Month: április 2022
Gizionok a Black Hole-on
Köszönjük az ötletet, versenyt, a hangulatot és a fotókat a Black Hole stábjának.
Libegő Trail – Belus Fruzsi, beszámoló
Az évkezdet mindig jó apropót szolgál, hogy az ember kicsit újraértékelje azt, hogy vajon hova is tart, ennek érdekében új célokat is kitűzünk magunk elé, átértékelvén az elmúlt időszakot. Január végére le is tisztázódtak bennem az idei futós elképzelések, amit szívesen meg is osztok veletek. Nem vagyok egy nagy versenyre járó, szívesen futok, viszonylag fegyelmezetten edzek mindenféle futós esemény nélkül is, de azért egy-két nagyobb szabású rendezvényre szükségem van, hogy kimozgasson időről időre az oly nagyra becsült komfortzónámból.
Nem titkolt szándékom egyszer valamikor UTMB-t csinálni, így ennek jegyében két hosszabb versenyt választottam az idei évi két célversenynek. Az egyik a júniusban megrendezésre kerülő Ultra Trail Hungary 112 km-es távja (4200 m-es pozitív szintkülönbséggel), amin 2020-ban nem sikerült végigmennem, tehát egyértelműen dolgunk van még egymással, az UTH-nak és nekem. A másik pedig a szeptemberben, Franciaországban első alkalommal megszervezendő Nice Côte d’Azur by UTMB 107 km-es betétszáma, a szolid 5000 méteres szintkülönbségével. A felkészülés jegyében az első félévben befigyelt még egy régóta tologatott Libegő Trail, ahol a klasszikus 25 km-es távon megmérettettem meg magam és a nagy presztízsű Mátrabérc Trail (56 km, 2800+m), amit már repesve várok.
Az óvatos december után bele is csaptam a felkészülésbe, januárban 296 km-t véstem be a straván lévő virtuális edzésnaplómba. A futások mellett rendszeresen gyógytornáztam és elkezdtem újra erősíteni is. Január első három hetében még javában dübörgött az egyetemi vizsgaidőszak, amit sikeresen legyűrtem a család-munka-edzés állandó hármasa mellett, az optimális időbeosztás még mélyebb rétegeibe merültem alá, már-már önkéntes szakértővé avanzsáltam a time-management terén, így ha tanácsra van szükségetek, forduljatok hozzám bizalommal: szemrebbenés nélkül bárkinek az életéből kihúzok feleslegesnek vélt dolgokat és a cerkám elég vastagon fog, higgyétek el. Időközben eladtuk a lakásunkat és cirka 30 ingatlan megtekintését követően vettünk egy újat, amit csak azért emelek ki, mert ezek rengeteg időt vettek el a mindennapokból, szinte fuldokoltam a stresszben. Amikor már kezdtek kisimulni a dolgok, akkor meg a gyerekeim voltak nagyjából non-stop betegek, 1-1 hetes megszakításokkal, közvetlenül azután, hogy eltörölték a beltéri maszkhasználatot. A stressztől, meg a mókuskeréktől legyengült szervezetem alig tudott megbirkózni a kórokozókkal, de az én immunrendszerem még magasan a legjobban funkcionáló volt a családban, így nagyjából sikerült kézben tartani a dolgokat. Aztán a tudatalattim bemondta az unalmast és egy óriásit estem az egyik edzés alkalmával, ami egy hetes kényszerpihenőre kárhoztatott. Ezt követően az egész családon végigment egy fosós-hányós vírus, ami engem pont a családi síelés alatt ért el, tiszta szerencse, hogy nem a gyerekek voltak akkor éppen soron. Nem a bizonyítványomat magyarázom, hanem csak rávilágítok az elmúlt időszak komplexitására, hogy mennyire nehéz volt tartani a fegyelmezett felkészülési rítust, nem is tudtam, a körülmények rendesen felőröltek. Februárban 242 km-t mentem, márciusban pedig már 315 km-t. Az első három hónapban gyűjtöttem cirka 19 000 méter szintet is, tehát próbáltam a lábaimat megfelelően erősíteni az előttem álló megpróbáltatásokra.
A Libegő Trail hetében péntek estére betették az adatvédelmi peres és nemperes eljárások elővizsgát, amit persze bevállaltam, így a munka-család-edzés hármasa mellé masszívan befurakodott a tanulás is, a fókuszom teljesen lekerült a versenyzésről. A verseny előtti napon, a vizsga végeztével elégedetten hátradőlve egyáltalán nem vágytam már arra, hogy másnap kicsináljam magam a hegyen, inkább csak egy alapos fejszellőztetést kívántam. A Libegő Trail-re még 2020-ban neveztem, azóta tolódott a Covid miatt ez a megmérettetés. Szeretem ezt a pályát, Normafán otthon érzem magam, mivel mindig itt edzek, így egyáltalán nem esett nehezemre korán reggel bepattanni az autóba és az Őzike tagovinál leparkolni. Cirka 2 km gyaloglás várt rám a rajtközpontig, melegen öltöztem, a kezeimet vastag kesztyűbe bújtattam, hogy a 2 fokos cidriben ne fagyjak át rögtön.
Tovább a teljes beszámolóra >>>
Fotók: hegyfutas.hu
Black Hole – Belus Tamás, beszámoló
BLACK HOLE Ultra Running Race versenybeszámoló. Illetve nem is tudom, hogy hívhatom-e így, mert néhány kósza pillanatot leszámítva úgy futottam 8 órát a Bakonyban, hogy halvány fogalmam sem volt, hogy hol vagyok éppen. Azért utólag megpróbáltam rekonstruálni az eseményeket 
2019 őszén jött ki Öcsi és Simonyi Balázs az első Black Hole videóval, ezzel itt: https://vimeo.com/365280431 . Klassz kis promó volt, titokzatos meg vicces, meg is vett azonnal kilóra, úgyhogy vártam a folytatást. Aztán pár hét múlva rámírt Balázs, hogy készítenek egy Black Hole kisfilmet mindenféle futó arcokkal, Lubics Szilvia, Maráz Zsuzsanna, Spero és még hosszasan sorolhatnám, és ebbe a mókába kellene tőlem valami testhezálló üzenet Black Hole témában. Ez volt az: https://vimeo.com/370863234
Így született meg az „Öcsi bazdmeg…a fa&zom…itt a pont?” mondat, ami azt hiszem, utólag egész jól kifejezi, hogy mennyi esélyt láthattam volna arra, hogy ne tévedjek el egy olyan versenyen, ahol nincs előre közölt útvonal, nem jártam be pályát, nem töltöttem fel az órámra a tracket, meg óra amúgy sem lehet nálunk (sem pulzuspánt, telefon, futómellény, saját kaja, gps-es kütyük, stb stb.) Szerintem a GARMIN.hu-s MagPeti is azért segített ilyen lelkesen a versenyen, mert érezte, hogy törlesztenie kell valamit a mezőnynek így, hogy a negyedmilliós szuperkütyüjei a Black Hole-on semmit sem érnek. Teltek a hónapok, és nem jött új infó, úgyhogy a futós barátokkal állandó téma volt, hogy mi is lesz ez a verseny tulajdonképpen. Aztán lett szép (ijesztő) weboldal, „normális” versenykiírás, ahol persze nem írták le a teljes koncepciót, de legalább annyit megtudtunk, hogy annak érdemes neveznie, aki le tud futni 100km-t 12 óra alatt. Mivel ebbe a szórásba én is beleestem, meg amúgy sem akartam ebből az őrületből kimaradni, ezért nem is volt kérdés, hogy nevezni fogok. 2020. márciusában jött a COVID, huhh ezt megúsztuk, és végül 2021 sem alakult úgy, hogy Öcsiék meg tudják/akarják szervezni a versenyt, egészen 2022 tavaszáig kellett várnunk a dologra. Kiváló futóedzőm (Barát Gabriella) szerint edzői szempontból ez az egész egy rémálom (mondjuk nem csak edzői szempontból) mert mennyire nem mindegy már, hogy egy könnyű sík aszfaltos 55 km lesz a verseny vagy egy nehéz szintes terep 120. Mert a versenykiírás szerint mindkettőre volt esély, és kettő közt bármire.
De eleget beszéltem arról, hogy mitől nehéz ez a verseny, most jöjjön, hogy mitől könnyű. Szinte mindentől. Frissítési tervet csinálni és összekészíteni a géleket, izókat? Nem kell, mert nem lehet saját kajánk, csak a frissítő asztalok kínálatán mehetünk. Órát feltölteni, tracket az órára tenni, az útvonalat bemagolni, a jelzésváltásokat megjegyezni? Nem kell, hiszen még a rajtban sem fogjuk tudni, hogy merre fogunk menni. Lizával megtervezni, hogy hová jön majd oda az útvonalon és ott mi a teendője? Szintén nem kell, mert az útvonalat a kísérők SEM fogják tudni. Gyakorlatilag annyi dolgom volt a verseny előtt, hogy kitaláljam, hogy milyen cuccban és cipőben futok, amit végül reggel az időjárás ismeretében döntöttem csak el. Négy pár cipőt vittem Zircre, nem bíztam a véletlenre. Vittem aszfaltost, nagyon aszfaltost, terepet meg sáros szar terepest is. Mivel már péntek kora délután megérkeztünk a szállásunkra, ezért futottam egyet Lizával a szálloda óriása parkjában (a golfpálya zárva volt az eső miatt, ehh) Nem volt nagy sár ugyan, és én alapvetően aszfaltos útvonalra számítottam a versenyen, de ennek ellenére inkább egy Hoka Speedgoatban indultam el, mert az aszfalton sem fogalmatlan, terepen meg természetesen remek, és az igazán hosszúakat egyébként is ebben szoktam futni. A szeles hűvös időre tekintettel hosszú nadrágot választottam, egy Compressport 3D Thermo kapusznyis felsőt és egy fényvisszaverős Compressport szélmellényt, ami szintén kötelező felszerelés volt (már nem a szélmellény, hanem a láthatósági cucc).
A péntek esti technikai értekezlet nagyon jó hangulatban telt, Öcsi meg Balázs stand-upolt egy jót, megtudtunk pár dolgot, de a fontos részletek (mennyi lesz a táv, terep v. aszfalt, hány frissítő pont lesz) továbbra is a bakonyi erdők homályába vesztek. Másnap reggel még sötétben és élénk hideg szélben vettük át a jeladókat, próbáltam bemelegíteni kicsit, beszélgettünk, vacogtunk, röhögtünk, a vihar előtti csendben. Már kivilágosodott, mikor megmutatták nekünk az első infó táblát, ilyenek lesznek majd a frissítő pontokon is, amiről megtudtuk, hogy az első pont 9 km-re lesz. Az is ki volt írva rá, hogy milyen szintidő alatt kell odaérni, ami azért volt minden ponton érdekes adat, mert ebből próbáltuk kiokoskodni később, hogy a következő szakasz mennyire lesz szintes és nehéz.
6.34-kor elrajtoltunk egész jó hangulatban, élénk, de nem túl erős tempóban a Bakonybél felé vezető aszfaltúton. Elég hamar előre keveredtünk egy kis csapattal, Strifler Atti (akire számítottam a két héttel ezelőtti remek Császta Trail menete miatt) Séd Krisztián, Bakonyi Andris, Csáki Karcsi, őket ismertem és Puskás Máté, akivel a verseny közben haverkodtunk össze, kb így, hogy: Figyu, te ilyen aszfaltos figura vagy, igaz? Aztán amikor a Nagy-Som hegyről lefele a sárban a Kipchogés Nike-jában úgy jött le, mint én, na onnantól nem aszfaltosoztam le.
Tovább a teljes beszámolóra >>>
- ← Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő →
baratrunning.com 