Nyúlcipőbolt Budai Trail
2017 decemberében sem tétlenkedtünk, alapozás kezdete előtt még egy komolyabb próbatétel várt a Gizionokra, a Budai Trail.
Eredmények – L táv
Elek-Belus Fruzsina, 2:43:24
Demeter Balázs, 2:59:56
Nagy Kriszta, 3:00:05
Gerlai Orsi, 3:00:19
Karlovitz-Thurnherr Zsófi, 3:18:55
Fruzsi
Kriszta
Orsi-Balázs
Zsófi
Eredmények – S táv, ahol mindannyian életük első terepversenyét teljesítették
Erdős Bori, 1:43:55
Kulcsár Judit, 2:03:19
Honi Kati, 2:08:00
Bori beszámolója:
Hát, nekem nagyon tetszett. Az órám kicsit jobb időt mutatott, mint az eredménylista, de azért 40-ből 15. annyira nem rossz elsőre, ugye?Piszkosul élveztem:) A talaj az valami eszeveszett volt, tényleg mintha direkt minden bemutatásra került volna, ami csak előfordulhat. Volt bokáig süppedős sár, megfagyott göröngy, hó alatti jég, befagyott pocsolya, bokáig érő hó. Emiatt én kevés szakasztól eltekintve csak a földet néztem és piszkosul odafigyeltem minden egyes lépésre. Csoda, hogy egyszer sem estem, pedig néha tényleg nagyon féltem. A táj teljesen lenyűgözött, az erdős meg a kilátós részek is, és kicsit sajnáltam is, hogy nem lehet néha megállni és nézelődni meg fotózni:)
Az erőmet szerintem jól beosztottam, akkor kezdtem el csak gyalogolni, amikor már éreztem, hogy nagyobbakat lépek gyalog, mint futva. Inkább azzal volt problémám, hogy túl későn kezdtem el újra futni az ilyen belegyaloglós szakaszok után (mire nekiindultam, már nagyon könnyű volt, innen gondolom, hogy kicsit korábban is elkezdhettem volna futni, csak hát olyan kellemes volt kirándulgatni:))). Lefelé, ahol tudtam, és ahol elmentek mellettem nagyágyúk (rávilágítva arra, hogy itt gyorsan is lehet ám menni, nem csak tyúklépésben:), próbáltam kicsit bátrabban ereszteni, itt voltak 5:30 közeli km-eim, de hát sok ilyen szakasz tényleg nem volt. A végén az aszfaltos szakaszon még amit lehet, beletettem. Az órám 1:36-ot mért (vélhetőleg leállt pár gyaloglós szakasznál), a tényleges 1:43 lett, de asszem semmi alapom így elsőre, hogy elégedetlenkedjek. Frissítésem, öltözékem, cipőm rendben volt, és sokat mosolyogtam.
Hát így történt:)
Kulcsár Judit beszámolója:
Összességében nagyon élveztem, nagyon pozitív élmény volt. A versenyszervezés egyszerűen tökéletes volt, sehol sem kellett várni, minden pakkra ment, sor nem volt (max a wc-nél egy kicsi), a jelölés meg hibátlan volt, akkor is végig tudtam volna menni, ha egyedül vagyok, de végül mindig voltak körülöttem.
Még a versenyközpontban belém hasított a gondolat, hogy bakker, mi lesz, ha én leszek az utolsó…. Szóval rendesen bemelegítettem és jó is, hogy így tettem. Az első 5 km végig emelkedett, de egész jól végig tudtam kocogni, igaz a pulzusom az egekben volt, de egyrészt nem írtál pulzust, másrészt bennem volt a para, hogy mi lesz, ha utolsó leszek, ez mégiscsak egy terep verseny, itt biztosan senki sem gyalogol 🙂 Szóval kemény volt az eleje nagyon, mentem ahogy bírtam. A cipőm elfogadható volt, szerintem, nem a cipő miatt nem mentem gyorsabban, hiszen volt teljesen futható rész, csak már nem bírtam futni. A frissítőponthoz érkezve 8 km, eléggé elkészültem az erőmmel. Ja, kb. a 4. km-től fájt a gyomrom, hogy a betegség maradványa vagy a hirtelen megerőltetéstől, nem tudom. Gondoltam a ponton iszom teát, de nem volt. Enni csak két kis szelet banánt mertem, pedig terülj-terülj asztalkám volt, de gondoltam maradok a jól beváltnál a gyomrom miatt. A pontról kiértünk egy nagyon széles nagyon jól futható, ámde végtelenül egyenes és sunyin emelkedő részhez. Na itt, kész voltam. Gondolkodtam, hogy mi lehet. Eléheztem? De én olyat nem szoktam, másrészt csak 8 km-t mentem, reggeliztem rendesen, a verseny előtt is ettem, szóval úgy döntöttem, hogy holtpont, majd elmúlik. Nagyon nehezen múlt, úgy csináltam, hogy 100 lépés futás, 100 lépés gyaloglás, látod is a fogacskákat a vége felé. Aztán elmúlt, de jött egy olyan sáros 2 km rész, hogy nem hogy futni, még sétálni sem tudtam. Anyázva araszoltam, de gondoltam, majd csak leérek egyszer és így is lett 🙂
Rájöttem, hogy a terepfutásban mi a flash. Egyrészt nyilván a természet. Másrészt, hogy nagyon ott kell lenni fejben, nem lehet közben az esti főzésen, rakott karfiolon és egyebeken mélázni, kőkeményen figyelni kell.
Rendes népség ez a terepfutó, senki sem ordított rám, hogy húzzak le a track-ről, ahol tudtam elengedtem a gyorsakat nyilván, mert ki szereti, ha lihegnek mögötte, de ahol volt két sáv ott mentem, ahol tudtam és gondoltam, hogy majd aki akar és tud kikerül és így is lett. Szóval rendesek voltak 🙂
Epilógus 1. Megnéztem, és nem lettem az utolsó 🙂 A 40 női indulóból 31.-ik 🙂
Epilógus 2. Beneveztem a következő terep versenyre, sőt, már ki is fizettem, nincs visszaút. Közel háromszor ilyen hosszú és kétszer ennyi szint. A felkészülés megkezdődött!
A terep új híveket szerzett magának, ahogy a beszámolókból is kitűnik:-)
Csanya köszi versenyt!
baratrunning.com 