wtf
WTF BRZSNY – Polonkai Éva, beszámoló
Utolsó pillanatban jött ötletszerű versenyindulás, így ha tudtam volna előző nap, hogy másnap mi vár rám, lehet nem tolom fullba az rpe 17-et :’)
Annak ellenére, hogy fáradt lábakkal érkeztem, érzésre mégis az egyik legjobban sikerült terepversenyem volt – oké az eddigi kábé öt közül 
Nem csak amiatt, mert időm sem volt egy nap alatt elkezdeni rástresszelni a versenyre, de ráadásul ez volt az első olyan, amire nem egyedül mentem, hanem elkísért Zsolti, a boyfriend. Brutális motivációt adott, hogy az NHH-n végre személyesen is találkozok veled, a célban pedig vár majd Zsolti. Az első harmadát Királyházáig igyekeztem konzervatívan futni, kivéve az egy-két lankásabb részt, ahol nem tudtam nem kitombolni az erdő meg a Börzsöny felett érzett örömöm. Igazán jól jött, hogy az UTH mentális felkészülés jegyében előző héten eldöntöttem, hogy pocsolyát nem kerülök ki 
Érzésre kábé úgy mentem, mint amikor Gimli rohamra indul az orkok ellen: amit láttam, azon keresztülfutottam (körülöttem meg ott franciakkasasszonyoskodtak a csávók a pocsolyakerülgetéssel, nem győztem ordítozni nekik hogy BOCSIIII, amikor áttrappoltam a minimocsarakon és nyakig felvertem mindenkit magam körül sárral 
) Amikor Királyházára értem megkérdezte egy srác, hogy van-e előttem nő. Majdnem félrenyeltem az izót a röhögéstől – nem éreztem, hogy ennyire erősen futnék, de akkor ezek szerint működött a félelemkeltő aurám 
A Nagy-Mána mászásnál és a NHH felé már éreztem, hogy itt bizony elég durván kijön az elmúlt két hónap minőségi edzésmunkája: nem csak akartam, hanem tudtam is erősen menni a felfeléket. Sorra sikerült előzni a versenytársakat, mindezt -a csúcshéthez képest – könnyű lábakkal, tiszta fejjel. A NHH-ig éreztem, hogy a frissítésem is a helyén van: nagyon fegyelmezetten ittam a pontokon az izót, két frissítő között ettem a zseléket, teljesen a terv szerint vittem be a sótablettákat és vettem be a magnéziumot is. Az NHH-ra már éreztem egy furcsa combfájdalmat – ami egy rossz szokás (ülve combra könyöklés) könnyen elmulasztható következménye volt. Ez a combfájás aztán a verseny végére elég erős lett – de szerencsére pár nappal a verseny után elmúlt-szerk. Az NHH-n annyira megörültem neked, meg olyan jó volt Balázst is élőben látni, hogy a starstruck-tól utána elfelejtettem frissíteni 😀 😀 Ez az utolsó két kilométeren bosszulta meg magát, ahol pár száz méter indokolatlan sétát sikerült beiktatnom, mert hozzám képest eléggé karakteridegen módon elfogyott a lendület.
A cél előtt visszatértek a rakéták és négypercesben robogtam be a célba, ahol annyit tudtam Zsoltinak odahörögni örömömben, hogy “NÉGYHÚSZ!”. Merthogy a rajt előtt odasutyorogta nekem hogy szerinte 4:20-as idővel fogok beérni (az előző nap tanulmányoztuk az előző évi eredményeket, de az ITRA PI-k alapján inkább az 5 óra lett volna reális, gondoltam is hogy milyen kis optimista ez a fiú). A poén az, hogy az utolsó 3 kilin az hajtott, hogy meglegyen ez a 4:20-as jóslat (csakhogy nem az eltelt edzésidőt néztem, hanem az órát és full elffelejtettem, hogy 5 perccel később rajtolt a mezőny… így lett az időm 4:14
)
Az csak hab volt a tortán, és jó nagyot sírtam is rajta örörmömben, hogy negyedik nőként sikerült beérnem 
A tanulságokat levonva: továbbra is nagy erősségem a mentális állóképességem, a jó helyismeret és nagy boostot ad, ha szeretem ahol futok. Viszonylag erős vagyok a frissítésben, de az még nem megy készségszinten, tehát az UTH-ra be fogom állítani az órámon is az emlékeztetőt. Meglepően jól mennek az emelkedők, eldőlt, hogy kell és fogok is vinni az UTH-ra botot, mert segítségnek érzem. A leggyengébb pont, és ez a legegyértelműbb hiányosságom, az a technikás(acskább) lejtők: ott éreztem igazán, hogy nem vagyok szintes terep közelében a hétköznapokban. Erre készülni fogok mentálisan is, hogy ne vegyem a szívemre, ha a lejtőn elhúznak mellettem – ugyanakkor tök nagy megkönnyebbülés, hogy összességében mégiscsak az erő meg az állóképesség növekedése ami meghatározza a versenyen a teljesíményt, és azokban egyértelműen a valaha volt legjobb formámban érzem magam – köszönve neked :))
Fotók: Runaway
Garmin WTF Cold – Ficzere Juli, beszámoló
WTF Cold, 12 km
A novemberi Piros 85 után nagyon vágytam egy rövid, pörgős versenyre. (Ultra táv után, nyilván adódik😊. Gabi az ilyen kéréseken már meg se rezzen.) A legközelebbi szóba jöhető verseny volt a WTF Cold. A téli edzések jó része így a gyorsulásról szólt. Imádtam! Teljesen új élmény volt, hogy télen is zömében feladatos edzéstervek érkeztek hétről hétre.
Reggel a versenyközpontban már felfokozott hangulat várt, gyorsan át is vettem a rajtszámomat, ami néhány perc alatt, sorban állás nélkül lezajlott. Átöltözés, rajtszám feltűzés, kötelező felszerelés ellenőrzés, csomagleadás. A szokásos rutin után már mentünk is megnézni az aszfaltos rajtot. Közben a bemelegítés részeként gimnasztika, majd futottunk a pálya elején egy kis átmozgatót. Mire visszaértünk már sokan a rajtban álltak. Rajtzene, visszaszámlás és megindult a mezőny. Talán ez volt az első verseny, ahol Gabi nem adott meg pulzust, így az volt a terv, hogy végig maximumon fogok futni. Ez végül sikerült. Makkosmáriánál az első emelkedő előtt beértem néhány lányt, akik egyre közelebb kerültek, kettőt az első frissítőpontig meg is tudtam előzni, utána pedig még kettőt. Ez nagyon feldobott, de extra üzemanyagot is égettem vele, amit a második, egyben utolsó emelkedőn meg is éreztem. Az utolsó ötszáz méteren már nem maradt tartalék a robbantáshoz, így egy lány végül visszaelőzött.
A célba érés után kaptunk érmet, kürtös kalácsot, forró teát. Itt váltottunk néhány szót Zsófival. A versenyközpontban találkoztunk Korányi Balázzsal, akivel nagyon jót beszélgettünk. Majd eredményhirdetés és tombola. A szelvényünket az utolsó előtti pillanatban dobtuk be a zsákba, lehet, hogy emiatt hoztam el a fődíjat, egy Garmin órát. Még sosem nyertem tombolán, látszik a fotón, hogy nagy volt az öröm.
Jövőre is WTF Cold? Nem kérdés! Zsófiék versenye nagyon szerethető. A pálya végig futható, a szalagozás kifogástalan, a hangulat 5*, és a tombolán értékes ajándékokat lehet nyerni.
WTF Szentendre, L táv – Üsztöke Andi, beszámoló
WTF Szentendre 23km, 760m
Annyi érzés és gondolat kavarog bennem, csak próbálom összefogdosni őket lepkehálóval a verseny óta, hogy értelmes sorokká kovácsoljam.
Próbálom. Milyen érdekes szó. Hányszor használjuk. Hol jól, hol rosszul. Néha a kifogás, néha az akaraterő támasztéka.
Gabi fél éve készít fel EGY versenyre. Ő megírja a tervet, én teljesítem. Ez a test, az izom része a vállalásnak.
Peti fiatalon versenyzett, sokat mesélt a versenyzésről, versengésről. Én sosem versenyeztem. Soha. Senkivel. (Max a tesóimmal az anyai szeretetért, elismerésért, utolsó sütiért!
Nem elég edzeni, fejben át kell kicsit huzalozni magad.
Mikor regisztráltam a versenyre, már akkor tudtam, hogy ezt megpróbálom úgy megfutni, ahogy a Vadlánon kellene futni. Ne tempót értsetek ez alatt, hanem hozzáállást.
Minden adott volt a jó versenyhez. Imádom a Visegrádi hegységet, ismerem a terepet, sokat futok itt. Ez igen nagy előny. (A következő lépcsőfok: idegen helyen se billentsen ki a táj szépsége!
Közel lakom, tehát nem kell korán kelni, otthon alhatok. Ez nagyon sokat jelent. (Aki volt már “ottalvós” versenyen, az pontosan tudja, hogy miről beszélek…) Persze ez nem egy ultra, nem kell a nagy hype, de sok kicsi…ugye a mentális 100 forintos morzsolódik ezeken is, mindegy mekkora a táv!
A reggel “kis” csúszással indult, így sajnos lemaradtunk Tibi rajtjáról. Viszont így is maradt időnk sok ismerőssel bandázni 10-ig. Régiekkel és újakkal egyaránt. Valakivel (RunnerMate) 5 évvel ezelőtt találkoztam utoljára! De Gábor is kint volt, aki Mátéval együtt Garmin team-es. Persze Ági és Gyuri is ott voltak, meg Emőke, akit ugyan csak egy hete ismerek Gyurinak köszönhetően, de mindenki olyan nagyon jófej és szerethető!!! (Igen. Kinyílt a szívcsakrám!)
Emi, Dió, Gyuri és én egy csokorban vártuk, hogy induljon a verseny. Arra apelláltam, hogy Emit követem, amíg tudom, Dió meg tartja bennem az erőt a táv maradék 22 km-én!
A rajt Anna-völgyből indult, pár száz méter aszfalt után már bennt is voltunk az erőben. Ennyi volt a bemelegítés, utána jött is a hosszú emelkedő Lajosforráshoz. Lehet kicsit itt elfutottam az elejét, de ugye a versenyszellem tolt maga előtt! Emit kb 2 km-ig tudtam követni, utána már csak a fordítónál láttam viszont (11-12 km-nél)! Dió kb ugyanitt lépett meg, de neki azért sokat láttam a hátát, nem is olyan messziről. Gyurit is láttam néha, de erről majd később, a 21. km-nél…
Elég hamar mateklecke lett belőlem, de ugye ezért jöttem, nem lakmározni! Lajosforráshoz úgy érkeztem, hogy MIÉRT IS NEM az M távra regisztráltam??? Má’ minnyá’ vége is lenne! Nadehátnem.
Gizion-pacsi, kis vizezés, nyomás tovább.
Találtam másik nyulat Trokán Anna személyében, bár néha én voltam a nyúl. Nagyon szépen fut. Még csak nem is reméltem, hogy én is így nézek ki. Tudtam, hogy nem.
Elképesztő volt már itt szembe találkozni az XL távosokkal!!! 9-kor indultak, 16 km Dobogókőre, ugyan ennyi vissza. Mi a 6.-7. km-nél jártunk. WTF???
Kisvártatva kaptam még egy Gizion-pacsit Zsuzsitól, ő a verseny kontrollfutója volt, mint az később kiderült. Khmm. Persze jó volt a szalagozás, csak nem a földön volt, ahová szegeztem egy idő után a tekintetem, hanem rendeltetésszerű helyükön. A fákon. Én mondjuk csak egyszer néztem be… Épp én voltam a nyúl, mikor szólt Anna lentről (nyilván felfelé néztem be!!!), hogy erre van az amarra. Egész verseny alatt iszonyú jó fej volt! Minden kis kiálló biszbaszért szólt.
Fordító előtt, Sikároson borzasztó nagy volt a perje, egy nyomvonalon kijárva. Szembe kb. senki nem tért ki, gondoltam majd akkor visszafelé én se. Na persze…úgy levállalt egy srác, hogy még a fogam is összekoccant.
A fordító frissítőjénél fel se néztem kb. Két lány előttem ért be, gondoltam hagyom őket csemegézni, csak jeget kértem a kulacsomba. Az egyik segítő felkiáltott, hogy “még egy Gizion!”. Na erre mondom csak villantok már egy vasvigyort. Néha nem baj, ha fel is néz az ember… Balázs állt velem szemben. Átvillant az agyamon, hogy megkérdezem, hol van Főni, de nem akartam csacsogással is időt veszíteni. Örültem neki, de elköszöntem és rohantam vissza. Itt a 3. helyen álltam (még…) Viszont 2mp után mellettem futott és videóinterjúztatott! Valami hülyeséget hablatyoltam, nem igazán fogtam fel hirtelen, hogy mi is történik!
2-3 km-en tartottam a pozíciót, de aztán megelőzött egy lány, majd egy másik is. 2-3 km volt még Lajosforrásig. Az eddigi énem ilyen helyzetben “adta” fel mindig. Jólvanazúgy, mindegymár, mostmárakárbeislazulhatsz…Na de most! Most tudtam, hogy jön majd a lejtő. Ők mind jobbak nálam a felfeléken, de azt is érzékeltem, hogy egyre hamarabb értem be őket. Ugyan a 16. km-től már nem annyira kívántam a futást, de mindent meg akartam tenni a -nem is tudom- győzelemért/beérésért/dobogóért. Kőhegytől gyakorlatilag lejt a pálya, ráadásul nem is túl technikás (bocs Gyuri!), lehet rajta hasítani. Láttam mindkét lányt! Vagy nem láttak, vagy nem tudtak mit kezdeni alattomos jöttömmel, de hagytak elmenni! Váááá! Mondom milyen ez már?? Ez most komoly?? Nem tudtam elhinni.
Ezen a ponton láttam meg Gyuri hátát.
Volt még egy hupli, nem örültem neki túlzottan, de kb 7 km óta semminek sem. Annak mondjuk igen, hogy itt a cél! Aztán 500 méterre a céltól, 15 méterre előttem ott volt Ő! A második lány. Szép lett volna, de szerintem a mentő visz el, ha megpróbálok még gyorsabban futni.
3. lettem. Én! Szuper érzés volt! Még mindig nem hiszem el, hogy ez teljesítmény belőlem jött ki!
A célfotó nem adja vissza az állapotom…
Nem mondom, hogy könnyű volt. Hogy könnyen adták. Sőt! Ez most nagyon odab@szós volt! Többször (végig) émelygett a gyomrom.
Ez most nem volt tralalla.
Nem volt chill, meg flow. Bocs. Volt pár flow pillanat. Visszafelé (majdnem) minden szembefutó félreállt. Amikor én futok versenyen, és látom, hogy jönnek az elsők, akkor mély tisztelettel félreállok előlük. Ez valami elképesztő jó érzés volt!
Nagyon jó volt ennyi BARÁT között, ennyi minőségi időt eltölteni! Büszke vagyok rájuk, hogy élnek a testük adta lehetőséggel!
Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!
- ← Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő →
baratrunning.com 