Galyavár TT – 81 km – Paulovics Rebeka, beszámoló

Posted on 2024.11.28.

Galyavár TT – 81 km – 5280 m+

Az egyik legjobb hír 2024-ben számomra az volt, amikor megtudtam, hogy végre újra megrendezésre kerül a Galyavár körözés. 🙂 Az elmúlt években, sokszor gondoltam erre a TT-re, és hiányoltam is a rendezést. Rögtön felcsillant a szemem amikor megláttam az eseményt, mert már régóta szerettem volna megmérettetni magam ezen a számomra kedves, 7 km-es, 480 m+ szintemelkedéssel dúsított “köröcskén”. Nem húztam sokáig a nevezést, sőt még a barátaimat is rábeszéltem, hogy vegyenek részt a rendezvényen, akikkel együtt szoríthattam a hétvégi havazásért. Nagy örömünkre valóban gyönyörű hófödte táj fogadott minket, ami különlegesebbé, és persze egy kicsit kalandosabbá varázsolta ezt a kihívást.

Az idei futóverseny megpróbáltatásaim után, végre úgy voltam vele, hogy itt nem kell majd rohannom. Hatalmas szintidő áll rendelkezésre, inkább menetelek kényelmes tempóban a barátaimmal beszélgetve, miközben alaposan kihasználom a frissítő asztal adta lehetőségeket is. Ez az elképzelés nem sokáig tartott; egészen addig, még be nem jelentettem részvételi szándékomat a kedves edzőmnek, aki rögvest adott is egy parancsot (sic!) ; örülne, ha ezt a 80 km-t versenyre venném! Nem kellett sokáig győzködni, belementem. Ráadásul a pálya sem lett volna alkalmas nagy cseverészésekre. A csúszós, havas egynyomvonalas meredek lejtőn száguldva szinte lehetetlen lett volna egymáshoz szólnunk, a bazi nagy emelkedőkön pedig inkább a levegővételre szükséges megspórolni az energiákat. És hát a frissítő asztal? Nem mondom, hogy rossz volt, sőt! De nem igazán érte meg előtte időzni, könnyen jéggé tudott ott dermedni az ember, így érdemes volt gyorsan tovább állni.

Szarrá fagyás, lejtő futás, szétizzadás, hegyre mászás, eszegetés, szarrá fagyás.

Röviden így jellemezném a 11x lezajlott körforgást. Ám hosszabban… ennél sokkal több volt. Mármint nem (csak) a szétfagyás…hanem az élmény! 😀
Az első 5 kör valami iszonyat jól esett. A napsütötte, havas, meredek lejtőkőn lezúdulva, úgy éreztem magam, mintha síelnék. A régi családi télisportos emlékeimet idézte ez elő, és igen jó érzést keltett bennem. Jól is sikerültek ezek az etapok. Csak a 6.körre sikerült megtörnöm, amikor fent a kilátónál annyira szétfagytam, hogy már fájt, és legszívesebben kiszálltam volna a versenyből, mint ahogy azt sokan mások is tették. Nehezen, de azért csak lebészeltem magam, hogy ezt ne tegyem, s ezután erősen koncentrálva haladtam fel és le a cél felé. Minden körben megpróbáltam keresni a jót. A 7.-et megbecsültem, mert az volt az utolsó, amit világosban tehettem meg. A 8. külön élmény volt, mert kaptam kölcsönbe egy túrabotot, ami elvette a figyelmem egy jó másfél órára. A 9. is szuper volt, mert a botrafagyott kezem végül újra bot nélkül melegedhettett tovább. A 10. …háát…örültem neki, hogy rajta kívül már csak egy van hátra, a 11.-et meg már csak megcsináltam. Ráadásul az éjszaka egészen más dimenzióba helyezte az idő múlását, egyfajta változatosságot hozva a nappal után. Olykor teljesen egyedül caplattam a sötét, csendes erdő mélyén, néha – néha az eget borító csillagokra pillantva. Nagyon szép volt! Ellensúlyozta a hideg, pofámba fújó szél rám mért csapásait. A körözés végére egyébként a levegővétel is kihívást jelentett, a hidegtől fájt a torkom, sőt a tüdőm is sípolni kezdett, ami igen ijesztő tudott lenni. Próbáltam hát az orromon lélegezni, de abból meg folyt a takony, mint a szökőkút. Nem volt könnyű menet! Az utolsó körben, mikor tiszta dzsuva lett a torkom, eszembe jutott a frissítő ponton megpillantott vodkásüveg. Úgy éreztem, az lesz az én megváltásom, ha egyszer végre célba érek, ez majd fertőtlenít. Ahogy ezen merengve elértem a következő ellenőrzőpontra, az újonnan odakerülő pontőrök – mintha csak megérezték volna a gondolataimat – csodák csodájára pálinkával akarták megünnepelni velem az utolsó menetet. Hát persze, hogy nem mondtam nemet; lehúztam, majd boldogan másztam meg a hátralevő hegyet.

A célba érve azzal a hírrel fogadtak, hogy a 16:26-os időmmel nemcsak első lettem a nők között, de összetettben is sikerült felállnom a dobogóra. Megérte küzdeni és felülkerekedni a néha előbújó negatív énemen! 😀

Bent a meleg fogadóban, annyi réteg ruhát magamra húzva, mint még soha, de jobban reszketve mint kint és fogat vacogtatva fogyasztottam el a jutalom tésztám, melyet a közben rám törő köhögés próbált akadályozni. Reggelre ez mind csak szép emlék maradt.

Iszonyat nagy élmény volt az egész, kifogástalan szervezéssel! ❤️ Végig nagyon jól éreztem magam! Nem csak a rengeteg ismerősnek és barátnak köszönhetően, akikkel a pályán találkozva néha szót váltottunk, hanem a pontőröknek is, akik kitartóan állták a mínuszokat és a szelet, ezzel is hozzájárulva a mi teljesítésünkhöz. Az is lehet, hogy ez nagyobb megpróbáltatás volt, mint nekünk a folyamatos mozgás.