UTH, Visegrád Trail – Zsubrits Gábor, beszámoló

Posted on 2023.06.02.

A tavalyi verseny után, mindenképp szerettem volna idén is részt venni rajta, és mivel még kedvezményezett is voltam, szerettem volna minél jobban felkészülni az idei versenyre. Egy évem volt rá, ahol szerencsére egy kisebb sérülést és pár óvodából hazahozott náthán kívül semmi nem akadályozott. A felkészülés felénél még egy edzésmódszer váltás is történt, ami még jobb hatással volt az edzésekre és rám is. Futottam, több 30-as távot és már bemerészkedtünk a maratoni táv közelébe is. Ezek után nem is lehetett kérdés, hogy a cél a tavalyi idő megjavítása, és csak az volt kérdés, mennyit sikerül faragni belőle.

Ahogy közeledett a verseny a formaidőzítés is jónak tűnt, így bizakodva vártam a rajtban az indulást. Előtte egy közös bemelegítés a többi Gizionnal szigorúan edzői vezetéssel, és mehettünk is a rajtba. Itt még pár jótanács Gabitól, és el is indultam a mezőnnyel.

A tavalyi évről voltak emlékeim az útvonalról, de arra nem emlékeztem, hogy mennyi emelkedő van benne már itt az elején. Próbáltam most arra törekedni, hogy ne fussam el az elejét, de azért haladjak is a mezőnnyel. A pulzust itt most elengedtem, mert az már itt a tartományon kívül volt, és valamiért meg is zavarodott az órám, mert hirtelen semmi értéket nem mutatott, pedig én már a fülemben éreztem a szívdobogást felfelé menet. A kezdeti emelkedőket legyűrve az óra is újra működésbe jött, így a megadott tempóra beállva érkeztem az első frissítőpontig, szorosan egy másik futóval, akinek annyira jólesett a sebességem, hogy teljesen rám akaszkodva húzatta be magát a pontig. Itt gyors kulacstöltés és pár gerezd almával a kézben haladtam is tovább.

Ezen szakaszon nagyon összeszedettnek éreztem magam, és reméltem nem járok úgy, mint a tavalyi évben az utolsó kilométereken. A hosszú lejtő után következett az első hírhedt emelkedő, ahol több helyen csak kézzel-lábbal lehet felfelé haladni. Ez az a rész, ami már tavaly is, és idén is igazán ki vett belőlem. Sok helyen kell magasra lépni, ami az én magasságomnak nem igazán fekszik, jobb lenne jövőre hosszabb lábakat szerezni. A tetejére érve próbáltam minél gyorsabban futásra váltani, mert tudtam lejtős szakasz jön, amit minél jobban meg akartam futni, és időt behozni. A váltás annyira gyorsan nem sikerült, mert muszáj volt levegőhöz jutnom, de amint jobb lett a helyzet már robogtam is lefelé, amennyire a terep engedte, és fejben már a következő meredek szakaszra próbáltam erőt gyűjteni. Szerencsére, annak ellenére hogy ez is meredek, sima ösvény vezet fel rá, amit sokkal könnyebben le tudok gyűrni. Tőlem nem jellemző módon ezen a két emelkedőn sikerült pár futót megelőzni, akik utána is végig mögöttem maradtak. Innentől már tudtam, hogy egy frissítőpont és visszacsorgás a célig, viszont a nehezén már túl vagyok.

A frissítőponton újabb kulacstöltés majd sietve tovább haladtam, miközben pár almafalatot elrágtam. Közben felidéztem a rajtban kapott tanácsokat is, hogy aki előttem van fussak rá és előzzem meg, és mindig csak a következőre koncentráljak. A pulzust itt már teljesen elengedtem sőt gyorsan meg is szabadultam a pánttól, mert kényelmetlenül szorított és csak zavart. Sikerült is így beérnem még pár futót, és ha nem állok meg inni, ami után kicsit felkavarodott bennem minden, még egy versenyzőt könnyedén megelőztem volna. A patakpartról egy éles bal kanyart követően már tudtam pár száz méter és célban vagyok. Itt mindig jól esik a bíztatás és a taps, és plusz erőt ad az utolsó méterekre is, hogy úgy érjek be, mintha most indultam volna. Ráfordultam a célra, és befutottam, ahol még egy váratlan ismerős is fogadott. Utolsó csipogás, befutóérem átvétel és a jóleső hidegvizes törülköző után Gabi várt, egy “Hááát mi történt Gábor?” kérdéssel.

Az történt, hogy a 3:54:28-as időm végül másfél perccel rosszabb, mint tavaly, de legalább maradtam a 121. a mezőnyben. Így a várva várt javítás idén elmaradt. Egy másik ismerősöm másnap megkérdezte, hogy nem vagyok-e csalódott, hogy egy év edzés után nem sikerült javítanom. Ha az időt és a helyezést nézzük, akkor még az is lehetnék. De a tavalyi versenyem az utolsó frissítőpontnál gyakorlatilag véget ért és utána a séta-futás-séta-séta-kocogás-séta-… váltogatta egymást, miközben sorban mentek el mellettem a többiek, és azt hittem az a patak a végtelenbe visz, nem pedig a célhoz. Idén ezt a szakaszt, ha nem is gyorsan de futva sikerült teljesíteni, ahol én előztem másokat, és már nem is olyan hosszú az a patakpart. A frissítésem jól működött, semmiben nem szenvedtem hiányt, a holtpontok elkerültek, a motivációm végig magasan volt, és az itt egymás között sokat emlegetett 100 forintból sem kellett költekeznem. Sok mindent már rutinból csináltam, és az egész olyan gyorsan eltelt. Ezekhez viszont elengedhetetlen volt ez az egy év, az edzések a 30-as távok főleg terepen. Ezek után jövőre is biztosan ott fogok állni a rajtban, mert lesz egy újabb évem készülni, és hát Gabi ígért egy 3 óra 30 perces időt…