Muzsla Trail – Bihari Tamás, beszámoló

Posted on 2025.05.13. Updated on 2025.05.13.

Megyünk tovább.
Az 1 hónappal ezelőtti börzsönyi esős-saras WTF L távhoz képest egészen más érzésekkel készültem erre a versenyre. Rengeteg teendő, magánéleti-munkahelyi akció jutott 2025 áprilisára, ahol a betegség – szerencsére teljesen elkerült, azonban az (edzés)munkás napok közötti regeneráció nem volt az igazi, hogy finoman fogalmazzunk.

Ezek ellenére tettem a dolgom, végeztem az edzéseket, egyiket a másik után, néha a terv körüli tér-idő kontinuumot picit meggörbítve, felborítva alkalmanként a szépen kialakult rendszert, de teljesen tisztességgel. A verseny hetére szerencsére sikerült a nagyívű magánéleti dolgokat lezárni, fontos mérföldköveket elérni, így a hosszú hétvégi pihenést már a versenyre való hangolódás jegyében tudtam tölteni.

Az első terepversenyem a Muzsla volt még 2022-ben (elképesztő, hogy egy 3:35-nek mennyire tudtam örülni akkor), és időnként részt is veszek terepes eseményeken, de azért a célversenyek azóta is és még most is aszfaltosak, néha országúti kerékpáros grand fondók, néha városi futós maratonok formájában – egyáltalán nem vagyok (még 😉 ) terepes tehát, de a nyári meleg és a hosszú edzések monotonitásának megtörése mindig az erdőbe delegál. 2026-tól azért kacérkodok full terepfutós jövővel, úgyhogy ezt az évet a terepes képességfelméréssel töltöm, de szigorúan csak edzőverseny jelleggel. Meg kell ismerni azt az oldalát is a sportnak, amikor nincs ideális időjárás, frissítési lehetőség, s nem a strava szegmensadatok amúgy teljesen felesleges összehasonlítgatása, hanem az éles versenyhelyzet mutatja meg, hogy az ember a sporikhoz képest hol tart emelkedőkön, lejtőkön, frissítési stratégiában, cipelt cuccokban, futótechnikában stb.

Ilyen dolgokat figyeltem ezen a versenyen is. Laza 20 fokot emelkedett a napi maximum 2 hét leforgása alatt, a nagypénteki sárdagasztós pályabejárás óta a hőmérséklet és az esős-saras körülmények helyett nyári meleg, déli kezdés és csontszáraz pálya várt. Miután a meleg nagyon hirtelen jött, s a szervezetem hőháztartása még nem állt át erre az időjárásra, abszolút túlzásba vittem a cipelt folyadék mennyiségét, hogy véletlenül se ezen múljon. Ennek persze az volt az ára, hogy valamivel nehezebb leszek, ami egy emelkedőn nem előny, de legalább tudom magam hűteni, lesz folyékony szénhidrátbevitel is bőven. A többiek az elejében sokkal kevesebb folyadékkal indultak el – gondoltam, hogy nem túl bölcsen – de utólag belegondolva az első frissítőpontig elég lett volna 1 liter is a kettő helyett. Elég sokan elmentek mellettem a verseny első emelkedős szakaszában így, aztán a lejtőn visszahoztam sokakat, az emelkedően megint elszakadtak, de Mátrakeresztes felé tartó lejtmenetben a kialakult kis csoport mindegyik tagját visszaelőztem, és 1 perces előnnyel futottam be a pontra (overall 17.; 30-39 korcsoport 4.).

A ponton nagyon profi segítséget adtak a szervezők és a Hokás futónagykövetek – nyakhűtés, háthűtés, fejhűtés, kézhűtés locsolóból, közben kulacs újratöltés, ráadásul összefutottam Palásti Petivel is. Nagy mentális boost volt ez a csomag így egyben – Petinek nagyon megörültem, hogy na, jó a tempó, a verseny hátralevő részében szépen ráakasztjuk a horgot egymásra és időnként váltott vezetéssel berepülünk együtt a célba a Muzslán keresztül (nem így lett sajna). Frissítést nem vettem fel sokat, mert még bőven el voltam látva sajátból, itt eszmélve rá, hogy kicsit pazaroltam az energiát a cipekedéssel 🙂 Sebaj, tanultunk ebből is. A hosszú Muzsla-mászáson a kis csoportom néhány tagja megelőzött, de semmi pánik, mert gondoltam, hogy a lejtőn úgyis behozom majd a lemaradást. Egyáltalán nem lehet kijelenteni, hogy jól ment a futás ezen a szakaszon – hiába engedte volna a pulzus, a lábak nem nagyon engedelmeskedtek, lehet, hogy a rendszeres sókapszulázás ellenére sóhiányban szenvedtem – eddig is fontolgattam, hogy sótabira váltok, a verseny egyik tanulságaként valószínű, hogy el is következik ez 🙂 Lényeg viszont, hogy valahogy túléltem ezt a részt, a Muzslára még mindig egész jó helyen érkeztem meg (overall 20. 30-39 korcsoport 5.) – BTW, fogalmam nem volt, hogy hanyadik helyen állok, csak nagyjából éreztem, hogy korcsoportos dobogó közelében lehetek, így ez azért adott némi motivációt a küzdelemre.

A Muzsla tetejétől pedig megindítottam a hosszú kocogós hajrát, szigorúan technikából megoldva a lejtmenetet, semmit sem kockáztatva – lassan közeledtek ezáltal a többiek, de mint utólag kiderült, 5 perces hátrányt kellett ledolgozni néhány kili alatt – és sikerült!

Bár elég fáradtan értem célba, s nem nagyon akaródzott egy plusz lépést se tenni, abszolút célt ért ez a kis felkészülési verseny, miután tudtuk tesztelni a hirtelen bekövetkező körülmény-változásokhoz való alkalmazkodást, mit kell egyértelműen fejleszteni a versenyképesség javítása céljából és mennyi frissítést szabad magammal cipelni.

A versenyt követő nagy csapat gizionos hesszelés, Csabika dobogója csak megkoronázta a végső 18. és korcsoportos #megintmajdnemdobogó 4. hely okozta élményt, amivel egy újabb téglát raktunk le az útra, egy újabb lépést tettünk meg az év végi nagyobb célok elérése irányába.

3:10:28 (-25 perc vs 2022)
18. hely (-31 vs 2022)
Korcsoport 4. hely (-5 vs 2022)
És jó eséllyel egy százassal több ITRA pont.

Megyünk tovább.

Muzsla trail beszámoló – Cseke Betti

Posted on 2022.05.02. Updated on 2022.05.02.

Elég régóta megvolt a nevezésem a Muzslára, már valamikor az év elején. A júniusi Szentendre Trail előtti edzőversenynek szántuk Gabival. Mivel 20-30 km közötti távokat már sokszor futok terepen, tudtam, hogy a Muzsla 27 km-e nem okoz gondot, de a szinttől azért tartottam (kb. 1200 m), na meg a Mátra az Mátra. 

Péntek du. Bazsi elment, mert ő másnap már futott a Mátrabérc 54 km-es távján. Én elmentem a segítő foglalkozásúaknak szóló tréning hétvégéjére, este 9-re értem haza. Elkezdtem összepakolni a vasárnapi versenyre, de nem voltam túl fókuszált… de muszáj volt pakolni, mert másnap reggel korán mentem vissza a kurzusra. Este fél 7-ig tartott a nagyon intenzív, testileg-lelkileg-szellemileg iszonyú fárasztó képzés. Onnan egyenesen a Mátrába mentem, ahol Bazsi már várt a Szurdokpüspökitől pár km-re foglalt szállásunkon. Elég fáradt volt, kimerült, és elégedett, mert 7 óra 25 perc alatt teljesítette a versenyt, és nagyon jól éreztem magát közben. Aztán közölte, hogy szerinte vigyem a botját, mert a Muzslán is szükség lesz rá. Én nagyképűen közöltem, hogy nem kell, megoldom én anélkül is. Sosem botoztam még, gondoltam nem most kéne elkezdeni. Hát tévedtem, kellett volna az a bot. 😀 Vasárnap már hajnali 4:50-től többször fel-felébredtem, aztán reggel fél 7-kor arra eszméltem, hogy esik az eső, egész hajnalban esett. Az időjárás jelentések szerint ilyen marad 11 óráig biztosan. Megmondom őszintén nem sok kedvem volt az ágyból kikelni, nemhogy órákig szopni az erdőben, ráadásul futva. 😀 Minden bajom volt, totál fáradt voltam az előző két napi intenzív lelki munkától, a heti mindenféle teendőtől, izgultam is és még az idő is szar volt. Bazsi mondta, hogy nyugodjak meg, amikor már elrajtolok sokkal jobb lesz. Hát nem tudom, úgy voltam vele, hogy valahogy nincs meg a fókusz, szét vagyok esve, mi lesz így? Még a lábaim is fájtak, nem jöttem rá mitől?! Belül, az egész fájt…. De azt is tudtam, hogy az ilyen lelki állapotból pont maga a futás szokott kirángatni, hátha most is ez lesz, bár ez egy verseny, és itt még oda is kéne tenni magam. Szóval így és még sokféleképpen sajnáltattam magam, aztán elkezdtem végre öltözni. Felkerült a Gizionos trikó, arra a hosszú ujjú és a karkötő. Kezdtem összekapargatni a mentális százast. Reggeliztem, a szokásos zabkását, ittam egy kávét, izót bekevertem, víz is bekészítve, cipő fel, Bazsi kölcsönadta az esőkabátját, mert az enyém egy kalap fos, mindenre jó, csak arra nem, hogy szakadó esőben ne ázzak totál szét. 😀 

Átgurultunk a rajtba, rajtszám átvétel gyorsan ment, kezdett a kedvem megjönni a futáshoz. Az eső nem esett, juhuuu. Közben megjött Orsi ❤ , egyből jobb kedvem lett, kellenek az ilyen kapcsolódások, dumáltunk, fotózkodtunk, megjött Bihari Tomi is, vele is beszélgettünk, fotózkodtunk. Elkezdtünk bemelegíteni, futottunk a pályán 1-2 km-t, pont jó volt arra, hogy érezzem, élek, és hogy jó lesz ez! Meg hogy nem kell a karszár, nem kell a kesztyű, de azért a zsákba eltettem mindent. Közben néhány Gizion edzőtárs (Ármin, Sz. Sanyi, Cs.Csabi) is megjelent (volt, aki csak szurkolni jött, volt, aki már futott az előző napi távon), készült még pár fotó. Kezdtek egyre többen beállni a rajtba. Alig vártam, hogy fussak! 

Végre elrajtoltunk! Én nagyon óvatosan kezdtem, sokan el is mentek mellettem, de ez az óvatosság tudatos volt, nem akartam kicsinálni magam már az elején. 4-5 km-nél egy eléggé meredek, árkos részen lehetett volna lefelé csapatni, de annyira saras volt, hogy én csak totyogtam, mint egy 2 éves és a botos versenytársak csak úgy suhantak el mellettem. Gondoltam, hűha mégiscsak el kellett volna fogadni azt a botot! Nemigen futottam még ekkora sárban, a cipőm cuppogott és nehéz lett, de ahogy tudtam haladtam. Olyan 10-11 km-ig óvatoskodtam, persze azért nem lazáztam el a futást, meg azért volt addig is emelkedő, de tudtam, hogy majd Mátrakeresztes után (14 km-nél), ahonnan fel kell mászni a Muzslára, jön az igazán nehéz rész, sok sárral megspékelve. Szóval nem árt tartalékolni. Egészen eseménytelenül teltek a km-ek, kb. 45 percenként toltam be egy gélt. Közben a Nap is kisütött, bár a hosszú ujjút nem vettem le, annyira azért nem lett meleg. Mátrakeresztesnél, a frissítőponton már csontüres volt mindkét kulacsom, kértem hogy töltsék meg egyiket vízzel, másikat izóval. Szerencsére nekem még jutott izó, de a többieknek várni kellett, amíg bekevertek egy nagy adagot, itt némi előnyre tettem szert. 🙂 Nagyon sokan voltunk a ponton, szerintem legalább 10-12-en… Itt 22. nőként csippantottam, tudtam meg a verseny után. Jött a mászás, és itt sikerült egész sok férfit és 2 nőt megelőzni. Volt egy srác, aki olyan 15 km-nél meg-megállt mászás közbe, vörös volt a feje, izzadt is nagyon, nem nézett ki jól. Megkérdeztem, hogy jól van-e, minden oké-e. Mondta, hogy mindjárt összeszedi magát, de azért még pár pofont fogunk kapni a Muzsláig. 😀 Tudtam, hogy igaza van, és lehagyva őt mentem tovább tempósan gyalogolva felfelé. Ekkor elkezdted szemerkélni az eső, de nem zavart egyáltalán. Meglepően sok férfit hagytam le ezen a 4-5 km-nyi felfelé mászós részen. Nehéz volt csak menni felfelé, és mikor azt hiszed, hogy felértél, akkor még mindig nem, aztán megint azt hiszed és még mindig nem, és még azután sem. Közben néha annyira elgondolkoztam és belemerültem a kis világomba, hogy egyszer csak ott volt a csúcsot jelölő nagy kő, Muzsla felirattal. Dejó érzés volt felérni! Idáig előttem ment egy lány, végig, de a Muzsláról lefelé nekem ment jobban, jól elhúztam, jó pár perccel ért be utánam. Lefelé szerintem magamhoz képest elég jól mentem, már jobban belemertem magam engedni az ereszkedésbe és kevésbé féltem, hogy hasra esek, de azért még bőven kell a lejtőzést gyakorolni. 

Amikor már csak kb. 5 km volt hátra, tudtam, hogy meg lehet 4 órán belül és nekem ez volt a célom. De aztán jött még egy durván saras, meredek, köves szakasz, ahol szó szerint csak totyogva lépkedni lehetett, de így is meglett a célidő. 3 óra 48 perccel, női 20.helyen végeztem, 60-ból. Nekem ez jó eredmény, elégedett vagyok. De lesz ez még jobb is majd. 🙂 Nagyon hangulatos verseny volt, jól esett, és ki is futottam magam. Talán egy pici maradt bennem, mert óvatosan kezdtem, de azt hiszem, ha erősebben kezdek, akkor nem bírtam volna úgy a felfelé mászást, meg a Muzsláról lefelé sem csapattam volna olyan jól.

Hálásan köszönöm Gabi a felkészítést és a Gizionoknak a szurkolást! Legjobb csapat! 🙂 

Köszönet a szervezőknek a fotókért!