Budai Trail
Nyúlcipőbolt Budai Trail, L táv – Palásti Péter, beszámoló
Úgy voltam ezzel, hogy a tavalyi csúcs év után az idei mindenben elmarad, de azért csak nem hagyom magam és úgy búcsúztatom el ezt a futóévet, hogy motiváltan kezdjem a 2026-ost, ezért ezt inkább már egy új kezdetnek tekintettem, mintsem a 2025. lezárásának.
Mert a 2025. inkább egy gyengébb év volt, eséssel, sérülésekkel, nehezebb verseny körülményekkel és a … na ezt még nem írom le, amit az öregedésről gondolok, mert nem szeretnék egyelőre ezzel szembesülni. Strucc.
Versenyezni már csak ezért is megéri, mert ott jön össze ez a kis közösség színe-java, akiket kivétel nélkül el tudok fogadni, hála a terepfutásnak, mint szelekciós folyamatnak.
Jó fej mindenki, olyan mint egy tökéletes ország.
Ezeket a pillanatokat igyekeztem kiélvezni az indulás előtt (Gizionos összetartás megvolt, utolsó pillanatban még Wildner Marci is rám talált). Egyébként Csabikával együtt jöttünk ilyen messzire az élményért. A poén az, hogy ő ráadásul nem is versenyzett, “csak” futott egy harmincast Mátyus Lacival, mert már unja tokaji Nagy-Kopaszt százezredjére megfutni.
… A pálya ugyanaz mint tavaly, de most ködbe-fagyba burkolva, a tavalyi “tavaszi” körülményekhez képest -10 fok. Kicsit beragadtam a rajtnál, de az aszfaltot elhagyva szétszakadt a mezőny, helyemre kerültem az első 10-20 közé. Figyeltem a pulzust, nem akartam besokallni, mert ez sprintnek hosszú, hosszúnak meg sprint. A nem technikás felfelében kétszer is majdnem kiment a rossz (bal) bokám, így óvatosan és nagyon figyelmesen mentem. A Nagy-Szénásig két sráccal váltakozva haladtunk, onnan lefelé a, saras, lépcsős, göcsörtös részen olyan bravúrt sikerült csinálni, hogy magam is csodálkoztam. A fagyott, de már felengedőben lévő sáron megcsúszott a bal lábam, a jobb meg még a levegőben maradt, így csúsztam egy lábon, mint egy nagyra nyitott festőlétra. A mögöttem jövő két srác szerintem lélegzet-visszafojtva figyelte mikor vágódok el. De ez nem következett be, hanem csodálatosan visszanyertem az egyensúlyomat és letettem végre a jobb lábamat is a talajra, hála a nagyszénási Szűz Máriának.
A pálya maradék része “futósabb”, de ehhez már nem éreztem annyi erőt. A Nagykovácsiból kivezető emelkedőn minimálisan belegyalogoltam, közben ettem-ittam, hogy legyen erőm az utolsó szakaszokra is. Volt is, mert a maradék két nagyobbat is szépen kifutottam és a lejtőzést is olyan 70-80%-ra tudtam hozni, de tartottam egy esetleges bokasérüléstől, így minden lépést igyekeztem kontrollálni.
A vége az meg a legjobb, a 2:24-es idővel elégedettnek kell lenni. A tavalyi 2:18 az egy ideális év ideális körülményei között jött, ez pedig úgy ahogy írtam. Az abszolút 18. hely, férfi 17. (vagy női 2.) teljes boldogság, 56+ évesen.
Nyúlcipőbolt Budai Trail, L táv – Ficzere Julianna, beszámoló
Idén nem igazán írtam beszámolókat, de az év utolsó, és egyben a legjobban sikerült versenye nem maradhatott ki. Már csak azért sem, hogy később visszaolvasva emlékezzek, hogy ebben az évben a sok rossz dolog ellenére mégis képes voltam meghaladni önmagam. Persze ehhez nagyon sok km, edzésóra, akarás is kellett. Úgy érzem mindez biztosan nem ment volna a mi kis futós Vén rókák teamünk -Andi, Meli, Betti, Dió, Tibi, Béci, Peti- nélkül. Köszönöm Nektek!
A felkészülés szinte végig jól ment, a verseny előtti héten kellett néhány nap kényszerpihit tartanom. A verseny előtti utolsó edzésen a repülők baromi jól mentek, tényleg azt éreztem repülök. Ekkor már mertem bizakodni. Még ennyi sok év versenyzés ellenére is hajlamos vagyok túlságosan izgulni a verseny előtti nap, emiatt az alvás sokszor nem pihentető. Mivel az edzések rendben voltak, és én is úgy éreztem készen állok, erre figyeltem most leginkább. Sikerült! Szombaton ettem, pihentem, összepakoltam, ment minden olajozottan.
Vasárnap reggel kipihenten ébredtem. A rajtszám átvétel után találkoztam Petivel és Csabival. Örülök, hogy segítettek a helyes öltözet kiválasztásában, mert magamtól túlöltöztem volna. Gyorsan telt az idő, bemelegítés után már álltunk is be a rajtba Petivel. Ott köszönt ránk Marci, így a rajtfotó sem maradt el. Aztán hallom valaki kiabál Julikaaa. Andi is megérkezett Melivel. Jól megölelgettük egymást, aztán már indultunk is. Peti természetesen kilőtt mellőlem, talán még a kerítés végénél láttam (100m😊) aztán már nem.
Az első néhány száz méter amíg beérünk az erdős részre nagyon meredek. Itt négy éve, amikor utoljára futottam, már zihálva értem fel, a tempós séta ellenére. Most legnagyobb meglepetésemre végig kocogva tudtam tartani a pulzust. Jó érzés volt! Azt terveztem, hogy a Gabi által adott zóna felső határán megyek végig, nem lesz tartalékolás, hisz az év utolsó versenye. A pályán futottam már korábban, a fejembe volt mikor mire számítsak. Az első frissítőponthoz gyorsan elértem. A zsákban volt nálam minden, amire szükségem lehet, ezért nem terveztem frissítőpontos megállókat. Na de megláttam Zsotyeket, ugyan éppen iso-t töltött, ennek ellenére csippantás után letámadtam egy ölelésre. Utólag írta, hogy örült nekem😊
A pont után kezdődött a nem szeretem szakasz. Éppen annyira emelkedik nekem, hogy a pulzusom szépen lassan tolja fel. Sokszor kellett itt az edzések alatt gyaloglásra váltanom. Most viszont csak egy rövid szakaszon gyalogoltam, mert jelezett az óra a frissítés miatt, ettől eltekintve tudtam kocogni.
Hamarosan felértünk a Nagy-Szénásra. Na ott valami csoda várt bennünket. A növények zúzmarásak, a közeli dombok porcukorral meghintve, és a kék ég is előbukkant foltokban. Többen megálltak fotózni. Én is szívesen megálltam volna, de inkább a szememmel fotóztam és lendületesen haladtam tovább. Már csak azért is mert több lánnyal haladtam együtt, nem akartam nekik előnyt adni. Mivel itt még csak L távosokkal futottam könnyű volt követni, hogy kit tudok befogni. Aztán valahol a Tarnai pihenő előtt becsatlakozott a rövid táv. Hirtelen nagyon sokan lettünk, és hirtelen nagyon sok csajjal futottam😊 Itt reménytelen volt kiderítenem, hogy ki melyik távon van, ezért csak az maradt, hogy mindenkit ellenfélnek tekintve tolom lefelé ahogy csak bírom. És bírtam! Imádtam, hogy félelem nélkül, önfeledten csapatok. De kellett már ez az érzés! A táv vége előtt kb. 2km-el a mellényemen babráltam valamit, nem figyeltem, és elestem. De, mint egy keljfeljancsi baba gyorsan felpattantam. Nekem nem tűnt komolynak az esés, de több fiú is megkérdezte, akik utánam jöttek, hogy minden rendben van-e😊 Végül az utolsó km-en Csabika kiáltott rám és hasított el mellettem. Még sosem futottunk így együtt, jó volt érzékelni milyen gazella tempóban hasít. Kifutottam magam teljesen! Utána még bandáztunk, sütiztünk együtt a versenyközpontban.
Andi hívta fel a figyelmem, hogy mennyi PR-em van, ezért itthon kiváncsiságból megnéztem mikor és mit futottam utoljára a Budai trailen. Képzeljétek, hogy a 2021. évi időmön 30 percet javítottam. Ez így csodás évzárás lett, nagyon köszönöm Gabi!
Fotók: Ficzere Juli, Terepfutas.hu
Budai Trail – Wildner Márton, beszámoló
Amikor megláttam a megadott pulzuszónát (158–165), kicsit felszaladt a szemöldököm. Ritkán futok ilyen magas zónában hosszabban, ezért először azt gondoltam: „oké, majd 153 körül elcsordogálok, aztán meglátjuk a végét.” Ehhez képest rajt után olyan szépen beállt minden, hogy észre se vettem, máris pontosan abban a zónában futottam, amit kértél. És végig mintaszerűen ott is maradtam – se le, se föl, száz százalék szabálykövetés.
A rajt előtt összefutottam két Gizionossal, Julival és Péterrel, pár szó, sok sikert, aztán bumm, elindultunk. Óvatos kezdést terveztem, és talán kicsit hátrébb is álltam be a kelleténél. Felfelé tartottunk, én pedig figyeltem a testem minden jelére: pulzus rendben, vállak lazák, karok könnyűek, comb nem tiltakozik. A mezőny szépen rendeződött körülöttem, és mire beértünk Nagykovácsiba, már 6 km-nél jártunk. Előttem úgy tíz ember, lőtávolban.
Jött a hosszú kaptató, jobbos kanyar, forgókapu, aztán irány fel a Kutya-hegyre. Onnan végig a gerincen, majd fel a Nagy-Szénásra — abszolút hazai terep, minden kő és gyökér ismerős. Ezen a szakaszon 6–8 futót is sikerült magam mögött hagyni. Aztán lefelé a Szénásról egy technikás rész következett, ott újabb hármat előztem.
Nagykovácsiból visszakapaszkodtunk az erdőbe, itt már ritkult a mezőny. Olyan 18 km körül kezdtem érezni, hogy fogynak a tartalékok, úgyhogy rátoltam a frissítésre (csoki, iso, később egy gél). Jött egy hosszabb lejtő, ahol ketten elmentek mellettem, de még 7 km volt hátra, nem akartam taktikát bontani. Tartottam a zónát és a stratégiát.
Az utolsó emelkedőn – másfél km – picit megnyomtam, már csak 4–5 km volt vissza, itt sikerült befognom még valakit, és láttam, hogy kettő még lőtávolon belül van. Aztán jött a nagy utolsó lejtmenet, ahol már keveredtünk az M-es és S-es táv futóival is. Közeledtem is az egyik előttem lévőhöz, de észrevett, rákapcsolt és folyamatosan hátrafelé kémlelt. 20 méterre voltam tőle, mentem maxon (~170), de már nem tudtam ráfogni.
A befutó viszont nagyon jólesett. Jó verseny volt, 23. hely, minden klappolt, a taktikád tökéletesen működött. A célom az volt, hogy 2:30-on belül érjek be — sikerült. Utólag sincs hiányérzetem, minden pont úgy alakult, ahogy terveztük. Ennyi edzés, munka és (nem utolsó sorban) három gyerek mellett ez az idő abszolút reális most. Persze az ember ábrándozik arról, milyen lenne még 5 perc alá menni, de most ez tényleg a maximum volt, teljesen elégedett vagyok.
Fotók: Ficzere Juli és Terepfutas.hu
- 1
- 2
- …
- 7
- Következő →
baratrunning.com 