Libegő Trail – Belus Fruzsi, beszámoló

Posted on

Az évkezdet mindig jó apropót szolgál, hogy az ember kicsit újraértékelje azt, hogy vajon hova is tart, ennek érdekében új célokat is kitűzünk magunk elé, átértékelvén az elmúlt időszakot. Január végére le is tisztázódtak bennem az idei futós elképzelések, amit szívesen meg is osztok veletek. Nem vagyok egy nagy versenyre járó, szívesen futok, viszonylag fegyelmezetten edzek mindenféle futós esemény nélkül is, de azért egy-két nagyobb szabású rendezvényre szükségem van, hogy kimozgasson időről időre az oly nagyra becsült komfortzónámból.

Nem titkolt szándékom egyszer valamikor UTMB-t csinálni, így ennek jegyében két hosszabb versenyt választottam az idei évi két célversenynek. Az egyik a júniusban megrendezésre kerülő Ultra Trail Hungary 112 km-es távja (4200 m-es pozitív szintkülönbséggel), amin 2020-ban nem sikerült végigmennem, tehát egyértelműen dolgunk van még egymással, az UTH-nak és nekem. A másik pedig a szeptemberben, Franciaországban első alkalommal megszervezendő Nice Côte d’Azur by UTMB 107 km-es betétszáma, a szolid 5000 méteres szintkülönbségével. A felkészülés jegyében az első félévben befigyelt még egy régóta tologatott Libegő Trail, ahol a klasszikus 25 km-es távon megmérettettem meg magam és a nagy presztízsű Mátrabérc Trail (56 km, 2800+m), amit már repesve várok.

Az óvatos december után bele is csaptam a felkészülésbe, januárban 296 km-t véstem be a straván lévő virtuális edzésnaplómba. A futások mellett rendszeresen gyógytornáztam és elkezdtem újra erősíteni is. Január első három hetében még javában dübörgött az egyetemi vizsgaidőszak, amit sikeresen legyűrtem a család-munka-edzés állandó hármasa mellett, az optimális időbeosztás még mélyebb rétegeibe merültem alá, már-már önkéntes szakértővé avanzsáltam a time-management terén, így ha tanácsra van szükségetek, forduljatok hozzám bizalommal: szemrebbenés nélkül bárkinek az életéből kihúzok feleslegesnek vélt dolgokat és a cerkám elég vastagon fog, higgyétek el. Időközben eladtuk a lakásunkat és cirka 30 ingatlan megtekintését követően vettünk egy újat, amit csak azért emelek ki, mert ezek rengeteg időt vettek el a mindennapokból, szinte fuldokoltam a stresszben. Amikor már kezdtek kisimulni a dolgok, akkor meg a gyerekeim voltak nagyjából non-stop betegek, 1-1 hetes megszakításokkal, közvetlenül azután, hogy eltörölték a beltéri maszkhasználatot. A stressztől, meg a mókuskeréktől legyengült szervezetem alig tudott megbirkózni a kórokozókkal, de az én immunrendszerem még magasan a legjobban funkcionáló volt a családban, így nagyjából sikerült kézben tartani a dolgokat. Aztán a tudatalattim bemondta az unalmast és egy óriásit estem az egyik edzés alkalmával, ami egy hetes kényszerpihenőre kárhoztatott. Ezt követően az egész családon végigment egy fosós-hányós vírus, ami engem pont a családi síelés alatt ért el, tiszta szerencse, hogy nem a gyerekek voltak akkor éppen soron. Nem a bizonyítványomat magyarázom, hanem csak rávilágítok az elmúlt időszak komplexitására, hogy mennyire nehéz volt tartani a fegyelmezett felkészülési rítust, nem is tudtam, a körülmények rendesen felőröltek. Februárban 242 km-t mentem, márciusban pedig már 315 km-t. Az első három hónapban gyűjtöttem cirka 19 000 méter szintet is, tehát próbáltam a lábaimat megfelelően erősíteni az előttem álló megpróbáltatásokra.

A Libegő Trail hetében péntek estére betették az adatvédelmi peres és nemperes eljárások elővizsgát, amit persze bevállaltam, így a munka-család-edzés hármasa mellé masszívan befurakodott a tanulás is, a fókuszom teljesen lekerült a versenyzésről. A verseny előtti napon, a vizsga végeztével elégedetten hátradőlve egyáltalán nem vágytam már arra, hogy másnap kicsináljam magam a hegyen, inkább csak egy alapos fejszellőztetést kívántam. A Libegő Trail-re még 2020-ban neveztem, azóta tolódott a Covid miatt ez a megmérettetés. Szeretem ezt a pályát, Normafán otthon érzem magam, mivel mindig itt edzek, így egyáltalán nem esett nehezemre korán reggel bepattanni az autóba és az Őzike tagovinál leparkolni. Cirka 2 km gyaloglás várt rám a rajtközpontig, melegen öltöztem, a kezeimet vastag kesztyűbe bújtattam, hogy a 2 fokos cidriben ne fagyjak át rögtön. 

Tovább a teljes beszámolóra >>>

Fotók: hegyfutas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s