Emberkísérlet, avagy

Utazás az ismeretlenbe
Utazás egy idegen helyre.
Utazás Föld és ég között,
Utazás a semmibe.
(Azért a Tátrai Band mégiscsak jobb mint a Ding-ding -don vagy Jimmy.)

Mivel Gizionná válásomkor senki nem mondta, hogy írjak valami bemutatkozás félét, ezért az eleje kissé hosszú lesz.

A történet első fejezete kb. 30 éve íródott, még katona koromban. Egy baka ráér futni, én hát futottam. Rövidet is, hosszút is. Röviden voltam talán tehetségesebb, tudtam volna női országos csúcsot futni 100-on, már ha… De mentek az 1:45-ös körök is elég hosszan az atlétika pályán. Nagyképűen kiszámoltam, hogy az kell a 3 órás maratonhoz, de 20k fölé soha nem jutottam.

A következő fejezet kb. 5 éve volt, amikor a lányomat vártam egy maraton céljában, és úgy éreztem, rossz oldalán állok a kordonnak. Ez az érzés megismétlődött tavaly, amikor nagyobbik fiamat vártuk márciusban, ugyanott.

Másnap elmenem futni. 55 éves voltam, sokáig már nem várhattam.

És persze nem ment.

Pedig rendszeresen szaladgáltam a barátokkal, labdarúgást mímelve a pályán. De egyre lelkesebben csináltam, amíg augusztusra szembesültem azzal, hogy nem fejlődök. Ide terv kell. Csináltam is magamnak egyet, azzal a céllal, hogy legyen meg a 10k 1 órán belül. (Nem röhög…)

Polár óra, edzés terv, hajrá! 6 hét alatt sikerült, és ez a hat hét tett futóvá.

Rendszert hozott a rendszertelenbe, célt a céltalanba. Mint mindenki, én is rögtön félmaratont, meg maratont akartam futni. Az őszi félmaraton, meg a Szilveszteri Velencei-tó kör még ment a “hatpercesekkel” de a márciusi maraton már nem.

Ezután kerestem meg Gabit.

Az első beszélgetésen elmondtam neki, hogy nekem a hosszú távokról ( 400+) van biciklis tapasztalatom , meg a 23, 24-órás versenyekről is. Szívesen megnézném a Desedát.

(Fel lehet tenni a kérdést, milyen arányban lehet átszámolni a biciklizést futásra.
Elárulom: semmilyenben. Más mozgás, más izmok.)
Nem azért, mert végig tudom futni, hanem mert olyan közeg, olyan verseny, ahol ki lehet próbálni dolgokat. A többszöri elindulást, az éjszakai futást, és megnézni a hajnalt a futópályáról.
Gabi azt mondta, neki szoknia kell a gondolatot. Gondoltam, hagy szokja…:)

Szépen haladtunk a távokkal, heti adagban a 70k-t közelítettük, amikoris kb. két hónappal a Deseda előtt, eltörtem a bordámat. Szerencsére két hét kihagyás után a doki azt mondta, “tőlem futhat, maga fogja érezni, ha fáj”. Így elkezdhettünk megint építkezni.

A verseny maga a kaposvári Deseda tó körül zajlik, azzal a reklám szöveggel, hogy fuss itthon egy Spartathlont, úgy, hogy közben a család is ott lehet. 14km egy kör , ebből kell 18-at futni. Sátorozás, haverok, buli, Fanta. Az út végig szép, jól futható, elég változatos is, nem sok szinttel.

Mivel úgysem tudom végig futni, úgy terveztem, hogy amíg a hőfok 30 alatt van, addig futok, 30 felett, fürdés, fagyi, palacsinta. És majd éjjel nyomom a hűvösben.

Gabi nem így gondolta.

Átküldte a “tervet”, hogy az első 12 órában próbáljak 2 óránként egy-egy kört teljesíteni (persze kis szünetekkel, nyújtás, kisszervíz…) a második 12 ben 2,5 a harmadikban 3 óránként.

Ez olyan sok kör, meg kilométer, hogy ekkora számok már csak középiskolás matek könyvben fordulnak elő, így hát ezzel nem nagyon foglalkoztam. Lesz ami lesz.

A versenyt megelőző éjjel, persze nem aludtam, egyrészt nagy volt a zsivaj, másrészt hajnalban jött egy nagy vihar, villám, dörgés eső. Titkon azt hiszem reméltem, hogy a vihar miatt nem is kell futni.

Ilyen előzmények után álltam oda hajnali 6 órakor, a rajtba. Előttem 252k, amiről tudom, hogy irreális. Viszont nem tudom, hogy mi a reális. Ezért jöttem, hogy megtudjam.
Mivel a vihar elvonult, és jól lehűtötte a levegőt, az első három kör ( ez első maraton) nagyon jól telt. Igyekeztem tartani Gabi utasítását, hogy kb. 2 óránként induljak új körre.
Viszont a pulzusban alatta maradtam. 138-at javasolt, én igyekeztem a 130-135 tartományban maradni. Így olyan 7 perc körüli ezrekkel bőven 1:40 alatti körök jöttek ki.
A harmadik kör után elmondhattam, hogy megérkeztem az “ismeretlenbe”, hisz maratont is csak most futottam másodszor, többet pedig soha nem futottam eddig.

A bajok a 4. körben kezdődtek, amikor elvonultak a felhők, és tűzte a fejem a nap.
Mivel az első körökben nem kellett sapka, így nem is volt nálam. Többször bele kellett sétálnom, hogy ne menjen magasra a pulzusom.
A kör végén gondoltam rám férne egy komolyabb szervíz, így ettem egy kis ragulevest, és fürödtem egyet a tóban. Rendbe is hozott a kis pihenés.
Az 5. kör második felére egy ismerős csatlakozott, így az hamar eltelt.
Ekkor hibáztam, mert a 6. körre túl gyorsan mentem ki. Talán kicsit elbíztam magam, hogy milyen jól megy. De sétával kombinálva azért beértem, így meglett az aznapi második maraton is. Nem emlékszem pontosan, de talán 13 órán belül.

Itt ismét hosszabb szünetet tartottam, kis tészta vacsorával, lábáztatással a tóban. A déltől folyamatos. napsütés azért már éreztette a hatását. Szerencsére a körön sok az árnyék, de a 30 fok az 30 fok. 4 frissítőpont van a 14km-en de az ott lévőitalok (víz, izó, kóla, citromos sör) már messze nem hideg, így nehéz belőlük eleget inni. Jég sajnos nem volt.

Megvártam a sötétet, és fejlámpával nekiindultam a 7. körömnek.
Ez volt az egyetlen kör, hogy vittem zenét is, gondoltam jobban eltelik.
(https://www.youtube.com/watch?v=cjFUwao4-RE)
Nem is volt baj, ment rendben. A körben valamikor lemerült az órám, de azt észrevettem már egy ideje, hogy alacsony pulzuson megyek. Már nem volt gond a 130 tartása, sőt, szerintem 120-akat is láttam valahol 7-7:30 tempó között. Csak nyugodtan, öregesen. 🙂
11 óra felé fejeztem be a kört, és mivel megvolt aznapra a közel 100 (98) km, meg a mozgásom sem volt már olyan acélos, az alvás mellett döntöttem.
Gabi a tervben 60-70 percet javasolt, de nekem az tuti kevés lett volna, fáradt voltam.

Így 5 óra után keltem, és a reggeli rutin után 6 órakor újra nekiindultam. A sátortól a rajtig lévő 200 méter alatt komoly kétségeim voltak a futást illetően, úgy mozoghattam mint valami lassított felvételes marionett bábú. De valahogy beindult a dolog, még talán élveztem is a napfelkeltében futni. Gyönyörű volt a tó, volt hangulata a dolognak.

Észrevettem azonban (nem volt nehéz…) hogy a jobbra dőlő ferde aszfalt úton a bal térdem kívül kissé szúr, és az élesebb bal kanyaroknál is. De együtt lehetett vele élni, igyekeztem nem foglalkozni a fájdalommal.

Valamikor ekkor láttam be, hogy a tegnapi 7 kör után a realitás mára 3 lesz.
Végül is az is egy maraton a tegnapi kettő mellé. Persze ebben nyilván benne van, hogy a 10 olyan szép kerek szám, de ez egy cél is lett egyben. A 8. kör után néztem a listát, és szerintem utolsó voltam. Láttam, hogy az azonost kört teljesítők között a beérkezés ideje alapján sorolnak (logikusan) így úgy döntöttem, hogy a tervezett kettőt, megpróbálom minél hamarabb befejezni. Amúgy is nagyon melegszik az idő, ne húzzuk soká.

Így rövid pihenés után indultam a 9. körnek. Szenvedtem a melegtől, sokat sétáltam bele.
Talán a leghosszabb volt az összes közül. Nagyon vártam a kör végét, kb 5 percet pihentem, és nekiindultam az “utolsónak.”
Nekem az “utolsó” mindig könnyebb, mint az “utolsó előtti”. Az indulás előtt kunyeráltam valakitől egy kis krémet, mert a nadrágom kidörzsölt, és minden lépés fájt. A vazelintől jobb lett a helyzet. A kör elejét többnyire gyalogoltam. De nem csak én, láttam több egyéni indulót, hasonló helyzetben. A meleg, meg az eltelt 30 óra mindenkit megviselt.

Péter Attila, a főszervező azt találta ki, hogy BSI-s futónagyköveteket küldött a pályára, akik az egyénik mellé szegődtek, és próbálták biztatni őket. Nekem is jutott egy kedves lány és jót beszélgettünk az út hátra lévő részében. Kissé feldobott, hogy frissítő asztalnál előztem 2 egyéni indulót. Én nem ácsorogtam soha, felkaptam amit megkívántam, és a következő 100 méteren megettem, megittam.
Reménykedtem, hogy ők is csak 10 kört mennek, és ha szedem a lábam tuti nem előznek vissza.
Érdekes, hogy a 31 órás verseny utolsó órájában “versenyeztem” csak, addig egyáltalán nem izgatott az ilyesmi. Gyakorlatilag feléledtem. Mivel az utolsó maratonra már órám sem volt, hisz lemerült, így tempót nem tudok, de érzésre olyan 6:30-as tempóban “robogtam” időnként a cél felé, a kisebb emelkedőkre felsétálva.

Olyan “megcsináltam” élmény volt, beérkezni. Az ott lévő nézőkkel minden egyénit megtapsoltatnak, ami ilyenkor nagyon jól tud esni.

Egy éve futok.
Most 140km-t gyűjtöttem 31 óra alatt. Idáig jutottam az eltelt egy év alatt.
A fejem, a lábam még nincsen kész többre. A fejemnek kellene rávennie a lábamat, hogy menjen tovább, de ebben még a fejem sem hisz, hogy a lábaim képesek rá.
Róka fogta csuka.
De az ilyen próbák erősítik mindkettőt, ettől tudunk fejlődni.
Mentális forintokban nem volt hiány, fejben rendben voltam, tudtam kezelni mindent.

Gabi terve magas léc volt, amit ha nem is teljesen, de sikerült megugrani.
(Ez jó kis képzavar, de nem baj…) Ő úgy bízott bennem, hogy az eltelt 4 hónap alatt nem is ismerhetett meg igazán. Köszönöm neki.
Illetve utólag láttam, hogy követtetek a Facebookon, köszönöm mindenkinek aki küldte a mentális forintokat.
Tényleg jól esik.

Néhány technikai részlet, hátha valakit érdekel:
– a verseny szombat reggel kezdődött, kedden szerdán nem ettem szénhidrátot, csak fehérjét, meg salátát) csütörtökön pénteken, sok szénhidrát, semmi vörös hús
verseny közben minden frissítésnél (3,5km) mindig ettem valami kicsit, legjobban az egy falat vajas kenyér, egy kis paradicsommal jött be, de ettem banánt, mazsolát, ropit, kekszet
– minden ponton legalább másfél deci, de inkább több innivaló, víz, High5 zéró, kóla, citromos sör. Amig hideg volt a sör esett a legjobban, de igyekeztem azt inni ami hideg volt. Néha hoztak a pontra friss kólát, amíg hideg volt jól esett.
a frissítésen kívül a 31 óra alatt 2-3 deci leves, 1 banán, 1 virsli, fél kifli, kevés tészta 3 zselé, 2 só tabletta
kb 2 körönként száraz cipő, száraz zokni
Ez így utólag visszanézve nem sok, lehet, hogy legközelebb többet kell enni.
De semmi gyomor problémám nem volt, nem éreztem éhséget sem. Valamelyik nadrágom kidörzsölt, majd be kell szerezzek egy rendesebbet.
– A lábaim rendben, semmi vízhólyag, vagy hasonló. A Brooks Ghost 10 egy jó cipő.