“My mind is open wide, Now I’m ready to start.” (Arcade Fire)

A Sziklatemplom előtt találkozom Mártival és apukájával. Örülünk egymásnak, és jó utat kívánunk. Ez a mosolygós egymásra figyelés az egész túra alaphangulata. A Sziklatemplom egyébként csendes, néhányan vagyunk csak. Jó érzés ilyen nyugisan rajtolni. Csipit látom érkezni, de nem futóruhában van.

A városban egyenletesen futva haladok a Kútvölgyi-kápolna felé. Párszor bizonytalankodom, hogy melyik utcán kell menjek, de jól ki van szalagozva a pálya. Fölfele megelőz Csipi. Egy fiatal sráccal futnak nagyon szépen. Kicsit aggódom, mert két éve Csipi 10 óra valamennyit futott, és én is annyit szeretnék. De megnyugszom, hogy kiszámoltam, jó lesz, nem én vagyok a lassú, ők a gyorsak.

A Normafára érve dübörgő zene fogad, már messziről hallani. Spartan Race-re készülnek. Tökéletes ellenpontja a pálos túrának. Innentől ismerős az útvonal, a János-hegy, Hárs-hegy környéke gyakori edzőterepem.

A solymári benzinkúthoz beterveztem egy töltekezést. Csobánkán a forrás a frissítőpont, és nem akarok arra alapozni. Bevásárlok 1,5l italt, bekeverem a szénhidrát-poromat, és megyek tovább. Jól futható út, a Rózsika-forrás völgyében.

A solymári várnál megdícséri a pontőr a karomra írt szintidőket. Büszke is vagyok magamra, mert eddig tartom azt a pár perc előnyömet, amivel indultam.

Most egy mászás következik a Csobánkai-nyereghez. Single track, de csak egy másik futóval előzgetjük egymást, sok túrázót már lehagytunk. Amikor felérek, látom, hogy a pulzusom már nem lesz a régi. Eltelt három óra, a glikogén-raktárak már kiürültek. Ha futni akarok, 160 alatt nem úszom meg. Nem baj, a nap süt, jól érzem magam, órákon keresztül tudok menni 163-164 körül.

Beteszek egy kis zenét, hogy ne lassuljak le. Nagyon felpörget, a csobánkai ponthoz száguldok lefelé. Csak sót kérek, és megyek tovább. Ezt a pontot is a tervezett időn belül hagyom el, kezdem elhinni, hogy meglesz a 3:50-es komp. Csak óránként jár, és ez nagyon jó húzóerő. Úgy számoltam ki a rajtot, hogy 9 óra alatt érjek a Dunához, és csak 15 perc tartalékot hagytam.

Csobánka után elkezdjük egymást előzgetni két futóval. Fölfele ők gyorsabbak, lefele én. A fülemben Doors, Scissor Sisters dübörög, nem barátkozom, csak megyek előre. Pilisszántónál azért beszélgetünk egy kicsit. Judit és Laci ismeri a terepet, mert a túrát már csinálták korábban. Most a 40-es távot futják.

A Klastrompuszta felé vezető szintúton megelőzöm a zarándokokat, akik két napra bontva járják végig a távot. Próbálom tartani a lépésszámot, minden 3% alatti emelkedőt megfutni. Folyamatosan figyelem az időmet, de kezdek biztos lenni benne, hogy meglesz.

Pár perc előnnyel érek Klastrompusztára. Egy kicsit nyújtok, és a kútból töltött vízzel újabb port keverek be. Nem annyira émelyít ez az édes lötty, mint edzésen, hozhattam volna belőle többet. Azért fölfele menet elrágcsálom a harmadik gyömbérdarabomat, hogy ne is jöjjön vissza.

A pilisszentléleki ponton szüttyögök a legtöbbet. WC, kulacstöltés, keverés, és a gulyáslevesből is eszem pár kanállal. Visszaveszem a karvédőmet, mert az északi szél hűt rendesen. Innen még 14km a komp, de több, mint másfél órám van rá, és nagyrészt lefelé vezet az út. Nagyrészt. Az a pár kisebb emelkedő nem hiányzik.

Utolérem Juditékat. Folyamatosan az órát nézem, egymást krenkoljuk. 7 perces ezreket kell fussunk, hogy elérjük a kompot. 6 perceseket.