Budai Trail – Wildner Márton, beszámoló

Posted on 2025.12.03. Updated on 2025.12.03.

Amikor megláttam a megadott pulzuszónát (158–165), kicsit felszaladt a szemöldököm. Ritkán futok ilyen magas zónában hosszabban, ezért először azt gondoltam: „oké, majd 153 körül elcsordogálok, aztán meglátjuk a végét.” Ehhez képest rajt után olyan szépen beállt minden, hogy észre se vettem, máris pontosan abban a zónában futottam, amit kértél. És végig mintaszerűen ott is maradtam – se le, se föl, száz százalék szabálykövetés. 

A rajt előtt összefutottam két Gizionossal, Julival és Péterrel, pár szó, sok sikert, aztán bumm, elindultunk. Óvatos kezdést terveztem, és talán kicsit hátrébb is álltam be a kelleténél. Felfelé tartottunk, én pedig figyeltem a testem minden jelére: pulzus rendben, vállak lazák, karok könnyűek, comb nem tiltakozik. A mezőny szépen rendeződött körülöttem, és mire beértünk Nagykovácsiba, már 6 km-nél jártunk. Előttem úgy tíz ember, lőtávolban.

Jött a hosszú kaptató, jobbos kanyar, forgókapu, aztán irány fel a Kutya-hegyre. Onnan végig a gerincen, majd fel a Nagy-Szénásra — abszolút hazai terep, minden kő és gyökér ismerős. Ezen a szakaszon 6–8 futót is sikerült magam mögött hagyni. Aztán lefelé a Szénásról egy technikás rész következett, ott újabb hármat előztem.

Nagykovácsiból visszakapaszkodtunk az erdőbe, itt már ritkult a mezőny. Olyan 18 km körül kezdtem érezni, hogy fogynak a tartalékok, úgyhogy rátoltam a frissítésre (csoki, iso, később egy gél). Jött egy hosszabb lejtő, ahol ketten elmentek mellettem, de még 7 km volt hátra, nem akartam taktikát bontani. Tartottam a zónát és a stratégiát.

Az utolsó emelkedőn – másfél km – picit megnyomtam, már csak 4–5 km volt vissza, itt sikerült befognom még valakit, és láttam, hogy kettő még lőtávolon belül van. Aztán jött a nagy utolsó lejtmenet, ahol már keveredtünk az M-es és S-es táv futóival is. Közeledtem is az egyik előttem lévőhöz, de észrevett, rákapcsolt és folyamatosan hátrafelé kémlelt. 20 méterre voltam tőle, mentem maxon (~170), de már nem tudtam ráfogni.

A befutó viszont nagyon jólesett. Jó verseny volt, 23. hely, minden klappolt, a taktikád tökéletesen működött. A célom az volt, hogy 2:30-on belül érjek be — sikerült. Utólag sincs hiányérzetem, minden pont úgy alakult, ahogy terveztük. Ennyi edzés, munka és (nem utolsó sorban) három gyerek mellett ez az idő abszolút reális most. Persze az ember ábrándozik arról, milyen lenne még 5 perc alá menni, de most ez tényleg a maximum volt, teljesen elégedett vagyok.

Fotók: Ficzere Juli és Terepfutas.hu

Nyúlcipőbolt Budai Trail – Palásti Péter, beszámoló

Posted on 2024.12.11.

Budai tavasz.

A körülményeket ismeritek, fent az ösvényeken is ideális volt minden, egy két jégfoltot leszámítva tökéletes terep volt, futáshoz még jobb, mint a nyár! 

Lányos zavaromban az órát csak úgy hatszáz méter után indítottam el, mikor már majdnem kiértünk az ösvényekre. Az elejével elmentem az elején, így nem kellett kerülgetnem senkit, engem se nagyon kerülgettek, szép egyenletes erőkifejtéssel toltam az első három kilit, végig felfelé. Ezek a meredekek végig kifuthatóak, főleg az elején. A második hármas lénygében lejtő, itt még óvatosabban engedtem a csikókat, mert ugye ismeretlen nekem ez a terep. Előttem Deák Krisz, utánam is loholt egész a nyakamban egy srác. Kicsit idegesítő, hogy ennyire közel jött.

A Nagy-Szénásig ez kb tartott, arra figyeltem, hogy az intenzitás végig megmaradjon. Az órára nem mertem ránézni, mert a Nap zavaróan erős volt, és nem szeretem volna benézni semmit vagy felbukni egy gyökérben. Így egész végig csak érzésre mentem (mint utóbb megnéztem elég jól belőttem a kért pulzus zónát).

A Nagy-Szénástól lefelé (nyakamban még mindig Valaki) egy picit tévesztettem az egyik elágazásnál, de csak kb 10 métert. Valaki elémvágott, na mondom pajtás ezt most pont nem bánom. Talán a legrosszabb rész volt a Szénásról levezető meredek mélyút, lépcsővel a végén, nagyon kijárt, gurulós kövekkel, szerencsére nem tartott sokáig. Berobogva Nagykovácsiba a Valakit még láttam magam előtt, de távolodott, így csináltam a magam dolgát. Nagykovácsiból kifelé megint jött egy masszív (talán a legnehezebb) emelkedő, itt voltam a leglassúbb, de azért az erőlködést nem engedtem el mert 5 perc alatti GAP-ek még itt is jöttek. Innentől nem sokra emlékszem, de arra határozottan amikor “találkoztam” a M távos mezőnnyel. Ez kicsit feldobott, mert állomásként hagytam őket el, na mondom azért haladok én, ha belül ezt nem is érzem gyorsnak. A Telki előtti széles és hosszú emelkedős dózert is kifutottam, itt is sporttársakkal övezve, szinte délutáni piknik hangulatban. Csak én itt éppen a tábortüzet tudtam volna élesztgetni, annyira fújtattam. A tetőről egy merő  zúzás volt a célig, all in, mert közben csak rápillantottam az órára, és láttam, meg lehet ezt csináni 2:20-on belül, ha sietek. Meglett 🙂