal jobban, másrészt másnap nem kell újból elindulni. Főleg ez utóbbi kapcsán volt bennem kérdés, hogy fogok újra és újra maraton feletti távot lefutni, összesen négyszer. A kérdés mind erőnléti, mind mentális oldalról felmerült, és persze bíztam benne, hogy nem lesz semmilyen váratlan helyzet, sérülés, ami miatt ki kell szállni.
A körözős versenyeimmel mégis volt hasonlóság, a víz közelsége. Az elmúlt 3 év versenyeit kb. mind vízparton, annak közelében futottam, UB-k, Szerelmes Füred és BUFF-ok a Balaton partján, UTT a Tisza-tó körül, Suhanj a Duna partján aztán a Margit-szigeten, Omszki-tó parti körözések, valamiért nekem ezek a versenyek tetszenek. A Balaton most is csodálatos volt, a verseny idejére hirtelen tavasz lett, minden adott volt, csak futni kellett.
Ha röviden akarom összegezni, teljesen rendben álltam be a siófoki rajtba. Közös 5 évünk eddigi legjobb felkészülése volt, a verseny előtti 18 hétben nem voltam beteg, nem volt semmi sérülés, kb. mindent meg tudtam futni, legmagasabb heti km átlag, leghosszabb eddigi edzések (tudom, a km szám csak egy a sok szempont közül), és főleg legjobb érzések, szóval minden jól alakult. Fejben is nagyon készültem, verseny előtti hetekben ment a tervezés, készen álltam, már csak meg kellett csinálni.
A start előtti napon már lementem Siófokra, próbáltam még jobban a következő 4 nap kihívásaira hangolódni. Az első nap rajtja csak 10 után volt, szóval lett volna bőven idő aznap leutazni, de jó volt ez a plusz egy este, kicsit vegyülni a hasonló hibbantak között (sok ismerősömnek nem fér a fejébe ennyi unalmas csakfutás).
Az első két napot frissítés szempontjából egyedül oldottam meg, a második két napon, szombaton és vasárnap, ahogy több versenyen is korábban, a húgom segített. Nagy ölelés neki, óriási különbség egyedül végigcsinálni vagy VIP kiszolgálást és főleg mosolyt plusz támogatást kapni pontról pontra. Energetika szempontjából minden ok volt, mindent bevittem magamba, amit terveztem, és semmi nem jött ki terven kívül 😊. Ha valakit érdekel, Hammer és Allrys zselék mentek felváltva, plusz sótabletta, és főleg csak vizet ittam. A nehezebb időszakokban, általában a táv vége felé, motiváció gyanánt jutalmaztam magam kólával. És szokás szerint zenével.
Az első napot (Siófok-Fonyód, 48 km) nagyon lazára vettem, tempóra az is volt, mégis elég nehéz lett a vége, és ez kicsit elbizonytalanított. Aztán a második (Fonyód-Szigliget, 53 km) és harmadik nap (Badacsony-B.füred, 43 km) mégis szuper volt, stabilan, komolyabb holtpont nélkül, nem volt semmi alibi séta (csak az északi parti (terepesek, nem röhögni ám!) emelkedőkön, ahol ”szabad”), semmi megállás, a tempó olyan amilyen, de nagyon örültem.
Ugrálom itt át a napokat, de basszus, ezek azért nehezek voltak. A 6 perc feletti km-ek azt jelentették, hogy napi 5-6 órát élvezhettem a futás és a Balaton minden szépségét. Szerintem az élmezőnynek sokkal könnyebb dolga volt, én még bőven számoltam vissza a hátralévő távot, amikor ők már jól megérdemelt pihenőjüket töltötték. Többet, tovább futni egyértelműen nehezebb, na 😊. Viszont tovább is élvezhettem a hangulatot, ami nagyon klassz volt. Elég sokan futottunk (persze nem egy UB mezőny), sűrűn voltak a frissítő pontok, sok helyen drukkoltak, több helyen volt zene, szép volt az idő, sok random egymásmellé sodródásból alakult ki beszélgetés más futókkal, akikkel a következő napokon már ismerősként üdvözöltük egymást, szóval végig érezhető volt a verseny fent említett szlogenje.
Jó ötlet volt a BSI-s szállást, és transzfert igénybe venni. Egyrészt egyedül nem is tudom máshogy hogy oldottam volna meg. Másrészt, és főleg, nagyon klassz volt a többi Gizionnal és Gabival találkozni, pacsizni, futásról és nemfutásról beszélni, jókat nevetni.
Illetve mindenféle tanácsot kérni és kapni, főleg regeneráció témakörben. A lányok Balaton merülését idén én még nem léptem meg, de azért a szállodai szobában a tökhideg fürdőt szerencsére bevállaltam (szerintem az egész szálloda hallotta amikor elmerültem a kádban). Utólag is köszi Juli a tippet, tényleg működött. Sajna a vízhólyag problémákra továbbra se találtam végleges megoldást, minden este pedikűr műtétek sora zajlott, kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek mentális kezelésében azért már előléptem, a negyedik napra borzalmassá váló helyzetet is megoldottam annyival, hogy nem foglalkoztam vele, fájt, de tudtam, hogy nem tudok mit csinálni, és kész (mondjuk segített, hogy volt nagyobb problémám, ld. később 😊).
Visszatérve a futáshoz a harmadik, legrövidebb nap, a kis genya északi parti emelkedőivel együtt is teljesen oké volt. Annak a résznek minden centiméterét ismerem, ráadásul a startban egy meglepetés ismerőssel is összefutottam. Szóval jókedvvel, ismerős helyeken, jó érzésekkel haladtam. Egészen a végéig, amikor, ahogy emlékszem, a céltól 5 km-re elkezdett veszettül fájni a bal bokám felett valami – ami még sose korábban. Ennek az lett az eredménye, hogy a célban leállás után nem bírtam lábra állni, alig bírtam a transzfer buszra felszállni, majd elcsoszogni a hotelben a szobámig.
Az északi parti „emelkedők”, ahol „legális” sétálni, kivéve, ha fotóznak
A sok gizionos tanácstól, kencétől, kompressziótól …stb. az utolsó, negyedik nap reggelre jó is lett, kicsit éreztem, de teljesen oké volt – pedig este komolyan azt hittem, nem fogok tudni elindulni. Szóval eljött a negyedik nap (B.füred-Siófok, 51 km) reggel, az esti rossz érzések után épp felszálló ágban, lábra tudok állni, éljen, amikor a rajtba tartó buszon jött egy mélyütés, kaptam egy személyes nagyon rossz hírt, ami miatt az egész verseny zárójelbe került, hirtelen sokkal kevésbé lett fontos. Aztán ha már 4-ik nap volt, persze elindultam, de jó szar kedvvel. Ez az utolsó nap futás szempontjából is teljesen más lett, mint az első három. Kb. az 5-ik kilitől elkezdett újra egyre jobban fájni a bal lábam, kb. a táv felétől már nagyon rossz volt. Az volt a szörnyű, hogy az állás, és gyaloglás is rossz volt, a legkevésbé egy görnyedt pingvinszerű csoszogás-totyogás működött, ahol sík volt. Felfelé vagy lefelé borzasztó volt, és azért a negyedik napon is voltak ilyen részek. Szóval vagy 25 kilit összeszorított fogakkal csoszogtam, sziszegve, tuti ha nem a negyedik nap, hanem egy sima verseny, akkor kiállok.
Az egyik mélyponton ért utol Tünde, az a közös 2 kili megváltás volt, végre nem magammal voltam elfoglalva, hanem beszélgettünk, köszönöm utólag is.
A tervezett tempónál egy-másfél perccel lassabban „haladtam”, szörnyű volt az egész, nem akart sehogy se közelebb kerülni a cél. Az utolsó 3 kilire annyira elegem lett, hogy inkább elkezdtem gyorsítani, legyen már vége minél előbb. Valahogy ment, szerintem ott már platózott a fájdalom. Így sikerült visszaérni Siófokra, beérni a célba. A célkapu alatt azért persze örültem, kaptam gizionos, tesós, és edzői ölelést is, akkor azok nagyon jól estek.
A célban és utána 😊
Mindent egybevetve, örülök persze, hogy sikerült, még akkor is, ha negyedik nap minden szempontból teljesen másmilyen lett, mint ahogy terveztem. Az öröm mellett erre a négy napra és az egész felkészülésre büszke is vagyok, ezért az éremért szó szerint megküzdöttem. És klassz dolog időnként arra gondolni, hogy körbefutottam. Időt bőven hagytam bent, szóval lesz miért visszamenni.
Balaton Szupermaraton – Mike Tündi, beszámoló
2020 márciusa van, az utolsó szabad hétvége a covid lezárások előtt. 3 fős csapatban indultunk a fél BSZM-en az UB-s csapatomból, mert rákaptunk a váltófutás izgalmaira. Enyém volt a befutó szakasz, tisztán emlékszem, beértem, és azonnal odakiáltottam a lányoknak: “Ilyet én még egyszer nem csinálok”. Eltelt 1 óra, ülünk a kocsiban a férjemmel, és azon tanakodok, hogy ezt 4 naposan kellene csinálni, milyen snassz már a fél BSZM…
2 év múlva egy hajnalon, az UB-n, futások között tanakodunk Bloemsma Zsuzsival, kinek milyen kihívásai vannak, mi motiválná tovább, mert kicsit elvesztettük a fókuszt. Vagy legalábbis hirtelen nem érezzük. Felvetem neki a BSZM párban ötletét. Mert addigra már ez a dolog kicsit kinőtte magát bennem, és tudtam, Zsuzsival ezt be merném vállalni. Zsuzsi meglepő módon azonnal rávágta, hogy ez tetszik neki, így vázoltuk a helyzetet Gabinak. A tervet egyelőre könnyítette, hogy olyan kihívásra mondtunk igent, amit akkor éppen nem szerveztek meg. Maradt a remény. 🙂
“És míg a lelked elszalajtod egy bolondér’
Én a testeddel kitöltöm majd az űrt”
2023 őszén végre kiírták a BSZM-et, de mi nem voltunk abban az állapotban, hogy párosban mehessünk. Én sérülés után voltam, bár már régen nem sérült, de motivációt vesztett, mindkettőnknek van elég gyereke és munkája ahhoz, hogy nem feltétlenül tudunk eleget edzeni. Ja, és még lassúak is vagyunk. 🙂 Gabi azt javasolta, hogy menjünk hármasban, az biztosan megfelelő kihívás. Így futottunk tavaly Ritával hármasban egy nagyon jó BSZM-et. De mi Zsuzsival nem engedtük el az álmot, és utána rögtön megkérdeztük Gabit, hogy jó, de most már mehetünk párban is?
Nyár végén megkaptuk a kilövési engedélyt, és mondanám, hogy teljes fókusszal kezdtem végre edzeni, de a tavalyi évem tele volt betegséggel. Ezzel együtt sikerült több futott km-et lehoznom, mint az előtte lévő években (jó, alacsonyan volt a mérce, de akkor is…), és legalább hosszabb kihagyások nem voltak. A fordulópont a Velencei-tókör futás volt, amikor kínkeservvel szedtem össze 24 km-t, és megláttam magam, az akkori állapotomban, és felismertem, hogy ez így nem fog menni. Azért is szeretek csapatban futni, mert nem csak magamért vagyok felelős, hanem egy másik ember is számít rám, arról nem is beszélve, hogy ezt az álmot dédelgettem magamban évek óta. Ha későn is, de felébredtem, és onnantól kezdve nem volt kihagyott edzés. Rátettem még egy lapáttal, és december óta fogyókúrát is toltam, megtanultam, hogy simán lehet eredményesen edzeni kalóriadeficittel. Februárban kezdtem érezni, hogy mennyit is jelent a rendszeres és módszeres edzés, és kezdtem elhinni, hogy fel tudok készülni a megmérettetésre.
2025 március, ülünk az autóban, megyünk Siófokra. Bejött a tavalyi évben, hogy már előző nap megérkezünk. Úgy is be vagyunk sózva, aznap már másra használhatatlanok vagyunk, akkor legalább akklimatizálódjunk ott, aztán kényelmes reggeli és rajt. Zsuzsi és én is olyan izgalomban vagyunk, mint még soha futóverseny miatt. Mondhatni be vagyunk szarva. Mindketten tudjuk, hogy ez nagyon kemény lesz, de még nem sejtjük mennyire. Hiszen “csak” 2 futással több, mint tavaly, “csak 30-40 km-el, és hát tavaly azért minden rendben volt. Nem tudjuk még, hogy ez a “csak” ez valójában olyan, mintha duplája lenne a tavalyinak. 🙂
“Csukafejessel a Balatonba”
Állok a rajtban, félelemmel teli izgalommal. Tavaly még nem mertem elvinni rajtot, mert a kezdő szakasz szintideje 7 perces, és nem feltétlenül fértem volna bele. Most tudom, hogy meg tudom csinálni. Futok, és futok, és élvezem, és nézem az órám, jönnek a 6:35- 6:40-es km-ek 15 km-en keresztül. Nekem ez a csúcsformám!!! Zsuzsi vált, és én megyek a következő váltópontra, henger, nyújtás, evés, ivás, és ismét futás. Ismét 16 km, és futok… A teljesítésen kívül volt egy másik célunk a versenyen: ne essünk bele a szintidő utolsó 30 percébe, mert akkor korai rajtot kapunk. Nem maga a korai rajt volt a para, hanem ez kis matrica, amit nem akartunk a rajtszámunkra. Mert “annyira” nem vagyunk lassúak. Beérek a célba, és rá 1 perccel mondják be: Mostantól korai rajt… A második futásom minden fájdalmas km-én ez tolt előre.
“Azért nem tenger, mert Balaton”
Én túl vagyok egy nehéz napon, másnap Zsuzsira vár egy még nehezebb. Joggal ideges még, nekem csak 1 “átmozgató” futásom van, mondogatom magamban. De Zsuzsira vár 15 és 21 km. Az átmozgató is rejteget magában kihívásokat, mégiscsak 16 km, de futok, nem sétálok, haladok. Decemberben a karácsonyi bulin meg kellett adni éves célt, nekem ez volt: BSZM páros 7 perces átlagtempóval. Gabinak kicsit elkerekedett akkor a szeme, ha jól emlékszem, én meg nem tudtam, mit is kívánok… Hát, így a második napon már nagyon is tudtam, hogy ez egy nagy vállalás volt, de legalább akkorra is adott motivációt a futáshoz, amikor már le akart szakadni a lábam. 🙂
A futásom után volt időm elmenni a kedvenc strandomra, és bementem a Balatonba derékig. Nagyon jól esett az instant fagyasztás a fájós lábaimnak.
“Megszégyenülten állok most a parton
Örvényszemű leány hol vagyon”
Második nap este. Kisebb pánikroham fog el vacsora közben, de nem mondok semmit Zsuzsinak. Ő is hallgatag. Messze van még a vége, konkrétan még csak a felénél vagyunk, és alig bírtunk lejönni a lépcsőn. Hát hogy fogunk így futni? Kiszedem magam a negatív spirálból, henger, nyújtás, masszázspisztoly, és közben csak az első futásomra vagyok hajlandó fókuszálni. A rajt előtt Zsuzsi találkozik Gabival, aki elmondja, mennyire ügyesek vagyunk, ezzel a zsebemben indulok, és futok. Mit futok. Felfutok a pálkövei emelkedőn, és lerobogok Révfülöpre. Flow!!! Az utolsó km-en elkap egy hasgörcs, de tudok vele futni.
Újabb váltás, dugó, és rohanás egy bokorba, széntabletta, ivás, sótabletta, de enni nem nagyon merek. Így vágok neki a második szakasznak. Ekkora már felszabadítottuk egymást Zsuzsival a korai rajtos tilalmunkból, menjünk végig, teljesítsük, ez is bőven túlmutat rajtunk. Ezzel együtt futok, és próbálom kihozni a szakaszomból, amit tudok. A harmadik km-nél már merek újra gélt tolni, minden rendben. Majdnem sírva esek Zsuzsi nyakába a célban. Úristen, még egy nap!!!
“Jó látni kacsát úszni a tavon”
Újabb nap, a negyedik. Nem hisszük, hogy még tudunk futni… Bár az előző nap nagyon sokat adott nekünk, főnixmadarak lettünk, ahogy Zsuzsi mondta, és tényleg, azért a főnixmadarak is elfáradnak, nem? Megbeszéljük, hogy muszáj megcsinálni, különben jövőre jöhetünk vissza revansot venni, és azt ugye nem akarjuk? 😀 Remélem, érezni a kétségeinket?
Zsuzsi rajtol, most megint neki van 2 szakasza, nekem meg egy majdnem FM. Váltáskor elindulok, és 1 km után konstatálom, hogy még mindig tudok futni, és még talán nem is csigatempóban, csak hát itt van még 19 km… na, hát így nem lehet ezt megfutni. Akkor számoljunk máshogy. 20 km, az 4×5 km, 5 km-t bármikor futok, nem? Akkor számoljunk így. Mikor még a 15. km után is futottam, akkor azért kezdtem veregetni a vállam. Ráadásul ez a szakasz kissé hullámzik, és én még az emelkedőket is megfutottam / kocogtam. Az utolsó 2 km-en Szőnyi Gáborral beszélgetek, próbálom elterelni a figyelmét a fájdalmáról, gondolom, sikertelenül, de nekem itt vége a sztorinak, befutok Akarattyára, és indulhat ismét Zsuzsi. Nem irigylem. Utolsó napra 2 futás, az már nagyon-nagyon-nagyon rossz lehet. Titkon remélem, hogy nem fog felhívni, hogy nem bírja tovább, de készen állok rá, hogy ha kell, átveszek néhány km-t. Zsuzsi szépen jön, és eszébe nem jut felhívni, egyszercsak itt van Siófokon és körbeértünk! Ketten, 4 nap alatt 195 km-t futottunk. És futottunk!!!
“Délibábos elmúlásom
Naplementés éneklésem
Vízillatú ébredésem
Tengerek unokája… : Balaton”
Hogy sikerült-e a célom? Igen, a Garmin szerint (ami nem a strava, ami szeret lecsalni 1-2 percet…), a heti átlagtempóm 6:52 volt. Bár ebben még benne van 2 rövid itthoni edzés, még azok nélkül is 7 percen belül voltam. Megcsináltam? Igen. Hihetlenül büszke vagyok Zsuzsira, és magamra, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy partner és társ volt ebben az álomban, ahogyan Gabi is, mert pontosan tudta, mikor és mit kell mondania, és kihozta belőlem azt, amiről nem tudtam, hogy bennem van.
Idézetek: Kiss Tibi és az Aranyakkord: Balaton, mely motivációs dalom lett, és minden edzésemen meghallgattam.
BSZM 2025
A Balaton Szupermaraton az év egyik, számomra leginkább várt eseménye.
A verseny szlogenje 4 nap FUTÁS – 4 nap BARÁTSÁG – 4 nap BULI – 4 nap CSODA rám fokozottan igaz. Ilyenkor találkozom azokkal a futókkal, akik már szeptember óta az én edzéstervemmel készülnek (E-edzés), dolgozom (helló transzferbusz, helló csapatérem-osztás), és végül, de nem utolsósorban a Gizionok is a mezőnyben várják, hogy bizonyíthassanak a téli felkészülés végén.
Az idén két korosztályos kupát sikerült megkaparintani a 4 napos egyéni számban:-)
A Gizionok színeiben idén indult:
Egyéni BSZM: Paulovics Rebeka, Vanya Sándor, Szőnyi Gábor
Egyéni FélBSZM: Földi Zsuzsa
BSZM páros: Üsztöke Andi+Faluvégi Rita, Bloemsma Zsuzsa+Pappné Mike Tünde
FélBSZM váltó: Mocsáry Gabri+Csibi Nati
Öböl Félmaraton: Németh Tibor
Külön köszönjük a kísérők munkáját, hogy ránk áldoztátok a szabadidőtöket! ❤
- ← Előző
- 1
- 2
- 3
- …
- 8
- Következő →
baratrunning.com 