Előzmény: UB feladás

A Balaton kerülés előtti felkészülésben végig hittem benne, hogy meg tudom csinálni, de volt egy iszonyat nyomás is, hogy meg kell csinálnom. Persze vehettem volna könnyedebben a dolgot meg úgy is kellett volna venni, hisz azzal tisztában voltam, hogy én korábban is úgy tudtam teljesíteni, ha nem koncentráltam rá a dologra csak csináltam, amit kell.

Eddig szinte semmi nem ment úgy, hogy ekkorra így és így kell megcsinálnom. A verseny után igyekeztem arra koncentrálni, hogy menjenek az edzések megtanuljam, ami nem ment a Balatonnál: tervezett séta, elfogadni, hogy a lassabb futás is futás, hogy nem baj, ha nem úgy megy mint terveztem a lényeg a célba érés.

UTT

Melegben kifejezetten szeretek futni, így az még jó is volt, hogy nyár van. Hipp-hopp elteltek a hetek, azt hittem több időm lesz, volt sok minden amit szerettem volna még a minden napjaim részévé tenni a futáshoz kötődően, de pikk-pakkra elmentek a napok, ami abból a szempontból jó volt, hogy nem nagyon agyaltam a dolgon.

A felszerelésem megvolt, még egy cipőt (olyat mint az előző kellett vennem, mert a Balaton kerülés közben szétfoszlott a cipőm és most nem akartam, hogy olyanra kelljen esetleg cserélnem amiben a hosszabb futás már nem annyira jó) meg kellett még egy mp3 mert a régi már volt, hogy nem akart működni. Az úton lefelé volt valamilyen baleset, így csak 20 óra után értünk le, ami csak azért volt baj mert nem tudtam leadni a frissítésemet, de gyorsan átgondoltam, hogy akkor Sanyinak mikor hova kell majd mennie kocsival és ennyi.

5-kor keltem, hogy legyen időm enni, meg bemelegedni. Sanyi 6-kor, 6:30-ra kimentünk, melegítés, kis várakozás és már indult is a menet.

A gáttól nem féltem, mert mikor kajakoztam gyakran futottunk ilyen helyeken és szeretem az ilyen tájat. A melegtől sem tartottam, mert szeretek melegben futni és lehűlést mondtak. Pénteken már éreztem a verseny előtti izgalmat, de ez a jó fajta izgalom volt, a Balaton kerülés előtt annyi tervem volt hogy úgy érjek körbe, úgy fussak ahogy én elgondoltam. Nem volt B meg C terv. Most A terv szintidőn belül célba érni, B minél kevesebb sétával célba érni, C végig fókuszálva 21 órára bent lenni.

Az elején gyorsan kezdtem, kb az első 8 km-en végig csipogott az órám, de ezt tudtam, hogy így lesz és nem izgultam, hogy nem fogom ettől a későbbiekben bírni, illetve azt tudtam, hogy nem tudok lassabban kezdeni, abba az izmaim, meg én is belehalok. Balaton után arra jutottam, hogy vagy megtanulok magamhoz képest lassabban kezdeni és a végéig lassabban, de egyenletes tempóban menni, vagy feledzem magam arra a szinte, ahol jó kezdeni és azzal, vagy csak kicsit lassulva végig tudok menni. Az utóbbit választottam így úgy voltam vele, hogy ez is egy jó alkalom, hogy edzem magam arra, hogy tovább menjen a gyorsabb futás.

A frissítés jól ment, a gondolataim szálltak, de nem azzal az agyalással, ami pár km után kicsinál (ami az elmúlt időszakomra olyan jellemző volt). 26 km-nél kellett először wc-re menni, (ennek örültem, mert a BSZM mind a 4 napján már 10 km-től elkezdődött a wc menet), ekkor még nem ment a hasam. Sanyival 33-nál találkoztunk először, ott már panaszkodtam, hogy megint nem jó a hasam, cseréltük a kulacsomat, de ennivalót nem vettem el, mert itt már féltem enni, hogy kevesebbszer kelljen menni wc-re. Innentől majd minden toi-toi-t meg kellett látogatnom, volt hogy a kettő között is helyet kellett találnom, ami ezen a terepen nem volt egyszerű.

A mellényt kiadtam, hogy ne melegítsen meg nem is volt így funkciója, a pulzus pántot is levettem, mert nagyon dörzsölt már.

Minden frissítésen megnéztem mennyit kell a következőig kibírni, de ez nagyon elkeserített. Azon túl, hogy nem tudtam rendesen frissíteni (a BSZM után tudtam, hogy viszonylag kevéssel is tovább jutok, mint azt valaha gondoltam volna), de az, hogy mindig megállni, bemenni stb stb és mikor kijössz látod, hogy mennyivel mentek el a többiek, hát ez nagyon elkeserítő. Odafelé az utolsó 15 km nagyon nehezen ment, felvillant hogy hagyom a picsbe, ez nem nekem való. De mentem tovább, mindig felvillant, hogy a leghosszabb ….

A fordítóhoz elég enerváltan értem el, itt Hanka jött szembe, ez azért felvillanyozott hogy hú woow, akkor nem is megyek annyira lassan hisz ő profi (az órára 70 km-nél néztem rá egyszer, akkor 7 óránál voltam, ami erőt adott, előtte direkt nem néztem, mert nem akartam abba energiát tenni).

Visszafelé eleredt az eső, szólt az Edda Ünnep című dala ez erőt adott, vagy 20-szor újra indítottam és jött a jó dac (nem úgy mint Balatonon), hogy a fenébe annyi mindenen vagyok túl, Csongi jó helyen van mindent megadott a Jó Isten, hogy fussak, akkor fussak és elkezdtem mantrázni (vagy 15-20km-en keresztül), hogy képes vagyok-képes vagyok irányítani a testem (dietetikusként ebben nagyon hiszek és a tapasztalatom szerint ennek nagyon nagy jelentősége van), a lelkem, a szellemem, megy ez nekem.

Az eső, majd jeges eső és dézsából öntött eső az elején jól is esett, utána meg már tudtam, hogy nincs annyira messze a cél, hogy ebből gond legyen. Hol gyorsabban, hol lassabban mentem, hol sétáltam, de szigorúan 1-1,5 percet, a pocakom egy darabig rendeződött és ez sokat lendített rajtam.

Gabi iránymutatása az volt, hogy az első maraton könnyedén beszélgetősen menjen, ez mondjuk 70%-ban sikerült, mert azért gyorsabban kezdtem (167 volt az átlag pulzus míg rajtam volt a pánt kb első maraton), majd lendületesen rugalmasan tovább na itt ez nehezen ment, itt már húztam magam (ez nagyon jó asszociáció volt) ahogy az utolsó 30-ra írta, és sétáltam is benne, de azt erőltetetten a cél felé haladva. 100-nál örültem de itt már nagyon kijött, hogy keveset frissítettem, 102-nél hipózva tömtem magamba a vajas kenyeret, áfonyát, sós mogyit, nem érdekelt, hogy ki hogy megy el, vagy ki nem.

Az utolsó 3 km se ment volna wc nélkül így még ott is megálltam, de az már mindegy volt, jöttek a szurkolók, az utolsó csippantás és Sanyi. Nagyon boldog voltam, hogy rendezni tudtam magam és végig ment, az idő csak hab a tortán volt 🙂

Másnap családi séta a a Poroszlói Öko Centrumban jót tett az izmainak, bár a lépcsőt szerdáig nem szerettem, a vízhólyagon kívül nem volt bajom (az sem volt vészes).

Köszönöm Sanyinak, a családnak és barátaimnak a támogatást!