Mozart40 – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on 2024.06.07.

Az egész egy tévedésből indult, mikor valaki hozzászólt egy VTM fényképem alá, hogy “Mozart100-on találkozunk”. Jeleztem, hogy ez téves lesz, én ehhez még kicsi vagyok, de ekkor Gabi feldobta a labdát, hogy “Maraton?”. Én pedig nem sok gondolkodás után lecsaptam azt, innentől volt 1 évem felkészülni rá. Közben megtörtént a nevezés, szállásfoglalás, a családi egyeztetés ki jön velem, ki marad itthon segíteni a gyerekek körül.

A verseny előtt szokásoshoz képest sűrűbben alakultak a dolgok, áprilisban VTM maratoni táv, májusban Visegrád Trail, és rá kéthétre következett a Mozart maraton. Mivel előtte ilyen versenyen még nem vettem részt és voltak bennem kérdések, Belus Tomitól kaptam online segítséget, aki a kérdéseimen kívül még egy gyors pályaismertetőt is tartott ellátva sok-sok hasznos tanáccsal és tippel. A verseny előtti héten az időjárási előrejelzést nézve sok jót nem ígért és most sajnos ebben nem is tévedett. Már csütörtökön megérkeztem Salzburgba, és rá 1 órára beborult, majd szombat estig gyakorlatilag folyamatosan esett. Pénteken rajtcsomagátvétel, megkerestem a célt, kis városnézés és korai fekvés.

Reggel szakadó esőre sikerült ébredni, gyors reggeli pakolás és irány St. Gilgen, ahonnan a verseny indult. Próbáltam minél előbbre furakodni magam a rajtban, hogy ne ragadjak be mindjárt az első emelkedőn, de ez csak részben sikerült, ezért az indulás után amennyit lehetett még előztem, ami jó döntésnek tűnt, mert így az első emelkedőre való mászáskor egyáltalán nem ragadtam be, folyamatosan jó tempóban tudtam haladni, miközben mögöttem hallottam az elégedetlenkedőket, akik nem tudtak előzni. Az eső ellenére jól tudtam haladni, pulzus rendben, az útvonal sem volt nagyon felázva, és tudtam innen egy hosszabb lejtős  és széles aszfaltos rész visz egészen a Fuschl am See-ig, az első frissítőpontig. Számomra meglepően nagy tömeg fogadja a futókat, még a nevem is hallom, ahogy bemondják az érkezésem. Gyorsan felszedem a szokásos dolgokat az asztalról és haladok is tovább, közben rágcsálva őket, minél előbb futásra váltva.

A tó partján haladunk, a tempóm továbbra is jó, sikerült előznöm is pár embert. A tavat elhagyva szinte teljesen nyílt terepen haladok, kisebb-nagyobb emelkedőkkel, amit lehet azt futva teszem meg, az emelkedőkön kicsit óvatosabban, hiszen még messze a vége. Itt most annyira nem bánom, hogy felhős van és esik az eső, nem vagyok benne biztos, hogy a tűző napon jól esne itt most futnom. Itt egy ideig próbáltam kerülgetni a a tócsákat, de aztán ezt a részét feladtam, a közel 2 óra futás után már mindenhol is vizes voltam a folyamatos eső miatt. Így értem el a következő frissítőpontig Hof-ba, ahol feltankoltam, gyors egészségügyi kényszerszünet és rohantam is tovább. Az órán mutatott idő pedig nagyon bíztató volt a továbbiakra nézve. Innentől nemcsak az útvonal lett egyre nehezebb, hanem a folyamatos eső miatt a körülmények is. A mászással még annyira nem akadt gondom, de a lejtők alaposan próbára tettek, hogy talpon tudjak valami módon maradni, előttem folyamatosan megcsúsztak vagy estek-keltek a futók. Persze voltak nálam sokkal bátrabbak és vakmerőbbek, akik mintha szárazon lennének és ilyenkor is rohantak lefelé a domboldalon. Az erdőből kiérve egy újabb legelő mellett haladtam el, ezeknél külön kihívás volt, mikor a szél a villanypásztort félém fújta, miközben a sáros úton pedig elkezdtem mindeközben feléje csúszni. Gyanítom a verseny ideje alatt nem volt bekapcsolva, legalábbis akkor szerettem ezt feltételezni. Majd innen újra bevetettük magunkat az erdőbe és jöhetett az újabb mászás és csúszkálás a lejtőkön. Itt már egyre jobban éreztette a hatását a sok eső, ami mintha közben újra még jobban rákezdett volna. A pulzust itt már elengedtem, egyszerűen nem tudtam figyelni rá, annyira elvonta a fókuszt a sáros útvonalon történő haladás, de ahol lehetett próbáltam futva a legtöbbet kihozni magamból. Itt egyre több megduzzadt patakkal találkoztam, ami normál esetben egy kisebb ugrás lenne, de most bokáig ért a víz és érezhetően erős sodrása volt.

A legextrémebb számomra az volt, mikor az utat szintén egy megáradt patak keresztezte, de a túloldalt nem folytatódott, hanem a patakban kellett tovább haladni, és egy pár méter után egy balos kanyarral folytatni “szárazon”. Nekem a versenynek ez a szakasza volt a legnehezebb, és a legnagyobb kihívást jelentő, mivel hiába több évnyi teljesítménytúrázás és terepfutás, ilyen körülményekkel nem igazán találkoztam azelőtt. Így érkeztem el a Nockstein előtti frissítőponthoz. Ezeket a frissítéseket próbálom minél gyorsabban letudni, de most kellett egy pár pillanat pihi és nyugalom és elnézve a többieket ugyanúgy érezhettük magunkat. Utántöltöttem a kulacsom, és nekiindultam a verseny legmagasabb pontjának. Valamiért ettől tartottam a legjobban, magasan is van, a táv utolsó negyedében, amire úgy gondoltam már kiadósan el leszek fáradva, de ennek ellenére jó tempóban és megállás nélkül felértem a tetejére. Ilyenkor mindig bennem van, hogy csak ne én legyek az, aki feltartja az egész mezőnyt, de erről most szó sem volt, ráálltam az előttem lévő tempójára és vitt magával egyenesen fel. Lehet a kilátás szép onnan, de most a párás felhős és ködös időben semmi nem látszódott, meg nem is volt akkor hozzá hangulatom. Itt eszembe jutott az újabb jótanács, hogy lefelé óvatosan, mert sokan esnek itt el. Eszembe sem jutott sietni, itt voltak szerintem a legsárosabb részek és egyszer sikerült is majdnem nekem is esni, de még előtte megkapaszkodtam, hogy földet értem volna. Minden igyekezetem ellenére itt többször is sikerült rosszul lépnem, amit a bokám nem vett jó néven. Aztán odaértem a lépcsőkhöz, amiket hallomásból már ismertem. A kapott tippek közül ez volt a leghasznosabb, sosem gondoltam volna, hogy egy jó technikával elkapva a ritmust ennyire gyorsan le lehet érni ennyi lépcsőn. Csak úgy suhantam el a mögöttem lévőktől.

Nagy megkönnyebbülés volt, mikor felbukkantak az első házak és beértem Salzburgba, de még túl kellett lenni a Kapuzinerberg-en. Itt előzetesen arra számítottam, hogy az utolsó tartalékaimat fogom elhasználni, ettől függetlenül, ha nem is esett már jól próbáltam minél előbb túl lenni rajta. Itt a lépcsőzés már nem is zavart, mert legalább nem csúszott a sártól felfelé, így csak tettem a lábaimat egymás után sorba, nem kellett azon gondolkodnom hova lépek. Felérve nagy levegőt vettem és meg sem álltam a célig. Óvatos lejtőzés, újabb lépcsők, de innen már láttam a hidat, ahol át fogok haladni és a templom előtti teret ez még adott annyi pluszt, hogy a városon keresztül is futóhoz hasonló mozgásban haladjak. Azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer a szombat délutáni salzburgi csúcsforgalmat miattam állítja meg két rendőr, hogy megállás nélkül átkelhessek a zebrán. Innen már jól ismertem az utat, elhaladtam a sátor mellett, ahol előzőnap felvettem a rajtszámomat, mindenhol szurkoló tapsoló emberek, akik az utolsó métereken is biztatnak. Egy balos kanyar, szembenállok a céllal és átfutok rajta. Nyakamba akasztja egy szervező a befutóérmet és ezzel az idei első nagy kihívás teljesítve.

A versenyt végül nem mindennapi körülmények között 5 óra 31 perc alatt teljesítettem ez a 748 indulóból a 313. helyet jelentette végül. Fejben végig nagyon magabiztos és koncentrált voltam, és emiatt csak úgy repült az idő és a kilométerek. A frissítés – ami nálam néha elég szűk keresztmetszet – jól összejött. Soha nem éreztem hiányát semminek, a hideg és hogy teljesen el voltam ázva, emiatt gyakorlatilag észre se vettem vesztek-e bármi folyadékot, ennek ellenére próbáltam folyamatosan ezt is észben tartani, hogy igyak rendszeresen. Egy valóban különleges élmény volt ez a közel 40 kilométer, és már a célba érve sejtettem, amit azóta biztosra veszek, hogy ide még visszatérek, de ehhez nem kell már egy véletlen komment sem egyik képemhez se.
Külön köszönöm Belus Tamásnak a segítséget és a tippeket, nagy-nagy segítség volt ez végig.