Month: október 2018

Miskolci Barátság Maraton – Somorjai Ármin, beszámoló

Posted on Updated on

Korán ébredés egy viszonylag nyugis alvás után (versenyek meg utazások előtti „várom már” izgalom), baljósan erős szélhangok odakint. Sebaj, több ruha, jó lesz ez.

Gyors készülődés és reggeli, még egyszer átnéztem a táskám, hogy minden benne van e, cipőm is megvan, óra feltöltve. Terveim szerint 5:20-as km-ek szerepeltek, de ez felülíródott miután megláttam a heti edzéstervemben a versenyre kapott instrukciókat. Rá is kérdeztem Gabinál, hogy nem elírás történt-e? 😀 Nem volt elírás persze.

Tegyem oda magam, munka lesz, a harmadik harmad pedig kemény. Megcéloztam tehát a 3:30-as maraton időt. Ehhez stabilan 5 perc/km-es átlag kell, de inkább gyorsabb (frissítés és egyebek). Ennyin eddig csak félmaratont futottam, de egye fene egyszer élünk! 😀

Megjött a futótársam Csabi is akivel belerángatjuk általában egymást ilyen hülyeségekbe. Útközben még egy fél zacskó pogácsa befigyelt, kell a szénhidrát címszóval.
Megérkezés, rajtszámfelvétel, szél van, néha kicsit esik, fázás, Super Mario póló pont jól jön. Bemelegítő kocogás, gimnasztika, ismerősök, jön a rajt. 10 órakor el is indultunk, a maraton és minimaraton rajt egyszerre. Bemelegedett izomzattal rögtön megvolt a tempó, egyelőre jól tartható, van Flow. A verseny érdekessége, hogy egy 5,25 km-es körön keringenek a futók Miskolc belvárosában. Rajt/Cél zónában nagyobb frissítőállomás (víz, kóla, iso, banán, gumicukor, sós izék, ami kell), illetve víz és szőlőcukor féltávnál. Pofon egyszerűen lehet így számolni mindennel. Tavaly volt itt egy „kalóz” frissítőpont a kettő között. Az egyik helyi kocsmáros mindig nagy szurkolóbulikat szervezett a sörözője elé, és műanyag pohárban osztogatta a söröket a futóknak 😀 Idén zárva volt.

Edzői utasítás volt még a 45 percenként gél, ezt végig sikerült is betartanom az egész verseny alatt. Frissítőpontokon banán, kóla, víz ezek mindig jók, beváltak. 4. körnél megvan a félmaraton még mindig tartva a tempó 5 perccel később kicsit meg is zuhantam, hirtelen gyengeség, meg nem akarok továbbmenni, de kb. 500 méterrel később el is múlt teljesen.

12:00-kor rajtolt a kismaraton és a félmaraton, na innentől tele is volt a pálya futókkal. Még 4 kör. 6. kör vége volt tavaly a mumus, utána jött a szenvedés meg séta és a küzdelem 2 körön keresztül. Vége lett a 6. körnek, de nem jön a „Végem van!!!”, így már kezdtem elhinni, hogy meglehet az a 3:30. De meg ám, ha kell négykézláb fogom megcsinálni! Itt már nagyon akartam. 8. körben kellett is ez az akarás, szerettem volna már ha vége van. Sunyi emelkedők, szembeszél, elég volt már belőle 😀

Utolsó emelkedőn már éreztem a combomban, hogy nagyon nem szeretnék még egyet belőle, ebbe beleraktam még amit lehetett. 3:28:42-vel sikerült célba érnem. Hihetetlen érzés volt, közel 22 percet javítottam a tavalyi időmön. Nem volt séta, volt itt-ott szenvedés, de az benne van. Utána a levezető séta meg kis nyújtás már annyira nem esett jól 😀
Itthon a teljes lábszáras hidegvizes lábfürdő rendesen kihívás volt, de tény, hogy utána jobb volt a lábaim közérzete. Este pedig ahogy kell aludtam mint egy gyerek 😀

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Real Nature 30 km beszámoló – Joó Fruzsina

Posted on

Nagyon nagy szerencsénk volt, mert végig sütött a nap, és pont jó idő is volt.

A 12. km-nél csatlakoztam be a maratoni futókhoz, és a 3-4. zónásokhoz, és ez sokat dobott a teljesítményemen, mert vitt a lendület. Meg is lepődtem a 4-5. km felé, hogy 5.30-as átlaggal futok, mert idáig kb. kétszer fordult elő, hogy sikerült edzéseken ezt elérni.

Nagyon érdekes volt, mert végig azon izgultam, hogy mikor fog ez a lendület elfogyni és mikor kell kiállnom a pálya szélére sétálni, de az a durva, hogy nem volt ilyen. Volt két mély pontom, az egyik akkor, amikor futottunk fel az Árpád-hídra (kb 18-19 km), akkor kezdett elegem lenni, bár nem tettem fel magamnak olyan kérdéseket, hogy “miért csinálom én ezt az egészet?” meg nem kezdtem el magamat, szidni, hogy milyen hülye ötleteim vannak stb. 🙂
A másik az úgy 23 km-nél kezdődött, bár apukám videózott és mondta, hogy olyan szépen és lelkesen futottam 🙂 szóval jó volt hallani, hogy nem mindig látszódik kívül, ami belül van 🙂

Ez a nehezebb szakasz egészen a 28 km-ig tartott, amikor beért az egyik iramfutó, és mindenkit körülötte elkezdett biztatni, meg technikákat mondott még, hogy hogyan fussunk 🙂 szóval nagyon hálás vagyok neki, megadta a végső löketet.

Nem mondom, hogy nem fájt a combom, a vádlim, az Achillesem :), de összességben jó volt. A szervezés is szuper volt, jól jöttek egymás után a frissítők, meg pont amikor kezdtem volna bezuhanni, mindig pont jött egy furulyaszó vagy dobszó, vagy egy random arc bekiabálása a nézők közül, hogy: “a fájdalom csak egy érzés, mindjárt elmúlik” 🙂

30 km-t, végül sikerült 2.56 perc alatt abszolválni, amivel teljesen elégedett vagyok (fél éve a félmaraton volt 2.18 perc).

This entry was posted in beszámoló and tagged , .

Csákvár Eco Trail beszámoló – Benkő Eszter

Posted on Updated on

Csákvár nagy királyság volt – sok tanulsággal.
Úgy álltam oda, hogy szót fogadok, nem tolom, visszafogott leszek, többnyire az is voltam, de azért voltak apróságok, amik miatt ez nem sikerült tökéletesen.
Egyrészt nem tudom, miért, de fostam ettől a félmaratontól (is). Kb. 150 csaj volt nevezve, sokan talpig felcicomázva terepfutó felszerelésben. Akin nincs kompressziós szár, zsák, öv 13 géllel, 6 puha kulaccsal, az nem is ember.
Ilyenkor azért elbizonytalanodom, amellett, hogy jól is szórakozom. Valaki megdicsérte a zsákomat, hogy ugye milyen jó, ő nagyon szereti. Mondtam, szuper. Arról meg hallgattam, hogy kö’csibe kaptam, és kb. másodjára van rajtam. 🙂
Az elején nagyon zavart a tömeg, aszfalton elviselem, az erdőben nem tudom befogadni. Az  első X kilin felfelé futottunk helyenként több centi vastag porban meg valami sóderszerű cuccban. Előttem- utánam porfelhő. Mire felértünk, szerintem egy komplex homokozó volt a tüdőmben. Hörgőgyerekek és léghólyagocskák építették váraikat, miközben én az életemért küzdöttem.
Ahhoz a tömeghez képest, amelyben futottam, viszonylag jól bírom az emelkedőt, ezért állandóan azt éreztem, hogy belassul előttem valaki, és mivel a pálya kb. egy nyomvonalas volt, nagyon zavart, hogy nem tudok a saját ütememben lépni, nem is látom igazán, hova lépek legközelebb. Meg amúgy is, sok ember közt elvész a chi. Ha sréhen előttem fut valaki, az az energiaáramlás szempontjából nagyon diszkomfortos nekem, ezért muszáj volt szabadulni ebből a helyzetből. #rutinhiany
Szóval előzgettem, úgy finoman, hogy ne fussam el, nem túl nagy tempóváltásokkal. Nem rohantam, de végig emelkedett ez a szakasz, és bármennyire is azt gondoltam, nem futom el, azért az emelkedő végére elfáradtam. Amikor már nagyon lihegtem, bele is sétáltam, aztán felváltva kocc és séta a tetejéig.
Miután felértünk, és szétszakadt a mezőny, már tök jó volt. Futottam, de nem rohantam. Akkor élveztem igazán az egészet, amikor végre egyedül maradtam. 🙂 El is gondolkodtam azon, hogy ha ez így van, miért akarok terepversenyre járni?! 🙂 Elég munkás lesz mindenhol kibulizni, hogy enyém legyen a pálya, annyira sosem leszek jó. 🙂
Voltak csajok (hárman), akik a lejtős szakaszon visszaelőztek, utána végig előttem haladtak, láttam őket, de nem mentem utánuk, pedig ott volt kísértés. Ez az a pont, amikor felírhatod magadnak emlékeztetőül, hogy a válaszleveledben meg kell dicsérned.  🙂
Egy pasi meg is jegyezte: “Látom, a lejtő neked sem megy.” Hát jah. Meg kell tanulnom tempósan futni lefelé, különben az emelkedőkhöz meglévő viszonylagos előnyömet nem tudom kamatoztatni.
Egy ennél sokkal kedvesebb pillanat volt, amikor megszólalt mögöttem egy hang: “az egy Berlin Maraton karszalag?”.  ❤
A verseny végére elfáradtam, mint a liba. Az utolsó 1-2 kilométerre mellém szegődött egy pasi, és teljesen öncélúan egyfolytában beszélt. Próbáltam érdeklődést szimulálni, kedvesnek maradni, ez tök jó figyelemelterelés volt.
Valójában a mentális szufla nem tartott ki végig, úrrá lett rajtam a fáradtság. Gyík vagyok. Van hova fejlődni. 🙂
Fotó: Donrazzino

This entry was posted in beszámoló and tagged .