A senkivel verseny – Velencei-tó

Posted on 2023.08.07.

Palkovics-Szabó Nóra elment edzeni és ez lett belőle. Olvassatok ti is szépet.

Tizenötödszörre futottam körbe. Eddig volt teljesen agyatlan vagy finoman szólva bátor, volt kísérővel, volt hetven fokban, volt éjszaka, volt nagycsapattal, és volt sorsfordítós. Ezeket pakoltam bele a futózsákba, pont befértek a másfél liter víz, a személyi, a kocsikulcs és a zselék mellé. A fülesben egy dal szólt végig, buta kis dal. Hűvös volt, és igen, esett is, pont ahogy szeretem. Hogy utána törölközőszárazon öltözzek a kocsi és egy kerítés között.

Minden megvolt. Nem kellett utánaszámolni, csak előre. Első négy legyen hat húsz körül, tízig legyen hat körül, aztán nézzük meg, mi sikerül mondjuk tíz és tizenkettő között könnyen, és maradjon az huszonegyig. És onnan legyen parttalan, most az egyszer elengedem a fegyelmet. Ennek megfelelően tizenkettő körül megijedtem, aztán huszonegynél már olyan rosszgyerekes mosollyal mentem tovább azzal a nemtudomhonnanjött idővel. Csak élvezni akartam, hogy nem nehéz, hogy egy kívülálló számára futó kinézetem van, és hogy a kör végére sem tudom még fejből annak az egy primitív dalnak a szövegét, pedig nem finnül van. 

A három óra benne volt, meglehetett, fél perc állás sem volt, az is csak egy egészségügyi bokorlátogatás. Kettő ötvenhárom lett, mindenféle kisrekord. A félmaraton időnél mindig eszembe jut a 2002-es első, butaórával pamutpólóban. 

Végig éreztem az erőt, ami biztos eddig is ott volt, mert ha visszanézek az elmúlt fél évre, kellett, hogy ott legyen valahol. És akik mellettem voltak, tudták, hogy ott van. Gabi egészen biztosan, mert ő adta a színes ceruzát ehhez a körhöz. Aztán ezt a kört magamnak lerajzoltam: látod, megy ez.