UTH
UTH Szentendre Trail – CK Péter, beszámoló
Akkor még nem sejtettem… Mit nem sejtett?!? Hogy… PBt fogok futni.
Avagy egy Szentendre trail története
Hirtelen felindulásból elkövetett nevezés átvétel volt egy jól sikerült MB Trail után. Az edzésmunka benne volt a lábaimban így Gabi Gizibé Barátot (aka Főni alias Edzőnéni) sem kellett erről egy pillanatig sem győzködnöm.
Azt persze már a verseny hetén sejteni lehetett, hogy bitang meleg lesz, és pont azon a héten tudtam 0 darabot edzeni napközben, szóval a hőséghez szoktatás a napos oldalon gyaloglásban, a kocsiban kikapcsolt légkondiban, és a mindenhova zakóban járásban merült ki.
A rajtba ismét last minute álltam be (de most alaposan bemelegítettem, csak nem akartam a tömeghangulatot „élvezni”), óra indít rajt…
A Bükkös partján az árnyékban úgy éreztem, hogy nem lesz itt nagy meleg, aztán kiérve Szentendréről a murvás úton megcsapott a realitás, meg a nap is erősen… a pulzus a kiírt max 158 helyett a 164et súrolta felülről, messziről, séta közben is. Belus Fruzsival egyetértettünk, hogy Lajos forrásig csak kinyírni lehet magunkat, és hogy ez a nap nem a PB futásról fog szólni, hanem a tisztes helytállásról (fogdasöröm…).
Lajos forrásig rengeteg séta, és magas pulzus, aztán a lefelék, és a hűvösebb erdő helyrerakott valamennyire már csak 160-ig ugrált a HR, Szentlászlón gyors kulacstöltés, locsolás, és már elég jó sebességgel mentem is lefelé az Apátkúti völgyben. Az árnyék, hűvös patakmeder, a vizes ruha, és a bevizezett karszárak elég jól hűtöttek (karszárakat hűtésre, és nem fűtésre szoktam használni, eddig bejött). Majd kis kaptató, lefelé, és már ott is volt a visegrádi pont, kulacstöltés, jég, rengeteg jég a karszárba és a pólómba a hátamhoz (Máté Harcz köszi a segítséget), és indulhatott is a kapaszkodás fel a várba. A mászás meglepően gyorsan, és különösebb nehézségek nélkül megvolt, majd a nagy mumusom (2016-ban ezen a szakaszon borultam meg iszonyatosan, igaz az UTH-n) a vár – Papp-rét közti szakasz következett, ami meglepően eseménytelen volt (persze meleg volt, meg a felfelék egyre nehezebbek, de ezt tudja az ember).
Papp-réten kulacstöltés, locsolás, jegelés (köszi Kapás Gergely), és már mentem is tovább az elő tüske (Vöröskő) irányába, ahol a szerpentinen lefelé még egész könnyed volt a mozgásom, és ezt a részt tényleg élveztem. Vöröskőről nem sokat tudok elmondani, kell az egyik lábat a másik után tenni, és fenn is vagy, közben vigyázni kell a vádlira, és persze a Nyerges-hegyre is kell még energiát tartalékolni.
A lefelé Vöröskőről jól ment, a combjaim bírták, nem fájtak, és a technikás ösvényen is – magamhoz képest – jó tempót mentem. Aztán jött a Nyerges-hegy, ami nekem tényleg a fekete leves volt, kis híján itt lefőtt a KV, de egyszer csak ide is felértem, és indulhatott az utolsó lefelé, persze itt már a meleg is hőség volt… rekkenő, aztán egyszer csak ott volt a sorompó, és a kanyar után a Skanzen pont.
A Skanzennél Viktória Gyömbér segített a frissítésben, és indulhatott a végjáték (vagy ahogy az egyik futó lány mondta „homerun”), bár nekem inkább 6km tömény agónia volt, ahol a meleget túlélni, és a felfelé törekvő gélt és isot lenn tartani próbáltam. Sokat nem segített, hogy a nap tűzött, az aszfalt sütött, bónusz gyanánt pedig a Bükkös parton még pára is volt, itt már csak az azértisfutok érzés vitt előre. A városháza mellett, és a főtéren aztán elkapott az eufória, és örömittasan sikerült célba érni.
Azt még most sem nagyon hiszem el, hogy ebben a bitang melegben nem csak tisztességesen helytállni, de a korábbi legjobb időmből még 12 percet faragnom is sikerült, így a vége 6:39:09 lett!
Az egész nap sikere az elvégzett munkáról, az edzői utasítások fegyelmezett betartásáról, a jó frissítésről (12! gél, némi iso, sok víz, kis sós banán, meg sótabletta), meg egy kis szerencséről szólt.
Hatalmas köszönet Gabinak az edzéstervekért, és a figyelemért, ÉS minden önkéntesnek, barátnak szurkolónak!
UTH Szentlászló Trail – Üsztöke Andi, beszámoló
Sosem tudom, hogy previously legyen, vagy in time írjak. Utóbbival mondjuk lehet elvenném a kezdők kedvét a terepfutás ultra szintű űzésétől!
Szerencsére már MÁSNAP van!!! Tegnap a befutó után azt mondtam Főninek, hogy max 10 km és ennyi…
Mai üzenetem Gabinak:
Kisírtam magam. (szerk. spoiler alert: 34 perc javulás. És emiatt sír, áááá)
Kéne még 50-est menni Vadlán előtt.
Kéne gyakorolni még 80-ast, hátha (biztos!), jobb is lehetnék…
2022-ben 14:29 alatt “futottam” ezt a távot.
Nekem ez a táv nem a klasszikusnak hívott versenyzésről szól. Inkább kíváncsiság, komfortzóna feszegetés, önismeret.
Verseny előtt már tudtam, hogy sokkal jobban fog sikerülni, mint múlt évben. Éreztem, hogy fejlődtem, nyugodtabb és összeszedettebb is lettem. (Mondjuk az első 3 óra frissítését attól még otthon felejtettem…) Kb 1 óra javításra számítottam.
Nem blicceltem el egy edzést sem! Sajnos igazi szintet nem vittem bele télen, csak egy hónapja. Ez még lehet jó kiindulópont a javulásra a jövőbeli versenyekhez!
Petivel megbeszéltem, hogy segít frissíteni verseny alatt kb féltávtól. Nem feltétlen kell, de jó ha van egy ember, aki tiszta fejjel lát és úgy enged el a pontról, hogy a következő etapot a lehető legjobban lehozd! (Nem mellesleg aki a dobogóra hajt, annak sok-sok perc előny az előre bekevert frissítés!!!)
Hát akkor lássuk a “csúf” valóságot!
1. Említettem már, hogy otthon maradt a frissítésem??
2. A vadonás új Petzl fejlámpám 1,5 óra után kikapcsolt. Még kb 1,5 óra volt napkeltéig… “Picit” lassított a futásomon, csoda hogy nem lett semmi bajom! Mondjuk egy lány előttem működő fejlámpával is el tudott esni.
3. Volt valami furcsa érzésem már 15 kilitől a cipőmmel, de azt hittem, hogy a zokni gyűrődik itt-ott. Meg aztán nem is mindig éreztem…Ügyet sem vetettem rá, nem ellenőriztem. Visegrádon szólt rám Peti, hogy cserélni kellene. Akkor láttam, hogy a jobb oldaliból félig kilóg hátul a talpbetét…
Ez valószínűleg annyira más alátámasztást eredményezett, hogy a jobb achillesem és vele a vádlim teljesen kiborult.
4. Kb 20-30 kilitől éreztem, hogy nagyon kifogytam a mellényemből. Ide-oda zuttyogott rajtam, rém kényelmetlen volt!
5. A fogszabim sosem volt kényelmes, de a hét közepén lett egy kis ínygyulladásom. Finoman szólva sem túl komfortos így étkezni. Picit félek még most is, nehogy a fogam legyen begyulladva! Szóval cataflan reggel-este…
6. Kb 30-40 percet tudtam csak aludni verseny előtt.
Még biztos rengeteg apróbb dolgot fel tudnék ide sorolni, de hiba nélkül szerintem kb nem lehet lehozni egy-egy versenyt. Mindig lesz valami. Kivéve az UFÓkat. Szerintem ők cipő és frissítés nélkül is flowban futnának végig! 
Vasárnap 2:00, indul a verseny!
Könnyedén kezdtem, szuper volt az első 1-2 óra. Jó volt a hőfok is, bár azért kb 6-ig fázott a karom. Múlt évben sokkal párásabb volt az idő. Ez akkor érzésre nehezebb volt, viszont természeti környezetben csupa-csupa gyönyörű látványban lehetett részem!
Már-már kimondhatom, hogy állandó versenytársammal, Tibivel nem jutottunk Dobogókőre hamarabb, a múlt évi 2:58-ast hoztuk, viszont taktikusabban haladtunk. Már előtte egy edzésen megbeszéltük, hogy ha valamelyikünk gyorsabb, a másikunknak nem lesz lelki gyötrelme ebből, menjen csak gyorsabban, amelyikünk tud! Múlt évben itt gyomorproblémáim voltak (milyen szép szóba be lehet csomagolni a fosást), szerencsére most semmi ilyenre nem foghatom az alja teljesítményem!
Dobcsiról lefelé a sárgán elég szar a lejtő első harmada, utána viszont jól futható szakasz jön a következő frissítőpontig. A 111 km-es távból pont itt futott be elém a becsatlakozó pontból Belus Tomi. Nagyon szép tempóban haladt előttem. Kicsit rá is toltam, de aztán ésszel felmértem, hogy nem vagyunk egy kategória! A tömény 6 kili lefelé után jön a hegyi borzalom. Támadjuk a Vadálló köveket. Nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint bármikor máskor. 2,5 km 500m szinttel. Kicsit odaver az ember pulzusának… Ezek után lefelé lehetett volna repeszteni, de már itt sem volt igazi az izomzatom. Egész jól frissítettem, toltam a gélt, a sót és a vizet az otthon hagyott Perpetuem helyett, így szerintem ez már akkor a cipő lehetett (valamire rá kell fogni…). Nem egész 5 km lefelé a Lepencei nagy pontig. Reggel 7:00. Meglepődésemre Gabi ott volt, csinált “cuki” videót az örökkévalóságnak (szerk. bocsi ♥). Felkaptam egy szelet kenyeret, Főni továbbhajtott, nyomás!
Újabb lejtő, de nem köszönöd meg! Itt jön a kedvenc részem!!! Tehát ha kezdő UTH-n indulóként, a szintmetszetet elemezgetve azt gondolnád, hogy itt milyet fogsz repeszteni, ki kell hogy ábrándítsalak! Egy csalánnal sűrűn benőtt, babafej nagyságú sziklákkal tarkított “ösvény”. Szerintem a valóságban nem is létezett… ezt tuti maga Csanya telepítette oda évekkel ezelőtt, az UTH kezdetén. Strava szegmens neve: Ágas-patak: a rohadt köves szakasz. Tibi itt be is ért újra. Ő nem fél a babafejektől!
Ebben a 11 km-es szakaszban volt pár változtatás, mind csak a versenyző lelki üdvéért! Nehogy panaszkodjon valaki, hogy kevés szint volt benne. 1 szinte teljesen felesleges, 1 láthatatlan ösvényes (értsd: sűrűn benőtt), 1 csak azért, hogy azzal is veszítsek 5 percet! Verseny után beszélgettem egy pro (bb) futóval. Ő ezekre a változtatásokra nem is figyelt (“Volt változtatás???”), csak ment, ahogy ki volt szalagozva!
Oké, akkor nem rinyálok.
A pilisszentlászlói pontra 10 perccel hamarabb értem, mint múlt évben (versenyidőben 6:42). Peti már itt bedobta a cipőcserét. A patakátkelések miatt akartam itt cserélni, de mivel már mocskos saras volt a cipőm, gondoltam max tiszta lesz Visegrádra. Ha nem spekizem túl, akkor lehet kevesebb bajom lett volna, ha már itt lecserélem. Igazából valószínűleg mindegy, de ezúton kérek minden kedves rádiónéző gyereket, hogy csak kitapasztalt cipőben menjenek versenyre!!!!!!!!
Ettem-ittam, Peti tovább hajtott (meglepődtem, hogy milyen jól hozza a szigorú supportot! 
) Visegrád felé.
Az Apátkúti-völgyet alapból rengeteget futom, nagyon szeretem hely!!! Kis túlzással csukott szemmel is végig tudnám futni. Most csak letudtam. Visegrádra már nagyon fájt a lábam. 9:55. Pontra érkezésnél viszont nagyon jó meglepiben volt részem! Era úgy köszöntött, mintha valamilyen sztár lennék, Józsi vállán meg elmorzsolhattam két könnycseppet… Múlt évben itt még borzasztóan jó bőrben voltam. Itt találkoztam a barátaimmal, akik csak miattam jöttek ki. A másállapotot ők is észrevették…én meg akkor vettem észre, hogy kilóg a talpbetét. (Olvastam valahol, hogy Kipchoge úgy futott le egy maratonból x km-t, hogy lejött a cipője talpa…ezek után tényleg nem kéne rinyálni.) Ugyan itt már 20 perccel gyorsabb voltam, mint múlt évben, de ott és akkor úgy éreztem, hogy nekem harangoztak. Innen egy csúnya mászás jön a várba, onnan meg még tovább a bob-pályához. Nem részletezném…nézzétek meg az ide vonatkozó részt az UTH kisfilmjéből (Youtube-UTH The story), a 17. perctől. Amúgy érdemes megnézni az egészet, nagyon jól sikerült kis kisfilm!
Tibivel itt még együtt felmásztunk a Moli pihenőig. Én ott mondtam, hogy menjen csak, nekem itt muszáj megpihennem. Leültem a padra, de nem a szokásos “álmulkodjunk a kilátásban” miatt. A kiszálláson gondolkodtam. Csúnya kis mélypont volt. Tulajdonképpen az a “jó” a terepversenyekben, hogy kevés helyen tudsz kiszállni. Nem jön érted hordágy, vagy helikopter. Neked kell továbbmenned.
Valami csoda történhetett, mert a Madas László emlékhelynél újra versenyezni akartam, még futni is tudtam! Bár ez nem akkora erény, lévén itt kb sík az útvonal…
Pap-rétre sikerült jól beérnem (tartva a 20 percet, 9:49), még Tibit is ott hagyva (tehát be is érve!!!) indultam hamar. Ha sokat gondolkodik itt az ember az előtte álló feladaton, még feladná. Sokat gyakoroltam itt az elmúlt pár hétben. Volt portól csúszós, volt sárban totyogós edzés is. Ezt sem részletezném túlzottan. A felfeléken csak teli talppal tudtam haladni, nem volt sem túl gyors, sem túl komfortos, de a vádlim már csak így bírta a terhelést. Tibi itt újra le tudott hagyni. Minő meglepetés!!! Nyergesről lefelé már sok Szentendre trail versenyzőt engedtem el, hadd menjenek. Két futó után úgy kellett kiabálnom, hogy rossz az irányuk, bár szarrá volt szalagozva a letérés. Már nagyon vártam az utolsó pontot.
Skanzen 12:17. Gyors csippantás, itt is elsőrangú kiszolgálásban volt részem (igyekeztem mindenhol megköszönni a ponton szolgálatot teljesítő segítőknek a remek munkát). Tibit itt újra beértem. Csapattunk lefelé, mint álllllat! Jól nem estek az áltag 5:40-esek az utolsó 6 kilin, de legalább hamarabb beértem! Libabőr a Templom téren nagyon volt, ott mindig van. Az ahogy ott a futókat várják, az semmihez sem fogható!!! Itt fogod fel, hogy min vagy túl. Célbaérkezés 12:55.
Bár azt mondtam, hogy soha többé, jól elvagyok az 50 km-es távokkal, azokra legalább nem kell annyit készülni, szerencsére pár nap múlva leülepednek, helyükre kerülnek a dolgok. Nem bánom, ha sokat kell futnom!
Ha idézhetem Tom Hankset a Forrest Gump-ból, akkor azt mondanám, hogy az ultrafutás olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, hogy mit veszel ki belőle. Azt most hagyjuk, hogy ott és akkor én a Harry Potter féle hányás ízű cukorkát kaptam ki belőle…
Szerencsére már eltelt két nap. Még fájó lábbal és izomlázzal, de lélekben már erősebben állok a holnap elé!
UTH Szentlászló trail 84km, 3100m 12 óra 55 perc, 15. hely
baratrunning.com 