WTF BRZSNY – Polonkai Éva, beszámoló

Posted on 2024.05.13. Updated on 2024.05.13.

Utolsó pillanatban jött ötletszerű versenyindulás, így ha tudtam volna előző nap, hogy másnap mi vár rám, lehet nem tolom fullba az rpe 17-et :’)
Annak ellenére, hogy fáradt lábakkal érkeztem, érzésre mégis az egyik legjobban sikerült terepversenyem volt – oké az eddigi kábé öt közül  Nem csak amiatt, mert időm sem volt egy nap alatt elkezdeni rástresszelni a versenyre, de ráadásul ez volt az első olyan, amire nem egyedül mentem, hanem elkísért Zsolti, a boyfriend. Brutális motivációt adott, hogy az NHH-n végre személyesen is találkozok veled, a célban pedig vár majd Zsolti. Az első harmadát Királyházáig igyekeztem konzervatívan futni, kivéve az egy-két lankásabb részt, ahol nem tudtam nem kitombolni az erdő meg a Börzsöny felett érzett örömöm. Igazán jól jött, hogy az UTH mentális felkészülés jegyében előző héten eldöntöttem, hogy pocsolyát nem kerülök ki  Érzésre kábé úgy mentem, mint amikor Gimli rohamra indul az orkok ellen: amit láttam, azon keresztülfutottam (körülöttem meg ott franciakkasasszonyoskodtak a csávók a pocsolyakerülgetéssel, nem győztem ordítozni nekik hogy BOCSIIII, amikor áttrappoltam a minimocsarakon és nyakig felvertem mindenkit magam körül sárral ) Amikor Királyházára értem megkérdezte egy srác, hogy van-e előttem nő. Majdnem félrenyeltem az izót a röhögéstől – nem éreztem, hogy ennyire erősen futnék, de akkor ezek szerint működött a félelemkeltő aurám  A Nagy-Mána mászásnál és a NHH felé már éreztem, hogy itt bizony elég durván kijön az elmúlt két hónap minőségi edzésmunkája: nem csak akartam, hanem tudtam is erősen menni a felfeléket. Sorra sikerült előzni a versenytársakat, mindezt -a csúcshéthez képest – könnyű lábakkal, tiszta fejjel. A NHH-ig éreztem, hogy a frissítésem is a helyén van: nagyon fegyelmezetten ittam a pontokon az izót, két frissítő között ettem a zseléket, teljesen a terv szerint vittem be a sótablettákat és vettem be a magnéziumot is. Az NHH-ra már éreztem egy furcsa combfájdalmat – ami egy rossz szokás (ülve combra könyöklés) könnyen elmulasztható következménye volt. Ez a combfájás aztán a verseny végére elég erős lett – de szerencsére pár nappal a verseny után elmúlt-szerk. Az NHH-n annyira megörültem neked, meg olyan jó volt Balázst is élőben látni, hogy a starstruck-tól utána elfelejtettem frissíteni 😀 😀 Ez az utolsó két kilométeren bosszulta meg magát, ahol pár száz méter indokolatlan sétát sikerült beiktatnom, mert hozzám képest eléggé karakteridegen módon elfogyott a lendület.
A cél előtt visszatértek a rakéták és négypercesben robogtam be a célba, ahol annyit tudtam Zsoltinak odahörögni örömömben, hogy “NÉGYHÚSZ!”. Merthogy a rajt előtt odasutyorogta nekem hogy szerinte 4:20-as idővel fogok beérni (az előző nap tanulmányoztuk az előző évi eredményeket, de az ITRA PI-k alapján inkább az 5 óra lett volna reális, gondoltam is hogy milyen kis optimista ez a fiú). A poén az, hogy az utolsó 3 kilin az hajtott, hogy meglegyen ez a 4:20-as jóslat (csakhogy nem az eltelt edzésidőt néztem, hanem az órát és full elffelejtettem, hogy 5 perccel később rajtolt a mezőny… így lett az időm 4:14) 
Az csak hab volt a tortán, és jó nagyot sírtam is rajta örörmömben, hogy negyedik nőként sikerült beérnem 

A tanulságokat levonva: továbbra is nagy erősségem a mentális állóképességem, a jó helyismeret és nagy boostot ad, ha szeretem ahol futok. Viszonylag erős vagyok a frissítésben, de az még nem megy készségszinten, tehát az UTH-ra be fogom állítani az órámon is az emlékeztetőt. Meglepően jól mennek az emelkedők, eldőlt, hogy kell és fogok is vinni az UTH-ra botot, mert segítségnek érzem. A leggyengébb pont, és ez a legegyértelműbb hiányosságom, az a technikás(acskább) lejtők: ott éreztem igazán, hogy nem vagyok szintes terep közelében a hétköznapokban. Erre készülni fogok mentálisan is, hogy ne vegyem a szívemre, ha a lejtőn elhúznak mellettem – ugyanakkor tök nagy megkönnyebbülés, hogy összességében mégiscsak az erő meg az állóképesség növekedése ami meghatározza a versenyen a teljesíményt, és azokban egyértelműen a valaha volt legjobb formámban érzem magam – köszönve neked :)) 

Fotók: Runaway