Sally – Veszprém Trail, beszámoló
Veszprém. Talán mindenki tudja, hogy a Királynék városa. Talán kevesebben, hogy én ide jártam középiskolába. Nevezetesen a Várba, a Közgázba. Utáltam, nem kérdés. De az egyik legjobb dolog, ami ebben az időszakban történt velem, hogy valahogyan kikeveredtem a Veszprémi Honvéd pályára, és megpróbáltak tájfutót faragni belőlem.
Ez így visszatekintve teljesen felesleges próbálkozás volt. Futni mindig is tudtam. Mondhatni, hogy a véremben van, mert Apukám is futó volt, de ez az alkatunkat összehasonlítva elég furán hangzana. Szóval a futással soha nem volt gondom, de tájékozódni egyáltalán nem tudtam. Valahogy a tájoló és a szinttérképek nem voltak a barátaim. Ha jól emlékszem, egy versenyen sem értem célba, mert sem a tájolót nem tudtam használni, de kb a szintvonalakból sem tudtam megállapítani, hogy a következő ponthoz felfelé vagy lefelé kell majd futnom. Ellenben sokat futtattak, mert tudták, hogy el fogok tévedni. Már akkor is előrelátó és jó edzőm volt 😀
Szóval az 5km versenyeken kb nekem általában 10 km lett a táv, úgy hogy jellemzően az első pontot találtam meg (ha ügyes voltam) és általában az aszfalton gyalogoltam be, amit feladásnak is lehet nevezni 😀 Elmondhatom, hogy sikerélményként egyszer sem éjszakáztam az erdőben.
De a lényeg, – mielőtt azt hinnétek teljesen elkalandoztam a témától – én ezeken a részeken futottam és edzettem, amikor középiskolás voltam. Gulya domb, Betekincs völgy, abszolút nosztalgiával töltött el már a gondolat is.
Alapvetően pénteken találtuk ki, hogy mégis Balcsin leszünk, és mégis indulni kellene ezen a versenyen. Így persze az előnevezést lekéstük, de mivel van helyszíni nevezés, olyan nagy gond nem volt.
Este még rábeszéltem Tesómat, hogy ha már úgyis 5 km tervezett futni edzés gyanánt, akkor jöjjön el és fussa le az 5 km-es távot. Laci a 10,5-et tervezte, én meg a fm-t ami két kör a pályán. Gondoltam a teherbíró képességemet is edzem majd. 32 fokot ígértek, igazi strandidőt. Nincs is jobb, mint ilyen melegben napon futni.
10 után pár perccel indult a verseny. A szervező elmagyarázta, hogy kb merre kell futni, ami azért vicces, mert térképet nem kaptunk, így aki először járt a pályán annak ez a magyarázat nem sokat segített. Páran az elején eléggé elfutottak, de mivel gondoltam túl sokan nincsenek előttem, meg nagyon mégsem kéne elfutni az elejét, én inkább tartom a a saját tempóm. Mivel a terep azért valahogy mégis teljesen ismeretlen volt, amig nem értem el a 172-t addig futottam. Még felfelé is. Ha nem is egy egetverő tempót, de futottam. A frissítőpontnál meglepődve találkoztam Lacival, aki eltévedt, és így véletlenül összefutottunk, pedig előtte még a hátát sem láttam. Sajnos a 8 főut utáni körön csomóan rossz irányba indultak, vagy eleve rossz felé irányították őket, így sokat elkevertek, vagy szembejöttek velünk, ami azért nem volt túl jó érzés.
Tovább Sally blogjára >>
baratrunning.com 