Csákvár Eco Trail beszámoló – Benkő Eszter

Posted on Updated on

Csákvár nagy királyság volt – sok tanulsággal.
Úgy álltam oda, hogy szót fogadok, nem tolom, visszafogott leszek, többnyire az is voltam, de azért voltak apróságok, amik miatt ez nem sikerült tökéletesen.
Egyrészt nem tudom, miért, de fostam ettől a félmaratontól (is). Kb. 150 csaj volt nevezve, sokan talpig felcicomázva terepfutó felszerelésben. Akin nincs kompressziós szár, zsák, öv 13 géllel, 6 puha kulaccsal, az nem is ember.
Ilyenkor azért elbizonytalanodom, amellett, hogy jól is szórakozom. Valaki megdicsérte a zsákomat, hogy ugye milyen jó, ő nagyon szereti. Mondtam, szuper. Arról meg hallgattam, hogy kö’csibe kaptam, és kb. másodjára van rajtam. 🙂
Az elején nagyon zavart a tömeg, aszfalton elviselem, az erdőben nem tudom befogadni. Az  első X kilin felfelé futottunk helyenként több centi vastag porban meg valami sóderszerű cuccban. Előttem- utánam porfelhő. Mire felértünk, szerintem egy komplex homokozó volt a tüdőmben. Hörgőgyerekek és léghólyagocskák építették váraikat, miközben én az életemért küzdöttem.
Ahhoz a tömeghez képest, amelyben futottam, viszonylag jól bírom az emelkedőt, ezért állandóan azt éreztem, hogy belassul előttem valaki, és mivel a pálya kb. egy nyomvonalas volt, nagyon zavart, hogy nem tudok a saját ütememben lépni, nem is látom igazán, hova lépek legközelebb. Meg amúgy is, sok ember közt elvész a chi. Ha sréhen előttem fut valaki, az az energiaáramlás szempontjából nagyon diszkomfortos nekem, ezért muszáj volt szabadulni ebből a helyzetből. #rutinhiany
Szóval előzgettem, úgy finoman, hogy ne fussam el, nem túl nagy tempóváltásokkal. Nem rohantam, de végig emelkedett ez a szakasz, és bármennyire is azt gondoltam, nem futom el, azért az emelkedő végére elfáradtam. Amikor már nagyon lihegtem, bele is sétáltam, aztán felváltva kocc és séta a tetejéig.
Miután felértünk, és szétszakadt a mezőny, már tök jó volt. Futottam, de nem rohantam. Akkor élveztem igazán az egészet, amikor végre egyedül maradtam. 🙂 El is gondolkodtam azon, hogy ha ez így van, miért akarok terepversenyre járni?! 🙂 Elég munkás lesz mindenhol kibulizni, hogy enyém legyen a pálya, annyira sosem leszek jó. 🙂
Voltak csajok (hárman), akik a lejtős szakaszon visszaelőztek, utána végig előttem haladtak, láttam őket, de nem mentem utánuk, pedig ott volt kísértés. Ez az a pont, amikor felírhatod magadnak emlékeztetőül, hogy a válaszleveledben meg kell dicsérned.  🙂
Egy pasi meg is jegyezte: “Látom, a lejtő neked sem megy.” Hát jah. Meg kell tanulnom tempósan futni lefelé, különben az emelkedőkhöz meglévő viszonylagos előnyömet nem tudom kamatoztatni.
Egy ennél sokkal kedvesebb pillanat volt, amikor megszólalt mögöttem egy hang: “az egy Berlin Maraton karszalag?”.  ❤
A verseny végére elfáradtam, mint a liba. Az utolsó 1-2 kilométerre mellém szegődött egy pasi, és teljesen öncélúan egyfolytában beszélt. Próbáltam érdeklődést szimulálni, kedvesnek maradni, ez tök jó figyelemelterelés volt.
Valójában a mentális szufla nem tartott ki végig, úrrá lett rajtam a fáradtság. Gyík vagyok. Van hova fejlődni. 🙂
Fotó: Donrazzino
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s