WadkanZ Biatorbágy

Posted on Updated on

Dióhéjban:
M táv:
Orsolya, 5. hely, 2:21:13
Balázs, 25. hely, 2:21:37, kategóriában 20.
L táv
Fruzsina, 2. hely, 3:03:47
Tamás, 5. hely, 2:42:01, kategóriában 2.

Részletes beszámoló Fruzsitól

A teljes beszámolót itt olvashatjátok, alább pedig részleteket

Versenyláz? Na az nem volt, mostanában nem is igazán van. Mondjuk a Piros85 előtt majd biztos lesz, azért az kellően nagy falat lesz. Szóval reggel kipihentem ébredtem, gyors készülés és vidám pillantások vetése a szürke, szomorú égboltra, és már pattantam is be a tesóm kocsijába. Ez lehet fura, de tényleg örültem ennek a nyomorult időnek: az előző nap folyamán végig esett, aznapra is esőt jósoltak, így a dagonya borítékolható volt. Az ilyen típusú terephez van egy egészen jó kis cipőm, plusz a tavaly-előtti UTH 55 óta minden ehhez hasonló alkalmat megragadok, hogy sáros körülmények között is gyakoroljak. Szóval játszani készültem, dagonyázni, nem kerülgetni semmit, csak menni bele, ha kell. Volt bennem egy olyan is, hogy Gabi egy „önazonos-Fruzsis” futást várt tőlem, tehát nem-túl-gondolósat, de azért odatevőset.

21985851_1481298478612657_784328710_o.jpgRajt előtt belefutottunk kedvenc Demeter – Gerlai terepfutó-házaspárunkba, Orsi 3 perccel a kilövés előtt felapplikálta a karomra a Gizionos tetkómat (bár a Minion egyik karja leszakadt, még így hendikeppesen is szívet melengető volt ránézni), tök jó fej, hogy rám is gondolt. Ők a félmaratoni távon indultak, így a rajtjuk egy fél órával később volt.

Gerlai Orsi készíti a kabalatetkóm (fotó by Demeter Balázs)

Aztán már el is jött a rajt pillanata és neki iramodtunk. A gyorslábúak egyből előre törtek, a lányok közül, ahogy láttam, én álltam be előre. Egyébként ez abból szempontból nem rossz pozíció, mert noha erősen demoralizáló, ha az embert egy idő után lehagyják, de legalább pontosan tudod, hogy hányadik helyen állsz. Nos, kábé 5-6 km-ig vezettem maximum, mert ekkor beért Szimandl Anita. Na jó, erre igencsak számítottam, tőle kikapni nem lesz éppen szégyenteljes, gondoltam magamban, de azért még egy jó darabig láttam magam előtt.

Az útvonal nagyon szép volt, tulajdonképpen meglepően szép. Biatorbágyi kontextusban eddig csak az outlet volt a lelki szemeim előtt, és rá kellett, hogy jöjjek, hogy kicsit sem ismerem a környéket. Bevallom őszintén, hogy nagyon tetszett a látvány, ami sokszor elém tárult. Az elején egy kicsit jobban bekezdtem, de aztán szépen beálltam egy rendes, hosszútávon vállalható tempóra, amivel még sárban is elég jól lehetett haladni. A cirka 30 km-es távon két frissítőpont volt, ennyi nekem elég is volt, cipeltem a nem is annyira nagyon sok cuccomat, ettem-ittam, mikor szükségét éreztem. Fegyelmezetten futottam komfortzónán kívül, az órámon csak a track volt, a képernyőmre csak ezt állítottam be. Az se érdekelt, hogy hány kilométer telt el, hogy hogy ver a szívem, hogy mi az átlagtempóm, semmi nem izgatott, csak mentem és próbáltam közben élvezni. És jó volt! Néha nagyot nevettem a bénázásomon, ahogy egy agyagos-saras lejtőn leevickéltem. De alapvetően nem sok ember előzött meg egy idő után, sőt még én is előzgettem kicsit.

A versenyen belül volt egy „Kaptató”, ami egy rövid, ámde annál meredekebb szakaszt rejtett magában. Ennek kapcsán az aspiránsok idejét külön mérték az emelkedő alján, aztán a tetején, és a legjobban teljesítő fiú / lány értékes ajándékot nyerhetett. Huszonix kilométer lefutása után azt gondoltam, hogy ez nekem nem pálya (még rá is lehetett volna pihenni egy kicsit), és noha normális tempóban mentem fel, megszakadni azért nem szakadtam meg. Nagy meglepetés volt később, mikor az eredménylistát böngésztem, hogy 8 másodperccel maradtam le az első helyezettől, és a különversenyben második lettem. Így utólag látván, megérte volna egy kicsit jobban megtolni ezt a szakaszt.

Emlékeim szerint az utolsó fél órában kezdett el csak esni az eső, de nem sokat számított a komfortérzetemnek, teljesen jól voltam, magától értetődően térdig sáros, a szemerkélő eső meg tulajdonképpen jól esett. Széles mosollyal az arcomon értem be a célba. 3:03:47, kb. 800 méter szinttel a kicsivel több mint 29 km-ben.

Érem a nyakamban, a telefonomat elővettem, és láttam, hogy Mirkó már írt is, hogy szörnyen büszkék rám a gyerekekkel. Noha az eredménylista alapján harmadik lettem (ez nagy meglepetést okozott, mert csak Anita ment el mellettem), de aztán gondosabb böngészés után viszonylag egyszerűen nyilvánvalóvá vált, hogy az elsőnek befutó lány kihagyott egy ellenőrző pontot, és valahogy levágta az egész útvonalat, és csak így keveredett vissza elsőként a célba. Tehát ki lesz zárva, nyilván. Tekintettel arra, hogy már az első ponton 6 perccel, a másodikon meg vagy 20 perccel volt mögöttünk, ez nem is lehetett kérdés. Az eredményhirdetésnél aztán meglepetésemre harmadiknak szólítottak, Anitát meg másodiknak, az említett lányt meg a dobogó legfelső fokára. Nyilván már ott sem volt, mi meg teljes zavarban álldogáltunk a dobogó nem megfelelő fokán, de azért végülis tudtam vigyorogni. Tomi is kategóriájában második lett, így mindketten feszítettünk az érmeinkkel.

A dobogó nem megfelelő fokán, Anitával pózolós

Tereptesók forevör

 

Aztán mikor hazajöttem, azért írtam a szervezőknek, hogy legyenek szívesek korrigálni az eredménylistát, mert így ebben a formában nyilvánvalóan nem helytálló. Kaptam is gyors választ, hogy még pakolnak, de mihamarabb intézkednek másnap. Egyébként ezt meg is tették, délelőttre kijavították a hibát, és kértek, hogy nézzem meg, hogy így jó-e. Megnéztem, megköszöntem, nekem ettől helyreállt a lelki békém, nem mintha nagyon zavart volna, de szeretem, ha helyükön vannak a dolgok. Szóval már gondoltam is rá, hogy fel kellene vennem a kapcsolatot a valódi harmadik helyezettel, hogy elküldjem neki a jogos érmét, amikor meglepetésemre Rita rám írt. Nna, mondom, ilyen nincs is, működik a telepátia. Szóval Fiedler Rita, aki szintén nagyon szépet ment ezen a sáros terepen, próbálta kibogozni, hogy vajon miért is nem szólították a tegnapi nap folyamán a dobogóra. Ezt sikerült is megfejtenünk, és miután felajánlottam neki, hogy elpostázom az érmét, teljesen meghatódott. Pedig ez teljesen természetes, meg amúgy sem igazán gyűjtöm az érmeket, és valahogy azt éreztem, hogy ez neki jóval fontosabb, mint nekem. Plusz megfosztották az attól az élménytől, hogy a dobogón álljon, pedig megérdemelte volna, és szerettem volna kárpótolni őt legalább ezzel, cserébe meg kértem tőle egy képet az éremmel a nyakában.

 

És még néhány fotó:
Image may contain: 1 person, smiling, outdoor

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s