Félmaraton zenei aláfestéssel – Hajdú Mária Trier beszámoló
Prelűd
A kis április félrenézett terepfélmaraton után már nagyon ügyeltem arra, hogy a június végére becélzott verseny tutira betonos legyen – a Trierer Stadtlauf az én fogalmaim szerint elég üzembiztosan annak ígérkezett, bónuszban elég közel is volt. Az első kihívást is sikerült megugrani, szokásomtól eltérően simán és eltévedés nélkül odataláltam (a GPS a gyengék menedéke) és parkoló is lett. Rajtszámot, chipet felvettem, utóbbit a Porta Nigrára ülve szereltem fel – mert ha van kéznél egy kétezer éves városkapu, használjuk ki 🙂
Aztán visszamentem kicsit még ücsörögni a kocsiba, mert ekkor még hűvös volt és bőven volt időm, ittam, és megettem egy fél zacskó aszalt áfonyát, ami utóbb kifejezetten jó ötletnek bizonyult. És akkor felcsendült a rádióban az ABBÁtól a Mamma mia:
Mamma mia, here I go again
My my, how can I resist you?
Mamma mia, does it show again?
My my, just how much I’ve missed you
Ez megadta a megfelelő ráhangolódást :-), és megindultam a rajthoz. Bemelegítés, egy kilométer laza futás, aztán óraműpontossággal – welcome to Germany – 9:20-kor elstartoltunk. Előtte sokat gondolkodtam azon, hogy nézzem-e majd menet közben a tempót, elég változó tapasztalataim vannak, hogy segít-e vagy sem, de úgy voltam vele, hogy a tavalyi 2:10:57 időnél biztos, hogy jobbat futok, a felkészülés jól ment, egyben vagyok, nem presszionálom magam feleslegesen. Iramfutók se voltak, nem kellett fenyegetően távolodó vagy közeledő lufikkal se küzdeni, úgyhogy elindítottam a Runkeepert és ment a tokba a telefon.
1.-21,4 km
A reggel nem az én időszakom (understatement of the year). 9:20-kor általában a második kávémat iszogatom, és dél előtt arra se vetemedek, hogy az edzéstervre ránézzek, nem ám fussak. Főleg nem 20 fokról folyamatosan melegedő időben. Úgyhogy kifejezetten megörültem a 2. km magasságában a frissítőpontnak, de nagyon sulykoltam magamnak, hogy a 30K-t nem szabad megismételni, mindig csak kevés ivás lesz, gyomorra vigyázunk. A zenét többször lekapcsoltam, hogy a légzésre jobban tudjak figyelni, Metronóm Ákos etalonra gondoltam :), csak egyenletesen, nyugisan. Lassan jöttek a kilométerek, megviselt a meleg, főleg az emelkedőkön, már a 4. kilométernél győzködni kellett magam, hogy az UB almádi szakasza melegebb is volt, szintesebb is, bónuszban repkedő szöszös. Az 5. km-nél vízionáltam Gabit, amint verbálisan szétrúgja a nyifogásért a hátsómat, ez egy kilométerre rendbe tett :D. A 6. km-nél felidéztem, hogy Larzen 4:30-cal nyomta végig a 20K-ját, zokszó nélkül. Akkor haladjunk, kérem, haladjunk, nincs itt semmi vinnyognivaló. A 7. km-nél meguntam a belső monológokat és a nyűglődést. Betoltam a csodafegyvert. Elvist. Ötször egymás után, biztos, ami biztos.
A little less conversation, a little more action please
All this aggravation ain’t satisfactioning me
A little more bite and a little less bark
A little less fight and a little more spark
Close your mouth and open up your heart and baby satisfy me
Satisfy me baby
Come on baby I’m tired of talking
Grab your coat and let’s start walking
Come on, come on
Come on, come on
Come on, come on
Don’t procrastinate, don’t articulate
Girl it’s getting late, gettin’ upset waitin’ around
Két jó kilométert köszönhettem neki, de az első kör vége a sétálóutcán vezetett végig, nem örültem a macskaköveknek és a fotósoknak se, utóbbiakat Hanka-féle szemmel verésben igyekeztem részesíteni, az agresszívan szurkolóknál pedig remélem, kiült az arcomra az “állj be mellém, bazdmeg, utána beszélgessünk a tempóról és a gyorsításról” gondolatsor. A 9. kilométernél Michael Bublé búgta a fülembe, hogy The best is yet to come – anyád.
Kicsit másfele vittek a második körre, mint amerre az első kezdődött, ámde a számjelzőket eltüntették, úgyhogy valahol érzésre a 10. kilométer környékén jöhetett frontálisan szembe egy utcai óra. Pontosan 10:20-at mutatott.
*hörg, hörg*
Az. Nem. Létezik. Hogy. Hat. Perces. Ezreseket. Futok.
Nem.
Nem.
Nem.
Nem.
*hörg, hörg*
Mama Telefon helyén marad. Mielőtt úgy igazán megzuhantam volna, meggyőztem magam arról, hogy vagy 11 km körül járok, vagy a német precizitás pont ennél a nyomorult óránál mondott csődöt. És egyébként Larzen 4:30-cal futott. Küzdünk tovább. A 12. kilométernél morcogtam egy kört, hogy tulajdonképp moesnek már kettővel korábban át kellett volna vennie a stafétát, de a lusta dög persze otthon kényelmeskedik. Annak is örültem volna, ha a vízen kívül valami mást is adnak a frissítőállomásokon, mert csak az volt, de nem. Szivacsos és poharas kiszerelés, slussz. A 13. kilométernél az egyik út szélén dobolós ember melletti asztalon kávéfőző volt. K. Á. V. É. Nem gondoltam volna, hogy a nettó bűnözőknek elkönyvelt Versenyt Néző Sörözőkön/Pezsgőzőkön kívül új céltábláim születhetnek, főleg nem forró ital miatt, de instant sikert könyvelhettem el ezen a fronton. Reggel 6-kor ittam meg az eddigi egyetlen kávémat. Nem segített a hiányérzeten az se, hogy ott termett mellette virtuálisan Kata a “laktózmentes vagy sima tejjel kéred?” kérdéssel és a porcelánbögrével. A 14. kilométernél jött megint Bublé barátom a Can’t buy me love-val. Elbeszélgettünk.
I’ll buy you a diamond ring my friend if it makes you feel alright
You mean right now? Not really, dear, de nincs az a félmaratoni szenvedés, ami miatt egy brillköves gyűrűre nemet kéne mondani.
I’ll get you anything my friend if it makes you feel alright
Coffee. Beer. Chair. In that order.
Cos I don’t care too much for money, and money can’t buy me love
Say you don’t need no diamond ring and I’ll be satisfied
Darling, a helyedben áttérnék egy másik klasszikusra: I can’t get no satisfaction…
Tell me that you want the kind of thing that money just can’t buy
Free coffee. Free beer. Free chair. In that order.
- kilométer. Egyre melegebb. Ámde Larzen 4:30-cal letolta. Lehetnék Pesten is, pont ugyanennyi lenne hátra, mint amennyivel már megküzdöttem. De nem! Már csak 6 km. Barátok közt is csak félóra. Ish. Ha Larzen nincs a barátaink között. Ekkor felzendül egy nyomorult templomharang, és beindul a fejbenmatek. Hány az óra, Vekker úr? 10:45? 10:50? 11:00? Mise és kész! Random időpontban a spontán németeknek!
- km. Legyünk stílszerűek: Johnny Cash – 25 minutes to go.
Well they’re building a gallows outside my cell I’ve got 25 minutes to go
And the whole town’s waitin’ just to hear me yell I’ve got 24 minutes to go
Well they gave me some beans for my last meal I’ve got 23 minutes to go
But nobody asked me how I feel I’ve got 22 minutes to go
Szarul, Johnny, szarul! Mélyen átérzem a helyzetedet! 17. kilométer. Kapcsoljunk brutálra. Nonpoint – In the air tonight.
Well I remember, I remember don’t worry
How could I ever forget,
It’s the first time, the last time we ever met
But I know the reason why you keep your silence up,
No you don’t fool me
The hurt doesn’t show
But the pain still grows
It’s no stranger to you and me
I don’t believe in The Wall. I believe in the Blerch. Nincs fal. Nincs. Mondom: nincs!
- kilométer. Belenyilallt valami a vádlimba. Vagy nagyon jól csinálok valamit, vagy nagyon rosszul. Larzennek biztosan nem fájt 4:30-nál. Októberben, aranyom, a Strongmanrunon lesz még 30 akadály is, úgyhogy villámgyorsan szedd össze magad, ez itt még nem is nehéz. És nem a felüljáró a Nyugati-téren.
A 19. kilométernél Erna odacsapta a kezembe a chipet és az utasítást:
– Told meg.
– Ernuska, most nem fog menni 4:54-gyel, nem baj?
– Na csak toljad.
- kilométer. Petula Clark – Downtown.
When you’re alone and life is making you lonely
You can always go downtown
When you’ve got worries, all the noise and the hurry
Seems to help, I know, downtown
Just listen to the music of the traffic in the city
Linger on the sidewalk where the neon signs are pretty
How can you lose?
The lights are much brighter there
You can forget all your troubles, forget all your cares
So go downtown
Things will be great when you’re downtown
No finer place for sure, downtown
Everything’s waiting for you
Azt mondod, Petula? Sétálóutca. Kicsi macskakő. Nagyobb macskakő. Régebbi macskakő. Utcai árusok vezetékeit fedő púpok. Betonról volt szó, a hétszentségit, nem terepről! Sprint indul. Hol az a nyomorult Porta Nigra? A kapu túl messze van. És mit adtak nekünk a rómaiak? Egy rossz helyre épített városkaput?! Ziel a láthatáron! Gumikapu! Sokkal szimpatikusabb. Na akkor ugorjon a majom a vízbe. Telefon elő, lássuk a másik bundás állatot. 1:53:55, 56, 57… Aaaaaazbesztnatoljukmegavégétkenyaimódraédeslányom.
Végjáték
A célban megkaptam a gyerekek szokásos ajándékát (“– mama, nyertél? – nem, de hoztam érmet. – de jóóóó”) és végre sört. Úgy tűnik, a vízkészletek a frissítések során elhasználódtak, mert az egy csepp nem sok, annyi nem akadt. Kaja se. Sör az minden mennyiségben – welcome to Germany, noch einmal. Kávékörhöz nem éreztem elég erőt magamban, chipet leadtam, levezetésként kocsiig elsétáltam, aztán be és irány haza.
Rádió: Kool and the Gang – Fresh.
She’s fresh, exciting
She’s so exciting to me
She’s fresh, exciting
She’s so inviting to me, yeah
Végignéztem a csatakos ruhámon, a karomról lesötörtem egy kis sót, hátrasimítottam egy izzadt tincset, és vigyorogva énekeltem a fiúkkal a refrént.
Yeah.
baratrunning.com 