Tour de Zalakaros – Cserta Balázs, beszámoló
Bár előtte végképp nem gondoltam volna, de ez a verseny megint egy pozitív élmény lett….
De megint egy kicsit messzebbről indulunk.
A Tour de Pelso után hihetetlen mennyiségű motivációm lett, amit arra használtam, hogy amíg egy hetet Balatonon voltunk és Timinek fél napokat dolgoznia kellett, én edzőtábort tartottam (minden napra kértem edzéstervet Gabitól). Bár 2 defektem is volt, de sikerült egy 435 kilis hetet összehozni. Ebben benne volt egy balatoni keleti kör (Siófok – Tihany – Szántód – Siófok) Timivel és Apuval. Erős sorunk volt: Timi kicsit sérült volt, Apunak mindkét térde protézissel van tuningolva, de mégis 38 fokban egy délután 4 sörös frissítőponttal körbetekertünk. Frissítési tervünk hibátlan és maximálisan betartott volt.
Így utólag azt gondolom, hogy a hosszú felkészülés a Pelso-ra, illetve az utána nemsokkal kért önkéntes edzőtábor valószínűleg visszaütött. Az edzőtáboros hét után alig mentem. Volt is lelkifurim, aztán valahogy erőre kaptam és rá 2 héttel a vasárnapi hosszún egész jót mentem. Aztán életemben először, legalábbis tudtommal, beütött a covid. Minimális tüneteim voltak, de elég sokára tudtam csak negatív tesztet produkálni. Szóval ezután nagyon óvatosan kezdhettem volna csak edzeni, de hihetetlenül motiválatlan lettem. Jó, ha heti 1x mentem bringázni, mindig valamire fogtam, hogy miért nem indulok el. Közben kutattam, hogy mi lehet a baj és egy mentális posztcovidot hoztam ki belőle. Na persze! Az edzés nélküli 5. hét végén elegem lett magamból és beszéltünk erről Gabival. Ő oldotta meg. Mivel a coviddal elment bő 2-3 hét, utána azért nem akaródzott edzeni, mert a fejemben lévő „A terv” Zalakarosra ezekkel a kihagyásokkal kezdett összedőlni és a csalódás elkerülése helyett a nem edzést választottam. Most már ezt is tudom. Abban maradtunk, hogy az ilyen helyzetek nem úgy oldódnak meg, hogy holnaptól elhatározom, hogy motivált leszek és ennyi, hanem napról-napra, edzésről-edzésre fogunk élni. És mint mindig, Gabinak most is igaza volt!
Elkezdtük lépésenként. Még ekkor volt bő 4 hetünk. Nem sok, cserébe kevés. Átállítottuk arra a fejemet, hogy addig mindent megteszek, előtte végigbeszéljük, de ha sikerül a tavalyi időt hozni akkor már boldogság lesz.
Végig is csináltam becsülettel a 4 hétnyi edzést és a végére egészen normális állapotban éreztem magam. Éreztem az 5 hét hiányát, de nem voltam nagyon rottyon.
A Tour de Zalakaros idén 137 km volt, benne 4 nagy emelkedővel, tavalyhoz képest belekerült a Cézár is, benne 15-18%-kal, összesen 1200 szinttel.
A verseny vasárnap volt, mi 3 napra mentünk így összekötve egy kis pihenéssel és wellnes-szel.
A legnagyobb problémáim a verseny reggelén kezdődtek. Mint egy Zsé kategóriás instaceleb folyamatosan az időjárást csekkoltam és különböző outfiteket pakolásztam jobbra balra a szerencsére tágas szállodai szobában. Egy idő után szerintem Timi kizárt engem az elméjéből, mert nem akart megőrülni. Végül amellett döntöttem, hogy rövid nadrág, hosszúujjú aláöltöző és egy nyári mez lesz rajtam. Tökéletes döntés volt, az előre jósolt sok eső ellenére. Ha folyamatosan ázol, akkor ha kevesebb ruha van rajtad, az legalább nem zavar annyira. Ami biztos volt, hogy mindenhová, lábfejet is vastagon, vazelinezek. Ez volt a legjobb döntés. A frissítés biztos volt: i:am, amiből 28 dl kellett. Biztonság kedvéért volt nálam 1 zselé, de megmaradt.
A rajt viszonylag későn, 10:30-kor volt. Előtte bemelegítettem mintegy 50 mp-ig, gondoltam majd a lassú rajtban ez megoldódik. Induláskor még közös képet lőttünk Lupussal és Bihari Tomival, majd szép lassan el is rajtoltunk.
Az éles rajtot egy elég combos emelkedőnél engedik el. Itt meg is ijedtem, mert a Gabival megbeszélt szentírás: 145-155 pulzus, emelkedőn max 165, ahol csipog a vészharang, mert ha 168 felé megyek akkor olyan savasodás kezdődik, hogy abban bármilyen sorozatgyilkos eltüntet nyom nélkül bárkit.
És az éles rajt után nem sokkal 172. Megijedtem és tudatosan elkezdtem visszavenni, hátha nem lesz nagy baj. Sajnos szerintem túl sokat is. Ezt még biztosan gyakorolnom kell. A 4 nagy emelkedőből 3-at megtoltam. Mármint gyalog a biciklit. Sosem felejtem el, hogy nagyon régen egy terepversenyen, mikor dicsekedtem Gabinak, hogy minden emelkedőt megfutottam, annyit mondott, hogy gyalogolni sokszor gazdaságosabb. És itt is ez történt. Végig egy jó kis grupettoval mentem. Én a nagy emelkedőkön feltoltam, amint eljött a 165-168 és kb 10-15 méterrel később értem fel, mint a többiek, de addigra lement 155-160-ra a pulzus. Ha feltekerem, akkor 175+ lett volna. És ugye épp ijedtségben voltam. 30 perc után kezdett kicsit esni, 1 óra utántól pedig végig szakadt az eső. Ha sorban mész, akkor ki kell jönni az szélárnyékból, hogy ne direktbe kapd pofádba a másik felvert vizét, viszont akkor nincs akkora árnyék. Én esőben. Aki, ha egy bárányfelhőt lát, már meggondolja, hogy elinduljon-e bringázni. Szívja is ezzel Timi eleget a vérem. Zsúrpubi vagyok, ennyi! 🙂 Viszont 30 perc után annyira vizes vagy, hogy mindegy is. De ami ismét kicsit visszavette a teljesítményemet és emiatt is maradt benne jónéhány perc, hogy az átlátszó bringás szemüveg annyira elkezdett egy idő után párásodni, hogy a kontaktlencsével amúgy sem tökéletes szememmel sokszor csak saccoltam a dolgokat. Az főleg 50-60-as tempóval lefele izgi volt, de vigyáztak rám.
80 kiliig nagyon sajnáltam magam, nem volt melegem, nem láttam, és bár a frissítés jól működött, de minden korttyal egy csomó sarat is nyeltem, szóval voltak bajok, erre még a pulzus miatti ijedtség… Egész jó tempót mentünk, bár azt sem láttam sokszor. Viszont történt egy csoda, bár addig sem szenvedtem, de nagy kedvem sem volt, 80 kilitől valahonnan plusz erő és motiváció érkezett és egész jó tempót kezdtem menni. 2 fél banán becsúszott 2 frissítőnél, de az is inkább azért, hogy levigye az agyagos sarat a számból. Ilyen a bringán készült banános shake… Jók voltak a lábaim és a kedvem is egészen megjött a versenyhez. Mondjuk épp időben, a 14 ezres nevezési díjból még vissza volt 4-5 ezer…😊 Egész sokat előztünk, bár 125 környékén a Cézár emelkedő már nem esett jól. Aztán onnan egy 10 kilis erős tempót mentem és hirtelen vége lett.
Száraz tényekkel:
Óra szerint: 4 óra 38 perc, tavaly 4:47
Hivatalos idő: 4 óra 41 perc, tavaly 4:54
Átlagpulzus: 146, tavaly 148
Tempó: 29,7 km/h, tavaly 28,3 km/h
Táv: 137,4 km, tavaly 135,4 km
Szóval még az 5 hétnyi covid és önhátráltatással is sikerült lényegesen jobbat menni, mint tavaly és belegondoltam, hogy ha ez nem lett volna, illetve nincs eső és a pálya zömét látom is, és szerintem indokolatlanul sokat nem veszek vissza pulzusijedtség címszóval… szóval: maradt itt még rendezni valóm jövőre!
A lényeg: boldog vagyok, jól sikerült egy kicsi talán még maradt bennem, de mindenképpen jó élmény volt a kezdeti kedvetlenség ellenére is.
#gizionpower
baratrunning.com 